Dr. Iván László: Az öregedés nem betegség Fotó: Somorjai L.
– Professzor úr, nem szeretnék megöregedni. Pontosabban idős koromban is szeretném megőrizni az egészségemet, testem frissességét, rugalmasságát, szellemem derűjét és élénkségét. Mondja, mit csináljak, hogyan éljek?
– Az, hogy hogyan öregszik, milyen lesz az öregkora, sok szempontból valóban magától függ. Minél inkább idősödünk, annál inkább különbözünk egymástól. Mindenkinek olyan lesz az idős kora, ahogyan és amilyen stílusban élt fiatal korában. Ez leginkább élete első harmincöt évét jelenti. Az életstílusa, gondolkodása, érzelmi beállítottsága, az egész személyisége milyensége döntő szerepet játszik az egészsége megőrzésében is, illetve betegsége kialakulásában. Az igaz, hogy az öregség és az öregedés nem betegség, viszont fokozódhat a hajlam a kórosságokra. Ahogy idősödünk, egyre markánsabban kiül az arcunkra – vonásainkra, viselkedésünkre, személyiségünkre – az, amik valójában vagyunk. Aki kutyaütő volt, agresszív, durva, csalt, hazudott, gazemberkedett, annak ez ötven-hatvan éves kora körül bizony láthatóan kiül az arcán. Ha viszont szelíd, emberséges, tisztességes, akkor az fog látszani. Egy idő után az ember valódi jellemvonásai és milyensége olyan maszkká merevedik az arcán, ami már levehetetlen.
A svédek csináltak egy hosszú évekig tartó vizsgálatsorozatot, amely tavaly decemberben fejeződött be. Hatvanöt éves kortól nyomon követtek embereket hetvenegy éves korukig. Azonos módszerrel testileg, lelkileg átvilágították őket. Kiderítették, milyen szociális, társadalmi viszonyban éltek és élnek mostanában. Tehát feltérképezték az egész életüket alfától ómegáig. Félévenként ellenőrizték az egészségügyi és egyéb állapotukat. Majd megnézték, hogy hat év eltelte után, tehát hetvenegy éves korukra, kik haltak meg és miért, kik maradtak életben és miért. Az eredmény a következő. Azok maradtak életben, viszonylag jó életminőségben, akiknek személyiségében – főleg életük első szakaszában – jelen volt a megértés, a derű, a befogadás, a harmónia, a megelégedettség, a türelem, egyszóval a boldogságot megalapozó jellegzetességek. Ezt eddig is tapasztaltuk, de mára ez tudományos vizsgálattal is kimutatható.
– Mikor kezdődik az öregedés?
– Az öregedés nem hirtelen, de mindenkinél máskor kezdődik. Biológiai okait a sejtek, szövetek szintjén kell keresni, bár az öregedés nem egyszerűen egy mechanikus sejtkopás. A sejtek folyamatosan javítják, gyógyítják magukat. Testünk úgy van megalkotva, hogy az normális esetben folyamatosan, szinte életünk végéig szervizelni tudja önmagát. A folyamatokat sokszor nem tudjuk nyomon követni, csak azt vesszük észre, hogy sebeink, betegségeink, bajaink úgymond maguktól meggyógyultak. A hosszú élet? embereknél a sejtek önjavító, szervizelő képessége ötször aktívabb, mint a rövid életűeknél. Valószínűleg a sejtekben működik egy olyan, genetika által vezérelt óra, ami vezérli (parancsot ad), hogy hányszor osztódhatnak, és egyáltalán meddig élhetnek, mikor kell elpusztulniuk.
– A rákos sejtek többször osztódhatnak, azért burjánzanak annyira?
– A tumorsejtek korlátlanul osztódhatnak. Gyakorlatilag halhatatlanok. Bebizonyosodott, hogy ez fordítva is igaz, a "halhatatlan" sejtek mindig kóros, tehát daganatos sejtek. A mostani kutatások részint arról is szólnak, hogyan lehet minél hosszabb ideig osztódóképessé tenni a sejteket, úgy hogy ne fajuljanak kórossá.
– Mitől függ, hogy az imént említett sejtkopások és elhalások kinél mikor, milyen ütemben indulnak el? A hatvan-hetven év feletti súlyos vagy halálos kimenetel? megbetegedések mivel függnek össze: a betegségekkel, az öregkorral, a kóros elváltozásokkal?
– Furcsa módon legkevésbé a mindenkori egészségünkkel. Ez legfeljebb csak 15-20 százalékot tesz ki. Az öröklött genetikai kódok, hogy születésünkkor mit hoztunk otthonról, 20-25 százalékban számítanak; a környezeti hatások (hőmérséklet, levegő, sugárzások) 20 százalékban. A legmeghatározóbb (ez teszi ki a fennmaradó 35-40 százalékot) az egészségünk megtartásában az életmódunk.
– Mit ért ez alatt? Illetve ebből a szempontból mi a helyes vagy hasznos, és mi a helytelen életmód?
– Kezdődik az életszemlélettel, ami kisgyerekkortól már beivódik az emberbe, hogyan szocializálódsz, a családban, óvodában, iskolában milyen példákat látsz, mi ivódik beléd a környezetedből? Hogyan becsülöd a körülötted élő embereket, hogyan reagálsz érzelmileg önmagadra, a hozzád közel állókra, a világra? Kialakul-e benned az együttérzés, az irgalom, a hűség, a bizalom, a mások felé való odafordulás? Boldog-e a házasságod? Mozogsz-e mindennap, élvezed-e a szabad levegőt, a kerti életet, tudsz-e gyönyörködni a természet szépségében? Élvezed-e az élményben gazdag utazásokat, a pihentető alvást, a kellemes és mértéktartó érzelmi ingereket? Mit eszel és hogyan? Van-e képesség benned a veszélyhelyzetek gyors elkerülésére, hogyan kezeled a konfliktusokat? Képes vagy-e állandóan, szinte élethosszig tartó módon tanulni attól, akitől érdemes? A vágyaid, képességeid és lehetőséged között tudsz-e harmonikus egyensúlyt tartani? Megéled-e a valakihez, valahová, valamihez való tartozás adta biztonságot? Boldog vagy-e? A boldogságnak, az örömnek, a pszichés energiának komoly befolyása van testünk egészségére, közösségi életünkre, mindennapi társas, társadalmi viszonyunkra és alkotóképességünkre.
– Ezzel azt is mondja, hogy aki tartósan boldogan éli az életét, az kevésbé betegszik meg, hosszabb, sikeresebb életet él, mint aki boldogtalan?
– Ezt mondom. Sőt a boldogság nem csak gyógyít, de meg is előzi a betegséget.
– Ez megmagyarázható biológiailag is, a sejtek, szervek működése szintjén?
– Mikor az adott és viszonzott érzelmek minősége és mennyisége elsilányul, robotos magatartásformák kezdenek kialakulni bennünk. Tessék lemenni a metróba, beállni egy villamosmegállóba, főleg kora reggel, és tessék megnézni az embereket. Sivárság, frusztráltság, magány, csalódás ül az arcokon. Érzelmi fagyhalál. Ilyenkor az agyban lecsökkennek az örömszerző anyagok, amit az ember önkéntelenül is pótolni próbál valahogy. És mivel kárpótoljuk, jutalmazzuk ilyenkor magunkat? Amihez éppen a leggyorsabban és legegyszer?bben hozzájutunk. Alkohol, kábítószer, gyógyszerek, cigi, szexuális őrületek.
– Magyarországon miért érint ilyen sok embert – és nem csak öregeket – a depresszió, a magányosság, az érzelmi fagyhalál?
– Ha a valakihez, valamihez való tartozás személyre szabottan és csoportosan is nem tud optimálisan megvalósulni, akkor az így kialakuló lelki zavarok adják a hátterét a magányosság lélektanának. E magánynak a lényege nem a szingliség, nem az egyedül való élet, ezek csak lehetőséget adnak a magányhoz. Ha tudomásul
vesszük, hogy nem mi teremtettük önmagunkat – hiszen az ember nem önmagától bírja létezését –, hogy valahonnan jövünk, és valahova megyünk, hogy egy jelentős része az életünknek ismeretlen marad számunkra földi létünk utolsó pillanatáig, akkor vágyunk arra, hogy találjunk egy elfogadható sorvezetőt. Egy spirituális vagy másfajta támaszt, ami biztonságot ad. Ha ilyet nem találunk, akkor leszünk igazán magányosak, olyanok, mint a kisujjam. A hit intézménye óriási segítség ebben, minden gyarlóságával együtt.
– Mit ért a hit gyarlósága alatt?
– Minden intézmény, amit az ember hoz létre, az tele van gyarlósággal.
– Egyik előadásában arról beszélt, hogy harmincéves kortól kilencvenéves korig az agy tömege 30 dekagrammal lesz kevesebb. Ha ez így van, akkor minden nyolcvan-kilencven éves emberre a teljes szellemi leépülés és elbutulás vár. Nem nagy perspektíva. Ismerek sok olyan idős, sőt aggkorú "fiatalembert"– gondolom, Ön is –, akiknek szellemi frissessége, aktivitása, alkotókedve ma is töretlen, noha testük már nem engedelmeskedik nekik úgy, mint régebben.
– Az, hogy 30 dekagrammal megkevesbül az agy – azaz a teljes tömegének az ötöde elpusztul –, normál idősödés mentén nem azt jelenti, hogy tartalmát veszti és nem fejlődik. Azt sem jelenti, hogy az ember elveszti az értelmét. Sok kiváló ember nyolcvan-kilencven-száz éves korára is olyan szellemi-intellektuális szinten marad, ami más – sokszor több –, mint a fiatalkori tudása és intelligenciája. Jobban látja az összefüggéseket, meglát és átlát dolgokat. Bölcsebb lesz.
– Tudható, hogy mi történik ilyenkor az agyban?
– Egy genetikailag jól kódolt vagy biológiailag jól feltöltött agy, mikor elveszíti temérdek sejtjét, ugyanakkor beindul – beindulhat – egy csodálatos mechanizmus. A megmaradt sejtek testfelületén rügyecskék vannak, amit dendritbimbónak hívunk. Ha ezeket a bimbókat megfelelő szellemi gyakorlással, edzéssel izgatjuk, motiváljuk, érdekeltté tesszük, akkor a rügyekből kinyúlnak kis antennaszer? nyúlványok, amik elérik a kiesett sejtek miatt kicsit távolabb lévő sejteket is. Ilyen módon keresztül-kasul tudnak kommunikálni az agysejtek. A kevesebb agysejt szinte jobban eléri egymást, mint régebben.
– Mit ért szellemi gyakorlás alatt?
– Leginkább egy állandó kíváncsiságot – de ez alatt ne kíváncsiskodást értsen –, folyamatos érdeklődést önmagunk és a világ dolgai iránt, ingert és késztetést szellemi alkotások létrehozására.
– Hogy szemléli a világot, az embereket, a jókat és a rosszakat, mit kezd az információözönnel, és hogy tekint a halálra?
– Úgy nézem az embereket és a világot magam körül, mintha a halakat nézném az akváriumban.
– Mire gondol?
– Úgy nézek mindezekre, hogy ne úgy hasson rám, hogy tönkretegyen.
– Mostanság a Földön az ember életkapacitását hány évben határozzák meg?
– Jelenleg százharmincöt-száznegyven évben. Amennyiben nem érnék a szervezetet kórképző ártalmak, ha az egyénre szabott optimális életmód kialakításával és a velünk hozott adottságokkal jól sáfárkodnánk, ennyit élhetnénk. Szicíliában él a legtöbb száz év feletti ember. Párizsban meglátogattam egy száztizenöt éves hölgyet, süket volt ugyan, de tudtunk egymással kommunikálni. Egyszerű, világos, bölcs gondolatai voltak, noha azt mondták, az utolsó napokat éli. Ehhez képest élt még nyolc évet, százhuszonhárom éves korában halt meg.
– Száznegyven éves emberrel találkozott már, vagy hallott már ilyenről?
– Keressük. És reménykedünk. És ne feledje, hogy az ember testi, szellemi, társadalmi lény, a végtelenből a végtelenbe vándorol, s "egy múló pillanatig" vendégeskedik itt a Földön, egyre hosszabbodó öregséggel és az örök ifjúság vágyával, ami talán valósággá is válik valamikor. Valamikor, az ember által tőrbe csalt időben.
2004. 10. 29. (VIII/44)
