Kereső toggle

Az ünneplés és az apokalipszis

Az egyház nem léphet a zsidóság helyére- 2. rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Előző számunkban Hack Mártával és Ruff Tiborral készült interjút közöltünk arról, milyen üzenetük van ma a zsidó ünnepeknek. A beszélgetés második részében az ünnepek különböző félreértelmezéséről kérdeztük a két teológust.

 

Beszéltünk arról, mit szimbolizálnak a zsidóság legfőbb ünnepei, de hogyan álltak mindehhez a keresztények? Sok évszázada rajonganak tömegek a karácsonyért, nagy divat lett a karácsonyfa-állítás, hasonlóan a húsvétnak a megünneplése, vagy éppen a Mikulás ünnepe. Úgy tűnik, a pogány hátterű keresztények is vágynak a szimbólumokra…

– Ruff Tibor: Ez annyira így van, hogy az egész katolicizmust tulajdonképpen nem másnak tekinthetjük, mint egy olyan szimbolikus rendszer felépítésének, ami nem a Biblián alapszik. Mondhatnánk azt is, hogy ez a legalaposabban kidolgozott, legrészletesebb és leginkább mindenre kiterjedő mágikus struktúra. Ebből fakad egyébként a katolicizmusnak ez a hihetetlen túlélési képessége, amelyhez sajnálatos módon nem a Szent Lélek erőit mozgósítja. Ezzel szemben a protestantizmus az ellenkező irányba mozdult el. A protestánsok a felvilágosodás korszellemében éltek, amit a középkori teológia arisztotelészi, racionalizáló fordulata indított el. Ennek következtében, egyébként érthető módon, a protestantizmus kiöntötte a gyereket a fürdővízzel együtt. Miközben bibliailag egy nagyon tiszta és hiteles visszatérést hirdetett meg, ezt erőteljesen racionalista módon tette. Minden szimbolikus dologtól tartottak, nem is véletlen, hogy  Luther és Kálvin között pont ezen a kérdésen ment végbe a szakadás. Luther tulajdonított némi szellemi lehetőséget ezeknek a dolgoknak, Kálvin viszont kijelentette, hogy ezek puszta képek, beleértve az úrvacsorát is.

 

– Hack Márta: Szerintem sokáig nem is volt erre szellemi látásuk a keresztényeknek. A reformáció Augustinusig bontotta vissza a tradíciót, ugyanakkor Augustinus korában, tehát a 4. században már nem a millenarista kereszténység és nem is a zsidó tradíciót ismerő réteg dominált. A zsidóság háttérbe szorult, Jeruzsálem is elvesztette az anyagyülekezet jellegét és jelentőségét. A kereszténység valójában decentralizált lett, és így kellett megpróbálni azt, hogy a nemzetek közt hirdetett evangéliumot és az otthonos ősi kultúrákat úgy írják felül, hogy a mezőgazdasági évbe beszúrják a keresztény ünnepeket, sőt lehetőség szerint „krisztianizálják”.

Izrael naptára egy ősi mezőgazdasági naptárt tükröz, hiszen van egy természetes ciklusa az évnek. Ez a vetéstől egészen a betakarításig, az aratásig tart. Ezt nem szorította ki teljesen az Úr cselekedeteire reflektáló ünnepértelmezés, tehát az ünnepnek a bibliai dimenziója. A páska (pészah) ünnepe arra a konkrét történelmi eseményre reflektál, amikor az Úr a páskabárány által kiszabadította a tíz csapás során Izrael népét Egyiptomból. Ez egy történelmi tett, és ebből alakult ki a páska mint ünnep elrendelése, ami tavaszi hónapban lévén a természet megújulásával is összekapcsolódott. Ahogy tovább haladunk az ünnepek rendjén, láthatjuk, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepe szintén egy történelmi cselekedetre emlékszik vissza, az első zsenge megint egy mezőgazdasági ünnep, a hetek ünnepe pedig szintén egy betakarítási időszaknak a kezdetét jelzi.

Az őszi ünnepek is a betakarítás örömünnepéhez kapcsolódnak, de természetesen van ennek az Istennel kötött szövetséggel kapcsolatban is mondanivalója. A keresztények számára kihívás volt, hogy a húsvét ünnepét és Jézus születését a kereszténnyé vált tömegek lehetőleg úgy ünnepeljék meg, hogy a pogány isteneiket elfelejtsék és teljesen háttérbe szorítsák. Így alakult ki a karácsony. A húsvét pedig Jézus halálának, eltemetésének és feltámadásának az ünnepe, és az arra való visszaemlékezés. Mind a keleti, mind pedig a nyugati kereszténységben a húsvét volt a leginkább az az ószövetségi ünnep, amelynek a tényanyagát viszonylag széles körben tudták értelmezni és beazonosítani. A kürtzengés ünnepét a zsidóság körében már a babiloni fogságtól kezdve rós hasánáként és zsidó polgári újévként értelmezték. Ezzel viszont már nem tudtak mit kezdeni, mert ez teljesen földfüggő és népfüggő ünnep, hiszen, ha nincs zsidó államiság, és nem vonul Izrael hadba, akkor miért fújjanak sófárt. Ezt a keresztények nem tudták sehogy sem értelmezni.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: