Kereső toggle

Lesz-e Phenjanból újra Jeruzsálem?

Az észak-koreai kereszténység története

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Metodista képzés koreai prédikátoroknak az 1900-as évek elején.

A lefejezett hittérítők és munkatáborba kényszerített hívők országa egykor ébredési központ volt. Egy történet arról, hogyan lett Phenjanból a „Kelet Jeruzsáleme”, majd egy diktatúra fővárosa.

Több mint száz évvel ezelőtt egy Kil Shon-ju nevű presbiteriánus vezető a gyülekezetében tartott éves Biblia-konferencián a pulpitus mögött nyilvános bűnbánatba kezdett. A Józsué könyvéből olvasott fel idézeteket, Ákán bűnéről beszélt. Saját bűnvallását egy tucat másik követte a keresztény vezetők részéről, majd a több száz fős hallgatóság is meghatottan Isten bocsánatát és segítségét kérte. A drámai megtéréshullám futótűzként terjedt a térségben, a századfordulót követő ébredésben koreaiak százezrei adták át életüket Istennek. A misszionáriusok körében innentől kezdve a városra csak úgy hivatkoznak, mint a „Kelet Jeruzsálemére”. A Koreai-félsziget északi fővárosában, Phenjanban járunk.

Ma szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy abban a fővárosban, ahol ma a kommunista vezérek megingathatatlan kultusza nem tűr meg semmilyen istenhitet, egykor keresztény templomok, iskolák, kórházak, egyetemek sora állt. Korabeli feljegyzések szerint keresztek sokasága tarkította Phenjan látképét. Az 1900-as évek eleje óta viszont nagyot fordult a világ, a Kim-dinasztia örökös vezetői „áldozatos” munkájának köszönhetően Észak-Korea már 17. éve szerepel a legkegyetlenebb keresztényüldözők listájának első helyén.

A távol-keleti diktatúra jelenleg mindössze négy államilag elismert templomot tűr meg, mintegy kirakatként, az országban. Ezenkívül mindennemű keresztény vallásgyakorlat tiltva van, súlyos ítélet vár mindazokra, akik földalatti közösségekbe szerveződve igyekeznek, ha nem is terjeszteni, de legalább megélni hitüket. Merthogy vannak ilyen titkos csoportok, nem is kevesen. Az Open Doors keresztényüldözéssel foglalkozó amerikai szervezet információi szerint mintegy 300 ezer keresztény élhet jelenleg is a 25 millió lakosú kommunista államban.

A becslések persze nem pontosak, ugyanis nincs nyilvános adat arról, hányan gyakorolják hitüket úgy, hogy azt még saját családtagjaik elől is titkolniuk kell.

Az országból elmenekült észak-koreai keresztények arról számoltak be, hogy bebörtönzés, kínzás és sok évnyi (esetenként élethosszig tartó) kényszermunka vár azokra a keresztényekre, akiket a hatóságok elfognak. Szintén az Open Doors egyik forrása számolt be arról, hogy a munkatáborokban dolgoztatott több tízezer keresztény a szokásosnál is kegyetlenebb bánásmódban részesül. Nemcsak a hűséges hitvallókra, de családjukra is hosszú börtönévek várnak. A terhes anyákat sokszor abortuszra kényszerítik, s a biológiai és kémiai kísérletezéseknek is általában a Krisztus-hívők az áldozatai. Bár a világon Észak-Koreában a legveszélyesebb kereszténynek lenni, a mártírságra ítélt hívők számára az elmúlt 300 év egyháztörténete nemcsak bánatot, hanem reményt is nyújthat.

A lefejezés hegye

Korea volt az egyik legutolsó ázsiai térség, ahová sikerült eljuttatni az evangélium üzenetét. Amerikai és dél-koreai történészek nem győzik hangsúlyozni, hogy a 14. századtól fennálló Csoszon (államalakulat a Koreai-félszigeten) a szomszédos nagyhatalmak folyamatos fenyegetése miatt teljesen bezárkózott a külföldi, főként a nyugati látogatók elől. Éppen ezért az első hittérítők az országban őslakos koreaiak voltak, akiket többnyire jezsuita misszionáriusok térítettek és kereszteltek meg Kínában vagy Japánban.

A 16. század végén egy spanyol pap igyekezett téríteni egy éppen hadjáratra induló japán hadihajó fedélzetén a foglyul ejtett koreaiakat (ők lettek az első keresztények az országban), míg pár évvel később egy Pekingben megtért koreai diplomata Matteo Ricci olasz jezsuita tudós műveivel megrakodva tért vissza hazájába, hogy tudományos és vallási megújulást érjen el Csoszonban. A javarészt írástudatlan társadalom ezekből a hatásokból szinte semmit sem érzékelt, a jezsuiták által küldött irodalom inkább az arisztokrata réteget és a Silhak-iskola követőit érte el. Ez a közösség a neokonfuciánus irányzatot képviselte, amelyet megragadott a Biblia által képviselt társadalmi egyenlőség eszméje. Tudósok sora tért át a katolicizmusra, az első keresztény közösség az országban belőlük alakult ki. Az arisztokrata réteg az Isten előtti egyenlőség elve alapján igyekezett segíteni nehéz sorsú honfitársain. A szigetek és nagy földek tulajdonosai szállást és munkát is adtak a szegényebb koreaiaknak.

A 18. században kiélesedett a konfliktus a katolikus egyház és a helyi vezetés között, miután a pápa megtiltotta a térségben több száz évre visszanyúló tradíciót, az ősök rituális tiszteletét. Habár a keresztény közösségek egyre gyarapodtak, a sorsuk meg lett pecsételve az ellenük hozott királyi rendeletekkel. Csoszon vezetői úgy tekintettek a kereszténységre, mint külföldi befolyásolási kísérletre, így annak koreai követőit árulónak titulálták. 1801-től borzalmas üldöztetés vette kezdetét, amely során 8000 ezer hívőt végeztek ki (a keresztény lakosság közel felét), köztük külföldi papokat, misszionáriusokat, ami a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltette. Az egyik legismertebb mártírt, Andrew Kim Taegont a lefejezés hegyén kétezer sorstársával együtt, Szöul mellett végezték ki 25 éves korában.

A protestáns áttörés

Mire az első protestáns hittérítők megjelentek a térségben, a keresztényüldözés szinte teljesen visszaszorította az istenfélő közösségeket a félszigeten.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: