Kereső toggle

Kollektív bűvölet

Tudósok, akik harcban állnak Istennel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nagyon sok ember azt hiszi, hogy amit a tudósoktól hall, bizonyosan igaz. Az a nem ritkán csodálattal is vegyes tisztelet, amelyet a szenzációra éhes média a különleges személyiségek esetében tudatosan és saját céljai szerint erősít, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő átlagember számára szinte teljesen elfedi, hogy a tudósoknak is lehetnek filozófiai vagy ideológiai előítéleteik.

A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az „objektív mérce” fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket – akár az ismert világegyetemmel bezárólag – saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.

Előítéletek tudományos mezben

A tudósok elfogultságára leginkább az olyan magatartás jellemző, amikor saját, a tudomány álruhájába öltöztetett előítéleteiket és filozófiai nézeteiket erőszakolják rá a társadalomra. Ez az „erőszak” időnként a kollektív bűvölet szelídebb, de nagy tömegeket megragadó formáját ölti, mint például az evolúcióelmélet (vagy helyesebben: evolúciótan) esetében. Az emberek agyába tanulmányaik során olyan intenzíven töltik be az evolúció elméletét, és a médiabirodalmak mindezt olyan készségesen és elkötelezetten erősítik a világ számos országában, hogy fel sem vetődik bennük: torzításokról, soha nem bizonyított állításokról, mélységükben ismeretlen működési mechanizmusokról; és a ma ismert, valódi tudományos eredményeknek, törvényeknek több szempontból ellentmondó megközelítésekről van szó.

Az ELTE neves ateista tudományfilozófusa, Kampis György írta a Magyar Tudományban megjelent cikkében: „Biztosak vagyunk-e az evolúcióban? Biztosak vagyunk. Tudjuk-e, hogyan ment végbe az evolúció? Nem tudjuk. Tudjuk-e igazolni az evolúciót? Nem tudjuk. Tudjuk-e cáfolni az alternatív felvetéseket? Legalábbis a többségüket nem tudjuk. Akkor hát miért hiszünk mégis az evolúcióban (és egyáltalán, miért hiszünk a tudományban)?” Kampis György szerint tehát az evolúció valami olyan dolog, amelyben ő igazolás nélkül is szilárdan hisz.

Mint ismert, az evolúció a legáltalánosabb értelemben az az elképzelés, amely szerint – kissé leegyszerűsítve, de a lényeg megtartásával – az élő anyag az élettelen anyagból, az élőlények egyes fajai pedig fokozatos átalakulás (transzformáció) révén más fajokból származnak, mégpedig a ma is érvényes természeti törvények hatására.

Elvenni istentől az ajtókulcsot

Az utolsó félmondat, amely szerint az átalakulás a „ma is érvényes természeti törvények hatására” megy végbe, különösen hangsúlyos. Az evolúcióelmélet alapfeltevése, hogy a természeti törvények az időben változatlanok, és nem engedi meg, hogy a fejlődés folyamatában a természeti hatásokon kívüli, más hatások is érvényesüljenek. Az evolúcióelmélet a világot Isten nélkül akarja megmagyarázni, ezért Isten fogalmának bármiféle „becsempészése” számára elfogadhatatlan. Az evolúció és a materializmus egymástól elválaszthatatlanok.

Annak ellenére, hogy a termodinamika és az informatika kizárja bármiféle evolúció lehetőségét, a világ tudósainak jelentős része hisz az evolúcióban, jóllehet bizonyítani azt még senkinek sem sikerült. Feltehetjük a kérdést: ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért vallja ezt a hitet világszerte számtalan tudós, sőt, miért vallja a hivatalosnak tekintett tudomány is igaznak az evolúciót? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Azért, mert az evolúció elmélete teremtette meg azt a mítoszt, hogy a materializmusnak tudományos alapjai vannak. Az evolúció a materializmus egyetlen menedéke, az ateizmus egyetlen világmagyarázati támasza. Az ateista tudós elsősorban ateista, és csak másodsorban tudós. Ennek teljesen világos bizonyítékát fejti ki a Harvard Egyetem neves genetikusa, Richard Lewontin:

 „A tudomány és a természetfölötti között folyó valódi harc megértésének kulcsa az, hogy hajlandóak vagyunk elfogadni olyan tudományos állításokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek. A tudomány oldalán állunk annak ellenére, hogy a tudomány egyes állításai teljesen abszurdak, annak ellenére, hogy a tudományos közösség elnéző a minden bizonyítékot nélkülöző mesékkel szemben, és pedig azért, mert eleve el vagyunk kötelezve a materializmus iránt. Nem a tudomány módszerei és intézményei kényszerítenek minket, hogy elfogadjuk a jelenségek anyagi magyarázatát – ellenkezőleg, az anyagi okokhoz való a priori ragaszkodásunk kényszerít minket arra, hogy megteremtsük a vizsgálódás egy olyan apparátusát és a fogalmak egy olyan rendszerét, amely anyagi magyarázatokkal szolgál, bármennyire ellentmondanak is az intuíciónak, bármennyire misztikusak is az avatatlanok számára.”

Lewontin őszinteségét nagyra becsülöm, de rá kell mutatnom okfejtésének egy súlyos tévedésére. A valódi harc ugyanis nem a tudomány és a természetfeletti (vagyis: az Istenben való hit), hanem a materialista (vagy – tágabb értelemben – naturalista) és a teista világnézet között folyik. Végül is Lewontin hite a materializmusban, saját bevallása szerint, nem a tudományból ered, hanem az Isten elleni lázadásból. Ez kiderül abból, amit ezután mond: „A materializmus abszolút, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón.” 

Az evolúció általános érvényű, ateista értelmezésű elfogadásához a tények ismerete mellett hit is kell.

Sajnálatos módon a tudósok között akad néhány olyan személy is, akik kiváló tehetségüket, briliáns írás- és vitakészségüket, teljes tudományos felkészültségüket és kapcsolatrendszerüket az ateizmus feltétel nélküli propagálására, az Istenben való hit kigúnyolására és lejáratására használják fel. Közülük is kiemelkedik – emberek millióinak gondolkodásmódját torzító, Isten elleni gyűlöletet sugárzó tevékenységével – a brit etológus, Richard Dawkins. Érdemes áttekinteni az ő pályafutását, és magyarázatot találni arra, miként érdemelte ki a következő (enyhén szólva is kétes értékű) címeket: „a világ legismertebb ateistája”, és „Darwin rottweilere”.

Az önző gén és a túlélőgépek

A múlt század hetvenes éveinek közepén egy kiváló tehetségű oxfordi etológus, valamivel túl a harmincon, gondolt egyet, és ő is megírta a maga könyvét a természetes szelekció működéséről, amely nála az „önzés” biológiájaként egészen új értelmezést kapott. A fiatal tudós a Richard nevet kapta a keresztségben anglikán lelkész atyjától, aki Dawkins családnéven az afrikai Nairobiban élt és dolgozott fia születésének idején. Valami miatt a lelkész és fia között a kapcsolat korán megromlott, mert az ifjabb Dawkins már tizenöt éves korára harcos és visszatéríthetetlen ateistává vált.

 Az Oxford University Press 1976-os első kiadása Síklaki István kitűnő fordításában 1986-ban jelent meg Magyarországon, és csakúgy, mint a világ legtöbb országában, hatalmas sikert aratott. Érdemes idézni a könyv borítóján található, népszerű szöveget:

 „Példa nélküli, országhatárokat és szakképzettségbeli korlátokat nem ismerő feltűnést keltett vele. Nem vitás, részben azért, mert miközben köztünk, emberek között összeesküvést szít tulajdon génjeink zsarnoksága ellen, hátborzongató rémségeket állít rólunk, állatokról (kiemelés tőlem – T. T.): testünk mélyén csalók, kizsákmányolók, gyilkosok vagyunk. Ti anyák, saját génjeiteket babusgatjátok gyermekeitekben. Bennetek, fecskefiókák, nincs sokkal több testvéri érzés, mint a kakukkban. Ti, hím elefántfókák, csak az alkalmat lesitek, hogy elraboljátok társatok háremét.”

 A bizarr következtetés pedig az, hogy nem Isten, hanem a gének teremtettek bennünket, testünket és lelkünket: az ő fennmaradásuk létünk végső indoka, és minden élőlény, így mi, emberek is az ő túlélőgépeik vagyunk. Dawkins Az önző gén című könyvét a következő – lássuk be, nagyon tetszetős – érveléssel indítja:

 „Az értelmes élet egy bolygón akkor éri el nagykorúságát, amikor első ízben dolgozza ki saját létének indoklását. Ha magasabbrendű élőlények az űrből valaha is meglátogatják a Földet, civilizációnk szintjének felmérése céljából legelőször azt fogják megkérdezni, hogy felfedeztük-e már az evolúciót. Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna, miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták. A méltányosság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy másoknak is voltak sejtéseik, de Darwin volt az, aki először adta létünk összefüggő tudományos magyarázatát.”

A „Mi az ember?” kérdés megválaszolásához Dawkins a könyvében George Gaylord Simpsont, a Harvard korábbi emblematikus tudósát hívja segítségül, aki számára nagyon tetsző véleményt fogalmaz meg: „Hangsúlyozni szeretném, hogy a kérdés megválaszolására tett 1859 előtti kísérletek semmit sem érnek, és jobban járunk, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket.”

Dawkins elképesztő magabiztossággal jelenti ki az 1970-es évek közepén azt, amit ma, az exponenciálisan fejlődő tudomány is csak dogma-jellegű kinyilatkoztatásként tud megismételni: „Ma az evolúció elmélete nagyjából annyira kétséges, mint az az elmélet, hogy a Föld kering a Nap körül, ám a darwini forradalom összes következményeit máig sem ismertük fel.” Dawkins Darwin iránti lelkesedése fiatal kora óta mindmáig töretlen. Az önző gén című műve mellett a másik legsikeresebb könyvének tartott, A vak órásmesterben figyelemre méltó, hatásos gondolatokat hoz fel a darwini evolúcióelmélet védelmében:

„Előttem nem egészen világos okok miatt a darwinizmus, úgy tűnik, jobban rászorul a védelemre, mint más tudományágak hasonló mértékben megalapozott igazságai. Sokan vagyunk, akik nem fogjuk föl a kvantumelméletet vagy Einstein speciális és általános relativitáselméletét. Önmagában ettől azonban még nem szállunk szembe ezekkel az elméletekkel! Az einsteinizmustól eltérően a darwinizmust a tudatlanság legkülönbözőbb fokain álló kritikusok is szabad prédának tekintik.”

Dawkins abban téved, hogy míg a speciális relativitáselméletnek nagyon sok, az általános relativitáselméletnek pedig néhány rendkívül meggyőző tapasztalati bizonyítéka létezik, addig a darwini evolúcióelméletnek mindmáig nincsenek ilyen bizonyítékai. A darwini evolúcióelmélet legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy az evolúciót – a feltételezett kicsiny, halmozódó változások roppant hosszú időigénye miatt – nem lehet megfigyelni.

Kozmikus célok igézetében

Richard Dawkins rendületlenül és agresszíven hirdeti az evolúció szerinte cáfolhatatlan igazságát közel negyven esztendő óta. Vallásellenessége már korai munkáiban is megmutatkozott, de az utóbbi években a keresztény hittel szemben tanúsított ellenszenve a gyűlölettel határos méreteket öltött. A világ élvonalbeli tudósai között jelentős számban vannak azok, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, de világnézetük agresszív hirdetését nem tekintik egyfajta küldetésnek, netán életcélnak. Dawkins egy külön kategóriát képvisel azzal a nyíltan hirdetett felfogással, hogy minden tehetségét, vitakészségét, szellemi és anyagi erőforrását az Isten elleni harc szolgálatába állítja. 

Richard Dawkins ateista közterületi kampányt indított Londonban „Valószínűleg nincs Isten, ne aggódj, élvezd az életet” mottóval.

A Biológiai Tudományok Salk Intézetében tartott konferencia (La Jolla, Kalifornia, 2006) a következő témakörrel foglalkozott: „A hiten túl: tudomány, józan elme, vallás és túlélés.” Arra a kérdésre, hogy a tudománynak ki kell-e küszöbölnie Istent, a Nobel-díjas Steven Weinberg (Az első három perc című világszerte sikeres tudománynépszerűsítő könyv szerzője) ezt mondta: „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából. (…) Nekünk, tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civilizációhoz.” 

Súlyos szavak ezek a keresztény hívők ellen, azonban Dawkins még tovább ment: „Végképp elegem van a vallás iránti tiszteletből, amit agymosással belénk neveltek.” Peter Atkins oxfordi kémiaprofesszor is az ateizmus oldalán áll: „Az emberiségnek el kell fogadnia, hogy a tudomány megsemmisítette a kozmikus célban való hit indokoltságát, és e cél továbbélését csak az érzelmek táplálják.” Richard Dawkins Atkins véleményére is „rátesz még egy lapáttal”. Ő az Istenben való hitet veszedelmes dolognak tartja, amit ki kell küszöbölni: „Divatos dolog végítéletről beszélni ama veszély kapcsán, amit az AIDS-vírus, a kergemarhakór és más dolgok jelentenek, de én úgy gondolom, hogy a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki. A hit – olyan meggyőződés lévén, ami nem bizonyítékokon alapul – a vallások fő bűne.”

John C. Lennox, a keresztény apologetika általam ismert legmagasabb színvonalú, kiemelkedő szellemi teljesítményt felmutató könyvében – A tudomány valóban eltemette Istent? amely az Evangéliumi Kiadó gondozásában 2008-ban magyarul is megjelent – a következő, megsemmisítő erejű kritikával válaszol Dawkins durva kitörésére:

„A kereszténység fő áramlata azt vallja, hogy a hit és a bizonyítékok nem választhatók el egymástól. Valójában a hit a bizonyítékokra adott válasz, és nem a bizonyítékok hiánya fölött való örvendezés. Pál apostol ugyanezt mondja, amit a modern tudomány sok úttörője is hitt, nevezetesen, hogy Isten létezésének legfőbb bizonyítéka maga a természet: „Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennél fogva nincs mentségük.” (Róm 1:20).

A bibliai hitből nem következik, hogy olyan dolgokban kell hinni, amelyekre nincs bizonyíték. Akárcsak a tudományban, a hit, a józan elme és a bizonyítékok összetartoznak. Kiderül, hogy Dawkins meghatározása, miszerint a hit nem más, mint vakhit, pontosan ellentéte a bibliai meghatározásnak.”

Amikor Lennox a „bizonyítékok hiányán való örvendezés”-ről elutasítóan beszél, Dawkins egy korábbi, a The Daily Telegraph tudományos mellékletében megjelent durva kijelentésére utal, amely így hangzott: „Míg a tudományos meggyőződés nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékokon alapul, a vallásos hit nemcsak hogy nélkülöz minden bizonyítékot, de még örül is a bizonyítékoktól való függetlenségnek, amit hangosan hirdet a háztetőkről.” A kijelentés éle nyilvánvalóan a bibliai hit ellen irányul. Ugyanakkor – elképesztő következetlenséggel – ő maga mulasztja el bizonyítékokkal alátámasztani azt az állítását, miszerint a hívő ember öröme a bizonyítékoktól való függetlenség. Nem is teheti, mert ilyen bizonyíték egyszerűen nem létezik.

Alister McGrath neves oxfordi biokémikus, aki ateista háttérből éppen a tudomány bizonyítékainak józan elemzése alapján jutott el a nyíltan vállalt keresztény hithez és apologetikához, nagyon tanulságos és rendkívül érdekes könyvet írt Richard Dawkins életútjáról, küldetéstudatáról, kimagasló tehetségéről és kérlelhetetlen Isten-ellenességéről. Miután a könyv – kiváló fordításban – magyarul is hozzáférhető (Kalligram, Pozsony, 2008), csak egy lényegi megállapítását emelem ki: Dawkins nem tanulmányozott egyetlen komoly keresztény gondolkodót sem, és teológiai ismeretei – tudományos felkészültségével ellentétben – megdöbbentően hiányosak. Bibliai ismereteit harmadrangú bibliakritikusok írásaiból, és nem a Biblia közvetlen tanulmányozásából meríti, ezért a keresztény tudósokkal folytatott nyilvános vitákban minden eszközzel igyekszik elkerülni a tudomány és a bibliai hit határfelületeinek mélyebb megtárgyalását. Rendkívül erős viszont a tudományos ismeretterjesztésben, mesterien bánik a szavakkal, és nagyon világosan képes megmagyarázni döntő fontosságú – és gyakran nehéz – tudományos elgondolásokat. Az önző gén című könyve, amelyben vallásellenessége még csak közvetve érzékelhető, a maga nemében a műfaj legjobbjai között van a világon. Mint McGrath megjegyzi, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a The New York Times méltatása szerint „az ilyen népszerűsítő írások hatására az olvasó zseninek érezheti magát.”

Tudomány és vallás: mi a helyes viszony?

A The Guardian és a The Telegraph 2011 szeptemberében írt arról, hogy a világjáró természetbúvár, filmes és író, a nyugdíjba vonult David Attenborough csatlakozott az ateizmusát nyíltan hirdető Richard Dawkinshoz és 30 kiemelkedő felkészültségű tudóstársához abban a kampányban, amely „a kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek az osztálytermekből való kiűzését” célozza. Az első oldalon az alábbi állítás olvasható:

„A kreacionizmus és az intelligens tervezés nem tudományos elméletek, hanem néhány vallásos fundamentalista írja le úgy azokat, mintha tudományosan megalapozottak lennének. E fundamentalisták megkísérlik, hogy látásmódjukat megerősítsék az állami közoktatás iskoláiban. Hatékony és erőteljes iránymutatás szükséges, hogy a kreacionizmust és az intelligens tervezést ne lehessen bemutatni tudományos elméletekként a nyilvános, közös iskolák egyetlen típusában sem. Azonban ez nem elegendő. Az evolúció megértése központi szerepet játszik a biológia összes kérdésének megértésében.” A The Guardian cikke megjegyzi a következőt is: „2009-ben egy Ipsos Mori felmérés azt találta, hogy a brit felnőtt lakosságnak több mint a fele úgy gondolja, hogy az intelligens tervezést és a kreacionizmust az evolúcióval párhuzamosan tanítani kell az iskolai tudományos órákon – és ez az arány magasabb, mint az Egyesült Államokban.”

John Mackay professzor, kreacionista világszemléletű tudós a következő kommentárt fűzi a Guardian és a Telegraph cikkeihez: „Rájöttünk, hogy a »Tanítsd az evolúciót, ne a kreacionizmust« webhely a Brit Humanista Egyesülethez tartozik. A humanisták tudják, hogy a kreacionizmus közvetlen veszélyt jelent materialista filozófiájukra vagy naturalizmusukra, és ezért megpróbálják megakadályozni a diákokat abban, hogy bármi olyat halljanak, amely aláaknázza világnézetüket. Ez az oka annak, hogy azzal érvelnek: a teremtés paradigmájának tesztelése és megvitatása nem tudomány, mivel saját világnézetük olyan tudományt követel meg, amely definíció szerint ’természetes magyarázatot ad, kizárva bármely hivatkozást Istenre’. Ez a kampány nem a tudományról szól: ez világnézetek összeütközése. A humanizmus mindenki más ellen!”

(A szerző a MTA doktora, a Miskolci Egyetem Informatikatudományi és Technológiai Intézetének alapító-igazgatója.)

 

Olvasson tovább: