Kereső toggle

Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa

Beszélgetés Bródy Jánossal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bródy János zeneszerző, szövegíró, előadóművész

1946-ban született

1964–73 Illés zenekar

1974-től Fonográf együttes

1978 óta önállóan is koncertezik

50 nagylemez elkészítésében vett részt, 500 dal szövegét, 100 dal zenéjét
szerezte

1993: a Demokratikus Charta szóvivője

1994: a Fotex Rt. igazgatóságának tagja

Rockoperái:   

Kőműves Kelemen

István, a király

Fehér Anna

Doctor Herz



"Eleinte nem voltunk a hatalom számára érdekesek, mert a hatásunk nem volt még
jelentős."    Fotó: Somorjai

– Annak, amit te, ti a 60-as években Magyarországon csináltatok, igen
jelentős következményei lettek, nemcsak a zenében, a kultúrában, de bizonyos
magatartásformák kialakításában is. Sőt társadalmi vetülete is lett – van – a
munkátoknak. Mivel vagy mitől tudtatok ti (például: Koncz Zsuzsa, Kóbor, Szörényi)
többet, hiszen harminc éve valamilyen módon a magyar zenei élet meghatározó személyiségei
vagytok?

– Az úgynevezett hatvanas évek nemcsak azok számára voltak meghatározóak,
akik akkor voltak fiatalok, de mind a mai napig jelentős a hatása. Úgy tűnik, mintha a
hatvanas években kezdődött volna az a szemléletváltás, amely a 20. század végére
meghatározó lett. Ahogy mondani szoktam, ez az időszak volt az eredeti sztárfelhalmozódás
időszaka is. A kommunikációs eszközök technikai forradalma is akkor kezdett jelentőssé
válni. A Beatles együttes volt az első kulturális produkció a világtörténelemben,
amelyik már nem az eredeti előadásban, hanem a hanghordozók által vált világhírűvé.
A Beatles óta az élő előadás, az élő produkció legtöbbször már csak egy promóciós
eszköze a hanghordozóknak. Visszaemlékezve gyermekkoromra, mintha akusztikailag egy üres
térben léteztünk volna. Ha valaki zenét akart hallgatni – pláne olyan zenét,
amelyet igazán szeretett – akkor el kellett mennie oda, ahol ezt játszották. Ahogy az
évtizedek során a környezetünk, a szobánk megtelt bútorral, úgy az akusztikai környezetünk
is benépesült hangzásokkal. Na most ennek a "berendezéstechnikának", ennek az új
20. századi zenei iparművészetnek mi ott voltunk a kezdetén. Sokszor azok, akik a
kezdetet csinálják, az egészre nézvést is meghatározóvá válnak. Persze abban,
hogy az élet különböző területén – nem csak a művészetben – egy személyiség,
egy ember, egy csapat működése hosszú távon sikeres, hatásos és meghatározó
legyen, a tehetség csak az egyik része e sok összetevős játéknak. A tehetséges
embereknek találkozniuk kell a kor szellemével, meg kell érezniük azt, és meg kell
tudni szólítaniuk a kortársaikat. És persze a megfelelő időben éppen a megfelelő
helyen kell lenni. Tudod, a legendáknak megvan az a tulajdonságuk, hogy a maguk korában
látszólag össze nem illő dolgokat is valahogy összehozzák, egységbe rendezik.

– Hogyan tudtatok úgy működni évtizedeken át, hogy a diktatúra, a cenzúra
is engedélyezett benneteket, ugyanakkor "huzata" is, divatos szóval élve üzenete
volt annak, amit csináltatok?

– A hatvanas-hetvenes években azok a régi elvtársak, akik fenntartották és
cenzúrázták a létező szocializmust, nem voltak igazán felkészülve arra az új
jelenségre, arra az új zenei m?fajra, amelyben mi indultunk. Másképpen fogalmazva a
klaszszikus hegeli m?fajokkal, megnyilvánulási formákkal szemben bevált és
kidolgozott módszereik voltak azok kontrollálására és cenzúrázására. Velünk nem
nagyon tudtak – kezdetben nem is nagyon akartak – mit kezdeni. Úgy gondolták, mi
vagyunk a szükséges rossz. Eleinte nem voltunk a hatalom számára érdekesek, mert a
hatásunk nem volt még jelentős. A filmet, az irodalmat, a színházat sokkal jelentősebbnek,
fontosabbnak tartották, arra koncentráltak. Később aztán kiderült, hogy amit csinálunk,
nagyon sok embert megérint, sokan képesek ezért megmozdulni, így ennek mozgalmi ereje
lett, és egy ezzel együtt járó gazdasági ereje is. Ekkor jöttünk mi be a képbe,
mivelhogy a gazdasági erőt nem lehetett negligálni már a hetvenes években sem. A m?faj
is és mi is annak köszönhettük a sikerünket, hogy egyszerűen jól működtünk. Az
Országos Rendező Iroda és a hanglemezgyár nekünk – ennek a m?fajnak – köszönhette
a felfutását, virágzását. Azok az elvtársak, akiket ezeknek a nagy intézményeknek
az élére kineveztek, hamar észrevették, hogy a sikeres működésükhöz szükségük
van ránk. Tulajdonképpen ők vigyáztak ránk, hogy ne menjünk túl bizonyos határokon.
De nem mindig vigyáztak jól, néha ők is elvétették a lépést. Akaratlanul is
kialakult egy egymásrautaltság, egy cinkosság köztünk. 1968-ban a csehszlovákiai invázió
után megpróbáltak minket is korlátozni, keretek közé szorítani, de a hatalom kísérletei
kudarcot vallottak – valószínűleg éppen a m?fajjal szembeni tapasztalatlanságuk
miatt –, és mindig a visszájára fordult a beavatkozásuk. Minden "megmozdulásuktól"
népszerűbbek lettünk.



Ha én zászló volnék

soha sem lobognék

Mindenféle szélnek

haragosa volnék

Akkor lennék boldog

ha kifeszítenének

S nem lennék játéka

mindenféle szélnek

(Ha én rózsa volnék)



– Mi izgat, mi foglalkoztat mostanában, miről írsz, ha írsz?

– Úgy tűnik nekem, mostanában nem a hagyományos szabadságjogokért folyik
a küzdelem, hanem a kiegyensúlyozott, harmonikus társadalmi működésért, amitől
ugyanis még nagyon messze vagyunk. Tipikus az utolsó tíz év krónikája: állandóan
hol erre, hol arra az oldalra leng ki az inga. Hogy triviális legyek: most szabadok
vagyunk, de szegények. A fő kérdés ma az, hogy ki és hogyan tud a szegénységből
kilábalni. Az lesz a kulturális hérosz, aki képes úgy gazdaggá válni, hogy közben
tisztességes marad. Keserűen, de azt kell mondanom, hogy ma már nagyon sok olyan kulturális
produkció készül, amelynek nem egy művészi gondolat az indíttatása, hanem egy
marketing-felmérés végeredménye. Arra akarok kilyukadni, hogy a társadalom minden területén
és szintjén a menedzsment, az organizáció lett a központ, ez lett a legfontosabb; sőt
mára már az anyagi jólétünk is e menedzsment jóindulatától függ. Ez Amerikában jól
működik, de Magyarországon szinte csak olyan pitiáner alakok kerülnek hatalmi vagy
rendelkezési pozíciókba, akik kizárólag saját magukkal vannak elfoglalva. Úgy tűnik,
hogy az a karakter, azaz embertípus, aki sikeres, beérkezett, megelégedett, tehát aki
tudna is és akarna is másokon segíteni, aki valóban az emberek felemelkedésén
dolgozna az nem kerül hatalmi helyzetbe. A mai politikai diskurzusok legnagyobb hibájának
azt látom, hogy ideológiákkal foglalkozik ahelyett, hogy a szegénységet, bűnözést
próbálná enyhíteni, ne adj isten megoldani. Egyszerűen kifejezve a magyarországi
menedzsmentek azért működnek rosszul, mert saját maguk hatalmát menedzselik, és nem
azt a területet, amelynek szervezésére, segítésére létrejöttek. És ez minden területre
igaz. Én már annak is nagyon örülnék, ha egy olyan kormányzat jönne létre, amelyik
hajlandó a társadalmat békén hagyni. Viszsza kellene adni a társadalom tagjainak a
jogot és a lehetőséget arra, hogy saját életüket úgy szervezzék meg, ahogy szeretnék.
Ez tudniillik sem általános, sem kulturális értelemben nem történt meg. A Szabadság,
Egyenlőség, Testvériség jelszavából egy ideig az egyenlőség volt számomra fontos,
aztán a szabadság volt iszonyúan jelentős. Most mintha ezek a fogalmak megkoptak, kiüresedtek
volna. Mára számomra mintha a testvériség lenne igazán fontos.

– Mit értesz te testvériség alatt a 21. század küszöbén?

– Valamiféle együttérzést. A személyes empátiának azt a képességét,
amely társadalmi méretekben is képes működni.

– Úgy tűnik, elég sokat foglalkozol a politikával.

– Nem én foglalkozom a politikával, a politika foglalkozik állandóan
velem, egyszerűen nem hagy békén.



Mondd mé\' nem hagysz

má\' békibe\'

minek tolakszol még ide

A hócipőm már úgy tele

nekem már nem kell senkise\'



Ne hintsed itt a rossz dumát

engem te nem versz többet át

Há\' mé\' nem húzol elfele

és mé\' nem hagysz má\' békibe\'



Nem érdekel, hogy mit papolsz

neked má\' jobb, ha szót se szólsz

Belőled több volt, mint elég

hogy nem szakadt még rád az ég



Ne esküdözz, hogy jót akarsz

nem kóser az, amit kavarsz

Há\' mé\' nem húzol elfele

és mé\' nem hagysz má\' békibe\'



Felejts el engem kiscsibém

amíg szolidan kérem én

Ne próbálkozz má\' semmivel

szolidan tűnj a francba el

Má\' százszor megmondtam neked

unom nagyon a képedet

Keresd meg inkább anyukád

és vele szórakozz tovább



Te itt má\' ne játszd meg magad

Szívódjál föl, és nincs harag

Maradjunk inkább ennyibe\'

és hagyj má\' engem békibe\'



Há\' mé\' nem húzol elfele

és mé\' nem hagysz má\' békibe\'

(Haggyá\' má\' békibe\')



Illés koncert a 60-as években. "Ez az időszak volt az eredeti sztárfelhalmozódás
időszaka is."

– Szörényivel való elég látványos összeveszésetek is ide nyúlik
vissza? Nem lesz békülés?

– Mi mindig is különböző szemléletűek voltunk, soha nem voltunk egyformák.
A művészi együttműködésünk szempontjából egy nagyon izgalmas, színes vegyületet
alkottunk, amely bizonyos mélységet is adott annak, amit csináltunk. Levente is, én is
azt gondoltuk, hogy olyan politikai felállás jön, ahol majd a politika átvállalja az
általunk is helyesnek tartott gondolatokat, elképzeléseket. Ezért – kissé
meggondolatlanul – hagytuk magunkat a kelleténél jobban belekeverni a politikába, nem
látva, nem sejtve a jövőt. A politika inkább csak felhasznált minket, sem mint támogatott.
Ebben azért mi is hibásak voltunk. Elég szomorú számomra, hogy létrejött egy olyan
mű, amit egyrészt nem együtt csináltunk, másrészt amiben Levente a művészet szintjén
összekapcsolódott a politikával. Ez a mai napig is nagy feszültséget jelent kettőnk
között. Ha erre kerül a szó, igyekszünk e témáról nem beszélni sokat. Egymás
tehetségét legalább nem vontuk kétségbe. Ez is valami ebben a világban.



Ezen a földön mindannyian

látogatók vagyunk

Ha elmegyünk, magunk után

ki tudja, mit hagyunk

Tanítsuk meg gyermekeinknek a

szeretet dalát

Ahány ember annyiféle

csodálatos világ



Mindannyian mások vagyunk

Bár egyben-másban hasonlítunk

Mindannyian mások vagyunk

Jó, hogy van néhány közös dalunk

(Mindannyian mások vagyunk)



– Azért azt tapasztalom, hogy azok a feszültségek, megfélemlítések, megosztások,
amelyeket a politika a felszínen gerjeszt, nem igazán hatják át a társadalmat. Az
emberek sokkal inkább szeretnének nyugodalomban élni, és valamilyen módon együttműködve
létezni. Nem értem, egyszerűen nem értem a politikát ebből a szempontból sem.
Hiszen a szólamok, a retorika szintjén a családról, a nemzeti együttérzésről beszél,
a gyakorlatban pedig érzéketlenül sarcol, és adót emel, azaz pontról pontra az
ellenkezőjét teszi.

– Hogyan, mivel, kivel töltöd az év utolsó napjait? Mit jelentenek számodra
az ünnepek, a karácsony, a szilveszter?

– Lehet, hogy kicsit kiábrándítónak tűnik, de számomra nincsen különösebb
jelentősége annak a napnak, ami a számítógépesek számára rendkívül izgalmas.
Ahogy a térbeli határokat nem tekintem komoly választóvonalnak, úgy az időbeli határokat
sem. Számomra például a gyermekeim születésnapjai sokkal fontosabb fordulópontok,
hiszen az egy lényeges dolog, hogy a fiam már nem kilenc, hanem tízéves. A karácsony
is a gyerekek miatt szokott szép és izgalmas lenni. Időnként nagy tisztelettel nézek
a pisztrángokra, akik életük bizonyos szakaszában ellenállhatatlan vágyat éreznek
arra, hogy az ár ellen haladjanak. Ez a pisztráng-szindróma gyakorta előtör nálam,
amikor látom, hogy az emberek minden valóságos ok és cél nélkül, csak úgy
elindulnak egy irányba. A karácsony szép ünnep, de valami iszonyatosan irritál benne
– ez a tolongás, ez az egy irányba haladás. Egyébként lehet, hogy a szilveszter is
egy kedves, helyes kis ünnep… csak ez a pisztráng-szindróma! Azt gondolom egy ünnepnek
valóságos tartalomból, és valami belső tiszta megilletődöttségből kellene létrejönnie.
Ha túl erős a külső hatás, akkor ez nem tud létrejönni, mert elveszi az ember
szabadságát. Úgy hogy: Boldog Új Évet!



Maradj köztünk, maradj köztünk, soha ne add fel magad

Légy erős, légy erős, légy elszánt és szabad

Mert elfogadni nem lehet, hogy vesztesek vagyunk

Mert mind, akik már megszülettünk, élni akarunk



El ne hidd, hogy nincs jövő és nincs más hatalom

El ne hidd, hogy nem választhatsz többé szabadon

El ne hidd, hogy nincs remény és nincsen szeretet

El ne hidd, hogy másképpen már élni nem lehet



Maradj köztünk

(Maradj köztünk)

Olvasson tovább: