Kereső toggle

Vissza a jövőbe

David Wilkerson drámai látomása 1973-ból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A keresztény egyháztörténelemben rendszeresen voltak olyan személyek, akik a jövőről szóltak. Kijelentéseik hitelességéről véleményt alkotni csak az utókor tud. Cikkünkben egy 45 évvel ezelőtt született látomás társadalmi-kulturális előrejelzéseit vetjük össze korunk néhány eseményével.

David Wilkerson 1973 áprilisában kapta a látomását arról, hogy milyen folyamatok és események előzik meg Jézus Krisztus visszajövetelét. Mint a The Vision (A Látomás) című könyvében leírja, egy este, amikor a szobájában imádkozott „nem látott villogó fényt, sem nem hallott hallható hangot és angyal jelenését sem érzékelte”, mégis megrázó erővel határozott képek bontakoztak ki előtte, amelyek a jövőre vonatkoztak.

Wilkerson jó darabig vívódott azon, hogy közzétegye-e a látomásai tartalmát. Életében ezt az estét megelőzően csupán egyetlen hasonló élménye volt, amikor 1958-ban elhívást kapott Istentől arra, hogy egy kis pennsylvaniai városkából New Yorkba költözzön, hogy drogos tinédzser fiatalok felé szolgáljon. Ez a látomás 1973-ra beteljesedett, Wilkerson sikeresen tevékenykedett a nagyvárosi bandák tagjai között, és New York központjában, a nevezetes Times Square-en vezetett egy evangéliumi gyülekezetet (portréját lásd keretes cikkünkben).

A lelkész a látomásai nyomán több különböző területre csoportosítva (gazdasági válságok, természeti csapások, morális hanyatlás, változások a társadalomban és az egyházban) foglalta össze a várható trendeket. Miután az első két területen ma már a szakemberek, közgazdászok és klímakutatók véleménye is jórészt egybevág azzal, amit Wilkerson előre jelzett (gazdasági ciklusok hirtelen váltakozása és a szélsőséges időjárási jelenségek megszaporodása), ezért cikkünkben azokra a prognózisokra szeretnénk részletesebben kitérni, amelyek a látomás megszületése idején szinte hihetetlennek tűntek, ma azonban nyilvánvaló realitássá lettek.

Átmeneti nyugalom

45 év nem tűnik történelmi szempontból nagy időnek, hagyományos értelemben egy bő generációnyi távolságra vagyunk ma 1973-tól. A világ azonban soha nem változott annyit, és olyan gyorsan, mint pont az elmúlt közel fél évszázadban.

Úgy tűnt, a világ éppen kezdett megnyugodni ekkortájt. 1973-ban véget ért a vietnámi háború és megkezdődött a kelet-nyugati párbeszéd híres fóruma, az 1975-ös helsinki konferencia. Lecsendesült a hatvanas évek vad társadalmi és kulturális forrongása, a lázadók jó része üzleti részesedésre váltotta a hírnevét, a Beatles tagjai koncertezés helyett szorgosan gyűjtötték a lemezjogdíjakat, csakúgy, mint Elvis. Az emberek moziba és templomba jártak, a televízió esti hírműsoraiból és napilapokból tájékozódtak. A világ kispolgáribb és földszintesebb lett, még az űrkutatásban is alacsonyabbra tették a mércét: a Hold-utazások 1972-ben véget értek, helyette föld körüli utakra küldték csak az asztronautákat.

A nagy kulturális és életmódbeli változásokat hozó technológiai újítások még évtizedekre voltak: az első széles körben elterjedt személyi számítógép (IBM 5150) 1981-ben került a boltokba, a világháló (World Wide Web) még később 1989-ben indult, a mai digitális univerzum alapjai pedig csak az ezredforduló után jöttek létre, a Facebook 2004-ben startolt el, az első iPhone-t pedig 2007-ben mutatta be Steve Jobs.

A világ vallási területen is kezdett konszolidálódni: 1973-ban több mint 100 európai protestáns egyház megkötötte a leuenbergi egyezményt, ami létrehozta közöttük a formális egységet. A II. vatikáni zsinat által meghirdetett ökumenizmus jegyében a Vatikánban VI. Pál pápa fogadta az alexandriai kopt pápát, ami egy közel másfél évezredes különválás felszámolására tett lépés volt. Még ennél is jelentősebb volt, hogy VI. Pál fogadta a katolikus karizmatikusok küldöttségét, ami megnyitotta az utat a neoprotestáns mozgalmakkal való közösség keresésére is.

A morális szakadék felé

A nyugati társadalmaknak ebben a konformizálódó légkörében hangzott el David Wilkerson radikális, helyenként sokkoló prognózist tartalmazó üzenete, amely hamarosan könyv formájában is megjelent. Wilkersont sokan élesen bírálták, mondván irreális veszélyekkel riogatja a keresztényeket, és kedvezőtlen színben tünteti fel az egyházat. De melyek voltak a legmeghökkentőbb előrejelzései a lelkésznek?

1. szexuális „szennyáradat”  lepi el a világot

Wilkerson azt látta, hogy a jövőben az emberiséget a Sátán „erotikus mocsokban” kereszteli meg azáltal, hogy a pornográfia bárhol szabadon és könnyedén elérhető lesz. „Szélsőséges pornográf és szexfilmek mennek majd a mozikban és a TV-ben a nap 24 órájában. Az újságárusok tele lesznek szennyirodalommal, az iskolák szexfilmekkel oktatják a gyerekeket. … Az emberek fizetni fognak azért, hogy a pornófilmeket közvetlenül az otthonukban nézhessék. Így az esetleg őrizetlenül hagyott készülékeken keresztül gyerekek is akadálytalanul hozzáférhetnek ezekhez. A pornófilmekben a jövőben egyre nagyobb teret nyernek a véres, erőszakos és okkult témák, divatosak lesznek az erotikus démonok és boszorkányok, valamint a csoportos nemi erőszak, sőt a kéjgyilkosságok. Dokumentumfilmnek álcázva a homoszexuális nemi kapcsolatokat is megismertetik az emberekkel mint normális érintkezési formákat. A szexuális ’újítások’ között pedig a legnagyobb szám a démonok és az emberek közötti szexuális kapcsolat lesz. Ezek a filmek az ördögöt a »szexualitás atyjaként« fogják ábrázolni” – mondta 1973-ban Wilkerson, aki figyelmeztetett, hogy „olyan mocskot köp ki a Sátán erre a világra, amelyet ma még el sem képzelhetünk”.

Nem szorul sok igazolásra az, hogy ma az interneten valamennyi felsorolt tartalom szabadon, bárki számára elérhető. Ne feledjük azonban, hogy 1973-ban a pornográfia létezett ugyan, de a fogyasztása még szégyellnivaló cselekedet volt, legalábbis a középosztálybeli családokban. Aki ilyen termékekhez (újságokhoz, képekhez és filmekhez) akart hozzájutni, annak el kellett mennie azokba az elkülönített negyedekbe, ahol ilyen filmeket vetítettek vagy azokba a hírlapárus boltokba, ahol ilyen témájú magazinokat árultak.

Pornográfia először VHS-kazettákon jutott el az otthonokba, amelyek 1976-ban jelentek meg, míg az első pornográf kábeltelevíziós csatorna, a The Adult Channel 1992-ben indult, kezdetben még szigorúan éjféltől sugározva. Innen kezdve már nem volt megállás, ami az internet és a személyi számítógépeken (majd okostelefonokon és tableteken) keresztül már abszolút szabadon és korlátok nélkül elérhetővé vált.

Wilkerson arra is figyelmeztetett, hogy a pornográfia megfelelő ideológia kíséretében az iskolai oktatásnak is részévé válik. „A gimnáziumok felsőbb osztályaiban és a főiskolákon szexuális felvilágosító filmek mutatják majd be a nemi aktust; a jelenleg használt ábrák és diagramok ily módon mintegy megelevenednek. Úgy látom, nincs már messze, amikor a középiskolák felsőbb osztályaiba járó, illetve főiskolás diákok a nekik vetített filmeken egy az egyben végignézhetik a nemi előjátékot és a közösülést. A szakemberek úgy nyilatkoznak majd e filmekről, hogy azok „nagyon ízlésesen” tálalják a szexualitást. A fiataloknak azt fogják tanítani, hogy a homoszexuális szerelem is normális, a nem házasok közötti nemi aktus pedig kívánatos és helyénvaló – feltéve, hogy „mindkét fél tiszteletben tartja és megbecsüli a másikat.” A lelkész szerint új műfajokat is bevonnak a pornográfia terjesztésébe: „Számíthatunk a »rajzfilmes szex« megjelenésére is – ez lesz a szexuális felvilágosító munka legújabb »találmánya«. E kezdetben igen szemérmes és ártatlan rajzfilmek azonban fokozatosan mind szókimondóbbá és erotikusabbá válnak.”

Ma elmondhatjuk: nincs olyan műfaj, amelyet ne használnának a pornó témájához, beleértve a gyerekeknek szánt rajzfilmeket is, amelyekben egyre gyakoribbak a nyílt (és rejtett) szexuális utalások.

2. Homoszexuális hullám a világban és az egyházban

„Csak két erő van, ami képes visszatartani a homoszexuálisokat attól, hogy teljesen átadják magukat ennek a bűnnek: a társadalmi elutasítás és az egyház határozott tanítása ennek a bűnnek elítéléséről. Ha a társadalom nem utasítja el a homoszexualitást mint abnormális viselkedést, sőt elfogadja és támogatja a homoszexuálisok életmódját, akkor ezek a fékező erők megszűnnek működni. Látomásomban láttam, hogy ezek a gátak felnyílnak, és elsöprik az akadályokat, és a társadalmakat ez a hullám káoszba taszítja. … Szodoma bűne megismétlődik a mi korunkban, beleértve a szodomaiak által elkövetett legsúlyosabb bűnt, azt, hogy homoszexuális erőszakot akartak elkövetni kiszolgáltatott személyeken.” – írja Wilkerson.

Bármilyen hihetetlennek tűnik ma, de 1973-ig a homoszexualitást az Egyesült Államokban hivatalosan abnormálisnak tekintették. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság pont abban az évben törölte ezt a magatartásformát az elmebetegségek listájáról. Lapunkban több cikkben foglalkoztunk a melegmozgalom több évtizeden átnyúló szisztematikus programjával, amelyet a legnevesebb egyetemek kutatói dolgoztak ki és népszerűsítettek. (Szivárványdiploma. Hogyan alakította át a homoszexuális lobbi a társadalmakat? Hetek, 2013. augusztus 9. és 16.)

Ma nem kérdés, hogy a Wilkerson által említett mindkét gát megroggyant, ha éppen meg nem szűnt. A nyugati társadalmakban ma már cenzúrázzák a „homofób” tartalmakat (maga ez a szó is ismeretlen volt a nagyközönség előtt, a sajtóban a londoni The Times használta először 1981-ben, amikor „homofóbnak” nevezte az anglikán szinódus egyik határozatát.) A homoszexualitás – és ennek különböző változatai – elfogadása magától értetődő feltétel a mainstream nyugati kultúrában és sajtóban. Sőt már nemcsak az LGBTQ+ életformák kritikáját tekintik „gyűlöletbeszédnek”, hanem azt is megtiltják, hogy egy volt homoszexuális a saját életmódváltásáról beszéljen, mint tette azt egy máltai férfi, aki a televízióban mondta el saját megtérési történetét. 

Cikkünk második részében David Wilkersonnak a világegyház kialakulásáról, és a keresztényekkel szembeni növekvő és egészen az üldözésig fokozódó intoleranciáról szóló üzenetét mutatjuk be, az 1973-as látomást a mai helyzettel összevetve. 

Olvasson tovább: