Kereső toggle

Szappanopera élőben

Interjú Vágó István tévés személyiséggel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ablakból vesszük észre, amikor a busz megáll a pirosnál. "Tudja, mikor lesz
maga Krőzus?" – kérdez bennünket az RTL-Klub óriásplakátja városszerte, miközben
a képen látható, már számtalan vetélkedőműsorból jól ismert műsorvezető, Vágó
István félreérthetetlenül ránk mutat. Ez év február 29-e óta láthatjuk a tévés
személyiség legújabb vetélkedőjét Legyen Ön is milliomos! címmel.



Vágó István. "Tudja, nem teljesen úgy van, hogy az ember azt csinálja, amit mániákusan
szeret"     Fotó: RTL-Klub

– Milyen múltra tekintenek vissza a műveltségi vetélkedők Magyarországon?

– Amikor húsz évvel ezelőtt még kizárólag állami televízió volt,
akkor a vetélkedő m?fajában az igazán nagy áttörést Vitray Tamás hozta műveltségi
vetélkedőivel. Az első nagy feltűnést egy, az orosz–szovjet irodalomról szóló műsor
keltette, amely akkor nagy szenzációnak számított, és nagyon nézett volt. Miután rájöttek,
hogy műveltségi vetélkedővel nem nagyon lehet tömegeket elérni, e műsorokkal párhuzamosan
elindult az úgynevezett game show-k térhódítása. Ezeknek az alapvetően nem
intellektuális vonalvezetés? játékoknak a mai változatai a Szerencsekerék, a Zsákbamacska
és így tovább.

– Miért nem lehet tömegeket elérni műveltségi vetélkedővel? Butának érzi
magát a néző a képernyő előtt?

– Nem, egyszerűen nem nagyon érdekli maga a kérdés. Ha műveltségi vetélkedőt
csinál az ember, akkor a játékosok között csak úgy lehet különbséget tenni, hogy
egyre nehezebb kérdéseket teszek fel. De ha állandóan azt kérdezem, ki írta a
Nemzeti dalt, és erre mindig az a válasz, hogy Petőfi Sándor, akkor nem lesz nagyon
nagy különbség a játékosok között. Előbb-utóbb el kell jutni egy olyan szintre,
amely már különbséget tesz a játékosok között, innen kezdve azonban egyre kevesebb
néző fogja érteni és értékelni a kérdést. Szóval voltak ezek a nagyon játékos
vetélkedők, és aztán hosszú évekig nem volt műveltségi vetélkedő. És éppen
amikor újra megindult, megszületett az igény az okos emberek iránt, akkor berobbant a
Mindent vagy semmit.

– Mérhető, mikor születik meg az ilyesfajta igény?

– Érezhető. Hadd mondjam inkább azt, hogy vannak korok, korszakok, periódusok,
amikor az okos ember idegesítő. "Mit játssza ott az eszét?" Akkor eltűnik a képernyőről,
és ha sokáig nincs, akkor megint feltámad iránta az igény a nézőben.

– Lehet ezt illusztrálni valamilyen példával?

– Nem hiszem, de mindenesetre kitapintható. Ha nagyon sok a műveltségi vetélkedő,
akkor a nézők nagy többsége elkezd elfordulni az okos és művelt emberektől.

– Ön ugye 1976 óta vezet vetélkedőket? Úgy tűnik, azóta sem sikerült
megunnia ezt a m?fajt. Ennek mi az oka?

– Tudja, nem teljesen úgy van, hogy az ember azt csinálja, amit mániákusan
szeret. Szerintem inkább arról van szó, hogy 1976-ban elindult egy folyamat, amikoris
én véletlenül belekerültem egy vetélkedőbe, és ebben szereztem rutint. Felesleges
lenne az itt felhalmozott – ha úgy tetszik – tudást, tőkét elherdálni, és
teljesen másba fogni.

– Azért csak van valami vonzódás?

– Persze, persze, de nem szabad úgy felfogni, hogy én magam éppen olyan játékos
természet? volnék, mint azok, akik a játékra jelentkeznek. Vetélkedőt csinálni inkább
mérnöki munka, ahol kalkulálni kell, ki kell számítani a lehetőségeket. A szabályoknak
egészen átláthatónak, pontosnak, egyszerűnek kell lenni. Ezernyi olyan dolog van,
amire az ember valóban az évek során jön rá, és vonja le a következtetéseket.

– Mennyiben más a Legyen Ön is milliomos! a korábbiakhoz képest?

– Látszólag vetélkedő, valójában azonban nem az: teljesen más játék.
Az egész egy nagyon különös világ, nem vetélkedő ez, nem is kvíz-show. Az elején
olyan kérdések vannak, amelyeknek nem az a funkciójuk, hogy megmérjük, mit tud az
ember, hogy például hol sütik már a rántott békát, Virágéknál vagy Világéknál
vagy Kovácsék-nál vagy Gólyáéknál. Ez nem egy műveltségi vetélkedő kérdése,
ennek lazító szerepe van, hogy közben megismerjük egymást. Egy igazi műveltségi vetélkedőben,
egy kvízben ott záporoznak a kérdések, itt pedig nem záporoznak a kérdések. Aki úgy
ül le a képernyő elé, hogy ő most egy nagyon érdekes, tanulságos, informatív vetélkedőt
fog látni, az csalódni fog. Annyiban hasonlít a eddigiekhez, hogy kérdések vannak, de
alapvetően mások a feltételek. Csak hogy mondjak egy példát, a gondolkodási idő itt
korlátlan. Ha pedig egy játékban nincs gondolkodási idő, ott már az ember
elbizonytalanodik, hogy egyáltalán egy kvízt lát-e, vagy pedig valami egészen más történik.
Nekem meggyőződésem, hogy más történik.

– Mégis micsoda?

– Ez, kérem szépen, egy olyan szappanopera, amelyben emberi sorsok alakulnak
jól, rosszul, tragikusan, viccesen. Látjuk, hogy egy ember abszolút magabiztosan kezd,
aztán elbizonytalanodik, megjárja a poklot, majd felmegy a mennyországba… Sokszor hiába
rokonszenves az illető, mégsem mindenki neki szurkol, ha pedig ellenszenves, nem
mindenki kívánja a vesztét. Ez is pont olyan, mint egy szappanoperában. Nem vagyok egy
nagy szappanopera-néző, bevallom, de úgy tudom, hogy nem Jockey volt a nézők
kedvence, ahogy Leoncio sem, mégis sokan miattuk nézték a sorozatot.

– És milyen érzés vezényelni a sorsokat?

– Hát ez a nehéz benne. Itt mindössze egy ember ül velem szemben, ezért
nem tehetem meg, hogy egyértelműen segítek, vagy valakit eltérítek a jó választól.
A Mindent vagy semmitben lehetett segíteni, hiszen mind a háromnak egyformán segítettem,
mind a három hallotta, és az került kedvezőbb helyzetbe, akinek kevesebb segítség is
elég volt.

– Ha már a "sorskérdés" szóba jött: Mi lett azokkal, akik az Ön korábbi
műsoraiban autót vagy kisebb vagyont nyertek?

– A legtöbben eladták az autót, hogy ki tudják fizetni a nyereményadót.

– A kereskedelmi tévék Ön szerint is jelentősen felhígították a televíziózás
színvonalát a szappanoperákkal?

– A szappanoperák vitathatatlanul nagyon népszerűek, és noha azokat milliók
bámulják ájultan, szükséges volt elindítani a milliomos-vetélkedőket, mert a különböző
csatornák már előre felkészültek arra, hogy az emberek egyszer csak telítődnek a
szappanoperákkal. Még egyszer meglátják, hogy José Lopez, és egyik pillanatról a másikra
azt mondják: "Ebből elég, én ezt már nem bírom tovább." A TV 2 most a szerdai
adásommal szemben a legsikeresebb szappanoperáját állítja ugyanabban az időben.
Borzasztó érdekes a nézők összetételét megvizsgálni. Az idősebbek és a kevésbé
iskolázottak a Rosalindát nézik. A fiatalok, a dinamikusak, az érdeklődők, a műveltebbek
és az értelmiség pedig a vetélkedőt. Ez azért nagyon érdekes példa, mert sokszor
éri az a vád a két televíziót, hogy azonos típusú műsorokat állítanak egymással
szembe. És ugyan esetünkben a vetélkedővel egy szappanopera áll szemben, korábban már
utaltam rá, hogy végső soron az én műsorom is egy szappanopera.

– Lehet a műveltségi vetélkedőknek valamilyen kultúraformáló szerepe?

– Kultúraformáló? Az talán túlzás. Én azt mondom, hogy kultúra-karbantartó
szerepe lehet. Én soha nem szeretem azt hallani, hogy egy műveltségi vetélkedőn az
ember műveltséget szerez. Úgy ragadnám meg inkább, hogy szinten tart, asszociáltat,
újrarendezi az összefüggéseket, az adatokat az ember fejében, és esetleg igényt
teremt, de kultúrát azt nem.

– Miért jönnek az emberek ebbe a műsorba? Meg akarják villantani a tudásukat,
vagy milliomosok akarnak lenni?

– Az, hogy a 25 millió nagy vagyon-e vagy kicsi, attól is függ, hogy az
ember éppen az élet melyik rétegéből jön. Azzal a szlogennel indítottuk, hogy "Változtassa
meg életét, nyerjen 25 milliót!", és bizony jönnek olyan helyzetből emberek,
akiknek az életét ennyi pénz alapvetően megváltoztatná. És persze olyanok is
vannak, akiknek 25 millió ide vagy oda, nem nagyon számít.

– Hogyan alakult ki a 25 milliós tét?

– Dániában, ha jól tudom, 1 millió dán korona a fődíj, az Egyesült Államokban
1 millió dollár, Németországban 1 millió márka, Nagy Britanniában 1 millió font.
Ebből az következik, hogy a műsorban van egy bűvös nagyságrend, ez a millió. Hogy
ennek milyen a vásárlóértéke, ez még Nyugat-Európán belül is változik, és mi úgy
gondoltuk, hogy az 1 millió forint vicces volna, ezért megnéztük azt, hogy ez a maximális
nyeremény, mondjuk Németországban, a havi átlagkereset hányszorosa. Így jött ki a
25 millió forint.

– Vannak tehát, akik a vetélkedőket kifejezetten meggazdagodási lehetőségnek
tekintik?

– Egészen biztosan. Nekem az a tapasztalatom, hogy a játékosok zöme nem
meggazdagodni jön ide, hanem azt mondja magának otthon a műsort nézve, hogy ő bizony
eljutna eddig és eddig, merthogy a kérdések nem túlságosan nehezek, legalább is
eleinte, és akkor megéri a fáradságot, hogy ennyi pénzért bejöjjön. Szerintem
sokan gazdasági számítást végeznek, hogy mekkora erőfeszítés és mekkora ráfordítás
részt venni ebben a játékban. Tehát fel kell venniük a telefont, az emelt tarifájú
telefont, esetleg el kell utazniuk a stúdióig.

– Hányfajta játékos van?

– Vannak például a megélhetési játékosok, akik józanul végigmérték,
hogy igen, ők nagyon sokat tudnak és ez a nagy tudásuk pénzre váltható. Ezért van
az, hogy nagyon sok vetélkedőben ugyanazokat az arcokat látjuk. Nagyon sok olyan játékot
csináltam, ahonnan ezeket a megélhetési játékosokat tökéletesen megismertem. Az IQ
Casinóból, ami az M1-en megy, szinte mindegyiket ismerem, mindegyikük játszott már nálam.
A milliomos-műsoromban nincs próbajáték, ahonnan ez a magyarországi viszonylatban
mintegy száz mindenütt felbukkanó játékos továbbjuthatna, hanem a gép sorsol. Ennek
a műsornak az egyik nagy előnye az, hogy abszolút új arcok jönnek elő. És amire egyáltalán
nem számítottam, hogy ezek zömében rendkívül rokonszenves emberek. Azt hittem, hogy
mivel nincs válogatás, itt olyan alakok is meg fognak fordulni, akiket nem válogatna be
szívesen az ember. De nem ez a tapasztalat. Számomra ez a legpozitívabb. És ebből az
a tanulság, hogy nincs baj az átlagos felkészültséggel, és nincs baj az átlagos stílusérzékkel.
Tehát nagy valószínűséggel erre a játékra valóban olyanok jelentkeznek, akik tudják,
mi az elvárás, és jó az önismeretük. Sokan hajlamosak meghúzni a vészharangot,
hogy "oda a műveltség", hogy "ezek már nem olyanok". És úgy látszik, hogy azért,
legalábbis tízezres nagyságrendben mérhetően jó az "állomány". Számomra ez
megnyugtató és kellemes.

– Milyen korosztály játszik Önnél?

– Számomra egyszerűen elképesztő, hogy 30 év alatti a játékosok 80-90
százaléka.

– Milyen játékosok vannak még?

– Van még a félénk, aki a környezete nyomására vág bele. Neki azt mondják
otthon, a munkahelyén, hogy te nagyon jó vagy, menjél már, biztosan nyerni fogsz.

– Ők hogyan szerepelnek?

– Rosszul. Nincs meg az önbizalmuk. Ebben a műsorban, ha nincs önbizalmad,
véged van. Aztán ott van a túlzott önbecsülésből jelentkező. Aki azt hiszi, hogy
ő nagyon jó. És van persze a játékos is. Aki csak a játék kedvéért jön.

– Milyen a nemek aránya?

– Most az én műsoromban nyernek a nők. Ez a diskurálásos játék, mintha
a nőknek jobban tetszene, érdekes módon ők az eredményesebbek. A Mindent vagy
semmitben taroltak a férfiak.

– A Mindent vagy semmit játékból nyolcszáz adás volt látható. Maradt
valami nyoma az emberekben ennek a műsornak?

– Nagy örömömre van egy Mindent Vagy Semmit Klub, amelyet a volt játékosok
maguk alapítottak, szervezik; rendszeresen összejárnak, felkeresik a milliomos-játékban
feltűnő új arcokat, meghívják őket magukhoz, és játszanak.

– És ez egy színvonalas valami?

– Hogyne, hát ez a csúcs, de bevallom, hogy életem eddigi legnagyobb teljesítményének
azt tartom, hogy egy alkalommal ebben a klubban az eddigi 21 autónyertesből ott volt 19,
és még néhány nagyon jó játékos, akik nálam, a műsorban nem nyertek autót, és
ott, a közöttük megrendezett versenyben én második lettem.

– Gratulálok! Nemrégiben volt egy rádióműsor, ahol korábbi lottó-nyerteseket
kérdeztek, hogyan is alakult az életük. Lesújtó vallomásokat lehetett hallani:
megbetegedtek azóta, a vagyont elvesztették, élvezni nem igazán tudták az irigyeik
miatt és hasonlók.

– Annyiban más a lottó-milliomos, mint egy vetélkedő-milliomos, hogy az előbbi
erre nincs felkészülve. Ő csak kitölti a számokat, és hirtelen rázúdul egy nagy
adag pénz. A műveltségi vetélkedős játékos fel van készülve. Eleve úgy jön,
hogy fejben már el is költötte a pénzt. Mi mindegyiküktől megkérdezzük előre,
hogy mire költené a nyereményt.

– És mi a válaszuk?

– Ház, lakás. Nagyon kevés közülük az utazni akaró. Volt valaki, aki
azt mondta, hogy a jövendő gyermek jövőjét szeretné megalapozni, sőt olyan is
akadt, aki egy kis szigetet akart venni a Karib-tengeren. És egy viszonylag nagy kategória
azt írja, hogy jótékonykodna belőle. Én azonban ezt nem szívesen teszem közzé,
mert ha történetesen mégis nagy pénzt nyer, akkor nem lenne szép dolog ezt számon kérni
rajta.

– Egy hónapja megy ez az új játék. Az Ön számára is izgalmas újdonságot
jelent ez a játék, vagy ugyanolyan, mint amilyeneket már megszokott az elmúlt 20-25 év
alatt?

– Az emberek sokfélék, ezért aztán manapság is nagyon érdekes esetekkel
találkozom. Volt például egy hölgy, aki megkérdezte, mielőtt beültünk a székbe,
hogy mit szólnék, ha ő az első kérdés után azt mondaná, hogy köszönöm, én az
1000 Ft-tal hazamegyek. Azt válaszoltam, hogy nem tartanám különösebben szellemesnek
és indokoltnak sem, mert nyilván csacsiság volna nem megnézni a következő kérdést,
hiszen erre a játékszabályok lehetőséget biztosítanak. Végül is eszébe sem
jutott, hogy ezek után kiszálljon. Ő például milliókat vitt haza.

Olvasson tovább: