Kereső toggle

Interjú Michael Ward brit nagykövethelyettessel

Tiszta a lelkiismeretünk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"A legfontosabb, hogy Irak stabil, egységes és törvénytisztelő állammá váljon, amelyik együtt tud működni a szomszédaival, meg tud felelni a nemzetközi kötelezettségeinek és rendelkezik egy, az iraki nép érdekeit szolgáló, hatékony kormányzattal" – állítja a lapunknak nyilatkozó Michael Ward brit nagykövethelyettes, aki szerint a magyar kormány morális szempontból is helyesen döntött, amikor támogatta az egymillió ember haláláért felelős Szaddám Huszein rendszerének megdöntésére indított katonai akciót.



Michael Ward: "Morális szempontból a tétlenség egyszerűen erkölcstelen" Fotó: Somorjai L.

– Háború közben a napi hírek könnyen elvonják a figyelmet az alapvető célokról. Miért vállalkozott Nagy Britannia – az Egyesült Államok oldalán – emberi és anyagi kockázatokat vállalva a most folyó katonai akcióra? 

– A legfontosabb cél Szaddám Huszeint megfosztani attól a lehetőségtől, hogy tömegpusztító fegyvereket vessen be akár saját népe, akár más országok, köztük Nagy-Britannia ellen. A leszerelésre az ENSZ kötelezte Irakot. Miután Huszein nem élt önként azzal a lehetőséggel, amelyet a Biztonsági Tanács 1441. számú határozata kínált fel számára, nem maradt más választás, mint eltávolítani őt és az általa vezetett zsarnoki rezsimet a hatalomból. Ezért vagyunk most ott, hogy érvényesítsük a Biztonsági Tanács döntését. Ez az elsődleges politikai ok. Ami a morális szempontokat illeti, Tony Blair miniszterelnök tiszta lelkiismerettel vágott neki ennek a feladatnak, mert Szaddám Huszein uralmát a saját népe ellen elkövetett brutalitásoknak olyan sorozata kíséri, amit elképzelni is nehéz. Egymillió ember vére tapad közvetlenül a kezéhez. Ez a háború nem Irak meghódításáért zajlik, mint ahogy némelyek ostobán állítják, hanem az iraki nép felszabadításáért egy diktátor uralma alól. Természetesen mindez más népek és országok biztonsági érdekeit is szolgálja.

– Mi teszi, mi tette Szaddám Huszeint és rendszerét az első számú célponttá? Érvényes-e most is az, amit Churchill mondott annak idején, hogy a harc tétje nem kevesebb, mint civilizációnk jövője?

– Véleményem szerint mindenki érdeke, hogy közösen fellépjünk a zsarnokság ellen, bárhol legyen is az a világon. Ami azonban Szaddám Huszeint egyedülállóvá teszi, az az a tény, hogy brutális rendszere a civil lakosság ellen már bevetett tömegpusztító fegyvert. Sokan kérdezik tőlünk, hogy miért nem lépünk fel hasonló módon más zsarnokok ellen? Nos, nyilvánvaló, hogy nem lehet a világ minden problémáját egy időben, egyforma módon kezelni. Több eszközt kell párhuzamosan alkalmazni a diktatúrákkal szemben. Vannak alternatív megoldások. Van, ahol diplomáciai eszközökkel is el lehet érni a megfelelő nyomást. Azonban annak felismerése, hogy nem lehet egyszerre minden diktatúrát felszámolni, nem jelenti azt, hogy nem léphetünk fel egyikkel szemben sem. Szaddám Huszein több mint tizenkét éve következetesen szembeszegül a nemzetközi közösséggel, így arra a következtetésre jutottunk, hogy vele szemben nincs más választásunk, mint a katonai erővel történő kényszerítés.

– Hogyan fogadja az iraki lakosság a szövetségeseket? Kevés jele van annak, hogy felszabadult örömmel üdvözölnék a katonákat.

– Tisztában vagyunk azzal, hogy az irakiak több évtizede félelem és könyörtelen elnyomás alatt élnek. Nemzedékeket fosztottak meg attól, hogy szabadon kifejezzék véleményüket, gondolataikat. A titkosrendőrség és a biztonsági erők tagjai szándékosan elkeveredtek a polgári lakossággal. Ezek az emberek ezért úgy érzik, hogy az utolsó pillanatig ki vannak szolgáltatva elnyomóiknak, és nem sokat tehetnek, amíg a rendszer végleg meg nem bukik. Szaddám azt akarja, hogy az irakiak ugyanúgy szembekerüljenek a szövetséges katonákkal, mint ő. A katonai stratégiánk fontos eleme azonban a civil lakosság megkímélése.

– Ennek a humánus harcmodornak ugyanakkor súlyos ára van, amint azt a brit áldozatok is jelzik. Mivel nincs iraki légierő, ezért nyilván kockázatmentesebb lenne a levegőből harcolni.

– A stratégiának elsődleges célja Bagdad mihamarabbi elérése úgy, hogy közben az ország fontos állomásait, mint például Basrát, az olajmezőket és a nyugati sivatagot biztonságban tudjuk, hogy Szaddám seregei ne támadhassanak meg minket. A mostani akció egészen más, mint az első Öböl-háború, amely egy hosszabb légi hadjárattal kezdődött. Most egyszerre indult meg a szárazföldön is a támadás. Ezt több szempont indokolta, nyilván a nagy találati pontosságú fegyverek kifejlesztése is feltétele volt egy ilyen különleges stratégia alkalmazásának. Katonáink a brit tradíció nagyszer? példáját mutatják, amikor a veszélyek ellenére hatékonyan és következetesen végrehajtják a gondosan kidolgozott haditervet.

– Miként készülnek a humanitárius katasztrófák megakadályozására?

– Többféle tervvel is készülünk a lakosság megsegítésére. Egyedül Nagy-Britannia több mint 100 millió fontot (több mint 40 milliárd forintot – a szerk.) szán erre a célra, amelynek egyharmada élelmiszer formájában már a hadseregnél van, azonnali szétosztásra készen. Az iraki lakosság hatvan százaléka ma élelmiszersegélyekre szorul. Ahogy a koszovói példa is mutatta, a katonaság van abban a helyzetben, hogy a leggyorsabban és leghatékonyabban eljutassa a sürgős segítséget a leginkább rászorultaknak. Természetesen hosszabb távon más nemzetközi szervezetek bevonásával szeretnénk megteremteni a folyamatos ellátást. Szintén fontos cél a most felfüggesztett "élelmiszert olajért" program gyors újraindítása a Biztonsági Tanács rendelkezéseinek megfelelően. A háborús károk felszámolása azonban nem az egyetlen célunk. Irak a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején még 

a gazdag arab országok közé számított, ma azonban a szegény afrikai államok – mint például Mozambik – szintjére süllyedt. Megdöbbentő rombolás ez egyetlen generáció alatt. A Szaddám-rezsim egyik nagy bűne, hogy a világ egyik olajban leggazdagabb államát a harmadik világ nyomorába züllesztette. Ezért a célunk egy modern Irak felépítése, amely méltó az ott élő emberekhez. Ehhez széles kör? összefogásra van szükség, és az Európai Unió államai készek részt venni ebben, hasonlóan az ENSZ-hez.

– Milyen támogatást remélhet Szaddám az arab világ államaitól? Beszédeiben azt állítja, hogy az ő harca közös arab, sőt iszlám ügy.

– Úgy gondolom, hogy minimálisat. Az arab világban jól ismerik Szaddám Huszeint és nincsenek illúzióik afelől, hogy milyen szándékai vannak szomszédaival kapcsolatban. Huszein két arab államot támadott már meg, így semmi hitele nem maradt már ebben a körben sem.

– Hogyan tervezik Irak jövőjét a diktatúra megdöntése után?

– Lépésről lépésre kell haladnunk. Elsősorban a Biztonsági Tanács rendelkezéseit kell végrehajtanunk, a tömegpusztító fegyverek felkutatását és megsemmisítését, hiszen ez az akció célja. Másodsorban – és ez is folyamatban van már – biztosítanunk kell az olajkutak sértetlenségét, hiszen ez az iraki nép jogos tulajdona és a jövőbeli jólétük elsődleges forrása. Nagyon is jellemző Szaddámra, hogy kész volt aláaknázni az egész déli olajmezőt, hogy növelje a pusztítást. Továbbá garantálnunk kell az ország területi egységét, megakadályozva, hogy a különböző etnikai csoportok vagy külföldi hadseregek feldarabolják Irakot, saját ellenőrzésük alá vonják az ország egyes területeit. Ezek az átmeneti kormányzás legfontosabb feladatai. A későbbi berendezkedés még tárgyalások témáját képezi. Most a legfontosabb, hogy Irak stabil, egységes és törvénytisztelő állammá váljon, amelyik együtt tud működni a szomszédaival, meg tud felelni a nemzetközi kötelezettségeinek és rendelkezik egy, az iraki nép érdekeit szolgáló, hatékony kormányzattal.

– Ha ez megtörténik, attól a Közel-Kelet még a konfliktusok gócpontja marad.

– Egy jólétben élő, demokratikus Irak vonzó példát jelenthet a térség más országai számára is. Ha létrejön egy olyan berendezkedés, ahol az emberek szabadon kifejezhetik véleményüket, annak távolabbra is ható üzenete lesz. Másrészt, ahogy Blair miniszterelnök többször nyomatékosan kifejezte, az iraki rendezésnek együtt kell haladnia a közel-keleti békefolyamat újraindításával is. Ebben a térségben nem lehet a problémákat elkülönítve kezelni, a béketárgyalások megkezdése elengedhetetlen feltétele a bizalom helyreállításának. Ezt a célt szolgálja a hamarosan nyilvánosságra kerülő "útvonal térkép", amely az izraeli–palesztin konfliktus hosszú távú rendezésére tesz új javaslatokat.

– Az első Öböl-háború után is elindult egy folyamat, ami nem érte el a célját.

– Az oslói folyamat nagyon közel került a sikerhez. 

A nemzetközi közösség eltökéltsége és egységes fellépése – az Egyesült Államok meghatározó támogatása mellett – lehet a kulcs ahhoz, hogy ezúttal sikerre jussunk.

– Nem illúzió ilyen egységet keresni éppen most?

– Szó sincs róla. A közel-keleti kérdésben Európa nagyon is egységes. Például az Európa Tanács határozatban állt ki az "útvonal térkép" elképzelése mellett.

– Azt azonban Önnek is el kell ismernie, hogy az iraki helyzet két táborra osztotta Európát.

– Az iraki kérdésben nyilvánvaló nézetkülönbségek vannak az európai államok között, és az európai közvélemény is mélyen megosztott. Ez átmenetileg eltereli a figyelmet arról, hogy számos más kérdésben stabil az egyetértés, így például a nyugat-balkáni térséggel kapcsolatban vagy a védelmi és gazdasági együttműködés terén. Ezeken a területeken zavartalan az együttműködés, legfeljebb most nem nagyon hallunk róluk, hiszen a háborún kívül jelenleg minden hír háttérbe szorul. Véleményem szerint téves azt gondolni, hogy az Európai Uniót, mint egészet, aláásta volna a mostani konfliktus. Az Unió szerkezete hihetetlenül szilárd, és ez az egymás iránti kölcsönös megbecsülésre épül. Most is folynak a megbeszélések az euroatlanti térség jövőjéről és az Európai Unió külpolitikájáról. Nagy-Britanniának központi szerepe van ezekben a kezdeményezésekben. 

– Tony Blair egész politikai karrierjét kész volt kockára tenni, amikor a közhangulattal, sőt saját pártja egy részével szemben is felvállalta a konfliktust. A magyar kormánynak nem kellett katonák életéről döntenie, mégis súlyos kritikával szembesült, amikor kiállt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia oldalán. Mit mondhat egy politikus ebben a helyzetben, amikor egy jogos ügy érdekében a többség véleményével ellentétben hoz döntést?

– Mind magam, mind az általam képviselt kormány megérti, és mélyen tiszteletben tartja azt, hogy emberek széles körben ellenzik – az Egyesült Királyságban is – 

az iraki katonai akciót. Vannak azonban olyan idők, amikor a kormányoknak nagyon józanul, hideg fejjel mérlegelni kell az országukat fenyegető biztonsági kockázatokat. Kormányunk – mindenekelőtt a miniszterelnökünk – a nyilvános és nyilvánosságra nem került bizonyítékok, hírszerzői jelentések és szakértői vélemények alapján arra a nagyon megfontolt következtetésre jutott, hogy Szaddám Huszein valóságos és konkrét fenyegetést jelent az országainkban élő hétköznapi emberek – férfiak, nők és gyermekek számára. És most szándékosan említettem az országainkat fenyegető veszélyt, mivel a világunkban ma rendkívül nagy az egymásrautaltság. Európában az újraegyesítés folyamata ezt jelzi és erről a kölcsönös védelemről szól a NATO is. Az elmúlt évek tanulsága, hogy újfajta fenyegetések jelentkeznek, amelyekkel szemben nagyon nehéz a védekezés. Ezért kell eltökélten és összehangoltan együtt fellépnünk az ilyen kockázatok elhárítására. Ahogy a magyar külügyminiszter nemrég mondta, ebben a helyzetben a nem cselekvés nem választható megoldás. Kovács úrnak maximálisan igaza van. Ha nem teszünk semmit, a kockázatok egyre csak növekedni fognak. Morális szempontból azt mondjuk, hogy a tétlenség egyszerűen erkölcstelen, mivel ez azt jelenti, hogy magukra hagyjuk az embereket, és nem vállaljuk fel – mint politikai vezetők – a védelmükre vonatkozó felelősséget. Hibás gondolkodás, ha egy kormány abból indul ki, hogy mi köze van ehhez. Össze vagyunk kötve, és ezért az együttműködés és a szövetség az, ami a biztonságot megteremtheti Európa és az egész világ számára is.

Olvasson tovább: