Kereső toggle

Kaliforniai álom

Már 500 éve ide képzelték a Földi paradicsomot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha Kalifornia önálló állam lenne, a világ ötödik gazdasági hatalmaként tartanánk számon. Számos területen viszont már most világelső, Az a hely, ahonnan a jövőt is diktálják. Kalifornia történetét álmok, víziók, felfedezések, nagy megtérések és nagy bűnök formálták.

„Tudd, hogy az Indiáktól jobbra van egy Californiának nevezett sziget, nagyon közel a Földi Paradicsom partjaihoz; fekete nők lakják, férfiak nincsenek közöttük, úgy élnek, akár az Amazonok” – így írta meg több mint 500 éve, a kor bestseller szerzője, Garci Rodríguez de Montalvo nagyívű utópiáját az amerikai kontinens titokzatos túloldaláról, ahol szerinte az arany az egyetlen létező fém, a földön drágagyöngyök hevernek, lakói pedig olyan harcos fekete amazonok, akik a muszlimok oldalán a keresztények ellen harcolnak. A spanyol szerző annyira népszerű volt, hogy Cervantes még Don Quijote könyvtárában is kitüntetett helyen sorolja fel a könyveit, amelyek közül a fantasztikus álomvilágban játszódó spanyol lovagregény, a Las sergas de Esplandián kalandjai a következő évtizedekben szinte minden Újvilágba utazó kalandor kötelező olvasmánya lett.

A szerencséjüket kereső hajósok hosszú hónapokon át hánykolódtak az Atlanti-óceánon és közben Rodríguez soraiban elmerülve képzelték maguk elé a „földi Paradicsom határát”. Köztük volt az Azték Birodalmat leigázó híres konkvisztádor, Cortez is, akit az Esplandián kalandjai inspiráltak a nagy utazásra, és később több expedíciót is küldött Kalifornia megtalálására. A kortársak sorát megihlető könyv rejtélye, hogy bár az 1504-ben elhunyt író sosem hagyta el Európát, mégis pontosan előrejelezte, olvasói merre találják majd meg azt a szigetet, ahol az örök boldogság és gazdagság vár rájuk. Na meg persze Kalifornia leszbikus uralkodója, a muszlim hitű Calafia királynő (akinek neve a „kalifa” szóból származik) országában csak nők és szuperintelligens, halálos erejű griffek élnek. A királynő amazon harcosokból és griffekből messze földön rettegett hadsereget állít fel, és történet szerint átutazik az óceánon, hogy Allah nevében elpusztítsa a kereszténységet. Bár a lovagregény végén a királynő jó útra tér és keresztény lesz, a köztudatban mégis az eredeti pajzsos amazon maradt meg, akinek fiktív személyét mint „Kalifornia szellemét” ábrázolták a következő évszázadokban.

A képzeletbeli királynő hívó szavára – a sok felfedező és kalandor közül – végül Juan Rodríguez Cabrillo emberei érkeztek meg először. Ők viszont a nők uralta gazdag birodalom helyett csak békésen vadászó és gyűjtögető bennszülötteket találtak a sziklás és kopár partvidéken. A mély csalódás ellenére a névadás egyértelmű volt, hiszen Kalifornia pont ott feküdt, ahol Rodríguez leírta. Később portugál és brit felfedezők (köztük a híres Sir Francis Drake is) nekiláttak a regényből elhíresült terület feltérképezésének. Olyan mély tisztelettel kezelték a leszbikus amazonkirályság híres történetét, hogy az európai térképeken még akkor is szigetként ábrázolták Kaliforniát, amikor már tudták, hogy valójában az csupán egy keskeny félsziget a Csendes-óceán partvidéke mentén.

Az elátkozott kincs

Évszázadokon át semmi nem utalt arra, hogy Kalifornia legendás géniusza bármit is tenne országának felvirágoztatásáért. Legendája mégis fennmaradt, annak ellenére, hogy a 19. század közepéig a térség legnagyobb városa, Los Angeles nem volt egyéb néhány száz fős porfészeknél, északi társát, San Franciscót pedig csupán szétszórtan felvert sátrak alkották, ahol hajósok pihentek meg a hosszú út során. Rodríguez képtelennek tűnő álma azonban mítoszból hirtelen válósággá vált, amikor 1848. január 24-én egy James W. Marshall nevű telepes fűrészmalma építése közben aranyat talált, és ennek hírére 36 hónap alatt több mint 300 ezer ember özönlött a nyugati partvidékre.

A több tízmilliárd dollárnyi arany végül csak kevesek kezében összpontosult, de hatására a térség gazdasága lendületbe jött. Vasutak és városok épültek és Kalifornia harmincegyedik tagállamként csatlakozott az Egyesült Államokhoz. Calafia királynő kincse viszont nemcsak életet és pezsgést hozott Kaliforniának, hanem a homoszexualitás első nyugati központjává is tette a térséget. Az aranyásók ugyanis értelemszerűen mind férfiak voltak, a városban alig laktak nők. Mivel a kontinentális vasút még nem jutott el idáig, a hegyvidéket pedig ellenséges indiánok lakták, egyedül Dél-Amerika megkerülésével lehetett biztonságosan eljutni Kaliforniába. Ez az út pedig annyira drága és hosszú volt, hogy még a prostituáltak sem vállalták. Emiatt az aranyásók és a kereskedők között széles körben elterjedt a homoszexualitás, és az 1850-es évek végén San Francisco környékén létrejöttek az első meleg városnegyedek. A kaszinókban, kocsmákban és bordélyokban nőknek öltözött férfiak szolgálták ki az ügyfeleket, és a kikötői körzet erkölcstelensége olyan hírhedt volt, hogy a Barbarian Coast (Barbár Partvidék) nevet kapta az utazóktól. Bár az 1906-os nagy San Franciscó-i földrengésben és tűzvészben ezek a melegnegyedek teljesen elpusztultak, „Calafia szelleme” a 21. századra még erőteljesebben hozta vissza a Rodríguez könyvében leírt életmódot. 2017-ben San Franciscót a világ melegfővárosának választották, és a város az útikalauzokban pedig ma úgy szerepel, mint a „Melegek Mekkája”.

A királynő keletre utazik

Az aranyláz végével egy ideig úgy tűnt, hogy a „Paradicsom határa” újra a semmibe vész. A világ minden pontjáról ideáramló kétkezi munkásokból és dörzsölt kereskedőkből álló lakosság azonban nem adta fel, és ki a mezőgazdaságban, ki pedig a folyékony aranyban kereste tovább a „kaliforniai álmot”.

1899-ben egy csapat elszánt olajásó a Kern River völgyében kereste a szerencséjét, amikor húsz méter mélyről hirtelen felszínre tört az állam új húzóágazata: a kőolaj. A kietlen, poros földet rövid időn belül fúrótornyok százai lepték el, amelyek köré finomítók és nagy olajvállalatok települtek. A térség készletei olyan bőségesek voltak, hogy egyes kutaknál sokáig nem győzték a szállítást, így a beindított fekete olajgejzírek több millió hordónyi nyersanyaga patakokat formálva szivárgott szét a környező szurdokokban. 1903-ra Kalifornia az Egyesült Államok elsőszámú olajkitermelője és -feldolgozója lett. Ennek 70 százaléka pedig hamarosan a híres olajmágnás, John D. Rockefeller érdekeltségébe kerülő Kern Riverből érkezett. Annak ellenére, hogy egy évszázadon keresztül csapolták le itt a fekete aranyat, a több ezer kút és kilométernyi vezetékek formálta ipari táj még ma is 150 millió hordó kőolajat termel minden évben.

A névadó Rodríguez másik különös víziója is valóra vált, ugyanis, amikor 1932-ben a gazdaságilag és politikailag jelentéktelen közel-keleti Bahreinben amerikai kutatók hirtelen a világ legnagyobb olajmezőire bukkantak, az Arab-félsziget első fúrótornyain a következő cégtábla szerepelt: Standard Oil of California. Rockefeller kaliforniai vállalata és szakemberei néhány évtized alatt gazdaságilag és politikailag is megkerülhetetlen tényezővé tették a szaúdi hercegeket, így „Calaifa királynője” végül tényleg Allah szolgálatába állt. Idén áprilisban Mohammed bin Szalman szaúdi koronaherceg Kaliforniába utazott, ahol – a burnuszt és fejfedőt zakó-farmer párosra cserélve – először a Google társalapítiójával, Sergey Brinnel és Sundar Pichai vezérigazgatóját fogadta, majd felkereste a Facebook és az Apple igazgatósági tagjait, és végül találkozott a Szilícium-völgy legnagyobb befektetői csoportjainak – például a híres Y Combinator, a Palantir Technologies-Funding Rounds és a Founders Found – képviselőivel.

A trónörökös álma, hogy amerikai segítséggel a jordániai határon, a Vörös-tenger partján felépítse a világtörténelem eddigi talán legnagyobb válalkozását: a Neom névre keresztelt high-tech gigavárost. Az alsó hangon 500 milliárd dolláros projekt első lépcsője 2025-re készülne el. Ezt 2030-ra már egy közel 30 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, több százezres metropolisszá fejlesztenék, ami szinte tudományos-fantasztikus filmbe illő, utópisztikus életminőséget kínál majd a lakosainak. Az új projekt jelentősége kiemelten fontos a számukra, hiszen a megújuló energiák terjedése – amiben pont Kalifornia diktálja a trendet – már középtávon a gazdasági összeomlás veszélyével fenyegetheti a szaúdi monarchiát. Ahogyan közel száz éve a beduin sátraikból a kaliforniai olajfúrók felhőkarcolókba költöztették a királyi családot, a 21. századi átmenet garanciáját jelentő „arab Szilícium-völgyet” is csak a nyugati partról érkező szellemi és technológiai infúzióval lehet majd megvalósítani, így az ötszáz éve megjósolt nyugat-keleti szövetségre az arab világnak továbbra is égető szüksége van.

Azt, hogy a nyersanyag helyett idővel a tudás válik Kalifornia igazi kincsévé, már az 1849-ben elfogadott állami nagypecsét is előrejelezte. Ezen ugyanis a háttérben aranyat ásó munkás előtt a főszerepet egy ismert mitológiai nőalak, Minerva, a tudás és háború istennője foglalja el. Feje fölött pedig Arkhimédész híres mondása: „Heuréka”, vagyis megtaláltam, felfedeztem.

Az állam alapítói talán még maguk sem tudták, hogy alig egy évszázaddal később valóban az ihletett és kreatív tudás formálja majd a világ hatalmi, kulturális és gazdasági központjává Kaliforniát. Minerva szelleme nemcsak a későbbi Szilícium-völgyben valósult meg, hanem itt indult el a háború egy új és apokaliptikus korszaka is. A Manhattan-projekt keretében ugyanis Los Angeles lett az a város, ahol az első atombombát kifejlesztették. Dél-Kaliforna ma pedig az új generációs vadászgépek, drónok, rakéták és high-tech hadászati eszközök fejlesztésének és gyártásának a központja, a modern amerikai hadsereg szíve. A Los Angeles Times szerint Donald Trump katonai költségvetésre költött évi 50 milliárd dolláros extra kiegészítésének nagy részét is ebben a régióban fogják elkölteni.

1906 – Azusa utcai ébredés

A 20. század hajnalán azonban San Francisco és Los Angeles még nagyon távol állt attól, hogy a kőolajon és a korukat megelőző melegnegyedeken túl bármi mélyebb értéket adjon a világnak. Ebben hozott változást a térségben a századfordulón mind inkább kibontakozó keresztény ébredési hullám, amit paradox módon szorosan összefüggött a 1906-os nagy San Franciscó-i földrengés drámájával. Az alig hatvan másodpercig tartó intenzív földrengés 30 ezer épületet rombolt le, és háromezer embert temetett maga alá. Az epicentrum a várostól három kilométerre a nyílt tengeren volt, így a lökéshullám leginkább az erkölcstelenségéről híres partvidéket és a kikökőt érintette, ahol szinte minden elpusztult a rengést követő tűzvészben.

„Az emberek magukon kívül voltak a félelemtől” – írta le a pusztulást követő heteket Frank Bartleman misszionárius, aki egy kis pünkösdi házicsoportba járt a Los Angeles-i Bonnie Brae utcában. Ezt, egy akkor még ismeretlen, William Seymour nevű fekete prédikátor vezette, aki már egy évvel korábban hirdetni kezdte, hogy a város számára ítélet és pusztulás várható a bűneik miatt. A Szent Lélek aktív jelenlétéről elhíresült közösségben egy helyi szemtanú, Emma Cotton szerint néhány nappal korábban már konkrét kijelentést kaptak arról, hogy San Franciscóban hamarosan földrengés lesz, és ezt el is mondták a járókelőknek. Bár a katasztrófa után a legtöbb bevett felekezet továbbra is azt hirdette a pulpitusról, hogy „Istennek semmi köze a földrengéshez, és ezért nincs ok a félelemre”, a pünkösdi és szentség mozgalomhoz tartozó kisebb csoportok mind meg voltak győződve arról, hogy a csapás nem a véletlen műve, hanem egy megtérésre felszólító „utolsó jel” volt az égből.

A lelkes hívők más kisebb keresztény csoportokkal összefogva közel 100 ezer szórólapot osztottak ki az utcákon, tereken, és az evangéliumot hirdetve sorra járták az üzleteket, kórházakat, hivatalokat. „Szinte meggyőzni sem kellett őket, mert már az utcán magukba roskadtak, annyira reszkettek legbelül. A földrengés szívek sokaságát nyitotta meg az Úr felé” – ámuldozott Bartleman a nyitott fogadtatáson, ami meggyőzte őt, hogy a Szent Lélek valami hatalmas dolgot készít elő Kaliforniában. Két héttel később a kis csoport kibérelt és felújított egy elhanyagolt raktárépületet az Azusa utca 312-es szám alatt. Az itt kirobbant ébredési hullám pedig nemcsak Los Angelest rázta meg, hanem a történelem legnagyobb létszámú keresztény megújulását, a mára 600 millió hívőt számláló pünkösdi-karizmatikus mozgalmat is útjára indította.

1909 után azonban az ébredési hullám visszaszorult, és a maga mögött hagyott spirituális vákuumba egy másik huszadik századot meghatározó mozgalom, az Alice Bailey nevével fémjelzett Teozófiai Társaság lépett be. Az okkultizmus és ezotéria modern reneszánszát megteremtő irányzat már korán felismerte, hogy a jövő útja Kaliforniába vezet, ezért központjukat egy jeletéktelennek tűnő kisvárosba, a Los Angelestől észak-nyugatra található Hollywoodba helyezték. A társulat tagjai nem véletlenül választották ezt a helyszínt, hanem meg voltak arról győződve arról, hogy ezen a helyen lesz majd egy „Új Édenkert” az emberiség számára. És valóban, a dombok között – ahova a közösségüket építették – ma már az ikonikus fehér „Hollywood” felirat található, a városba pedig az 1920-as évektől kezdve sorra települtek be a világhírű filmgyártó vállalatok, mint például a Paramount, a Warner Bros., a RKO, Motion Pictures és a Columbia. Bár egy évtizeddel később a spirituális központot áthelyezték Hollywoodból egy távolabbi kaliforniai településre, a teozófusok a mai napig büszkék arra, hogy ők voltak a hollywoodi álomgyár megalapítói. A The Guardian szerint a Los Angeles dominálta kreatív és szórakoztató szektor ma minden évben 500 milliárd dollár bevételt termel, ami a teljes amerikai GDP 3 százalékát biztosítja.

LSD és mikrochipek

Az Új Édenkert határain túl azonban a lakosság zöme továbbra is az iparból vagy a mezőgazdaságból tartotta el magát, miközben szélsőségesen túlhajszolt és alulfizetett munkát végzett. A rossz életkörülményeket a nagy gazdasági világválság pecsételte meg, ezért egészen a második világháború végéig a kaliforniai álom mindössze egy szűk réteg számára volt elérhető. A világégés viszont újra lendületbe hozta az állam gazdaságát, és Minerva öröksége szárnyalni kezdett. 1940 és 44 között minden harmadik katonai repülőgép a nyugati parton hagyta el a gyártósort, a nehézipar pedig a hadihajók gyártására koncentrált. A hadigazdaság és az olcsó földek hatására az állam lakossága 1970-re közel 20 millióra nőtt (ma már megközelíti a 40 milliót) és a túlélésért folytatott kemény munka megcélozta a háború nemzedékének önbecsülését. Az utánuk jövő babyboom-generáció viszont már nem elsősorban a szorgalommal megszerezhető tudás után vágyott, hanem a régi misztikus álom, Calafia királynőjének paradicsoma után vonzódott. Az ezredfordulóra ebből jött létre az a kettőség, ami a „work hard, play hard”, (Dolgozz keményen és bulizz keményen!) kaliforniai mottójában öltött testet.

„A Haigth-Ashbury kölykei kimaradtak az iskolából, lopták a napot, csak nem szeszt öntöttek magukba, hanem drogokat” – írta le George Harrison, a Beatles gitárosa az első kommunákat, amelyek tagjai a San Franciscó-i Állami Egyetemről lógtak el, hogy a pszichedelikus drogok bűvkörében töltsék a napjaikat. 1966 júniusára Haight-Ashburynek 15 ezer lakója volt, akiket a San Francisco Chronicle újságírója a New York-i tüntetések mintájára hippiknek nevezett el.

A Golden Gate híd tövében megjelent Timothy Leary, az ellenkultúra prófétája és LSD guru kezdetben 30 ezer, majd a nyári hónapokban közel 100 ezer fiatalt bűvölt el híres jelszavával: „Indulj be! Hangolj rá! És dobd el az agyad!” Egy évvel később a hippiforradalom már megállíthatatlan volt, és Woodstockon át a keleti parton is elterjedve elsöpörte a tradicionális Amerikát. Ettől kezdve Kalifornia már nemcsak gazdasági, hanem kulturális trendeket is diktált.

A Zen-buddhizmusban és LSD-ben elmerülő kaliforniai fiatalok a nyolcvanas évek elején tértek magukhoz, amikor a lázadás filozófiáját magukba szívva egy új eszközzel, a tranzisztorral vágtak neki a világ megváltoztatásának. A Szilícium-völgyben az ő nemzedékük egyesítette először Calafia és Minerva szellemét, a tudás és misztikus éden utáni vágyat, ahol az egész emberiség végre nyugalomra lel.

Az innen kiinduló virtuális valóság az elmúlt három évtizedben 4 milliárd embert, a Föld lakosságának 55 százalékát kapcsolta be a globális kommunikációba, amit döntően olyan vállalatok uralnak, melyek székhelye a nyugati parton található. Kalifornia ma minden évben 2,5 trillió dollárt termel, de Rodríguez valóra vált víziója ma a nyers gazdasági hatalomnál sokkal mélyebben befolyásolja az 21. századba tartó emberiség jövőjét.

Sátán egyháza

Az antipünkösd is Kaliforniában született

Kalifornia nemcsak a pünkösdi mozgalomnak, hanem a vele szemben létrejött mozgalomnak is a szülőhelye. San Franciscóban, a California Street 6114. alatt állt a hírhedt Fekete Ház, ahol 1966-ban Anton LaVey megalapította a Sátán Egyházát. Az ikonikus, kívül-belül feketére festett San Franciscó-i épület évtizedekig rituális kultuszközpontként is szolgált.
LaVey és hírhedt főműve, a Sátánista Biblia nagy hatással volt a kaliforniai hírességekre, a jazzlegenda Sammy Davistől Roman Polańskiig (utóbbi híres horrorfilmjében, a Rosemary’s Babyben LaVey igazán autentikus szerepet kapott: statisztaként magát az ördögöt játszotta, amint megerőszakolja Rosemaryt). Már-már úgy tűnt, hogy a sátánizmus Hollywood segítségével a főáramú kultúra részévé válik, amikor 1969-ben a brutális Sharon Tate-gyilkosság az egész világot megdöbbetette. Roman Polaňski kilenc hónapos terhes feleségét (képünkön) Los Angelesben egy sátánista csoport ölte meg szadista rítus keretében.

Transzgender

A melegjogi innovációbanis az élen járnak
Kalifornia a melegjogok terén is évtizedek óta előbbre tart, mint a világ többi része. 1984-ban az egyeteméről híres Berkeley városa volt az első, ahol a homoszexuális párok családtagjaira is kiterjesztették a munkavállalói kedvezményeket. Ugyanebben az évben West Hollywood lett az első amerikai város, ahol a városi tanács megválasztott tagjainak többsége az LMBTQ-közösségből került ki. 1990-ben itt alakult meg az amerikai országos biszexuális szervezet, hat évvel később pedig San Franciscóban megnyílt az Egyesült Államok legnagyobb közösségi központja.
Bár az AIDS megjelenése átmenetileg riadalmat okozott a kaliforniai melegaktivisták és a nagy létszámú melegközösségben, valamint a 2008-ban népszavazással elfogadott híres 8-as javaslat is a házasság hagyományos definícióját erősítette meg, az elmúlt években Kalifornia újra vezető szerepet tölt be a szexuális orientációhoz fűződő jogok mind szélesebb kiterjesztésében. A 8-as javaslatot a Legfelsőbb Bíróság 2013-ban hatályon kívül helyezte. A kaliforniai kongresszus pedig idén tavasszal egy olyan jogszabályt fogadott el, amely nem csak a homoszexuálisoknak nyújtott orvosi és lelkészi segítséget tiltja, hanem azt is előírja, hogy elvi lehetőségként sem lesz szabad ezzel a kérdéssel foglalkozni. A jogszabályt még a kaliforniai szenátusnak is el kell fogadnia, de ha életbe lép, akkor a keresztény jogvédő szervezetek szerint lehetőség nyílik a szólásszabadság korlátozására, akár a Biblia egyes részeinek a betiltására is, amelyek elítélik a homoszexualitást.

Olvasson tovább: