Kereső toggle

A köztársaság túléli

Kis János filozófus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása



Kis János: "Magyarország azonban mindennek ellenére a modernizálódás és nyugatosodás útját járja." Fotó: Vörös Szilárd

– Hogy érzi magát mostanában? Hogyan élte meg és hogyan látja az elmúlt két évet? Hogy érzi magát a piacon, a 7-es buszon, az utcán s az egyetemen, ahol él?

– Az én helyzetem kivételes. Munkahelyem kilenc éve a Közép-Európai Egyetem. Ez az egyetem Budapesten működik, de nem Magyarországon, hanem New York Államban van akkreditálva. Nem a magyar kormány finanszírozza, és nem a magyar kormány felügyeli a tevékenységét. A diákok között sok a magyar, de még többen vannak a nem magyarok. Tanártársaim egy része is külföldi. Amikor reggelente belépek az egyetem kapuján, magam mögött hagyom az itthoni világot. Itt bent senki nem kezd el nyomulni, ha kormányváltás van, és senki nem kezdi az állását félteni, ha a vezető kormánypárt elnöke hazaárulókról mennydörög. 

Itt nem számít, hogy melyik kollega milyen pártállású. Ez nagy nyugalmat és biztonságot ad. Kedvesebb, megbízhatóbb itt az élet, mint az egyetem falain kívül. Jobb az erkölcsi minősége.

– Nem az lenne az egészséges, és emberszabású, ha ez a falakon kívül is így lenne? Földényi F. László mondja valahol: "Nem ismerek dermesztőbb, lehangolóbb jelenséget, mint amikor magukat egymáshoz közelinek tartó emberek, hosszan és állandóan olyasmiről beszélnek, amihez személy szerint nincs közük: politikai kérdésekről." 

– Nem ismerem Földényinek ezt a mondatát, és nem tudom, ha leülnénk vele megbeszélni, hogy mire is gondol, egyetértésre jutnánk-e. Természetesen nem jó, ha egymáshoz közel álló emberek beszélgetéseiből minden mást kiszorít a politika. Az életnek nagyon sok színtere van, s ez mind fontos. Fontos, hogy az utcában már megint feltűnt egy gazdátlan kutya. Fontos, hogy új preszszó nyílt a belvárosban. Fontos, hogy a gyerekünk milyen szépen rajzol. Ha a politika ezt mind-mind kiszorítja az emberek közti kommunikációból, akkor vagy valamilyen eget-földet megrázó társadalmi átalakulás részesei vagyunk, mint 1989-ben – ez kivételes és átmeneti jelenség –, vagy valami nagy baj van. De azért egy demokratikus társadalomban a politika fontos része az emberek életének, amihez bizony személy szerint is közük van. Politikai kérdés, hogy ebben az országban minden ember egyenlő-e, vagy a romákat ki lehet utasítani a nyilvános szórakozóhelyekről. Politikai kérdés, hogy az állam különbséget tesz-e egyház és egyház között, hívő és nem hívő emberek között. Politikai kérdés, hogy a költségvetésnek csak országimázsra telik-e vagy a monstre elmeszociális intézetek lakóinak emberségesebb, kisebb lakóotthonokba való szétköltöztetésére is. Szerintem ezekhez a kérdésekhez a köztársaság minden polgárának köze van. Az a kívánatos, hogy minél többen érezzük át, nem pusztán állampolgársággal rendelkező magánszemélyek vagyunk, hanem a köztársaság polgárai.

Mint a Magyar Köztársaság nev? virtuális politikai közösség tagja én is átérzem mindezt. Az én életem minősége is rosszabb attól, hogy a politika minősége annyira rossz.

– És mitől rossz a politika minősége? 

– 1990-ben a parlamentbe került politikusok között minden oldalon szép számmal voltak, akik azzal vállalták a politikai szerepet, hogy történelmi feladatot fognak teljesíteni, megteremtik az új, demokratikus Magyarországot. Olyan is volt persze éppen elég, aki a politikát üzleti vállalkozásnak tekintette, meg hát voltak alkalmatlan figurák. És megjelentek a Horthy-korszakot visszavágyó, reakciós vagy egyenesen szélsőjobboldali alakok is. De mindezzel együtt, a harmadik köztársaság indulásának igazi pátosza volt. 

Most egy olyan társaság van kormányon, amelyik már semmiben nem hisz az akkori eszmékből. Megbénítja a parlamentet, bedarálja az igazságszolgáltatást, leállítja a privatizációt. Az elmúlt rendszerrel való szembenállásból csak az antikommunista retorikát őrizte meg. 1998-ban ez a társaság azt mondta a választóknak: ebben az országban nincs igazi vállalkozói szabadság, igazi piacgazdaság, igazi jogállam, mert minden pozíciót a volt kommunista nomenklatúra tart a kezében. Le kell váltani a szocialista kormányt, csak így lehet a nomenklatúrát kiszorítani uralkodó helyzetéből, és csak így lehet igazi jogállamot és piacgazdaságot teremteni. De amikor hatalomra jutott, nem a jogállam és a piacgazdaság kiépítésébe kezdett, hanem gátlástalan zsákmányszerzésbe. Autópálya-koncesszió? Nem kell közbeszerzési pályáztatás. Kaya Ibrahim? Az ügyészség sajnos nem rendelkezik a mindenki által ismert dokumentumokkal. Kormánytagok utaztatása? Üzleti titok, hogy melyik cég bonyolítja, és mennyiért. Közpénzek a Fideszbe, Fidesz-pénzek a papabányába? Valótlan állítás, hogy a Fidesz-közeli cég Fidesz-cég volna. Letagadta a belügyminiszter, hogy üzleti kapcsolatban volt a bombagyáros Clodóval? Nem számít.

Ez a kormány egy gátlástalan, erőszakos nemzedéki vállalkozás politikai képviselete: a cél az, hogy egy nagy szeletet kihasítsanak maguknak a tortából, melyhez korábban a volt nomenklatúra tagjai fértek hozzá a leginkább.

Ez a társaság bizonyos szempontból hasonlít a nomenklatúra-emberekhez.

– Miben hasonlít rájuk, s ha különbözik, miben különbözik tőlük?

– Hasonlít rájuk abban, hogy korrupt, hogy a politikai hatalmat a meggazdagodás eszközének tekinti. De néhány tekintetben valóban különbözik is tőlük. Az egyik különbség az, hogy a nomenklatúra-társaság viszonylag szemérmesen bánt a demokrácia és a jogállam játékszabályaival. Nem volt biztos a saját legitimitásában, s ez óvatosságra intette. Elkövette a Tocsik-ügyet, de nem merte megakadályozni a parlamenti kivizsgálását. A mostani társaságnak nincsenek skrupulusai. Elszabotálja a parlamenti vizsgálóbizottságokat, a rendőri nyomozást és az ügyészi vizsgálatot. 

Ez a társaság úgy vált kormányképes párttá, hogy benyomult az MDF szétesése nyomán üresen maradt politikai térfélre. Ebből aztán további sajátosságok következnek. Az MSZP, ha valahol, inkább a szekuláris állam, a vallási és világnézeti tolerancia oldalán áll, a Fidesz a bevett nagyegyházakhoz húz, szakít az állam és az egyház elválasztásának politikájával. Az MSZP egyértelműen elkötelezett az Európai Unióhoz való felzárkózás mellett, a Fidesz-kormány első embere az Európai Unión kívüli életről ábrándozik. Az MSZP hajlik rá, hogy Magyarország és a határon túli magyar kisebbségek viszonyát a szomszéd népekkel való kiegyezés útján próbálja rendezni, a Fidesz-kormány ki akarja terjeszteni a magyar állam joghatóságát a határon túli magyarokra: erről szól a híres státus-törvény. 

– Akkor az az állítás, hogy az MSZP fogja képviselni a pártállami folytonosságot, nem igazolódott be.

– Valóban, 1993/94-ben politikai véleményformálók olyanokat jósolgattak, hogy az MSZP, ha kormányra kerül, helyre fognak állni a későkádári viszonyok, csak éppen parlamentáris keretek között. Nem ez történt. Sem a megelőző, sem a rá következő jobboldali kormány nem vezetett be annyi és olyan mélyreható reformot, mint a szocialista-liberális kormány. Ami a gazdaságot illeti, az utódja szinte semmi mást nem csinál, mint learatja a Bokros-csomag által megalapozott gazdasági növekedés gyümölcseit, miközben mindennek elszidja a Bokros-csomagot.

– Lehet, hogy valóban ez kell az embereknek? 

– Bibó István írta a 40-es évek második felében, hogy az általános közhiedelemmel ellentétben a politikában hazudni nem lehet. Amin nem azt értette, hogy a politikában soha ne lehetne hazugságokkal üzletet csinálni, hanem azt, hogy a hazugságra épülő politikai konstrukciók védhetetlenek, egyre súlyosabb válságokba sodorják a résztvevőiket. A Fidesz uralma egy hazug konstrukcióra épül, arra a fikcióra, hogy a magyar demokrácia alapkérdése a kommunistaellenesség ébren tartása, miközben a magyar demokrácia alapkérdése a kormány parlamenti ellenőrzése, a bírói függetlenség, az állam és egyház elválasztása, az EU-hoz való csatlakozás, a felzárkózás a globalizálódó világhoz. 2002-ben a Fidesz-kormány meg fog bukni. 

– Hogyan lehet az, hogy ezeket az összefüggéseket, tényeket, és az ezekhez kapcsolódó emberi, érzelmi motivációkat – amik alapján a szavazók a fülkében igent vagy nemet mondanak egy pártra – sok politikus nem látja, nem érzékeli.

– Kalkulálnak. Csak nem arra, amire maga meg én. Itt van ez a Torgyán-ügy. Már vagy egy fél éve a vak is látja, hogy a Fidesz vezetői Torgyán kikészítésére játszanak. Érdekes módon Lányi Zsolt épp akkor érez gerjedelmet arra, hogy vállalja a pártelnöki szerepet, amikor Orbán Viktor hivatalában a Balkán-szindrómáról tárgyal. Közben a kisgazdák támogatottsága az 5 százalékos küszöb alá zuhan. Nem sok esély van rá, hogy Torgyán távozása esetén visszaemelkedjen a fél évvel ezelőtti szintre. Ezt szerintem Orbánék is tudják. Azt is tudják, hogy a kisgazdákat elhagyó választók egy része a MIÉP-hez vándorol, egy másik rész az MSZP-hez: a Fidesz csak a maradékot szívhatja fel. Egyszóval, tudják, hogy rontják a saját választási esélyeiket. Ha 2002-re gondolva fűrészelik a kisgazdapártot, akkor ésszerűtlen, amit csinálnak. De ha hosszú távon gondolkodnak, akkor nem biztos, hogy ésszerűtlen. A Fidesz 1994 és \'98 között bedarálta az MDF-et. 1998 és 2002 között bedarálja a kisgazdákat. Egyedül marad mértékadó pártnak a jobboldalon. Ha most veszít is, legközelebb már nem jöhet más, mint ő. Bebetonozta magát. Nemcsak anyagilag, hanem politikailag is. Legalábbis ezt gondolja magáról.

– Miért, nem ez fog történni?

– De igen, részben. Azonban más is történni fog. Létrehoznak egy hatalmas politikai gépezetet, melyet elsősorban a közös harácsolási kedv tart össze. Az ilyen pártok elmaradott országokra vannak kitalálva. Olyan országokra, ahol a szavazókat nem mint osztályt vagy véleményalkotó csoportot nyerik meg, hanem egyenként megvásárolják. Magyarország azonban mégiscsak, mindennek ellenére, a modernizálódás és nyugatosodás útját járja. A Közép-Európai Egyetem nem az egyetlen szigete a civilizált, emberi létezésnek ebben az országban. Itt ez a dolog hosszabb távon nem működik.

– Játsszuk azt, hogy 2015-ben vagyunk.

– Akkor majd úgy emlékszünk vissza arra, ami 2001-ben körülvett minket, mint valami rémálomra. 

– De miért? Mitől fog a rémálom véget érni?

– Attól, amit a Fidesz csinál. Ennek a pártnak rövid távon az adja az erejét, hogy 25-35 éves, feltörekvő emberek sokasága előtt olyan érvényesülési lehetőségeket nyitott meg, melyekhez rendes körülmények közt húsz évvel később szokás hozzájutni. Ez a mások félrelökdösésével megnyíló pálya az erőszakos, brutális embereknek kedvez, és azt is erőszakoskodásra neveli, aki eredendően talán más volna. Az a garnitúra, amelyre a Fidesz épít, csak a maga szédületes sikerével törődik. Ezek a fiúk talán el sem röhögik magukat, ha azt hallják, hogy a miniszterelnök szerint Szent István királyunk Alcsútdoboz mellett felajánlotta Magyarországot Szűz Máriának. Pedig röhöghetnének. Nem azért, mert tudniuk kellene, hogy István király sem Alcsútdoboz határában, sem másutt nem ajánlotta fel Szűz Máriának Magyarországot, hanem azért, mert ez a miniszterelnöki látomás hihetetlenül röhejes a mobiltelefonjaik meg a laptopjaik mellett. De nem röhögnek, mert mindegy nekik, hogy mit beszél össze az az ember, akinek a nem remélt karriert köszönhetik.

– Ez van rövid távon. És hosszú távon?

– Hosszútávon az lesz, hogy ez a generáció betölti a betölthető pozíciókat, és ott marad évtizedeken át. És az utána jövő nemzedékek számára nem lesz tér. Pont úgy, mint az 1937/38-as nagy terror után a Szovjetunióban, amikor Sztálin minden megürült posztot a Brezsnyev-nemzedék ifjú titánjaival töltött be, akik aztán elvették a levegőt a következő nemzedékek elől, míg szét nem esett a Szovjetunió.

– Ez várna ránk is?

– Nem, dehogy. Magyarországon mindennek ellenére demokrácia van, és pluralizmus. A Magyar Köztársaság túléli a Fideszt. Viszont a következő nemzedékek masszívan szembe fognak fordulni ezzel a társasággal, mert semmilyen esélyt nem kapnak arra, hogy azonosulhassanak vele. Az a réteg, melyre Orbán és Kövér pártja épít, egyre inkább zárvánnyá válik. És amikor ez megteszi majd a hatását, akkor egy szép napon beindul a Fidesz Lányi Zsoltja.

– Oké. Itt van a pont?

– Igen, itt van.

Olvasson tovább: