hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miskolci mérföldkő

2018. 12. 30.
Új gyülekezeti csarnok alapkövét tette le a miskolci Hit Gyülekezete.

A közösség, amely harminc éve kezdett szerveződni a régióban, pár éven belül már 100-200 fő közötti létszámmal tartotta istentiszteleteit. A ’90-es évek közepén/végén számos borsodi településen voltak „szatellit közösségei”, ami azt jelenti, hogy az e helyeken működő csoportokat Miskolcról kiküldött személyek vezették, akik közül többen teológiai képzésben részesültek a Szent Pál Akadémián.

Az ezredforduló idején vált lehetségessé egy saját ingatlan, a Fürdő u. 15. alatti egykori kenyérgyár megvásárlása, amelybe 2000-ben be is költöztek. Az azóta eltelt közel 20 évben két jelentős változás történt a közösség életében. 2016 őszétől Surjányi Csaba személyében új missziós lelkész vezeti a miskolci Hit Gyülekezetét, aki egyúttal a budapesti gyülekezetben is betölt lelkészi feladatokat, ezenkívül a Szent Pál Akadémia oktatója és a váci Hit Gyülekezete missziós lelkésze is.

A másik változás fontos mérföldköve a mostani ünnepélyes alapkőletétel, ugyanis idén a Fürdő utcai ingatlant eladták annak érdekében, hogy a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatától megvásárolt belvárosi helyszínen egy új, modern, 21. századi, a gyülekezet minden igényét maximálisan kiszolgáló, s megjelenésében mind a város, mind a Hit Gyülekezete arculatához illő komplex épületet építhessenek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!