Kereső toggle

Interjú dr. Bitó Lászlóval, a zöldhályog elleni gyógyszer feltalálójával

Nem elég a testet gyógyítani

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

1982. január 7-én a Columbia Egyetem egyik laboratóriumában egy dr. Bitó László
nevű, vajmi kevéssé ismert kutató és egyetemi tanár befejezte kilenc hónapos, macskákon,
pontosabban azok szemein végzett kísérletsorozatát. A magyar kutató gyógyírt akart
találni a vakságot okozó szembetegségre, a glaukómára, avagy közismert nevén zöldhályogra.
Ezen a napon a szürke fedel? iskolai füzetekben lefektetett kéziratos jegyzetek arról
tanúskodtak, hogy munkáját siker koronázta, és elérte azt, amire minden gyógyszeripari
vállalat vágyik: egy minden eddiginél jobb és hatásosabb gyógyszer felfedezését. A
neve: Xalatan, és eredményét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy tavaly 507
millió dollárt hozott a konyhára a gyártó cégnek, a Pharmacia Részvénytársaságnak.
Ebből a Columbia Egyetem 20 millió szabadalmi díjat kapott, de a világsiker természetesen
dr. Bitót is milliomossá tette. Ez azonban nem változtatta meg ezt a szerény és halk
szavú embert, aki néhány nappal ezelőtt előadást tartott a New York-i magyar Fészek
Klubban.

Az előadás tárgyköre ezúttal nem tartozott a gyógyszerkutatás egyetlen válfajához
sem. Az est végeztével dr. Bitó László – aki eredetileg írónak készült –
lapunk New York-i tudósítójának beszélt arról, hogy közel húsz évvel a nagy találmány
után mi foglalkoztatja.

– Hogyan nyergelt át az orvosi pályára?

– A forradalom után el kellett hagynom Magyarországot. Amerikába érkeztem,
és mivel egyáltalán nem beszéltem angolul, az írói pálya aligha jöhetett szóba
mint megélhetési forrás. Megnéztem tehát, hogy a lehetséges pályák közül melyik
a legkönnyebben elérhető, és melyik területen tudok leggyorsabban érvényesülni,
miközben angolt tanulok.

A tudományok sokkal könnyebben elérhetőknek tetszettek, hiszen a matematikai, kémiai
képleteket, ábrákat nyelvtudás nélkül is meg lehet érteni.

– Csak nem azt mondja, hogy nyelvtudás nélkül azonnal egyetemre
jelentkezett?

– Hat hétig tanultam angolul, mielőtt elkezdtem egyetemi tanulmányaimat. A
kémia, biológia, fizika, amelyeket leginkább képes voltam angolul tanulni, az orvosi pálya
felé mutattak. Előbb azt hittem, gyakorló orvos leszek. Miután azonban rájöttem,
hogy itt Amerikában nem lehet az elképzeléseimnek megfelelően folytatni az orvosi pályát,
ez irányított a kutató szakterület felé. Találkoztam Szentgyörgyi Alberttel, aki
családunk barátja volt Szegeden, és ő igazított el igazán ebben a kérdésben.

– Merre indult el?

– Az egyetem orvosi kutató szakának befejezése után agykutatással kezdtem
pályafutásomat, de hamarosan rájöttem: ez az emberi szerv olyan bonyolult, hogy az én
életem folyamán nem leszünk képesek megérteni. Úgy véltem, a szem áll a legközelebb
az agyhoz, meg azután az olvasás mindig a legfontosabb dolog volt az életemben. A szemünk
világának megértését és megőrzését a legjelentősebb feladatnak tartottam.

– Önnek a tudományos kutatás mellett már három könyve is megjelent
Magyarországon, és most készül a negyedik. Ezek is tudományos témájúak?

– Nem, ezek – látszólag – teljesen másról szólnak. Nagyon örülök,
hogy kedvezően fogadták otthon az írásaimat. Legutóbbi kötetem, a-melynek címe Ábrahám
és Izsák, még színpadra is került a Madách Kamara Színházban. A bibliai témákat
azért választottam, mert végeredményben egész kultúránk azokban a történetekben,
tehát az ószövetségi mitológiában gyökerezik. Ha meg akarjuk érteni önmagunkat, a
kultúránkat, hogy miért vagyunk olyan kegyetlenek egymáshoz, akkor odáig kell
visszamennünk. Nemcsak meg kell értenünk, de újra is kell értelmeznünk ezeket a történeteket.

– Előadásában úgy fogalmazott: a Mindenható azzal teremtett bennünket,
hogy belénk plántálta a gondviselést egymás iránt.

– Sőt, még saját testünk gondviselése is benne van a testünkben. Ha
belegondol, a szemünk pislantását is Isten akarata irányítja, tehát az Alkotó Isten
úgy teremtett meg minket, hogy bennünk legyen ez a gondviselés, vagyis amikor kiszárad
a szaruhártyánk, akkor pislogunk. Ez bennünk van, mint ahogy az immunrendszer is, amely
megvéd a baktériumok ellen. Ez is gondviselés, amely beleépült a szervezetünkbe.

– Hogyan választotta könyve témájául az ószövetségi történetet?

– Az Ábrahám és Izsák fő motívuma tulajdonképpen az, hogy képes-e véghezvinni
Ábrahám, amire Isten utasítja. Amikor Izsák követi apját fel a hegyre, milyen érzelmeket
vált ez ki belőle, milyen gondolatai támadnak. Ebből tudunk következtetni, hogy miként
is történhetett ez. Ha abból indulunk ki, hogy Ábrahám képes lett volna megölni a
fiát, akkor ezzel elfogadjuk azt, hogy az ember képes gyilkolni. Amennyiben azt mondjuk,
hogy Izsák azért menekült meg, mert Ábrahám nem lett volna képes őt megölni, akkor
elfogadjuk azt, hogy bennünk van a tilalom, tehát még egy felsőbb hang hallatára sem
öljük meg a gyerekünket, és ez jókora különbség.

– Úgy tudom, hogy a folytatást is tervezi.

– Valóban, én már csak az írásnak akarok élni. Lehet, hogy Önnek is
feltűnt, a doktori címet is elhagytam a nevem mellől – ezzel is nyomatékosítani
szeretném ezt. Az első két könyvem, az Istenjárás, valamint Az ötödik lovas egy
Trianon-trilógia első két kötete, a harmadik még készülőben van. Az Ábrahám és
Izsák folytatása Izsák tanításai címen fog megjelenni, mégpedig az idei könyvnapon.
Ennek is lesz egy harmadik kötete, amelyen jelenleg dolgozom, a címe A názáreti Izsák.
Ez nem más, mint Jézus elmélkedéseinek feldolgozása.

– Nem érzi úgy, hogy van még felfedeznivaló a tudományban, ami Önre vár?

– Én az emberi test gyógyításához, úgy érzem, hogy már megtettem a kötelességemet
a Xalatan felfedezésével. Talán nem is lenne érdemes újabb kutatásba fogni, hiszen
ez is vagy 18 évet vett igénybe. Egy másikat már aligha tudnék befejezni. Most tehát
következik a lélek: az ember gondolatvilága. Szeretném gondolkodásra késztetni az
embereket, hogy ezeket az ősrégi történeteket próbálják másként felfogni, mint
ahogy mi felnőttünk velük, mert amíg ugyanazokkal az elképzelésekkel, világ- és
istenképpel nevelkedünk, addig ugyanúgy fogunk cselekedni, mint az elmúlt kétezer évben,
amelynek során állandóan öldököltük egymást. Ha tehát ezen túl akarunk lépni,
úgy másként kell értelmeznünk ezeket a dolgokat. Akkor reményünk van arra, hogy a következő
évezred nem olyan lesz, mint az elmúlt néhány volt.

Olvasson tovább: