Kereső toggle

"Kellenek az idealisták a közéletbe"

Húsvéti beszélgetés egy szlovák politikussal, akinek a hit a programja

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Punkzenészből lett evangélista, majd nemzeti és európai keresztény politikus. Elkötelezett kommunista család gyermekeként messziről kerülte a vallást és a papokat. Az egyik legkeményebb csehszlovák laktanyában szolgált, amikor Isten megszólította. Azóta is Őt követi. Branislav Škripek története.

Meglepetéssel olvastam honlapján a politikusi önéletrajzában, milyen részletesen és nyíltan beszél a keresztény hitéről, és arról, hogyan jutott el a Jézus Krisztussal való személyes közösségig. Ez világszerte ritkaságszámba megy, Európában pedig talán nincs is rá példa. Olyan eseteket ismerünk, amikor valaki már gyakorló politikusként kezd el érdeklődni és közeledni a valláshoz, de önnél ez másként történt. Miért ír életrajzában hosszabban a megtéréstörténetéről, mint politikai pályafutásának az eddigi állomásairól?

– Azért, mert az életemben történt fordulat Istennek egy teljesen szuverén, körülményektől független beavatkozásával kezdődött. Húszévesen sorkatonai szolgálatomat töltöttem a csehszlovák hadseregben. Az életemet kudarcok és csalódások vették körül, de eszem ágában sem volt Istent keresni, mint megoldást ezekre. A szüleim 15 éves koromban elváltak, én pedig elég szélsőséges irányban indultam el. Egy punkzenekarhoz csatlakoztam, ott próbáltam elfeledkezni a bajaimról.

Sokaknak jelentett menekülési utat a szex, drog és rock and roll…

– Igen, bár ebben az időben a kábítószerek Kelet-Európában még nem voltak annyira jelen, mint ma. A barátaim közül többen szipuztak, hogy bódulatba essenek, de ezt én nem nagyon bírtam. Mire a seregbe kerültem, úgy éreztem, hogy elegem van az életből, sem a szex, sem a zene nem tudta feloldani a mély frusztráltságomat. Pozsonyban születtem, de az ország másik felében, Prágától északra kerültem az egyik legkeményebb laktanyába. Aztán 1990 nyarán egyszer csak hirtelen megtapasztaltam Isten kegyelmét. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez Isten érintése az életemen.

Hogyan érint meg valakit Isten egy kommunista laktanyában?

– Nagyon konkrét és spirituális élmény volt, amit átéltem. Egy pillanat alatt megértettem, hogy létezik valaki a fizikai téren és időn túl. Olyan személy, aki mérhetetlenül nagyobb, mint mi és mégis kész kommunikálni velünk, emberekkel. Nem láttam semmilyen látomást, nem hallottam semmilyen hangot, mégis hirtelen egy olyan jelenlét vett körül, amelyből belül azonnal felismertem, hogy Isten létezik és értelmet akar adni az életemnek.

Harminc év távlatából is ilyen világosan emlékszik erre a pillanatra?

– Igen, ugyanolyan valóságos előttem, mint akkor ott, húszéves fiatalemberként, a laktanyában.

Volt ott akkor Önnel valaki, segített bárki is értelmezni azt, amit átélt?

– Nem. Teljes mértékben személyes megtapasztalás volt, senki nem volt ott mellettem, senki nem beszélt nekem előtte ilyen élményekről. A laktanyaépületek között sétáltam, épp az ebéd utáni egyórás szabadprogram volt. Ott éltem át hirtelen ezt a megtapasztalást. Nemcsak Isten létezéséről győződtem meg, hanem nagyon mély vágy támadt bennem arra, hogy jó emberré legyek. Egy pillanat alatt visszataszítóvá váltak előttem azok a rossz dolgok, amelyekben addig éltem. Úgy éreztem, életem célja az, hogy megváltozzak, mert a láthatón túl van egy olyan hatalmas valóság, ami nem személytelen, hanem szólni akar hozzád.

Nem ijedt meg, hogy ilyen rendkívüli érzéseket tapasztalt meg? A bezártságban, amilyen a laktanya is, van, akinél felborul a realitásérzék…

– Épp ellenkezőleg. Nagy nyugalmat és elégedettséget tapsztaltam meg. Eszembe sem jutott, hogy hadakozzak magamban ezzel az érzéssel szemben.

Honnan tudta azt, hogy Istentől származik ez a megtapasztalás?

– Mivel teljesen vallástalan, ateista családban nőttem fel, és engem sem érdekelt soha a vallás, ezért nem próbáltam – nem is tudtam volna – teológiai magyarázatot találni arra, amit átéltem. Belül mégis tökéletesen meg voltam győződve arról, hogy ez a láthatatlan, átható jelenlét, ami körülvett, Isten valósága. Olyan hatással volt rám, hogy egyből elkezdtem a katonatársaimat kérdezgetni arról, hogy számukra mit jelent Isten, mi az életük értelme. Választ nem kaptam tőlük, leginkább csak nevettek rajtam.

Mihez kezdett ezután?

– Amikor legközelebb kimenőt kaptam, azonnal megkerestem a laktanyánk melletti falu kis templomát. Szüleim meggyőződéses kommunisták voltak, akik azt tanították nekem, hogy a papok csalók és a nép megrontói. Soha nem tettem be a lábam semmilyen vallási intézménybe, eszembe sem jutott ilyen. Akkor mégis úgy gondoltam, hogy lehet ott valaki, aki ismeri Istent, és segít nekem megérteni, mit is kell tennem. Bekopogtam a parókiára, ahol egy idős katolikus pap nyitott ajtót. Beengedett, meghallgatta a kérdéseimet, és segített az első lépések megtételében. A következő hat hónapban egyedül vele tudtam beszélni Istenről és a bennem lezajlott változásról, mert mindenki más a laktanyában bolondnak nézett. Azóta is hálás vagyok neki, mint évekkel később megtudtam, ez a pap nagyon istenfélő, imádkozó ember volt egész életében.

Hogyan vezetett ez a megtérésélmény ahhoz, hogy politikus lett?

– Sok év telt el közben. Először ugyanis evangélista lettem. Amikor leszereltem, otthon mindenki azt várta, hogy ugyanaz a balhés, féktelen ember érkezik vissza, mint aki két évvel korábban bevonult. Elmondtam a bizonyságomat a barátaimnak, ők is kinevettek. Elmondtam anyámnak, először ő is kinevetett, de azért meghallgatta, hogy mi történt velem. Több napon át éjszakába nyúlóan beszélgettünk, míg egyszer csak azt mondta, hogy szeretné ő is megváltoztatni az életét. Ekkor elmesélte, hogy őt a szülei vallásosan nevelték, de tizenöt éves korában tudatosan megtagadta a hitét. Most viszont elhatározta, hogy megbánja a bűneit, és visszatér Istenhez. Megtagadta a kommunizmust, és elfogadta Jézust. Ma is hívő, elkötelezett keresztény.

Az édesanyja volt tehát az első, aki megtért a bizonyságára. Találkozott más keresztényekkel is?

– A leszerelésem után alaposan megváltozott a környezetem. Megismerkedtem pünkösdi keresztényekkel, és új foglalkozást is találtam magamnak, fogyatékos gyermekek intézetében helyezkedtem el, mint ápoló. Csendes, nyugodt életet kezdtem élni, egy keresztény csoporttal rendszeresen találkoztunk, imádkoztunk és bizonyságot is tettünk a hitünkről az ismerőseinknek. Csak évekkel később éreztem úgy, hogy mélyebben meg kell ismernem a Bibliát ahhoz, hogy hatékonyabban tudjak segíteni másokon. Beiratkoztam egy bibliaiskolába, és egy evangelizációs csoporthoz is csatlakoztam. Azt hirdettük, hogy bármilyen háttérből is származol, tudsz találkozni Istennel, és értelmet találni az életednek, mert ez Jézuson keresztül minden ember számára lehetséges. Egy idő után azonban rájöttem arra, hogy ez a személyes üzenet nem elegendő ahhoz, hogy nagyobb hatást gyakoroljunk a társadalomra.

Ez fordította a közélet felé?

– Igen, mert hiányoltam, hogy a keresztények saját maguk és szűkebb környezetük megváltoztatásán kívül – ami természetesen nagyon fontos és pozitív cél – nem vállalnak nagyobb felelősséget. Átlagos életet akarnak élni, fel sem merül bennük az, hogy a köz javát szolgálják, például, mint egy település polgármestere, vagy más felelősségteljes pozícióban. Amikor elmondtam a társaimnak azt, hogy egy sikeres, gyümölcsöző keresztény a közösség javára is áldás tudna lenni, akkor ezt elutasították. Nemcsak a pünkösdiek között, hanem más keresztény felekezetben sem voltak – nagyon kevés kivételtől eltekintve – olyanok, akik a közéleti szerepvállalást tanácsolták volna a hívőknek, a politikusi pályáról nem is beszélve. Megelégedtek azzal, ha egyre nagyobb összejöveteleket tarthattak, egyre jobban tudtak prédikálni, újabb ébredést hirdethettek meg. Egyre szélesebb lett azonban ezáltal a szakadék a keresztények és a társadalom között. A társadalmat ugyanis nem az egyház vezeti. Őszintén be kell látnunk, hogy az embereket nem az motiválja, ami az egyház számára fontos. Hívőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki eladja mindenét és megvegye azt a földet, ahol az igazgyöngy van elásva. Ezért világossá vált számomra, hogy ki kell lépnünk. El kell jutnunk olyan helyekre, ahol az emberek életét meghatározó döntések születnek, de ahonnan teljesen hiányoznak a keresztény értékek. Ezek különböző feladatkörök lehetnek, nem a pozíció a lényeg. Úgy gondolom, ha a kicsiben hűségesek vagyunk, akkor többre is eljuthatunk.

Végül azért talált olyan embereket, akik hasonlóan látták a keresztények közéleti szerepvállalásának fontosságát…

– Eredetileg úgy gondoltam, hogy másokat kell biztatnom arra, hogy kilépjenek a közéletbe, de amikor ennek nem sok foganatja lett, végül 2012-ben arra az elhatározásra jutottam, hogy egy politikai pártot kell ehhez alapítanom. Egy politikai mozgalom keresett meg azzal, hogy ismerik a nézeteimet, és tudják, hogy Szlovákia-szerte elég sokat utazom és sok emberrel kapcsolatban állok. Parlamenti képviselői helyet ajánlottak, ami megdöbbentett, de úgy éreztem, hogy ha ez Isten terve az életemmel, akkor jobb, ha nem utasítom vissza azonnal. Félrevonultam, napokon át imádkoztam és gondolkodtam ezen, míg végül igent mondtam. Meglepetésemre a 2012-es választáson be is jutottam a parlamentbe. Két nagyon intenzív év következett ezután, sok mindent tanultam ezalatt. Láttam, hogy sok olyan politikus van, aki kereszténynek vallja magát, de inkább csak névleg az, az életmódja nem igazán tükrözi a kereszténységet. Ezért aztán ők a keresztény értékek mellett sem állnak ki következetesen. De vannak olyanok is, akik a hitük és meggyőződésük alapján hoznak döntéseket.

Milyen területen tudott Ön befolyással lenni? 

– A hátrányos helyzetű kisebbségek – köztük a hitük miatt üldözött keresztények – védelmében léptem fel, ezen a területen tudtam leginkább gyakorlatba ültetni a hitemet. De igyekeztem a parlamenti felszólalásaimban – nem vallásos nyelvezettel – emlékeztetni a jelenlévőket arra, hogy van a politikai szempontoknál magasabb hatalom, továbbá országunk és Európa gyökerei elválaszthatatlanok a zsidó–keresztény értékektől, és ezért ragaszkodnunk kell ezekhez. Voltak másfajta fórumok is, találkoztunk imareggeliken, majd később Brüsszelben is, európai rendezvényeken. Ezek az imareggelik az utóbbi években nagyon népszerűkké váltak, több százan gyűlnek össze, politikusok, üzletemberek, cégvezetők.

Tehát Pozsonyból az Európai Parlamentbe vezetett az útja, ahol 2019-ig szolgált. Mi az oka annak, hogy most nem aktív képviselő?

– A kereszténydemokrata mozgalom, amely a politikai pályafutásom kezdetén segített, nem teljesen azt a víziót követte, amit én keresztény politikusként célul tűztem ki magamnak. Ezért különváltak az útjaink, és egy új mozgalmat indítottam néhány társammal. A most februári választáson kevés híján ugyan, de nem értük el a bejutási küszöböt. Persze most mondhatnám azt, hogy ha tavaly maradok a korábbi pártomban (az OL’aNO pártszövetségben – a szerk.), akkor most a kormánykoalíció tagja lehetnék, de számomra soha nem a pozícióról szólt a közéleti szerepvállalás. Továbbra is aktívan dolgozom a Regionális Tanácsban, és várom azt, Isten milyen irányba vezet majd tovább.

Névjegy – Branislav Škripek

2012-ben a Szlovák Nemzeti Tanács (Parlament) tagjává választották az OL’aNO pártszövetség listáján. 2014–2019 között az Európai Parlament tagja volt. 2017-ben a szlovákiai politikusok közül elsőként választották meg az Európai Keresztény Politikai Mozgalom (European Christian Political Movement – ECPM) elnökének. Az Izrael Szövetségesei Alapítvány (Israel Allies Foundation) tagja. Civilben lelkész és műfordító. Nős, három fiúgyermek apja.

Olvasson tovább: