Kereső toggle

Bográcsgulyás kegyelmi kérvénnyel

Estebéd Bessenyei Ferenccel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bessenyei lajosmizsei tanyaszomszédjánál, Tóth Rozália festőművésznőnél vagyunk. A menü Feri bácsi kedvence, csirkepaprikás nokedlivel, uborkasalátával. A csirkét kézzel eszi, csak a nokedlihez használ fakanalat. Békebeli a hangulat.



"Nem szakács vagyok én, hanem színész" – mondja a kamerába kacsintva Fotó: Somorjai L.

– Szoktál főzni Feri bácsi?

– Igen, igen. Régen sokat főztem magamnak is, másoknak is, főleg így nyaranta. Önellátó voltam mindenben: vásárlásban, főzésben, evésben. Mindent szeretek, ami ennivaló, ami gusztusos, ami nemes, jó anyagból van öszszerakva.

– A feleséged nem főz neked?

– Dehogyisnem, remekül tud főzni. Nagyon finomra főzte a pörkölteket, és finomra főzte az életemet is. Úgy sütögette a flekkent pirosra, hogy közben engem is megpuhított.

– A piacon a kofáknál szoktál alkudni a tojásra, erre-arra?

– Nem, mert nekem mindenki a legjobbat adja. És a mérleget se kell néznem: az egy kiló mindig több volt, mint egy kiló. Engem szerettek az emberek, érted, szerettek. Ezért is tudtam megtenni azt, hogy minden, amit csináltam az életben, valahogy egy fejjel nagyobb volt nálam. Kicsit mindig is gigantomániás voltam, főzni se tudtam keveset soha, csak sokat. Mindent eljátszottam a színpadon, ami felemelő, nagyszerű, ami emberfeletti volt, s az emberek a mai napig hálásak nekem. A kofa, a hentes, a postás, a közértes, úgyhogy nekem most sem kell alkudnom.

– A halhúst is szereted?

– Nem annyira. Szálka meg minden, túl sok vele a macera. De a rózsaszín borjút, a vörös marhát és a vadakat igen. A zöldségeket is. A kertemben mindegyik megterem. Amíg bírtam, ott is én húztam az igát. Láttad az almáskertemet az istálló mögött? A legfinomabb gyümölcs a világon. Régen az almát is úgy haraptam, mint a lilahagymát meg a fokhagymát. Ma már csak gerezdenként eszem. Régen lóval jártam a környéken, még a piacra is úgy mentem be. Csak a lábam, a lábacskám, hogy az a fűzfán fütyülő… Ide figyelj, ne öregedj meg!

– Reggelit, vacsorát úgy eszel, mint régen?

– Igen, igen, reggelizni és vacsorázni is szoktam rendesen. Amíg a dolog működik, addig ez az élet rendje. Sajnos, utána már a kukacok fognak engem vacsorázni…

– Inni mit szoktál az ebéd vagy a vacsora mellé?

– Vörösbort. Villányit, kék oportót, ahogy kell.

– Mi az az étel, amit a nyárban is szívesen megfőzöl?

– Te, hát hagyd már ezt a főzőcskézést, nem szakács vagyok én, hanem színész…

– Nem mondod komolyan…

– …különben a magyaros egytálételeket, bográcsgulyást, csülköt, pörköltet, akár meleg van, akár hideg. De ami a konyhában a kezembe kerül, azt én megfőzöm, és meg is eszem, akármilyen marhaság sikeredik belőle. Ha nem sikerül, akkor is megeszem, legfeljebb több bort iszom hozzá.

– A fűszerek közül mit használsz leginkább?

– A régi, bevált fűszereimet: csemege pirosat, csípős szegedit, köményt, petrezselymet, sót. Slussz. A gyomrocskám a kínait meg a franciát se nagyon szereti, csak ezt a magyarost. 

– Mi lesz a programod holnap, holnapután és azután?

– Én már "életfogytos" vagyok a nyolcvanöt évemmel, milyen holnaputánról beszélsz? Azt mondd meg inkább, kinek nyújtsak be kegyelmi kérvényt, Szent Péternek? Na, apuskám, erre adjatok egy jó kis receptet!

Olvasson tovább: