Kereső toggle

Két pápa és a vatikáni „maffia”

Titkos háború a katolikus egyház fölötti hatalomért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Habár a Netflix három Oscar-jelölést begyűjtő filmje igyekszik tündérmeseként beállítani Ferenc pápa színre lépését, a valóságban titkos bíborosi lobbiszervezetek évtizedes küzdelme juttatta az argentin jelöltet a katolikus egyház csúcsára.

Hiába tett ígéretet XVI. Benedek a 2013-as meglepetésszerű lemondásakor, hogy ezentúl a világtól elzárva imádkozással tölti az életét, a nyugalmazott pápa egyre gyakrabban fejti ki a nyilvánosság előtt a véleményét arról, hogy milyen irányba tart a katolikus egyház. A Vatikán liberális szárnyán sokan úgy érzik, hogy a legutóbbi megszólalásával  hátba szúrta Ferenc pápát.

Házas papokat Amazóniába!

A napokban jelent meg francia nyelven XVI. Benedek és Robert Sarah konzervatív bíboros új könyve a Szívünk mélyéről címmel. Ebben a szerzők részletesen kifejtik a nézetei-ket az egyház egyik legkomolyabb válságterületéről, a papságról. A legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy Benedek nyíltan és határozottan kiállt a papi cölibátus (nőtlenség) intézménye mellett mondván, Isten szolgái házasként nem tudnak megfelelően koncentrálni kötelességeikre és feladatukra. A könyv megjelentetésének időzítése valóságos jobbegyenes volt a jelenlegi vatikáni vezetés számára, hiszen éppen a tavaly év végén tartott amazóniai szinódus (egyházi vezetők találkozója) során jelentette ki Ferenc pápa, hogy fontolóra veszi a térség püspökeinek azon igényét, hogy regionális szinten oldják fel a papi nőtlenség követelményét, mivel elképesztő paphiány sújtja a térséget. Az egyházfő hajlandósága a szigorú szabályozás részleges feloldására nem annyira meglepő, hiszen regnálása hét évében rendre hozott olyan határozatokat, amelyek helyenként évszázados hagyományokat írtak felül. Említhetnénk például az áldoztatásra vonatkozó szabályok megváltoztatását, melynek következménye, hogy tulajdonképpen a katolikus egyház a kvázi házasságtörésben élő hívők számára is lehetővé teszi a különböző szentségekben való részesülést a megtérés, változtatás igénye nélkül.

A katolikus klérus konzervatív szárnya sorra veszti el a csatákat az ehhez hasonló morális kérdések fellazítása kapcsán. Így nem meglepő az sem, hogy az évek óta egyik leghangosabb kritikus, Robert Sarah éppen a szinódust követően vette rá Benedeket, hogy intézzenek nyílt felhívást a papok és a Vatikán felé a cölibátusról szóló könyvükkel. „Benedek nyíltan »hátba szúrja« Ferenc pápát, az önpusztítás magvai már hét éve nőnek” – reagált a hírre felhevült cikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap nagyhírű katolikus elemzője. A liberális szerző írása végén már egyházszakadást is vizionált, felidézve Benedek korábbi szokatlan megnyilvánulásait. A BBC vatikáni tudósítója „stratégiai lépésként” értelmezi a könyvkiadást.

Nehéz órákban a katolikus egyház

Legutóbb a „csendbe burkolózó” expápa egy 6000 szavas(!) nyílt levélben fejtette ki 2019 áprilisában, hogy mit gondol az egyházban kirobbant pedofil és más zaklatási botrányokról. Írásában Benedek a visszaéléseket az 1968-as eseményekre és a szexuális forradalomra vezeti vissza, amitől fogva még a pedofília is megtűrt, sőt elfogadott tevékenység lett bizonyos közösségekben. A visszavonult egyházfő szerint „veszélyes liberális teológiai nézetek rombolják az erkölcsöt az egyházban”, ezért azt tanácsolja a papságnak, hogy térjenek vissza ismét Istenhez. Állítása szerint a társadalmi morális romlás homoszexuális klikkeket hozott létre a papi szemináriumokon belül. Levelének időzítése ekkor sem volt véletlen, hiszen hat évnyi pápaság után egyre intenzívebbé vált Ferencen a nyomás, hogy a szexuális visszaélések kezelésében a felemás eredmények után kezdjen el határozottabb lépéseket tenni.

Mindezek ellenére tévedés lenne azt feltételezni, hogy az üzengetés mögött Benedek és Ferenc kifejezetten személyi konfliktusa húzódna meg. A katolikus egyházban már évszázadok óta húzódik egy törésvonal a konzervatív és a liberális egyházi vezetők, főként a bíborosok között, ami a kétezres évek elejétől, majd a 2013-as pápaválasztást követően kiéleződött. Alapvetően feltűnő, hogy Benedek igyekszik visszafogott lenni nyilatkozataiban, a legutóbbi könyvmegjelenés körüli botrány után is visszakozott: kérte, hogy a művön ne társszerzőként, inkább közreműködőként szerepeltessék. A mostani eset is azt bizonyítja, hogy a katolikus egyház irányát tekintve a pápák személye mellett sokkal inkább a bíborosok érdekérvényesítése és helyezkedése az, amely meghatározó.

Ezt a véleményt osztja a The New York Times egy tavalyi cikke is, amelyben kifejtik, hogy a konzervatívok és tradicionalisták úgy látják, Ferenc pápa diktatórikus vezetéssel ostromolja az egyházat, radikálisan liberális nézetei pedig veszélyesek. Éppen ezért próbálják meg Benedeket is valahogy visszavonni a vatikáni politikai és kulturális háborúba. Erre azonban egyre kevésbé van lehetőségük, hiszen a 92 éves expápa már láthatóan élete végéhez közeledik, mint nemrégiben fogalmazott: megkezdte zarándoklatát Isten felé.

Maffia az egyházi reformokért

A Vatikán falai mögött zajló titkos (majd mostanában egyre nyíltabb) bíborosi csatározásokra leginkább egy 2015-ben megjelent életrajzi könyv világított rá, ami Godfried Danneelsnek, Brüsszel volt érsekének pályáját dolgozta fel. A szerzők,  később pedig maga a bíboros is megerősítette, hogy 1996 és 2006 között, azaz tíz éven át működött a bíborosoknak egy titkos hálózata, ami évről évre összeült a svájci Sankt Gallenben. Alapvető célként azt tűzték ki, hogy II. János Pál pápa halálához közeledve kieszközöljék azt, hogy az utódja ne az akkori jobbkeze, Joseph Ratzinger (későbbi XVI. Benedek) legyen, hanem valaki olyan, akin keresztül végre megvalósíthatják az egyház reformját. A csoport magát csak „maffiának” nevezte, tagjai között neves liberális bíborosok és püspökök voltak.

Tevékenységük kifejezetten arra szorítkozott az évezredfordulótól kezdve, hogy megalkossák azt a „progresszív” programot, amellyel a katolikus egyházat teljesen modernizálni lehet. Terveikben tüske volt Ratzinger személye, aki elődjéhez hasonlóan inkább a konzervatívabb, tradicionalista irányt erősítette az egyházban. A közel három évtizedes pápasága alatt II. János Pál azonban olyan befolyásra tett szert, ami kiemelte Ratzingert a várományosok közül – távollétében kvázi ő irányította a vatikáni eseményeket. A társaság ezért szisztematikusan igyekezett kidolgozni tervét, vagyis gyengíteni az esélyét a pápaválasztó bíborosok körében, és helyette inkább egy liberálisabb jelöltet felépíteni. Későbbi, névtelen bíborosi naplókból az derült ki, hogy a 2005-ös konklávén (pápaválasztó testület) először a Sankt Gallen-i maffiát alapító Carlo Martini olasz bíboros mögé sorakoztak fel, aki állítólag az első körben 40–38 arányban felül is múlta Ratzingert. A későbbi fordulókból azonban visszavonult, így került előtérbe a korábbi szinódusokról már ismert Bergoglio (Ferenc).

Vatikáni oknyomozó újságírók úgy tudják, hogy Bergoglio először 2001-ben találkozott a csoporttal, amikor az akkori pápa három másik püspökkel együtt őt is bíborossá nevezte ki. (Walter Kasper, Karl Lehmann és Cormac Murphy-O’Connor mindannyian a csoport tagjai voltak.) Ekkor a bíborosok egy informális beszélgetésen vettek részt, majd a közelgő püspöki szinóduson mélyült el ez a kapcsolat. A következő évek találkozóin a felek főként a nők egyházbeli szerepéről, a szexuális tanítások reformjáról, az újraházasodottak megítéléséről és a decentralizációról értekeztek. Ezt a csoport tagjai szabadon megtehették, az ülésekről ugyanis feljegyzés nem készült. A belga Danneels egy ízben „spirituális nyaralásnak” minősítette ezeket az alkalmakat. Egy másik vatikáni szakértő pedig egy német katolikus hírügynökségnek arról számolt be, hogy mindössze három nappal II. János Pál pápa halála után a Sankt Gallen-iek összeültek a római Názáret villában, hogy megpuccsolják Ratzinger megválasztását.

A 2005-ös konklávén aztán, miután Martini kikerült a névsorból, Bergoglio robbant be a helyére. Bergoglio állítólag egyre több és több szavazatot kapott, ám annyira kettészakadt e vonalon a bíborosi testület, hogy az argentin jelölt inkább visszalépett. (A Ferencről szóló életrajzi könyvben, a Nagy reformerben a szerző azt írta, szinte sírva kérte, hogy ne őt válasszák.) A csoport prominens tagját, Danneelst valóságos sokként érte a választás eredménye. Úgy tűnt, hogy minden addigi erőfeszítésük dugába dőlt. Eleve a szervezkedésük is a pápai akarat ellen ment, II. János Pál pápa ugyanis kifejezetten megtiltotta, hogy „bárki, legyen az akár bíboros, a pápa életideje alatt a vele való konzultálás nélkül terveket szőjön utódja megválasztására, szavazatokat ígérjen, vagy döntéseket hozzon erről titkos gyűléseken”. A pápai útmutatást meglepő módon éppen abban az évben publikálták, amikor a Sankt Gallen-i maffia először ült össze a pápai iránymutatással szemben ellenérzéseket tápláló egyházi vezetők részvételével.

Persze a konzervatív szárny sem ült ölbe tett kézzel 2005-ben. Német katolikus Vatikán-szakértők szerint Joachim Meisner kölni bíboros volt a csoport egyik „legszenvedélyesebb ellenfele”. Talán nem véletlen, hogy Ratzinger megválasztásakor ő volt az, akit a pápa maga mellé hívott az erkélyre, amikor megmutatta magát a Szent Péter téren várakozó tömegnek. 2013 azonban óriási fordulatot hozott, ugyanis XVI. Benedek pápa teljesen váratlanul bejelentette lemondását. (Ennek okairól korábban is írtunk a Hetekben, lásd lapszéli QR-kódjainkat.) Habár a Sankt Gallen-i találkozók 2006-ban véget értek, a csoport tagjai Benedek vezetésének nyolc éve alatt sem tétlenkedtek. Kiegészülve a latin-amerikai egyházvezetőkkel, végül sikerre vitték Bergoglio megválasztását, aki ezt azóta is igyekszik meghálálni. A 10-20 évre szóló programot Ferenc pápa fokozatosan hajtja végre, kinevezésekkel és nyilvános elismerésekkel jutalmazva azokat, akik őt győzelemre segítették. Walter Kasper német bíborost érdemes kiemelni a „maffia” tagjai közül, ő indította be ugyanis 2014-ben a családi szinóduson a katolikus egyház egyik legsúlyosabb válságát az áldoztatások körüli enyhítő határozatokkal. (Erről is írtunk korábban a Hetekben.) Az azóta eltelt 6-7 évben jól látható, hogy Ferenc pápa intenzíven dolgozik az egyház modernizálásán (ami a vallási szinkretizmusban, a globalizmus propagálásában és a szexuális tanítások enyhítésében érhető tetten), valamint decentralizációján. Ez utóbbi ékes példája az, hogy adott esetben engedélyeznék a házasok pappá szentelését kifejezetten az amazóniai régióban. Azaz nagyobb hatáskört és mozgásteret biztosítanának a különböző egyházmegyéknek a Vatikánnal szemben.

A Netflix által bemutatott bájos pápai diskurzusokkal szemben az igazság az, hogy nagyon kemény ideológiai és világnézeti, valamint politikai háború is zajlik bíborosi szinten a katolikus egyház feletti vezetés megszerzéséért és az azzal járó, 1,3 milliárd ember feletti befolyás gyakorlásáért. 

 

Olvasson tovább: