Kereső toggle

Aki legyőzte Hegedűs Lórántot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Első fokon pert vesztett ifjabb Hegedűs Lóránt református lelkész dr. Ádám György ügyvéd, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ellen. 2001 decemberében a XVI. kerületi Ébresztő cím? újságban megjelent cikkében a lelkész így fogalmazott: "Rekeszd ki őket! Mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled." Eddig negyvenhárman hiába perelték Hegedűst, viszont a negyvennegyedikben emberére talált. Szakemberére!



Ádám György: "Nem tudom, hogy megtörténhet-e még egyszer…" Fotó: Somorjai L.

– Miért perelte be ifj. Hegedűs Lórántot?

– Azért tettem, mert a lelkész úr írt egy cikket Keresztény Magyar Állam címmel – és én úgy tudtam, hogy a keresztény papok a szeretet szónokai! –, de ebből az írásból nem a szeretet árad, hiszen ezeket fogalmazza meg benne: "galíciai jöttmentek hada" vagy "Rekeszd ki őket! Mert ha nem teszed meg, ők teszik meg veled." Nem tudom, hogy a MIÉP alelnöke mit ért pontosan a kirekesztés alatt, de a bíróságnak benyújtott tizenkét oldalas keresetemben ötven oldal melléklettel együtt megfogalmaztam, hogy én már átéltem kirekesztéseket.

– Mik voltak ezek?

– Például harmadik elemis voltam, amikor azt mondta nekem az egyik kisfiú az iskolában, hogy a nyakában lógó keresztre feszített Jézus lábát csókoljam meg. Megtagadtam. Aztán annyira összevertek a kilencéves fiúk, hogy véresen mentem haza. 

– A többiek meg sem kérdezték, miért verik magát?

– Nem, hiszen mindenki tudta, hogy azért kapom a verést, mert nem vagyok hajlandó megcsókolni a feszületet. A következő hasonló esemény gimnazista koromban történt. Mentem haza a Hősök terén, ahol Pacelli bíboros (a későbbi XII. Pius pápa) tartott egy ünnepi misét. Éppen arról szónokolt, hogy nagyon helyesli Hitler magatartását, tetteit, mert Hitlernek száz százalékig igaza van abban, hogy a zsidókat ilyen állapotban tartja, és végül megöli őket.

– Ez melyik évben történt? 

– 1938-ban. Már az első zsidótörvény hatályban volt. A bíboros a zsidók bűnét azzal indokolta, hogy ők feszítették meg Jézus Krisztust, ami egy elévülhetetlen véteknek számít, és emiatt minden zsidónak szenvedéssel kell fizetnie. Akkor egy fiú a tömegből felkiáltott: "Ott is megy egy zsidó!" Letepertek a földre, és agyba-főbe vertek, miközben ezüstsisakos rendőrök álltak körbe, akik nem avatkoztak be a történtekbe. Mikor már háromnegyed halott voltam, elengedtek. A szüleim azonnal orvoshoz vittek. Szerencsémre semmim sem tört el.

Akkor már első osztályú teniszversenyző voltam, és megkértek, hogy tegyem le a teniszbírói vizsgát. Amikor letettem a vizsgát, és kiosztották a bizonyítványokat, az elnök közölte, hogy én nem kaphatok, mert zsidó vagyok. Az egyetemre sem vettek fel.

– Szintén a származása miatt?

– Igen. De hál\' Istennek, nagyapám nagyon gazdag ember volt, rendelkezett egy gyárral, valamint hat üzlettel. Az egyik teherautójának a sofőrje voltam. Akkoriban "fehér hollónak" számított az, aki autót tudott vezetni. Ez azonban csak 1942. október 4-ig tartott, mert ötödikén bevonultam munkaszolgálatra, és sárga karszalagos lettem, így el kellett utaznom Galántára. A véletlen és a sors keze, hogy éppen ott volt egy tiszt – Pethő Béla –, aki a magyar Davis-kupa válogatott egyik tagja volt. Készíttetett velünk egy teniszpályát, ahol reggelenként teniszezhettem vele, mint a munkaszolgálatos és a tiszt. Nem volt ez azért aranyélet, mert ütöttek-vertek minket. 

Pár hónap múlva elvittek Ungvár mellé, egy Turja-remete nev? táborba, ahol utat építtettek velünk egy hegyen. A hegy oldalában egy lyukat vájattak, ami "lakásul" szolgált közel kétszázötven embernek. Tizennégy órát dolgoztunk naponta. Mivel én tudtam vezetni, így én lettem a köveket szállító autó sofőrje. Ez is egy véletlen csoda volt, hogy így alakult – ez is benne van a keresetlevelemben, amit a bírósághoz eljuttattam. 

– És a család? 

– Apám egyetemi tanár – matematikaprofesszor –, anyám egy középiskolában kémiatanár volt. Hárman voltunk testvérek. Jól éltünk. Szerintem ezért is vertek meg a gyerekek az elemi iskolában, mivel ők árva gyerekek voltak, én pedig egy gazdag fiú. Vittem nekik mindig tízórait. Jóformán minden gyereknek. 

– Azok a gyerekek verték meg súlyosan, akiket így kiszolgált és szeretett?

– Azok a gyerekek vertek meg, akik egyébként imádtak engem. A verést követően is jártak hozzám a lakásra játszani és tanulni, hiszen én tanítottam is őket. 

– Akkor mi válthatta ki a gyerekekből ezt a magatartást, hogy akaratuk ellenére ilyet cselekedjenek? 

– Hittanórán azt tanította nekik a tisztelendő, hogy meg kell csókolni a feszületet. Én pedig ennek nem tettem eleget. Ezeket a történeteteket leírtam a bírósághoz benyújtott keresetlevelemben. Villamossal jártunk a gimnáziumba, és velünk járt mindig a tisztelendő is. Minden gyerek köszönt neki: "Dicsértessék a Jézus Krisztus." Én is így köszöntem a többi gyerekkel egyetemben, de nekem soha nem köszönt vissza, csak a többieknek. Egyik alkalommal közölték velem a fiúk, hogy nekem tilos így köszönni a tisztelendőnek. Tudomásul vettem. Ezek után úgy köszöntem: "Jó reggelt kívánok, tisztelendő úr!" Arra se reagált. Nekem nem köszönt vissza. Én azt hittem, azért nem köszön nekem vissza, mert tele van gondolatokkal az Istennel, Fiúval, Szent Lélekkel kapcsolatban, és ezek lekötik a figyelmét, ezért ezután más útvonalon mentem az iskolába. A kilencórás szünetben jött a pedellus, és azt mondta nekem, hogy menjünk az igazgatóhoz. Ott ült az igazgató, mellette a tisztelendő. Az igazgató rám szólt: "Ma reggel nem köszöntél a tisztelendő úrnak!" Kezdtem volna magyarázni, amikor felállt a tisztelendő úr, meghúzta a hajamat, és azt mondta: "Te rohadt, szemét, pimasz zsidó!" És rettenetes két nagy pofont levert nekem, aztán elment.

– Ez volt a hitoktató pap?

– Hát ez volt a kirekesztés! A kirekesztés különböző stádiumait írtam le a bíróságnak a Hegedűs Lóránt elleni peremben, ugyanis a kiközösítések előbb beszédekben fogalmazódnak meg, és aztán tettekben realizálódnak.

– Ott tartottunk, hogy Ukrajnába vitték Önöket. Mi történt ezután?

– Ott a Szántó szakaszvezető azt mondta nekem egyszer: "Ide figyelj, Ádám! Te egy rohadt zsidó vagy, de mégis művelt! Taníts engem!" Attól kezdve mindennap két órát tanítottam. Mindig mondta nekem, hogy ő egyetlen emberben bízik: a nagybányai Vitéz Horthy Miklós őfőméltóságában, senki más nem számít neki. Ott ért minket a Horthy-proklamáció 1944. október 15-én, és pár óra múlva Szálasi átvette a hatalmat. Akkor mondta nekem Szántó: "Ádám, szökünk!" Kiszöktünk a táborból, és hazamentünk Budapestre. Akkor már csillagos házban laktak a szüleim. Anyám mondta, hogy mind a két öcsémet elvitték – az egyik öcsém matematikus volt, és tizenöt éves korától tanársegédként dolgozott a matematika tanszéken (ugyanis felmentették matematikából, mert többet tudott a tanárnál). Szüleim nem tudták, hogy hová vitték István öcsémet. A másik öcsémet, Andrást, aki csellóművész volt, a Visegrád utcai zsinagógába vitték. Elmentem érte, és próbáltam vele kiszökni, miután nekem már "praxisom" volt a szökésben. Sajnos nem sikerült, és elvittek a nyilasok az óbudai téglagyárba, ahol már több ezren összegyűltünk. A józsefvárosi pályaudvaron bevagoníroztak minket, kilencvenünket egy vagonba, majd onnan három napig utaztunk Kőszegre. 

– Jól értem, Budapestről Kőszegre három napig utaztak vonattal, méghozzá kilencvenen egy vagonban?

– Igen. A legkellemetlenebb az volt, hogy az ember anyagcseréje ott is működik. A kilencvenből négyen meghaltak az úton. Kőszegen átadtak minket egy Sturmabteilung nev? német alakulatnak és a nyilasoknak. Ott sátrakat építtettek velünk, tizennyolcan laktunk egyben, én is az öcsémmel. Napi tizennégy órát dolgoztunk. Naponta egyszer kaptunk enni. A menü reggel valami "barna lé" volt, amit feketekávénak neveztek, a délutáni munka után pedig egy csajka levest és száraz kenyeret kaptunk. Ezzel éltünk ott hónapokig. Közben több hely lett a sátorban, mivelhogy sorban haltak meg a fiatal fiúk és lányok. Az öcsém azért nem halt meg, mert én rendkívül erős fizikummal rendelkeztem, és tudtam őt vinni, ha kellett, próbáltam neki átadni az "ebédemből". Akkor már nagyon közel volt a front Kőszeghez, hallottuk a lövöldözést is. A megüresedett sátrakból gázkamrát készítettek, és akik mozgásképtelen állapotban voltak, azokat oda vitték. Reggelenként láttam azokat, akik valahogy kiásták magukat, és hason csúszva, búgó hangot adva másztak, másztak, addig, amíg agyon nem lőtték őket. Kőszegről gyalogmenetben elindultunk Mauthausenbe. Aki a legutolsó volt, mindig agyonlőtték. András öcsémet vonszoltam, aki alig tudott menni, mert lefagyott és letört neki mind a tíz lábujja. Végül elrabolták tőlem, feldobták egy lovas szekérre. Másnap hallottam, hogy agyonlőtték. Miután megölték az öcsémet, nem volt miért maradnom a "táborban", így hát megszöktem.

– Szökés tekintetében elég szerencsés embernek mondható.

– Minden "lelépésem" sikerrel járt. Itt magyar katonákkal is találkoztam, akik felöltöztettek engem bakaruhába, és beállítottak az osztagba, hogy meg ne tudják a tisztek. Ezzel megszabadultam a végveszélytől, amikor bevonult az amerikai hadsereg. Épp Bad Ischlben, egy parkban ültem a padon, amikor jött egy német katona dzsippel, és bement egy nőhöz. Az autóban hagyta a kulcsot, ekkor beültem a dzsipbe, és hazavezettem vele Magyarországra. Ezzel lett vége a történetnek. Hát nem tudom, ez kirekesztés volt???

– Igen. Az a legnagyobb tanulság belőle, hogy a kirekesztések először kövér-zaftos és rosszindulatú beszédekkel kezdődnek, amelyek haláltáborokba fulladnak. 

– Pontosan ezekre a beszédekre hívtam fel a bíróság figyelmét a keresetlevelemben, ötven oldal melléklettel, mert ezek a beszédek vezettek oda, hogy már az elemi iskolában megvertek azok, akik szerettek, nem lehettem teniszbíró, stb. Ez vezetett a zsidótörvényekig, deportálásig és hatszázezer magyar állampolgár meggyilkolásáig. 

– Eddig már negyvenhárman perelték be Hegedűs Lórántot, és soha nem nyerték meg az eljárást. Ön volt a negyvennegyedik. Hogyan sikerült győzni? Miben volt ez a per más, mint az előzők?

– Azt fejtettem ki és bizonyítottam, hogy a Polgári Törvénykönyv 76. paragrafusa értelmében – amely a személyhez fűződő jogokat védi – az én személyiségi jogaimat sértette meg az alperes. Személyhez fűződő jogot csak személyesen lehet gyakorolni a Ptk. szerint. Az, hogy nem írja Hegedűs a cikkében: "Rekesszétek ki Ádám György ügyvédet!", az egyáltalán nem számít, mert 1918-ban Prohászka Ottokár, Gróf Teleki Pál sem mondta, hogy öljétek meg az Ádám Györgyöt majd. Vagy gyilkoljátok meg az András nev?
öccsét. A zsidótörvények nem említettek egyetlen nevet sem. 

A kirekesztés 1918-től 1945-ig úgy folyt, hogy soha senkit nem említettek név szerint, mégis oda vezetett, hogy 600 ezer magyar állampolgárt megöltek, további 400 ezret pedig végveszélybe sodortak. Unokaöcsémet a Duna partján fejbe lőtték "Szent Karácsony" éjszakáján, 1944-ben. 

– Mennyire érzi ma ezt a közéletben, és miért tartotta fontosnak, hogy ne hagyjon "szó nélkül" egy ilyen cikket?

– A magyar antiszemitizmus több száz éves, Tiszaeszlár előtt létezett már. Egész Európában terjedt ez, csak máshol, más erők ezeket a megnyilvánulásokat visszaszorították. 

– Milyen "más erők"? Tapasztalata szerint melyek azok a társadalmi erők, amelyek miatt erősebb az antiszemitizmus egy helyen, mint máshol?

– Magyarországon mindig nagyon erős volt az antiszemitizmus, ami számomra egy enyhe kifejezés, ennél sokkal többről van szó. A gyűlöletbeszéd nem antiszemitizmus, hanem annál sokkal súlyosabb. Ennek az okait még nem kutattam, azt viszont el tudom mondani, hogy a magyarok kikérték maguknak az állítást, miszerint Németországból származott a zsidógyűlölet. Arra hivatkoztak, hogy tizennégy évvel megelőzték Hitlert. 

Az előző perekben azt mondták, hogy a "galíciai jöttmentek hada" kódolt beszédnek számít. Én pedig azt mondom, hogy ez egy szinonima. Hoztam egy példát a bíróságon: A Tisztelt Házban nyilvános tárgyalások vannak, tehát ez egy nyilvános ház, hiszen bárki bejöhet a tárgyalásra. Kérem szépen, lehet akkor azt mondani, hogy ez egy nyilvánosház? Mert ugye azt másra szokás mondani. Így a galíciai jöttmentek hada kifejezés is egyértelműen a zsidókra vonatkozik. Ha megint kirekesztésre szólítanak fel, most sem lehet tudni, hogy hova vezet. Akkor sem lehetett tudni, 1918-ban vagy 1933-ban sem, stb. Sejteni azonban lehetett.

– Érzi ezt ma Magyarországon?

– Erre nem tudok válaszolni, mert velem és a családommal megtörtént a kirekesztés. Nem tudom, hogy megtörténhet-e még egyszer, de miért ne történne meg? Ha szabadon hagyják, hogy uszítsanak az emberek így, akkor miért ne következhetne megint be? 

– Megjelent ifj. Hegedűs Lóránt a tárgyaláson? 

– Nem jelent meg. Az ügyvédje jelent meg egyedül, aki azzal védekezett, hogy már negyvenhárman pert vesztettek, és én vagyok a negyvennegyedik. A felperes azt mondta: "Nem mondható az alperes laikusnak az ügyben." Mire azt válaszoltam: "Tisztelt Bíróság, ez az egyetlen mondat, amivel egyetértek!"

Olvasson tovább: