Kereső toggle

Európa elárulja a Közel-Keletet

Interjú Yossi Kuperwasser tábornokkal az izraeli választás tétjeiről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Golán feletti izraeli szuverenitás elismerésével Trump elnök ismét bizonyította azt, hogy van bátorsága tényként elismerni a valóságot. Ezzel szemben az európai államok önként a vakságot választották, és együttműködnek a legveszélyesebb ellenségeikkel – mondta a Heteknek az izraeli hadsereg volt hírszerzési vezetője.

 

Feltűnően sok izraeli tábornok indul most a választáson. Nem fordult meg a fejében, hogy beszáll ön is a politikába? Egyáltalán: nagyobb biztonságot jelent Izrael számára az, ha katonák kezében van a döntés egy konfliktushelyzetben?

– Nem látok igazán nagy különbséget. A jelenlegi izraeli kormányzat régóta foglalkozik biztonsági kérdésekkel. Vezérkari főnökök és tábornokok jöttek-mentek, hasonlóan a védelmi miniszterekhez, de a biztonságpolitika lényegében változatlan maradt. Régóta kialakultak az alapelvek: a legfőbb feladat, hogy elrettentsük a szomszédainkat bármiféle katonai akció indításától, ezért erős hadsereget és erős hírszerzést építettünk ki. Ez olyan előnyt ad a számunkra a térségünkben, amire nélkülözhetetlen szükségünk van. Igyekszünk olyan körülményeket teremteni, amelyekben, ha mégis konfliktusra kerül a sor, akkor győzni tudunk. Nem engedhetjük meg ugyanis magunknak azt, hogy vereséget szenvedjünk. Izraelben mindenki egyetért abban, hogy nekünk minden háborúnkat meg kell nyernünk. A hadsereg és a politika között nagy különbség az, hogy a vezérkari főnököket kinevezik, míg a politikai tisztségekért kampány zajlik. Ha egy politikus, mint amilyen Netanjahu, elnyeri egymás után többször is az emberek bizalmát, akkor nyugodtak lehetünk, hogy tapasztalt kezekben van az ország biztonsága.

 

Ha ilyen nagy az egyetértés a biztonsági kérdésekben, akkor miért ilyen éles a választási kampány?

– A jobb és a baloldal között a legnagyobb vita az, hogy mi legyen a palesztinokkal. A baloldal – amely most kisebbségben van – azonnali engedményeket sürget a palesztinok javára. Az izraeliek többsége azonban úgy gondolja, hogy az idő most erre nem alkalmas. Nincs megfelelő partner a másik oldalon, és amíg a palesztinok maguk rendszeres fizetést adnak a terroristák családjának, miként gondolhatjuk azt, hogy készek békét kötni velünk? Nincs tehát valódi, működőképes alternatíva. A centrista Kék-Fehér párt igyekszik úgy feltüntetni magát, mint akik se nem jobb-, se nem baloldaliak, de az emberek nem veszik ezt be. Attól, hogy bevettek egy volt likudos védelmi minisztert, Mose Jaalont, attól még ez a pártszövetség megmaradt baloldalinak. Nem beszélve arról, hogy Jaalon azért csatlakozott hozzájuk, mert egyedül nem tudott olyan pártot alapítani, amelyiknek esélye lett volna átlépni a parlamenti küszöböt. Viszont szeretne bejutni a Kneszetbe, ezért inkább kompromisszumot kötött.

A másik nagy téma a választásokon a vezetés kérdése. A Kék-Fehér párt azzal érvel, hogy ha Netanjahu nem tudja meggyőzni a főügyészt az ellenkezőjéről, akkor vádat emelhetnek ellene, ezért vezetőváltásra van szükség. Nem az irányvonal megváltoztatását hangsúlyozzák, hanem a miniszterelnök cseréjét. Netanjahu erre azt mondja, hogy ő nem tett semmi törvénytelent, ezért nincs szükség váltásra az ország vezetésében. Mivel Lapidot senki nem veszi igazán komolyan, a kérdés az, hogy Benny Gantz jobb miniszterelnök lenne-e Netanjahunál? Azt látjuk, hogy Gantz sem egy tökéletes jelölt – gondoljunk csak arra, hogy az irániak meg tudták hekkelni a telefonját –, ezért abszolút jó megoldás nincs. A választóknak kell dönteniük, kiben bíznak meg inkább.

 

Néhány napja Trump elnök bejelentette, hogy elismeri a Golán-fennsíkot Izrael szuverén területének. (Az interjú elkészítése után történt meg Washingtonban a hivatalos elnöki nyilatkozat, amelynek aláírásán Benjamin Netanjahu is részt vett – a szerk.) Mit jelent a Golán Izrael számára?

– A Golán feletti ellenőrzés kritikus fontosságú Izrael számára. Egyszerűen biztonsági szempontból nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy feladjuk a Golán-fennsíkot. Sokáig próbáltunk a szíriaiakkal egyezkedni arról, hogy milyen megoldást találhatnánk, voltak is hallgatólagos megállapodások. Ma azonban ezek érvényüket veszítették, mert teljesen megváltozott a helyzet. Az irániak ott vannak, nemcsak Szíriában általában, hanem egyenesen az izraeli határnál. Ezért ma erre a területre nekünk minden korábbinál nagyobb szükségünk van. Másodszor olyan nagy Szíriában a belső bizonytalanság, hogy egyik napról a másikra megváltozhat a helyzet. Láttuk az elmúlt években, hogy különféle szélsőséges, radikális muszlim csoportok tűntek fel Szíriában, köztük az ISIS. Hogyan engedhetnénk meg azt, hogy a Golánon is felvonulhassanak, és onnan a mi alacsonyabban fekvő területeinket veszélyeztessék a Genezáreti-tó körül? Nem tudjuk megváltoztatni Szíriát, de egyet tehetünk, hogy ezt a nagyon instabil országot egy lépéssel távolabb tartjuk magunktól. Ebből is látszik, hogy számunkra milyen kulcsfontosságú a Golán-fennsík megtartása.

Trump elnök most ezt a nyilvánvaló tényt ismerte el. Jellemző, hogy egyedül ő merte ezt meglépni az elmúlt 50 év elnökei közül. Trumpnak ugyanis van bátorsága ahhoz, hogy nevén nevezze a dolgokat. Ugyanígy tett Jeruzsálemmel kapcsolatban is. Azt mondta: nyilvánvaló, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, akkor miért is ne nevezzük annak? Nagyon örülünk annak, hogy Trump példáján kezdenek mások is felbátorodni, így Magyarország is diplomáciai státuszú kereskedelmi irodát nyitott Jeruzsálemben. Ideje lenne mindenkinek elismernie a nyilvánvaló tényeket Jeruzsálemmel kapcsolatban. Talán lesz majd olyan palesztin vezető, akivel lehet érdemben tárgyalni a pontos határokról. Jeruzsálem azonban nem kérdés, hogy Izrael fővárosa volt, és az is marad. Ugyanilyen nyilvánvaló tény az is, hogy Izrael nem fog levonulni a Golánról. Azért mentünk oda, mert megtámadtak bennünket. Nincs semmilyen indok vagy körülmény, ami miatt Izraelnek fel kellene adnia ezt a területet.

 

Akkor sem, ha Szíriában stabilizálódik a helyzet?

– Ha egyszer valamikor a távoli jövőben, amikor minden szíriai lemond az erőszakról, és nem akar ártani Izraelnek, Irán pedig kivonul a térségből, és szelíd országgá válik – akkor talán. De ebből ma semmi nem látszik.

 

A Golán mellett egy másik határvonal legalább ennyire fontos Izrael számára, és ez az északi határ. A libanoni Hezbollah a minap bejelentette, hogy rakétáival Izrael egész területét el tudják érni. Mi Izrael stratégiája ennek a fenyegetésnek a kezelésére?

– Először is meg kell fosztanunk őket azoktól a képességektől, amelyek miatt egyre nagyobb veszélyt jelentenek Izrael számára. Ilyen nagyon fontos lépés volt, hogy feltártuk azokat az alagutakat, amelyeket a határ alatt ástak, hogy terroristák és katonák beszivároghassanak Izrael területére. Most már nem képesek használni ezeket az alagutakat, így jelentősen csökkent az étvágyuk ahhoz, hogy titokban ránk támadjanak. Másodszor, kulcsfontosságú, hogy megakadályozzuk Iránt a korszerű rakétarendszerek továbbadásában. Ezekkel ugyanis még veszélyesebbé válna a Hezbollah rakétaarzenálja. Ne felejtsük el, már ma több mint százezer rakétáról beszélünk. Ezek sokkal fejlettebbek, mint a Hamasz rakétái Gázában.

 

Pedig már azokkal is el tudnak lőni Tel-Avivig, még ha nem is mindig szándékosan…

– Igen, a gázai fenyegetést is komolyan kell venni, de ha a libanoni rakéták iráni célzóegységeket kapnak, akkor valóban Izrael minden pontját veszélyeztetni tudják. Az elmúlt három-négy évben nagyon keményen dolgoztunk ennek elhárításán. Eddig a becsléseink szerint nagyon kevés ilyen iráni felszerelés ért célba, és ez a Hezbollahot is józanságra inti. Emellett rengeteg embert veszítettek a szíriai háborúban is. Reméljük, mindezek fényében sikerül nekünk továbbra is ellenőrzés alatt tartanunk az északi fenyegetést. Mindehhez közvetve hozzájárul az Egyesült Államok is az Irán elleni gazdasági szankciókkal. Ez is megkeseríti a Hezbollah életét, mert a fő támogatójuknak kevesebb pénze marad a terrorizmus támogatására, az átutalásokat pedig a libanoni bankok elleni amerikai gazdasági nyomás is nehezíti. Nagy-Britannia is csatlakozott a Hezbollah finanszírozását sújtó pénzügyi szankciókhoz, miután végre az egész Hezbollahot terrorszervezetnek nyilvánították, nem csupán a „katonai szárnyát”. Megjegyzem, ez az utóbbi egészen nevetséges meghatározás, mert mi más jellege lenne a Hezbollahnak, mint „katonai”? A szankcióknak már látni az eredményét, mert a terrorszervezet vezetői már a lakosságtól kérnek pénzt a tevékenységükhöz, ami az iráni pénzcsapok bedugulására utalhat. Ezzel együtt nem számítok arra, hogy a közeljövőben a Hezbollah összeomlana, különösen, hogy Libanonban belpolitikai sikereket értek el az utóbbi időben. Ez persze terhet is jelent a számukra, mert az emberek tőlük várják, hogy megvédelmezzék Libanont, ezért nem léphetnek olyat, aminek a következtében akár el is pusztulhat Libanon.

 

A legtöbb nyugat-európai ország azonban nagyon is keresi a kapcsolatokat Iránnal, elsősorban gazdasági területen. Ez nem segíti Izrael küzdelmét…

– Nem, ez valóban így van. Nagyon szomorú, hogy sok európai ország ezt követi. Európa rettenetes állapotban van, mert önként a vakságot választotta. Nem kényszerítette senki erre őket, saját maguk csukták be a szemüket. Pedig sok fény érkezik az Egyesült Államokból és Izraelből, ami segítene felismerni azt, milyen terveket sző Irán az európai földön, és hogyan készítenek elő terrortámadásokat. Ezeknek a célpontjai nemcsak zsidók és iráni ellenzékiek, hanem európaiak is. A másik céljuk, hogy minden európai segítséget megkapjanak az atomprogramjukhoz, amelynek a célja nagy hatótávolságú ballisztikus rakéták kifejlesztése, amelyekkel egész Európát célba tudják venni. Ezzel szemben az európaiak nem tesznek semmit, ellenkezőleg, még segítenek is a teheráni rezsimnek, hogy ellen tudjanak állni az amerikai nyomásnak. Egész hihetetlen, amit művelnek. Az egyetlen szerencse, hogy Európa jelenleg olyan gyenge, hogy még az ellenségei sem veszik komolyan, és nem tudnak az Egyesült Államoknak sem komoly nehézséget okozni. A legjobb azonban az lenne, ha az Európai Unió odaállna Amerika mellé, hogy együtt fékezzék meg Iránt. Ez igazán nagy segítség lenne mindenki számára, valószínűleg arra kényszerítené Iránt, hogy feladják a nukleáris terveiket, és azt a szándékukat, hogy minden közel-keleti ország ügyeibe beavatkozzanak, és így destabilizálják a térséget. Egészen másként festene a Közel-Kelet, ha Európa ezt az utat választaná, és nem utolsósorban Európa is sokkal biztonságosabb hellyé válna. Nagymértékben csökkenne a radikális iszlám befolyása, és védettebb lenne a kontinens a közel-keleti bevándorlással szemben is. Hiszen nem az ukrajnai bevándorlókkal van a probléma, hanem azokkal, akik a Közel-Keletről érkeznek. Ha a térségben stabilizálódna a helyzet, könnyebben ott lehetne tartani őket. Ehhez azonban meg kell fékezni Iránt.

A Golán hősei

A Golán-fennsík a bibliai időktől kezdve csaták és háborúk helyszíne, mert a szíriaiak rendszeresen a közeli ősi város, Damaszkusz felől itt támadtak Izraelre. A 20. században a modern Izraelt is itt érte többször olyan kihívás, ami kis híján az ország megsemmisülését okozta. Ám mindig voltak olyan hősök, akik szinte csodával határos módon megfordították az eseményeket.
A Hetek 2008-ban készített interjút Gerson Salomonnal, a Templom-hegy Hívei Mozgalom vezetőjével, aki katonai parancsnokként az 1967-es hatnapos háború előtti években a Golán-fennsík határán szolgált: „1966 elején egy kritikus pillanat jött el, amikor a szíriaiak csapdát állítottak az egységemnek. Mi százötvenen voltunk, ők több ezren fenn a hegyekben. Nyolc órán keresztül folyamatosan támadtak és lőttek bennünket minden oldalról. Nyolc óra alatt mégis legyőztük a többszörös túlerőt” – emlékezett vissza a parancsnok.
A győzelem után percekkel azonban Salomon életveszélyes helyzetbe került. „A csata végén, már alkonyat után, elindultunk két tankkal, hogy összeszedjük sérültjeinket a csatamezőről. Sikerült megmenteni az egyik katonám életét a tisztás egyik távoli végében. Ahogy azonban ott feküdtem mellette, a tank hirtelen áthajtott a testemen. Keresztülment rajtam, szinte hosszában, az egyik végétől a másikig. A tank vezetője nem érzékelte azonnal azt, hogy elütött. Ott feküdtem a harcmezőn, közelebb a halálhoz, mint az élethez. A katonáim mögöttem nem messze haladtak, de még mielőtt elérhettek volna, hirtelen mintegy száz szíriai katona jött elő a hegyekből. Látták, hogy ott fekszem egyedül a harcmezőn, ezért szokásuk szerint bosszút akartak állni a holttestemen. Pontosan emlékszem – minden oldalról körülvettek, vicsorogva. A szíriaiak már arra készültek, hogy lelőnek, amikor egyszer csak, minden látható ok nélkül, anélkül, hogy csak egy golyót is belém lőttek volna, nagyon gyorsan visszafutottak a hegyekbe. Soha nem láttam még embereket olyan gyorsan futni” – mondta Salomon, aki a megmenekülését Isten segítségének tulajdonítja. „Abban a pillanatban nagyon erősen éreztem Isten jelenlétét. Mintha minden oldalról fény vett volna körül a sötétségben. Nem hallottam konkrét hangot, de éreztem a jelenlétét a szívemben. Isten azt mondta: »Még nem végeztem veled. Ne félj, légy erős, nem vagy egyedül, veled vagyok.« Aztán újra sötét lett, és két hétre elvesztettem az eszméletemet. Később tudtam meg, hogy a katonáim értem jöttek, és elvittek a kórházba. Két hétig kómában feküdtem, miközben többféle műtétet is elvégeztek rajtam. Amikor két hét után újra kinyitottam a szemem, ott voltak körülöttem a katonáim, a családom, az orvosok, akik azt mondták: »Maga egy igazi csoda.« Ekkor rögtön eszembe jutott mindaz, amit átéltem, és azt mondtam nekik: »Igen, mert Isten megígérte ezt nekem.«”
Salomon megmenekülését hivatalos jelentések is rendkívüli eseménynek nevezték. „Néhány hét múlva megjelentek nálam az ENSZ megfigyelői, akik a csata körülményeit vizsgálták. Azt mondták, hogy jegyzőkönyvet kell készíteniük arról, hogy eldönthessék, ki a felelős a konfliktusért, az izraeliek vagy a szíriaiak. »Mielőtt azonban meghallgatnánk – mondták –, szeretnénk önnek elmondani valamit. Beszéltünk a szíriai tisztekkel, és velük is felvettünk egy jegyzőkönyvet. Megkérdeztük tőlük, hogy miért nem lőtték le azt az izraeli katonát, aki ott feküdt egyedül a harcmezőn.  Erre azt mondták, hogy nagyon is szerették volna lelőni őt, de nem tudták megtenni, mert abban a pillanatban nagyon sok angyalt láttak, amint körülveszik és védelmezik, így ijedtükben visszafutottak a Golán-fennsík hegyeibe.« Minderről én nem tudtam, csak az ENSZ-küldöttek elbeszéléséből értesültem róla. Az izraeli orvosok addig nem nagyon hittek nekem. Amikor viszont meghallották a világszervezet megfigyelőinek a beszámolóját, meg voltak döbbenve. Elismerték, hogy valóban Isten angyalai menthették meg az életemet a harcmezőn” – mondta Salomon, aki nem sokkal a hatnapos háború előtt tudott visszatérni sérüléséből az izraeli hadseregbe. 1967-ben egyike volt azoknak, akik Jeruzsálem felszabadítása során elsők között léphettek a Templom-hegyre:
„Soha nem fogom elfelejteni a pillanatot, amikor a katonáimmal együtt felértünk a hegyre. Az arabok elfutottak, a Szikladóm tárva-nyitva állt. Mint a nyíl, úgy futottunk arra a helyre, amit addig életünkben még soha sem láttunk. Ott álltunk, ahol korábban a Szentek Szentje állt, és közben csak úgy potyogtak a könnyeink. Egyikünk sem volt rabbi, világi katonák voltunk, de akkor mindannyian éreztük Isten jelenlétét. Fantasztikus pillanat volt. Aztán meghallottuk Motta Gur tábornok bejelentését – akkor Izraelben minden rádión ezt lehetett hallani –, miszerint »a Templom-hegy újra a mi kezünkben van«. Erre a bejelentésre Izrael csaknem kétezer évet várt azóta, hogy a rómaiak lerombolták a Templomot.”
Egy másik hős, akinek a története a Golánhoz kötődik, Zvika „Zvi” Greengold tankparancsnok, akit Izrael négy legnagyobb katonai hőse között tart számon a hadtörténet. Zvi Greengold 1973-ban, a jóm kippúri háború első napján szinte természetfeletti bátorsággal, leleményességgel és szerencsével tartóztatta fel jószerint egyetlen harckocsival a Golán-fennsíkon felsorakozott szíriai hadsereget.
Greengold éppen eltávozáson volt, amikor kitört a jóm kippúri háború. Bár az ünnep miatt a rádió a kibucban is ki volt kapcsolva, a parancsnok azonnal tudta, hogy támadás érte Izraelt. „Láttam a füstoszlopokat és a négyes alakzatokban észak felé szálló vadászgépeket, amelyek nem sokkal később egyedül vagy párokban jöttek vissza” – mondta a The Jerusalem Postnak adott interjúban. Jól látta: a háború első óráiban az izraeli légierő negyven gépet veszített Szíria felett, és a többi fronton is nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek.
A hivatalos értesítést nem is várta be, stoppal másfél óra alatt visszaért a katonai bázisra egységéhez, ahol kiderült, hogy összesen két működő harckocsira számíthat. Ezekkel indult a szíriai határ irányába. A hadtörténet ezt a két tankot nevezte el utólag a „Zvi-féle haderőnek” – nem ok nélkül.
„Átadtam alegységparancsnokomnak a jobb állapotban lévő tankot, míg én a rozogább járműbe ültem be. Így indultunk neki, hogy felderítsük, mi zajlik a határ közelében. Nem kellett sokáig haladnunk, amikor egy szíriai harckocsiba botlottunk. Azonnal tüzet nyitottam, és ki is lőttem az ellenséges tankot. Igen ám, de a lövés a saját harckocsimat is hazavágta. A tűzképtelenné vált járművet átadtam az alegységparancsnokomnak, hogy vigye vissza a bázisra, és átvettem tőle az egyetlen megmaradt tankunkat” – mondta Zvi, aki biztos volt benne, hogy további szíriai egységek vannak a közelben.
Greengold egy szál tankjával és néhány emberével megkísérelte a lehetetlent, és harcot indított a legalább százszoros túlerővel szemben. Tüzet nyitott, majd a tankkal azonnal továbbhaladt, hogy elkerülje az ellenséges viszontválaszt, majd újra lövetett. „Megparancsoltam a harckocsivezetőnek, hogy induljon felfelé a domboldalon, lőjön, majd azonnal haladjon lefelé. Csak az járt a fejemben, hogy itt van előttünk a szíriai hadsereg, amely arra készül, hogy lerohanja Izraelt, ezért nem szabad elbuknunk.”
Egész éjszaka folytatta egyszemélyes hadjáratát, egyik szíriai tankot lőtte ki a másik után. Éjfél körül parancsnokai felismerték, milyen sorsdöntő helyzet alakult ki a Golánon, és erősítést küldtek Greengold felmentésére. Most derült ki igazán, milyen valószínűtlen volt, amit addig véghezvitt. A nyolc újonnan érkezett tankból a szíriaiak egy órán belül nyolcat kilőttek, és végül Greengold járművét is találat érte. A sofőrje azonnal meghalt, és a légnyomás miatt a többiek is elveszítették az eszméletüket.
„Amikor magamhoz tértem, fedezékbe rohantunk. Rádión újabb erősítést kértem. A parancsnokom azt mondta, ne mozduljunk el az út mellől.” Hajnalra megérkezett a felmentés, ám Greengold ragaszkodott hozzá, hogy tovább harcoljon. „Készen álltam arra, hogy meghalok, mert 14 tankkal kellett felvennünk a csatát több mint 100 harckocsival és 40 páncélossal szemben, amelyek szovjet gyártmányú harckocsielhárító-rakétákkal voltak felszerelve. A korábbi összecsapásokból ismertük ezeket a fegyvereket, tudtuk, mik a gyenge pontjaik. Ezért azt kértük, hogy adjanak elég lőszert, a többit majd megoldjuk.”
A 14 izraeli tank szétszóródott, majd egyszerre tüzet nyitott az ellenségre. „A szíriaiak azt hitték, hogy csapdába kerültek, és elkezdtek visszavonulni. A Golánért folyó csata itt dőlt el, ezen a hajnalon. Ha elfoglalják Nafahot, a bázisunkat, akkor megnyílik az út számukra dél felé, ami katasztrófát jelentett volna Izrael számára. Ezt sikerült megakadályozni, de nagyon súlyos árat fizettünk, az egységünkből szinte csak én maradtam életben, nem is tudom hogyan” – mondta a tiszt.

 

Olvasson tovább: