Kereső toggle

Kik alapították a német Zöldeket?

A politikai környezetvédelem terhelt gyökerei – Második rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A The Economist újévi száma előrevetíti, hogy a német zöldek a következő választáson kormányra kerülhetnek Németországban. „Alig 40 éve környezetvédők, békeharcosok és atomenergia-ellenes aktivisták fogtak össze, hogy egy új pártot alapítsanak” – írják, ám a gyökerek közül egy fontos szálat elfelejtettek megemlíteni.

Amikor 1980-ban harmincöt évvel a második világháború lezárását követően megalakult a mai németországi Zöld Párt elődje (Die Grünen), nagyon fiatalos erőnek tűnt, amelynek a nyilvánosság előtt álló szereplői mind „tiszták” voltak, hiszen 1945 után születtek. Fiatal radikálisként és intézményellenes csoportként elsőnek az amerikai nukleáris rakéták leszerelése miatt tüntettek.

Az újonnan alapított párt magához vonzotta a főáramú politikából kiábrándult csoportokat. A környezetvédelem, a békeharc és az emberi jogok kötötték össze az aktivistákat. Sokkal inkább tekintették magukat alulról építkező mozgalomnak, mint politikai pártnak, amelyet a békevágy, az ökológiai egyensúlyért folytatott küzdelem és a feminizmus jellemez. Az alternatív politikai jelenlét és az informális háló hamar bevonzotta a mozgalomba az 1968-as diákmozgalom veteránjait (az Európa Parlamentben a zöldek egyik vezetője az a Daniel Cohn-Bendit, aki 1968 egyik szimbolikus személyisége).

A német zöldek tulajdonképpen pártellenes pártnak nevezték el magukat, elfogadva az egyik első vezetőjük, Petra Kelly önmeghatározását a pártra nézve. A német újraegyesítést követően a zöldek egyesültek a hasonló szellemű keletnémet párttal, a Szövetség 90-el. A Zöld Párt első képviselője Joschka Fischer volt, aki Hessen tartományban környezetvédelmi miniszter, majd 1998-tól szövetségi külügyminiszter és kancellárhelyettes is lett. A NATO koszovói beavatkozása során ő győzte meg párttársait arról, hogy adják fel a pacifista programot, és támogassák a fegyveres beavatkozást. A zöldek németországi sikertörténetének kezdetén azonban olyan személyek álltak, akik tudatosan engedték első vonalba azokat a fiatal politikusokat, akik a második világháború után születtek. Hogy miért? Mert az alapítók közül többeknek volt mit elhallgatnia a múltjáról.

Náci újságíróból zöld kancellárjelölt

August Haussleiter 1905-ben született Nürnbergben, és saját elmondása szerint korán árvaságra jutott. Már tizenöt éves korában letartóztatta a rendőrség. Az első világháborút követő szinte polgárháborús helyzetben egyre inkább a szélsőjobboldali csoportok felé vonzódott. Életének egyes kutatói szerint részt vett a müncheni sörpuccsban, bár ezt Haussleiter az egyik, 1957-es önéletrajzi írásában tagadta, mondván, abban az időben „még csak kereste azt a nacionalista csoportot, amelyikhez szívesen csatlakozna”. Az erlangeni egyetemen teológiát és filozófiát tanult, majd 1928-tól több mint egy évtizeden keresztül ír a Fränkische Kurier című nacionalista lapnak, amely antiszemita és nacionalista írásaival nagyban hozzájárult a nemzetiszocialisták felemelkedéséhez és népszerűsítéséhez.

Így volt ez akkor is, ha a nácik éppen a Zentrum párti von Papen szócsövének nevezték, majd 1933 után a rezsim egyházellenes támadásainak céltáblája lett. Ebben az időszakban Haussleiter számos cikket írt a nemzetiszocializmus védelmében és antiszemita hangvétellel. 1933-ig a Német Néppárt tagja volt, de később csatlakozott az NSDAP-hoz. Újságírói pályafutása 1940-ben ért véget, amikor összeszólalkozott Julius Streicherrel, aki a nácik egyik fő ideológusa és egyébként Bajorország Gauleitere volt. Ezt követően bevonult a hadseregbe, és az orosz fronton szolgált. Ottani élményeit könyvben is publikálta (A keleti front közepén).

Később a nyugati frontra helyezték, ezért a háború végén amerikai fogságba került. A háború után tanárként dolgozott egy bajor kisvárosban. Itt lett egyik alapítója a Bajor Keresztény Társadalmi Szövetség nevű pártalakulatnak, amelynek képviseletében 1946-tól mint tartományi képviselő részt is vett a bajor alkotmány kidolgozásában. A következő évben azonban már a saját pártja függesztette fel átmenetileg a képviselőségét. Ennek oka az volt, hogy említett könyve túlságosan militarista hangvételű és náci szimpatizáns volt. Haussleiter bírósági úton támadta meg a döntést, így sikerült visszaszereznie mandátumát, sőt 1948-ban még a Keresztény Társadalmi Szövetség alelnökévé is megválasztották. Egy évvel később azonban le kellett mondania, és a pártból is kizárták.

Haussleiter és köre úgy magyarázta a dolgot, hogy azért kellett távoznia, mert ő protestáns volt, és a katolikus többségű pártban ezt nem tolerálták. Az 1980-as években azonban előkerültek dokumentumok, hogy ebben az évben (1948) került fel a neve a körözött náci szimpatizánsok listájára, amelyet az amerikai hatóságokat támogató nyomozó hatóságok állítottak össze. A párt elhagyását követően Haussleiter csatlakozott a Braunschweig tartományban megszülető Német Unió nevű politikai mozgalomhoz, amely magát pártoktól függetlennek és ideológiailag semlegesnek deklarálta, és egy demokratikus forradalom előkészítését tűzte ki célul. A párt programját Haussleiter egy Gerhard Krüger nevű volt náci tisztviselővel együtt írta (ez utóbbi rövidesen elhagyta a pártot, hogy belépjen a szélsőjobboldali Német Birodalmi Pártba). A pártlapot Haussleiter szerkesztette, egészen addig, amíg bele nem olvadtak a Német Közösség elnevezésű valódi pártba, aminek ő lett a szóvivője.

Az 1950-es években tovább folytatta a politikai karrierjét mint elkötelezett jobboldali politikus. Részt vett emellett a Nation Europa című szélsőjobboldali újság megjelentetésében. Ezt a lapot úgy ismerték, mint egy nácizmust támogató kiadványt. 1965-ben egyik alapítója volt a Független Németország Akcióközösség elnevezésű mozgalomnak, amely már embrionálisan a Zöld Párt elődjének tekinthető. Itt is Haussleiter szerkesztette a párt lapját. Ez az újság kapta az 1979-es európai parlamenti választásokat követően a Zöldek címet, majd a mozgalom 1980-as párttá alakulását követően az akkor hetvenöt éves Haussleiter lett a Zöld Párt kancellárjelöltje. A közvélemény csodálkozva tekintett a háború alatti írásaira és a politikai kalandozásaira. Áprilisban egy televíziós műsor külön adást szentelt munkásságának, idéztek a könyvéből, a háború utáni évtizedekben megjelent írásaiból és a végén arra a megállapításra jutottak, hogy Haussleiter egy igazi náci volt. Emiatt a Zöld Párt vezetéséből is kénytelen volt távozni, noha a pártlapot továbbra is ő szerkesztette.

Egyik pártalapító társa az 1912-ben született biogazdálkodó, Baldur Springmann volt, aki egy vesztfáliai gyáros fia. Ő testesítette meg azt az életformát, amit a zöldek a mai napig idealizálnak: azt az életreformot, ami szenved a városi léttől, elutasítja a technikát, és megveti a jelen civilizációt és ennek képviselőit, a kozmopolitákat. Édesapja fordította le hindiről németre a Bhagavad-gítát.

Miután Springmann megszerezte a diplomáját, azonnal a gazdálkodás felé fordult. Bővítette mezőgazdasági ismereteit, és örökségéből vásárolt egy ötven hektáros birtokot, ahol hozzálátott álma megvalósításához. Közben politikailag is aktív volt, az úgynevezett Fekete Reichswehr (illegálisan működő paramilitáris csoport) és Stahlhelm (Acélsisakosok, szintén egy szélsőjobboldali félkatonai szervezet) tagjaként. Az előbbi szervezetben hadnagyi rangig jutott, több fegyveres akcióban vett részt, amely a formálódó Weimari Köztársaság megszüntetésére és a baloldali politikai mozgalmak terrorizálására irányult. 1934 márciusáig az SA, majd  1936-tól az SS tagja volt. A náci pártba 1939-40 fordulóján lépett be.

Springmann az SS Faji és Letelepítési Hivatalához írt kérvényében (ezt általában az elfoglalt Lebensraumba kitelepülni és gazdálkodni kívánó fiatalok írták az engedélyezés reményében) önmagát istenhívőnek nevezi. Itt ugyanazt a „gottgläubig” kifejezést használta, amit Adolf Eichmann a jeruzsálemi perében 1961-ben. Ez tipikusan a keresztény hittől elszakadt nácik hittel kapcsolatos öndefiníciója volt. Ennek egyik bizonyítéka, hogy 1945 után Springmann aktív tagja lett a Német Unitárius Vallási Közösségnek, amit a természetet vallásos tiszteletben részesítő volt náci funkcionáriusok hoztak létre.

1933-tól a Reichsnährstand nevű agrárszervezet ifjúsági vezetője volt. Ez a szervezet pártalapon szerveződött (természetesen az NSDAP irányítása alatt állt) és a mezőgazdasági és agrárpolitika szervezése volt a fő feladata. 1979-ben, amikor Springmann már a németországi zöldmozgalom egyik ikonikus figurája volt, a Die Zeit újságírója megkérdezte, hogy miért csatlakozott a nácikhoz. Springmann válasza igencsak furcsára sikerült: „Nem tudom”. A második világháború végén sikerült elmenekülnie a szovjet hadsereg elől. Kiel-Schilksee-ben és Swinemündében volt egy légvédelmi egység kapitánya. 1950-ben Geschendorfban, Schleswig-Holstein tartományban telepedett le, ahol 1954-től 30 hektáron biogazdaságot üzemeltetett.

Ideológiailag megőrizte azokat az eszméket, amikben még a Weimari Köztársaság alatt is hitt. A szülőföldről a következő gondolatai voltak: „ezt koncentrikus körökben tudom elképzelni: először a házunk, utána a mezőink, majd a falu, a régió és az országunk”. Az országra a „Vaterland” kifejezést használta, amely a 20. század első felének német szélsőjobboldali (köztük a náci) körök kedvelt szava volt, és a haza szinonimájaként használták. A zenében a népdalokat szerette, kedvenc regénye a nácik körében is nagyon népszerű Knut Hansen a Föld áldása című regénye volt.

Az 1970-es években Springmann volt a német környezetvédők ikonja, majd a Zöld Párt egyik alapító ideológusa. A hetvenes években sok a hadkötelezettséget lelkiismereti okokból megtagadó német fiatal Springmann gazdaságában töltötte le a polgári szolgálatát, ahol a tulajdonos nézeteivel is megismerkedtek. Ebben az évtizedben aktív szerepet is vállalt a különböző környezetvédő szervezetekben, azonban 1985-ben szélsőjobboldali nézetei miatt kizárták ebből a környezetvédelmi szövetségből. A Zöld Pártból az alapítást követően rövidesen távozott, és az egész nyolcvanas éveket mint bioregionista partizán töltötte különböző mozgalmakban, soha meg nem szabadulva a szélsőjobboldali címkétől. A Társunk a Föld című munkáját is egy szélsőjobboldali kiadó jelentette meg. Néhány évvel 2003-ban bekövetkezett halála után többen úgy értékelik munkásságát, mint egy jobboldali ezoterikusét.

„Farkas Vogel”, a pedofil aktivista

Alapító párttárs volt még Werner Vogel is, aki már a nemzetiszocialista korszakot megelőzően aktív volt az SA-ban, majd 1938-ban belépett a náci pártba is. Hadnagyi rangban a Wehrmacht kötelékében a keleti fronton harcolt, ahol 1945-ben fogságba esett. A szovjet hadifogságból 1953-ban tért haza. A következő évtől a düsseldorfi belügyminisztériumban dolgozott. Innen mint köztisztviselő 1972-ben ment nyugdíjba. 1980-ban ott volt a Zöld párt alapításánál és az egyik helyszínen, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban egy olyan szimpatikus nagyapa szerepébe bújt, aki éppen unokáinak figyelmét hívja fel a Rajna szennyezettségére.

Ez a sokak szemében kedves öregúr azonban jogi segítséget nyújtott több olyan csoportnak, amely a pedofília legalizálásáért küzdött. Sőt, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Zöld párt finanszírozásában még egy olyan konferenciát is szervezett, amelynek témája a gyerekekkel való szexuális érintkezés volt. Vogel egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy a jogi szabályozás (tiltás) a kiskorúak számára védelmet is jelent. Franz Walter a zöldek és a pedofília kapcsolatáról írt tanulmányában emiatt egyszerűen „farkas Vogelnek” nevezte. Éppen ezek a nézetei és a náci múltja akadályozták meg abban, hogy korelnökként ő mondja el a nyitó beszédet az 1983-as választásokat követően megalakult Reichstagban. Végül lemondott mandátumáról, és haláláig már csak tartományi szinten vett részt a közéletben.

Az álompár tragédiája

A németországi Zöld Párt alapítói közül a végére hagytuk azt az „álompárt”, akikben összekapcsolódott a zöld mozgalom náci hátterű idősebb és környezetvédő fiatalabb ága. Gert Bastianról és Petra Kellyről van szó. A Münchenben született Bastian 19 évesen 1942-ben önként lépett be a Wehrmachtba. Többször megsebesült a keleti és a nyugati fronton egyaránt. A háborút követő évtizedben több vállalkozásba is belefogott, de mindegyikben sikertelen volt. Ezért 1956-ban visszatért a hadseregbe, és 1980-ig a Bundeswehrben szolgált, ahonnét tábornokként szerelt le. Még az 1950-es évek során aktívan részt vett a bajorországi Keresztény Társadalmi Szövetségben, ugyanott, ahol August Haussleitert is megtalálhattuk ugyanebben az időszakban. Gert Bastian a leszerelését követően megismerkedett Petra Kellyvel, aki segítségére volt abban, hogy áthangolja nézeteit a fegyverkezés szükségességéről. Az atomfegyverek leszerelése mellett kiálló volt tábornok kapóra jött a frissen alakult Zöld Pártnak. 1983 és 1987 között Bastian a zöldek képviselője volt a német törvényhozásban, igaz két éven keresztül mint frakción kívüli képviselő. Az 1980-as években Kellyvel, aki akkor már az élettársa volt, a kelet-németországi ellenzék fontos támogatói voltak.

Petra Kelly a háború után született és angol hangzású családnevét amerikai nevelőapja után kapta. Ő testesíti meg a zöldek álompolitikusát: nem érintett a náci éra által, az Egyesült Államokban élt hosszabb ideig, de megtartja német állampolgárságát. Csodálja Martin Luther Kinget, és támogatja Robert Kennedy kampányát mint aktivista. Politikai tanulmányait Washingtonban és Amszterdamban végezte, majd Brüsszelben az Európai Bizottságnak dolgozik (1971–1983), ahol több béke- és környezetvédelmi kampányban vett részt, és elkötelezetté vált a nők jogainak érvényesítése mellett. Németországba való visszatérése után megismerkedett Bastiannal, részt vettek a Zöld Párt megalapításában. Együtt szerveztek zöld demonstrációkat Kelet-Berlinben is, ahol még Erich Honecker is fogadta őket. Harc a reményért címmel írt könyvet, amelynek fő témái az észak–dél, férfi–nő és saját magunk–környezetünk közötti feszültségek kezelése.

Bastian és Kelly egy napon haltak meg, feltehetőleg 1992. október 1-jén. A halál időpontjának megállapítása azért bonyolult, mert a rendőrség csak október 19-én fedezte fel bonni házuk hálószobájában a már bomlásnak indult holttesteket. A feltételezések szerint Bastian álmában lőtte le Kellyt, majd magával is végzett. A gyilkosság és öngyilkosság okának azt tartják, hogy a volt tábornok félt a kelet-németországi titkosszolgálat, a Stasi aktáinak megnyitásától, mert abból kiderült volna, hogy a kelet-német titkosrendőrség ügynökeként dolgozott.

 

Olvasson tovább: