Kereső toggle

Ez a műhely egyedülálló jelenség

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Népszabadság Rt. 1990-ben 340 millió forintos alaptőkével jött létre, ma
tőkeerős, korszerű, több mint 8 milliárdos bevételt elérő vállalkozás. A lap fő
tulajdonosa a világ második legnagyobb médiabirodalma, a Bertelsmann konszern, illetve
testvérvállalata a Gruner und Jahr.

A szerkesztőség munkatársait elismerten az ország legnevesebb és legszakavatottabb
újságírói között jegyzik. 

A magyar közéletben betöltött szerepe folytán az újság feladatának tekinti a
kultúra és a nemzeti identitástudat ápolását. 

Megjelenési gyakoriság: hetente hatszor.

Átlagos példányszám: 210 ezer.

Előfizetett példányszám: 156 ezer.



Eötvös Pál: "A hatalomnak a Népszabadsághoz nincs hozzáférése." Fotó:
Somorjai

– 11 éve vezeti, irányítja a lapot, illetve a részvénytársaságot. Ez a
munkája mely képességét veszi igénybe leginkább? Más szóval, Ön minek tartja
magát elsősorban? Sikeres menedzsernek, vezető újságírónak, jó karmesternek,
netalán partvonalon kívüli politikusnak. Vagy egy csapat, egy műhely szellemi
vezetőjének?

– Én álmomban két macska vagyok, és játszom egymással. Egyfelől nekem a
cég rentabilitása az elsőrend? szempont, máskor az újság működésének egyéb
szempontjai válnak fontosabbá. Részben a menedzsment, az igazgatóság vezetője
vagyok, részben főszerkesztő. Kétségtelen, hogy valami hajlamom van arra, hogy
ügyeket menedzseljek. Ugyanakkor igazgatok egy szellemi műhelyt is, ahol produktumot
próbálok mások által vagy velük együtt ellőállítani. A két funkció, a
menedzseri és a főszerkesztői egy személyben egy különleges és kivételes helyzet,
amely most már valóban a személyemhez kötődik, de egyáltalán nem természetes, és
úgy gondolom, utánam ez nem lesz így. De semmi okom nincs rá, hogy azt mondjam, ez nem
volt egy jó párosítás.

– A Népszabadság – régen is, most is – a hatalom egyik központjának
számít, mindig is a befolyásolás egyik legfontosabb eszköze volt. Ön hogyan éli meg
ezt a helyzetet?

– Én a hatalmat nem élem meg. Sok minden mást igen, de a hatalmat nem, és hála
Istennek, ilyen értelemben nem is izgat. Mellesleg annak hatalmat adni, aki erre nagyon
vágyik, elég súlyos hiba. Persze tudok olyan hatalomvágyó embereket – például De
Gaulle-t vagy Brandtot –, akiknek mégsem volt hiba hatalmat adni. Mert volt
küldetésük. Tudok embereket, akiknek igen nagy hatalmuk volt, mégis kivívták a
teljes tiszteletemet, egyszerűen azért, mert azt valóban eszköznek tekintették. Bruno
Kreisky azt mondta egyszer, hogy a politikához legelőször is víziók kellenek. 

De hogy én hatalomhoz jussak, hogy aztán majd nem is tudom, mit csináljak vele, ez egy
nagyon rossz zománcú bili. Nem azt mondom, hogy egy rejtett zugában a lelkemnek föl
nem vetődik a hatalom, úgy, mint az akaratérvényesítés lehetősége, de nem tölt el
jó érzéssel, nem ad semmilyen kielégülést, és nem is foglalkozom vele.

Rettenetesen terhes, és nem is szeretek olyan helyekre járni, ahol nyüzsög, tolakszik
a hatalom. Én az erdőbe szeretek járni, hegyet mászni, síelni, szörfözni szeretek.
Partikon, fogadásokon, kongresszusokon nem tudok jóízűen megenni egy ételt. De egy
akármilyen zsíros kenyeret azzal, akit szeretek, egy finom pohár bor mellett, azt igen,
azt tudom élvezni. Izgalmas, érdekes emberek vannak a környezetemben, ezek
felpezsdítenek, de a politikai személyiségek nem nagyon. Érdekel, hogy mit csinálnak
az országgal, hogyan döntenek, az nagyon is érdekel, de hogy keresném a
társaságukat, Isten őrizz. Elég annyi, amit a televízióban látok, még sok
is. 

– A döntéseiben, választásaiban, témafelvetéseiben hagyatkozik-e az
intuícióira? Működik-e az, hogy beleszagol a levegőbe, és annak megfelelően lép
valamit? Mer támaszkodni a megérzéseire?

– Hogyne, nagyon is merek. Mondok egy példát. Mióta ez az új hatalom működik,
én azt mondtam, három hatásmechanizmus érvényesülhet a Népszabadság
publicisztikájában. Egy: a humor, a gúny. (Ez feljött erősen, mert egy autokratikus
hatalom érzékeny erre.) Kettő: a tiszta, világos, logikus beszéd. (Olyan illogikus
lett minden, ami körülöttünk van, hogy az emberek nagyon vágynak az érthető
szóra.) A harmadik pedig egy valóságindítékú – tehát nem a politika, a hatalom
központjaiból kiinduló – gondolat, impulzus, az olvasókkal meglévő közös
élményből táplálkozó vonal. 

Valamikor a tél végén úgy éreztem, hogy hirtelen megváltozott a légkör. Az emberek
elfáradtak, kifáradtak, elfogyott a pszichés tartalékuk, a tűrőképességük, emiatt
nekünk is higgadtabban kell beszélnünk. Azt mondtam a kollégáimnak, azok, akik a
humort, az éles gúnyt használják fegyverül, egy kicsit fogják vissza, állítsák
takarékra magukat, illetve a fegyverüket. Ez például egy intuíció volt. Ha az
embernek kifejlődik ez az érzéke, akkor idegi, szellemi és mindenféle más egyéb
készletét is mozgásba tudja lendíteni. 

– Ön küldetéssel bíró embernek tartja magát? Van küldetéstudata?

– Van, bár ma ez valamivel kisebb, mint korábban volt. Most viszont jobban
körülhatárolható, és jobban a szakmához kötődik. 

– Mit ért azon, hogy jobban a szakmához kötődik?

– Kérem szépen, ez az újság egy minőségi előfizetéses újság, teljesen
egyedülálló jelenség a nemzetközi piacon is. Ebben a példányszámban – a
népesség arányát tekintve – Nyugaton egyetlen ilyen lap sincs. Hihetetlenül nagy
kulturális érték, a befolyása óriási. Nagyon értelmes dolgokat lehet elmondani
hatalmas tömegnek. Ezt a lehetőséget részben a demokrácia mechanizmusának
befolyásolására, részben az identitásunk őrzésére, megerősítésére próbáljuk
használni. Érzem magamon annak a felelősségét, hogy az olvasók egy ilyen kulturális
értékhordozót ilyen példányszámban vásárolnak meg. Én ennek a küldetésnek,
felelősségnek, lehetőségnek – ha fogalmazhatok így – minden porcikámmal
szeretnék megfelelni. 

– Ön azonos a lappal? Azaz Eötvös Pál olyan ember, mint amilyen újság a
Népszabadság?

– Hát… mondjuk, igen. Persze, ez egy produktum, amelynek előállításában
részt veszek. Azért én sokkal-sokkal jobb lapot szeretnék, sokkal érthetőbbet,
logikusabbat, korrektebbet. Nyilván ez attól is függ, hogy önmagam mennyire vagyok
képes változtatni, módosítani azon, amit elgondolok. 

– Az imént azt mondta, hogy a demokrácia működését, mechanizmusát nap mint nap
befolyásolnia kell. Ez azt is jelenti, hogy a demokráciát mindennap el kell adni az
újságban, fel kell mutatni, magyarázni kell?


– Természetesen. A demokráciát folyamatosan megsértik. Ez olyan, mint az etikett
vagy a Tízparancsolat. Megvannak a szabályok, amiket aztán állandóan felrúgnak. Mert
hibásan működik, mert viszszaélnek vele, mert hivatkoznak rá, de másképp. Bort
isznak, és vizet prédikálnak. Mert a demokráciából elszednek olyan társadalmi
mozgásokat, naponta lefaragnak olyan "átjárásokat", amiket nem tudok elfogadni.
Küldetést hazudnak, de az embereket a hazug beszéd fölháborítja és
irritálja. 

– A Népszabadságnak van akkora súlya, hogy a hatalom ne merje befolyásolni direkt
és csípőből? Vagy már rég az ellenkezője igaz, tehát az újság van inkább
befolyással a napi politikára? Ki diktál kinek?

– Se ez, se az. 

– Ezt nehezen hiszem. 

– Pedig azt mondom, amit gondolok. Én a politikával – a kormánynyal, az
ellenzékkel – közvetlen kapcsolatot tudatosan szinte alig tartok. 

– És a "telefonok"?

– Engem ilyen módon nem szoktak felhívni. Akkor lettem főszerkesztő, amikor
senkinek nem jutott eszébe idetelefonálni, csak szidtak minket. Ki telefonált volna 89
májusában? Pozsgay, vagy ki? Persze, befolyást mindenki akart. De nekünk akkor az
egyetlen vágyunk az volt, hogy határozottan ellökjünk mindenkit magunktól, aki
hatalmat akart. A lapnak akkor is feszült viszonya volt a hatalommal, a mostanival is az
van, és az Antall-kormány alatt is az volt. Egyetlen miniszterelnök volt, akivel én
bensőségesebb, őszintébb, hosszabb beszélgetésekbe keveredtem, többször is. Ez
érdekes módon éppen Antall volt. Ezek sem egyetértő, hanem vitatkozó beszélgetések
voltak, mégis egymást próbáltuk keresni e beszélgetésekben. 

Azért a politikusok – ezt az összes kormányra és az összes ellenzékére is értem
– persze kérnek, kifakadnak, megsértődnek, reklamálnak, fenyegetőznek és néha be
is perelnek. De hát ez más, ez benne van a pakliban. Ám az, hogy valaki csípőből,
"hatalmi csípőből" idetelefonál, ez nem létezik. Gondolja meg, ki tudna jó
esélylyel ideszólni? Milyen alapon? Elég durván elküldeném, akárki is legyen az.
Ezt nem merik megtenni. A hatalomnak a Népszabadsághoz nincs hozzáférése. 

– Akkor másképp kérdezem. Régebben volt olyan időszak, amikor az akkori hatalom
– azaz az MSZMP – részlegesen vagy teljesen a Népszabadság cím? napilapban
manifesztálódott.

– Így van, volt ilyen időszak.

– Most, ma, 2000-ben manifesztálódik-e valami vagy valaki a lapjában?

– Ennek a lapnak vannak alappillérei, cövekei. Van központi gondolata, és van
stílusa. A lap két markáns gondolatvilághoz fűződik. Az egyik egy baloldali érték,
mondhatnám úgy is, hogy egyfajta szociális érzékenység, a másik egy liberális
értékrend. Fiatal koromtól kezdve ennek a két értékrendnek a szembenállásaként,
viaskodásaként éltem meg az életemet. A szabadpiac alapvető törvényszerűség, de
ugyanez társadalmi torzulásokat hoz létre és kérdés, hogy ezeket a torzulásokat
hogyan lehet csökkenteni. Ez egy elég ellentmondásos dolog. De úgy tűnik számomra,
az ellentmondásos dolgokat érdemes igazán megvalósítani. Ez a lap is e gondolatok
mentén próbál működni. Híradásaiban igyekszik nagyon objektív lenni. Igyekszik.
Ettől még nem objektív. Tökéletes objektivitás nem létezik.

– Milyen alapon, milyen kritériumok mentén lehet azt állítani, hogy ez vagy az a
lap vagy műsor vagy híradó objektív vagy elfogult? Mi az objektivitás vagy
elfogulatlanság hiteles mércéje?

– Nézze, ez valóban egy viszonylagos és nehezen mérhető dolog. Viszont van egy
minden ideológia felett álló mérce, a pénz. Melyik lapot hányan vásárolják. Mert
a lapokat elsősorban az objektivitásuk miatt szeretik, becsülik és vásárolják. A
Népszabadságot éveken keresztül előfizetni vagy mindennap megvenni, ez egy komoly
véleménynyilvánítás. Minden egyes Népszabadság megvásárlása felér egy
szavazattal az objektivitása mellett.

– Aki a Magyar Nemzetet, vagy a Népszavát vásárolja, valószínűleg azt mondja,
hogy számára az az objektív és tárgyilagos lap, nem?

– Valószínű. Csakhogy míg az ő objektivitásukra egy szűkebb közönség
szavaz – merthogy egy szűkebb közönség vásárolja –, addig ránk sokan szavaznak.
Ráadásul az olvasóközönségünk igen jelentős része nem baloldali vagy liberális
szellemiségű, mégis minket olvasnak, mert úgy gondolják, hogy mi megírjuk ezt is,
azt is. Azért ne felejtse el, az objektivitás belső tartás, szellemi frissesség
kérdése is. Egy mindennapi szellemi alkotás eredménye az, hogy egy lap olyan keretek
közé legyen szorítva, hogy a vélemények legsokoldalúbb ütköztetését
tükrözze. 

– Mondja, ki az az ember, aki Ön mellé került most igazgatónak? Ki Korda Sándor
úr?

– Korda Sándor úr az rt. ügyvezető vezérigazgatója. Mivel a korábbi német
igazgatónak letelt az öt éve, a tulajdonos keresett a helyére egy lehetőleg magyar,
lehetőleg fiatal embert, akiben megbízik, akit az újság meglehetősen bonyolult
gazdasági területén alkalmazni tud.

– A körúton miért hallani azt, hogy a Fidesz az Eötvös Pali nyakára tette egyik
saját emberét, hogy így tartsa "kordában" őket.

– Amit Ön mondott, én is hallottam. Amikor megérkezett Korda úr, elmondtam neki,
hogy ezt mondják róla. Nyomatékkal hozzátettem: erről tájékoztatom, tudnia kell
róla, de ennek az én szempontomból semmiféle jelentősége nincsen, ezzel a dolog
részemről el lett intézve. Amit ön állít, nem releváns, csak azt tudom mondani. A
Fideszt sok mindenben el lehet marasztalni, de ehhez éppen semmi köze nincsen. Ezt
felelősséggel állíthatom.

– Ha Ön adott esetben nem lenne a jellem bajnoka, azt a lap megérezné, megérzi?

– Hogyne, azonnal. Ha engem jellemtelenségen kapnának, azt észrevennék. Én nem
tudnám úgy eldugni az ezüstkanalat, hogy senki ne vegye észre. Átlátnak rajtam, és
nem is akarom, hogy ne lássanak át. Persze, van egy magánszférája az életemnek, ami
csak rám tartozik. Nincs bennem kisebbrendűségi érzés, nincsenek bennem gyűlöletek,
egyszerűen nem gyűlölök senkit. Ha valami bajom van, megmondom, nincsenek irreális
ambícióim. Nem vagyok sérült ember…, és hát nem egy sérült társaság a miénk.
Ez viszont érződik a lapon.

Az interjú második része: Belefáradtunk az ellenségkeresésbe

Olvasson tovább: