Kereső toggle

Beszélgetés Kósáné Kovács Magda szocialista politikussal

Veszélyben a laikus Európa

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással. Rövid időn belül a katolikus ünnepek szimbólumrendszere, szellemisége fogja meghatározni Európa laikus ünnepeit is.



Mostanában már nem azt érzem, hogy biciklivel futok a gyorsvasút után Fotó: Vörös Szilárd

Lassan tíz hónapja megfigyelő képviselő vagyok az Európa Parlamentben. A bizottságokban teljes jogú munkát végezhetek, bár módosító indítványt saját nevünkön nem nyújthatunk be. De ma már mindenki tudja, hogy ez vagy az a kezdeményezés "a Magda indítványa", csak közben át lett keresztelve, és egy képviselő nevén megy tovább. 

– Hány embert delegált a magyar parlament Brüsszelbe megfigyelő képviselőnek?

– Ahányan majd megválasztott képviselőként is ülünk majd a parlamentben, azaz huszonnégyet. 

– Ez úgy hangzott, mintha már megválasztott képviselő lenne.

– Szeretném azt mondani, hogy akkor jól hangzott. A sorszám szerinti ötödik hely – egészen pontosan harmadik – lehetetlen, hogy ne legyen nyerő. Azért harmadik, mert se Kovács László, se Horn Gyula nem kíván azon az elhatározásán változtatni, hogy itthon politizáljon. 

– Milyen jogaik és jogosítványaik vannak?

– Majdnem olyan, mint a megválasztott képviselőknek, kijelölt helyünk van a plenáris üléseken, de ott nem szólalhatunk fel, ott nem szavazhatunk, csak a bizottságokban. 

– Hogy zajlik egy plenáris hét? Mit csinált, mivel foglalkozott például a múlt héten Brüsszelben?

– Egy plenáris hét az elnöki beszámolóval szokott kezdődni, amit Prodi úr tart, majd ezt követi egy előre meg nem koreografált politikai vita a beszámolóról és a bizottságok heti munkájáról. Ezek a napok azok, amikor tulajdonképpen bármiről lehet beszélni. 

– Ön felszólalhat, reagálhat az ülésen Prodi úr felvetéseire is?

– Csak a választások után, ha teljes jogú képviselő leszek, de akkor is csak szűk időkereteken belül. A politikai családok között – ott így hívják a pártokat, mi vagyunk a "socialist family" – másodpercekre beosztják az időt, s az is előadódhat, hogy kisebb "család" csak harminc másodpercet kap. Tegnap azért vettünk részt Brüsszelben a plenáris ülésen, mert arra voltunk kíváncsiak, hogy a politikai vitában reagálnak-e Medgyessy Péter javaslataira. 

– De hát arra már másnap reagált Brüsszel.

– De nem a plenáris ülésen. 

– És?

– Vezető politikusok pártállásuk szerint elutasító, vagy mértéktartóan semleges álláspontokat fogalmaztak meg. Azt, hogy a három javaslat lefejezné a demokráciát, csak jobboldaliak mondták. A másik oldal fenntartásainak lényege: nem csökkenne-e a polgárok érdeklődése, aktivitása az európai választások iránt? Ezt rendkívül jogos észrevételnek tartom, hiszen éppen Magyarországon, ahol az "ellenfél egyenlő ellenség" gondolat sulykolása ilyen sikeres volt, nehéz elképzelni, hogy az állampolgárok örömmel elmennek szavazni egy olyan listára, amin az ellenségnek aposztrofált másik párt képviselői is rajta vannak. Mostanában már nem azt érzem, hogy biciklivel futok a gyorsvasút után. Ma már tudok nyolc-tíz olyan mondatot mondani – többet nem illik – , amelyek mindegyikében van valami szakmai érv és állítás, amire az előterjesztő azt mondhatja: akkor félretesszük ezt az előterjesztést, mert a Magda érveit meg kell fontolnunk. S legközelebb ennek szellemében átjavítják a törvényjavaslatot. Kell ennél nagyobb siker? 

– Ne haragudjon, nem akarok cinikus lenni, de brüsszeli munkája által "megy-e a világ elébb"? Józsefvárosban, ahol képviselő volt, vagy az ország bármely településén akár egy hajszállal is jobb lesz az emberek élete? Vajon a magyar munkavállalóknak mennyivel lesz több a fizetése?

– Semennyivel. Nézze, itt törvényhozás folyik, ahol is utakat, tendenciákat, irányokat jelölünk ki. Az európai törvényhozás fönt van a magasban. Az alkotmányban foglalt törvények nem az állampolgárok hétköznapjait határozzák meg, de ha egy alkotmány jó, és ugyanakkor alá vannak rendelve azok a törvények, amelyek annak betartását garantálják, és működnek azok a jogi intézmények, amelyek a törvényeket végrehajthatóvá is teszik, akkor azt már érzékelik az emberek. A munkám sikerét valószínűleg nem fogom tudni régióhoz, településhez kötni, sokkal inkább társadalmi csoportokhoz, akik éppen az előbb említett alkotmányos jogok érvényesíthetősége szempontjából kerültek rossz helyzetbe. 

– Egy-két konkrét példával világossá tenné, amit mondott?

– Az alkotmány felsorolja, hogy minek alapján nem lehet különbséget tenni ember és ember között – például anyagi helyzet, származás stb. De nem is kell különbséget tenni, mert az eleve adott, méghozzá óriási. Az, hogy a mátészalkai cigánysorra, vagy egy rózsadombi uszodás villába, vagy egy értelmiségi családba születik valaki, hatalmas különbséget tesz ember és ember között, olyannyira, hogy ez a különbség valószínűleg az unokáit is eléri. Brüsszelben olyan "parancsokat" segítek megfogalmazni, amelyek a váltókat abba az irányba állítják, hogy ezek az egyenlőtlenségek ne hassanak egy életen át. Magyarul a munkám során én a legnagyobb igyekezetemmel sem tudok pénzt szerezni Mátészalkának vagy Józsefvárosnak, tudok viszont olyan irányelveket kidolgozni, amelyek meghatározhatják, hogy kiket, miért, hogyan részesítsenek előnyben. Ugyanebben a munkában vesznek részt azok is, akik a mezőgazdasági, az infra-strukturális vagy az emberi jogi bizottságban ülnek. Ez a sok kicsi előny egyszer csak összeadódik oly módon, hogy egy-egy hátrányos társadalmi csoporthoz vagy elmaradott régióhoz nagyobb összeget tudunk csoportosítani. 

De van egy másik, egészen konkrét és életveszélyes példám, ami az alkotmányozással, egészen pontosan az állam és az egyház szétválasztásával kapcsolatos. Mi, baloldali politikusok tizenkét éve attól szenvedünk, hogy amikor az állam és az egyház viszonyában valamiféle súrlódás vagy konfliktus jön létre, azonnal működésbe lép egy olyan szándék, ami ezt a konfliktust a kommunisták és a vallásos emberek ellentétévé változtatja. Ez a szándék perceken belül egész Európát eléri. Körülbelül a hívők hatvan százaléka szavaz jobboldalra, negyven pedig balra. De amikor az egy százalékot adja, akkor nem arra az egyházra szavaz a pénzével, ahol megkeresztelték és a nagyszüleit eltemették, aztán slussz, hanem arra az egyházra, amelyikről azt feltételezi, hogy jó célra fogja azt használni. Nos, az unióval most létrejön egy olyan geopolitikai egység, ami még kibővül tíz országgal, így az előbb említett konfliktus átúszhat egész Európára. Egy keresztény egyház és az új európai alkotmány fülledt egybeolvasztási kísérletéből pillanatnyilag semmit sem látnak az európai polgárok. Rendkívül erős a törekvés arra, hogy az egységes Európa – úgy is, mint geopolitikai, politikai, nemzetvédelmi, gazdasági egység – egy intézményesült keresztény egyház befolyása alá kerüljön. 

– Magda, külön-külön értem a mondatait, csak azt nem tudom, mit akar tulajdonképpen mondani.

– Azt, hogy a Vatikán Brüsszel hivatalain, plenáris és bizottsági ülésein keresztül, Prodistul és Strasbourgostul egész Európát le akarja nyúlni, és be akarja kebelezni. Méghozzá elképesztő gyorsasággal és agresszivitással.

– Minek alapján állítja, vagy honnan tudja ezt?

– Annak alapján, hogy már a bőrömön is ezt érzem. Katolikus civil szervezetek képviselői, lobbistái úgy járnak be hozzám naponta, mint ahogy én járok a fürdőszobámba. És legyen nyugodt, nem csak hozzám. Az alkotmányvita se arról szól valójában, hogy benne legyen-e a bevezetőben a keresztény hagyományról szóló passzus, vagy sem. Mellesleg egyáltalán nem kellett volna bevezetőt írni. De ha már írtak, és fölsoroltak mindenkit a görögöktől a rómaiakig, a reneszánsztól a felvilágosodásig, és a fülem tudja még mit, akkor természetesen Európa hagyományai között ott a helye a keresztény hagyománynak is. De ez csak a kirakat. A történet valójában arról szól, a kérdés az, hogy intézményesült, nagyhatalmú egyházak létesíthetnek-e intézményesített, legális, oda-vissza átjárható kapcsolatokat Európa kormányával? 

– És mi erre a válasz?

– Minden törekvés arra irányul, hogy a válasz igen legyen. Ott van az a bizonyos ötvenegyedik paragrafus, amely hallatára megszólal az emberben a vészcsengő. Ennek a lényege, hogy az egyházak intézményként együtt fognak majd működni a politikai intézményrendszerekkel. Elképesztően rövid idő kell ahhoz, hogy minden európai nagy állami ünnepséggel úgy járjunk, mint mi itthon az augusztus huszadikával. Elképesztően rövid időn belül a katolikus ünnepek szimbólumrendszere, szellemisége fogja meghatározni Európa laikus ünnepeit is. S aztán ebben az egységes geopolitikai térségben mindent elsöprő erővel megjelennek majd azok a törésvonalak, amelyek ma a nagy vallási tömbök mentén jönnek létre. Sőt a gazdasági növekedés, megélhetés vagy nyomor is ezen törésvonalak mentén fog kialakulni. Jelenleg még Európa vallási szempontból is inkább multikulturális, és ha ezt az unió (a Vatikánnal karöltve) nem tudja majd toleranciával elviselni, akkor ezzel erősíti a tőlünk néhány ezer kilométerre lévő tömb fundamentalizmusát. Ami háborúk forrásává is válhat. De én azon vagyok, és nagyon sokan velem együtt, hogy Európa maradjon multikulturális. Európa maradjon laikus.

Olvasson tovább: