Kereső toggle

A Kardashian család és az örmény népirtás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az utóbbi időben egyre több világsztár vallja meg Jézus Krisztusba vetett hitét. Közéjük tartozik a rapper, Kanye West, illetve felesége, Kim Kardashian is – azonban egyikük sem most találkozott először az evangéliummal. Míg Kanye gyerekként heti háromszor járt szüleivel istentiszteletre, addig Kim meg sem született volna, ha örmény felmenői nem elkötelezett karizmatikus keresztények.

Az örmények kereszténységhez való viszonya az apostolok idejére nyúlik vissza, hiszen örmény, asszír, görög és latin nyelvű történelmi források bizonyítják, hogy Tádé és Bertalan apostol is hirdette Arménia területén a Jézus Krisztus haláláról, feltámadásáról és mennyei főpapi tevékenységéről szóló örömhírt. Majd szolgálatuk befejeztével mártírhalállal pecsételték meg a Messiásról szóló tanúvallomásukat.

Az apostolok szolgálata után, több évtizedes keresztényüldözést követően, III. Trdat örmény király csodával határos megtérése révén i. sz. 301-ben Örményország vált az első olyan nemzetté a történelemben, amelyik hivatalosan, állami szinten vette fel a kereszténységet. Saját nemzeti keresztény irányzatuk, az Örmény Apostoli Egyház végül nem ment be sem Róma, sem Bizánc fősége alá, hanem megmaradt nemzeti keretek között.

Arménia egész történelme során birodalmak ütközőzónáját képezte. Az 1555-ös amasziai békeszerződés értelmében az örmény területeket az Oszmán Birodalom és a Perzsa Birodalom osztotta fel egymás között. Jelen cikkünkben az Oszmán Birodalomban élő örmények történetével foglalkozunk.

Keresztény ébredési mozgalmak a térségben

A 18. századtól kezdődően protestáns misszionáriusok érkeztek a Közel-Keletre és a Kaukázusba, ahol először is zsidók és muszlimok felé hirdették az evangéliumot. Majd a későbbiekben az őshonos tradicionális keresztény felekezetekhez is eljutottak, többek között az örmény közösségekhez is. A legjelentősebb protestáns jellegű missziós munkát Henry Martyn, William Goodell, Eli Smith és Henry Otis Dwight végezték a térségben.

Az evangélium azonban nem csak nyugatról érkezett Arméniába. Az örmény területeken létrejött pünkösdi ébredés legfőbb motorjai az orosz karizmatikus keresztények voltak, egészen pontosan a molokán és a pryguny keresztény irányzat képviselői. Az orosz hívők különböző csoportjai még az 1550-es években váltak ki az ortodox egyházból, mivel a Szentírással összeegyeztethetetlennek látták az ikonok tiszteletét, imádását, valamint az ortodox liturgia számos más elemét is. Az eretneknek ítélt csoportok tagjai az üldözések következtében Oroszország központi tartományaiból a cári birodalom peremterületeire menekültek. Az orosz molokánok az ortodox gyakorlattal ellentétben a Biblia szó szerinti olvasatánál maradva rendkívül nagy hangsúlyt tettek a felnőttkori vízkeresztségre és a Szent Szellemmel való közösségre. Követendő minta volt számukra az ősegyház és az apostolok életében jelenlevő szellemi ajándékok működése. Magánházakban gyűltek össze Bibliát olvasni, imádkozni és zsoltárokat énekelni. Általánosan elterjedt volt köreikben a Szent Szellemmel való betöltekezés, a nyelveken szólás, a prófétálás, valamint a böjtölés gyakorlata is.

A pryguny irányzat valamivel később, az 1830-as években jött létre az Orosz Birodalom középső területein, más orosz keresztény mozgalmak, a német pietizmus, valamint az ukrán területekről érkező anabaptizmus hatására. Az üldözések a prygunykat is utolérték. A 19. század közepén a mozgalom egy része az örmény területekre menekült. A prygunyk körében nagyon erőteljesen nyilvánult meg Isten Szelleme, dicséret közben az emberek extatikusan táncoltak, ugráltak. Azt is feljegyezték a prygunykról, hogy heves légzések kíséretében rángatóztak, vagy örömteli hangos kiáltásokkal dicsérték Istent teljes önkívületben. A források bizonyítéka szerint a prygunyk között – az Újszövetségben az apostolok által is megtapasztalt – Szent Szellemmel való betöltekezés gyakorlata nemcsak elmélet volt, hanem valóság.

Ezen orosz karizmatikus mozgalmak hatására sok örmény keresztény élte át a fentről való újjászületés és a Szent Szellemmel való találkozás valódi tartalmát, s vált nyitottá Isten Szellemének vezetésére.

Erről az időszakról tanúskodik Demos Shakarian önéletrajzi könyve is, ami magyar nyelven A Föld legboldogabb emberei címmel jelent meg. A könyv különböző történetekről számol be az 1800-as évek végéről, amelyek egy kelet-anatóliai kis örmény faluban, Kara Kalában játszódtak le. Ez a falu, mivel az Oszmán Birodalom és az Orosz Birodalom határterületén helyezkedett el, a 19. és 20. század folyamán hol egyik, hol másik birodalomnak vált a részévé. Kim Kardashian ükszülei, Saghatel Kardashian és Hrepsema Yurbashian is ennek a falunak a lakosai voltak. Életüket pedig nem más, mint egy prófécia, s az annak való engedelmesség mentette meg.

Az életmentő prófécia

A „gyermekpróféta”, azaz Efim Gerasemovitch Klubniken orosz pünkösdi felmenők leszármazottjaként született 1842-ben Kara Kalában. Efimet már kisgyerekkorában nagyon valóságosan megérintette Jézus Krisztus személye, és a vele való kapcsolat ápolása érdekében Efim hosszú böjtöket tartott, s napjai nagy részét imádkozással töltötte. 1853-ban, a tizenegy éves Efim egy látomást kapott. A látomásban egy kéziratot látott, amit át kellett másoljon. Mint később kiderült, az írás orosz nyelven hívta fel a figyelmet egy közelgő átfogó méretű életveszélyre, ami a keresztény lakosságot fenyegeti. A látomás szerint azok a családok tudnak csak életben maradni, akik a próféciát hitelesnek tekintik, és még időben elköltöznek a térségből. A kézirat egy térképet is tartalmazott, ami az Atlanti-óceánt és az Amerikai Egyesült Államokat ábrázolta. A prófécia azt is meghatározta, hogy Amerika nyugati partján telepedjenek le. Ott meg fogja áldani őket Isten, s az ő magjuk áldást fog jelenteni a nemzetek számára.

Efim egy másik – a távolabbi jövőre vonatkozó – próféciát is lejegyzett egy hasonló eseményről, miszerint újra eljön majd a kor, amikor a keresztényeknek menekülniük kell. Ezt a – feltehetőleg – nyugati világot érintő, átfogó keresztényüldözésről szóló próféciát azonban egy lezárt borítékban, a széles nyilvánosság számára ismeretlen helyen tartják a mai napig mivel a látomásban azt az utasítást kapta Efim, hogy halálbüntetés terhe mellett csak egy – Isten által kiválasztott – jövőbeni próféta nyithatja ki a borítékot, s hozhatja nyilvánosságra annak tartalmát.

Kara Kalában, valamint a környező területeken is elterjedt a „gyermekpróféta” híre, de sajnálatos módon a legtöbben csak lesajnálóan mosolyogtak kisfiús képzelgéseknek tartva a történteket. Mindenféle teóriák születtek arról, hogy Efim titokban megtanult írni és olvasni, azért hogy ráijesszen a falu lakóira. Mások viszont hitelt érdemlőnek vélték az üzenetet. A századfordulót követően, több mint negyvenhét évvel a prófécia keletkezése után az ötvennyolc éves Efim bejelentette, elérkezett az idő, hogy elinduljanak. „Amerikába kell menekülnünk, akik itt maradnak, mind elvesznek.”

A próféciára hallgatva sok pünkösdi család hagyta ott szülőföldjét, hogy Amerika nyugati partján keressen menedéket. Azokat a családokat, akik elhagyni készültek Kelet-Anatóliát, az ottmaradó keresztények kigúnyolták, mivel nem hittek abban, hogy Isten a modern kor emberének is képes tökéletesen pontos és részletes útmutatásokat adni.

A próféciának köszönhetően azonban nem akármilyen fenyegetés elől menekültek meg az örmény pünkösdi családok – többek között Kim Kardashian ükszülei és dédszülei is – hanem az örmény genocídium, a 20. század egyik legelső népirtása elől. Bár a népirtásnak voltak előjelei, a prófécia ismerete nélkül nem lehetett számítani annak bekövetkeztére.

Az örmény népirtás

1876-ban II. Abdul-Hamid került az Oszmán Birodalom trónjára. Uralkodása zulumként, azaz a zsarnoki önkényuralom korszakaként maradt fenn az utókor számára, hiszen a kisebbségben élő etnikumokkal különös kegyetlenséggel bánt. Nevéhez több örményellenes pogrom kötődik, azonban ezek – kegyetlenségük ellenére – mégis lokalizáltan voltak jelen, s nem volt céljuk az örmény nép teljes megsemmisítése. Az örménység – mint az Oszmán Birodalom legnagyobb kisebbsége – az első világháború előtti időszakban a Birodalom tíz százalékát tette ki, számuk megközelítette a kétmillió főt.

A Birodalom kisebbségei az esetleges enyhülés és demokratizálódás reményében üdvözölték az 1908-as ifjútörök hatalomátvételt, azonban a politikai mozgalom triumvirátusa – Talaat, Enver és Dzsemal pasa – hamarosan egypárti diktatúrát vezetett be. Az Oszmán Birodalom romjain felépülő modern török állam megteremtésének a célja szentesített minden eszközt. Dr. Nazim bej, az ifjútörök ideológus a tragédia megtörténte előtt így nyilatkozott: „Az örmény nemzetet teljesen ki kell irtani, úgy hogy egyetlen örmény se maradjon hazánkban, nevük is teljesen feledésbe merüljön. [...] Meg kell semmisíteni őket az utolsó szál emberig. [...] Most háborúban vagyunk, és nem fog más ehhez hasonló alkalom adódni.”

Az általa mondottak fényében igen érdekes körülmény az, hogy Nazim bej konstantinápolyi tanulmányai után Párizsban járt az orvosi egyetemre, tehát egy haladó szellemiségű nyugati oktatásban részesült muszlim volt, mint ahogyan a legtöbb ifjútörök vezető is.

1914 őszén az Oszmán Birodalom hadba lépett a központi hatalmak oldalán. 1915 elején az oszmánok fontos ütközetet veszítettek a kaukázusi fronton, amit az ifjútörök vezetők az örmények árulásának tulajdonítottak. 1915 márciusának elején elkezdték leszerelni az örmény katonákat, az így létrehozott munkaszolgálati hadtesteket pedig elkülönítve és szisztematikusan végezték ki.

1915. április 24-éről 25-ére, vasárnapra virradó éjszaka a konstantinápolyi örmény értelmiség meghatározó alakjait letartóztatták, majd nem sokkal később kivégezték. Azt követően az örmény nők, gyerekek s öregek sivatagba történő deportálása következett, ez azonban nem véletlenszerűen történt. 1915 februárjában már megszületett az örmény nép kiirtásának titkos és részletes terve, amit az ifjútörökök Egység és Haladás pártjának háromfős végrehajtó bizottsága dolgozott ki. Ez a terv tartalmazta a deportálások útvonalától és időpontjaitól kezdve egészen a teljes megsemmisítés tervéig a legfontosabb információkat.

Az áldozatok száma vitatott, a becslések 500 ezer és  1,5 millió között mozognak, vagyis ennyi ember veszítette életét a 2 millió oszmán örményből. Az életben maradtak kisebb része el tudott menekülni, nagyobb részüket, a nőket és a gyerekeket pedig erőszakkal iszlamizálták.

Hiába került sor egy nép csaknem teljes megsemmisítésére, a gyilkosok felelősségre vonása érdemben elmaradt, hiszen a triumvirátus tagjai 1918. november 1-jén egy német tengeralattjáró segítségével el tudtak menekülni Berlinbe.

A mesteri részletességgel kidolgozott gyilkos terv elől elmenekült keresztények – köztük a Kardashian család is – új életet kezdtek az Egyesült Államokban, nekik köszönhetően létezik ma a „Kis-Örményország” Los-Angelesben.

 

Olvasson tovább: