Kereső toggle

Keresztények és politika

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A keresztényeket megvető, ateista, materialista emberek a „hinni a templomban kell” szólással többek között azt is akarják jelezni, hogy a keresztények ne politizáljanak, foglalkozzanak csak teológiai kérdésekkel. Ez meglehetősen téves és tudatlanságról árulkodó álláspont.

A Bibliától és Isten személyétől egyáltalán nem áll távol a politizálás. A figyelmes és elfogulatlan bibliaolvasó számára egyértelmű, hogy nem ritkán, mellékesen („éppen hogy”) van szó benne közéleti, politikai, hatalmi kérdésekről, hanem ez gyakori, sőt majdhogynem kardinális témája a Szentírásnak. Ha kivennénk a Bibliából a politikai vonatkozásokat, meglepően kis könyv maradna belőle.

Az ószövetségben

Isten nemcsak a világ teremtője és megmentője, de a történelemnek is fenntartója, sőt irányítója és a nemzetek királya, aki meghatározta a történelem korszakait és annak végső célját, végkifejletét is. A Biblia nemcsak természetfölötti eredetű, spirituális, erkölcsi tartalmú könyv, hanem – mivel Isten munkája konkrét térben, időben zajlik –, történelemkönyv is, amely foglalkozik társadalmi, politikai, gazdasági, szociológiai, nemzeti, Izraellel (és más nemzetekkel) kapcsolatban pedig külpolitikai és belpolitikai kérdésekkel is. Isten nemegyszer és közvetlenül beavatkozott a világpolitikába. Ilyen volt a Noé korában történt özönvíz általi ítélet. Ezután a bábeli torony építésekor történt isteni beavatkozás, amikor az akkori világ Nimród vezetésével (és okkult inspirációval), Isten parancsával ellentétesen (ami az volt, hogy szóródjanak szét, töltsék be a Földet) egy lázadó egységbe (globalizmus) tömörült.

E mennyei beavatkozás eredményeképpen jöttek létre egyébként az ősnyelvek is. Izrael születése, néppé válása és 20. századi hazatérése, államalapítása is Isten természetfölötti beavatkozása által történt. Izrael Egyiptomból való kiszabadulása egy újabb bizonyíték erre. Isten személyesen vezette népét a honfoglalásban, sőt „alaptörvényt, alkotmányt” is adott Izraelnek. A jól ismert tízparancsolaton túl ez számos vallási, erkölcsi, jogi, társadalmi, gazdasági, katonai és egyéb törvényt is tartalmazott.

Az Ószövetségben Isten emberei rendszeresen tárgyaltak, megegyeztek, sőt szövetséget kötöttek, de ha kellett háborúkban is részt vettek törzsekkel, családokkal, nemzetekkel, politikai vezetőkkel. Gondoljunk Ábrahám és Abimélek vagy Józsefnek és családjának a fáraóval való kapcsolatára, de sok zsidó király és pogány uralkodó viszonyára is. József, mint második ember Egyiptomban, pénzügyi vagy gazdasági miniszterként bölcs, isteni tanácsaival gazdaggá tette Egyiptomot egy világgazdasági válság kellős közepén. De rendkívül aktuális megemlíteni azt is, hogy az Isten Szelleme által előrelátó Dávid király milyen zseniális döntést hozott, amikor a mai jeruzsálemi Templom-hegyet egy teljesen korrekt, jogerős adásvételi szerződéssel, pénzért megvásárolta, holott a jebuzeus Arauna ajándékba akarta azt neki odaadni. Dávid (más szerzőkkel együtt) a zsoltáraiban gyakran említ konkrét – az ő idejében zajló és a jövőben majd megtörténő – politikai eseményeket is. Salamon uralkodása is tele van politikai tanulságokkal, illetve az általa írt Példabeszédek könyve bölcs tanácsokkal, többek között politikai, gazdasági és közéleti tevékenységekről.

Eszter, Ezsdrás, Nehémiás (de kis túlzással az összes próféta) könyvei is döntően politikai tartalmú művek. De Izrael vezetőinek („miniszterelnökeinek”) cselekedetei, és ezek nemzeti, bel- és külpolitikai, társadalmi, gazdasági következményeinek leírása sem csekély részt foglal el a Bibliában. Például a Királyok, Krónikák könyvei nem elhanyagolható módon azt is bemutatják, hogy milyen súlyos hatást gyakorol a népre az aktuális király (kormány) állapota és döntései. És ez nagyon is érdekelte Istent és az általa felkent zsidó prófétákat is. Tehát nem apolitikusak voltak, hanem figyelték (ezért teljesen „képben voltak”), leírták az Izraelben zajló jelentősebb közéleti eseményeket, megtoldva azzal, hogy arról mi Isten üzenete. Ez jól mutatja, hogy Ő nem szektásan, közömbösen áll a politikához, hanem érdeklik az események, és mindig van azokról véleménye. (Sokak szerint a hosszú élet egyik titka a körülöttünk zajló események iránti érdeklődés, hogy nem bezárkózik, begubózik az ember, hanem nyitott, érdeklődő marad.)

Egy nagyon fontos példát is ki kell még emelni az Ószövetségből, amikor Jeremiás próféta levélben megüzente a babiloni fogságban levő zsidóknak, hogy mit cselekedjenek: „igyekezzetek a városnak [görögül polisz, innen van a politika kifejezés] jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” Ennek van egy hatalmas, időtlen üzenete: Isten azt akarja, hogy a mindenkori hívők ne szektásan, bezárkózva, „valahogy csak kihúzzuk” módján éljenek a földön, hanem – az imádkozás mellett – aktívan, tevőlegesen járuljanak hozzá a közjónak és a környezetüknek jobbá tételéhez, és ne legyen számukra mindegy, hogy hogyan, milyen körülmények között, milyen közegben élik le a rendelt idejüket!

Jézus, az apostolok és a keresztények sem apolitikusak

A fenti utolsó gondolattal teljesen megegyezik Jézus tanítása is, miszerint a tanítványai (az igazi keresztények) a föld sói, ami a jó fenntartását (konzerválás), a romlás (gonoszság) lassítását és persze azt is jelenti, hogy élhetővé teszik (ízesítés) a környezetüket. Pál apostol szerint, amikor ez a visszatartó erő félre lesz állítva az útból (vagyis Isten kivonja, felemeli az Egyház tagjait magához), akkor fog igazából rászakadni a gonoszság és sötétség erre a világra. Az Újszövetségben sem lett menet közben Isten apolitikussá.

Már Jézus földi születése idején sem kevés politikai jellegű esemény történt. Például a napkeleti bölcsek anyagi támogatása, Heródes megháborodása miatti tömeges csecsemőkivégzés Betlehemben, József és családja emigrálása stb. A szolgálata során pedig – amellett, hogy Ő a világ megváltása és Isten országa miatt jött el – szinte folyamatos politikai konfliktusok zajlottak személye körül, ami végül is az Ő kivégzésébe torkollott, ami egy sokszereplős politikai összeesküvés volt valójában. Jézus nagyon jól ismerte korának politikai, társadalmi helyzetét, állapotát. Egy egész fejezeten át leplezi le a vallási elit viselt dolgait, vagy Heródest – találóan – ravasz rókának nevezi. Amikor beszámoltak neki arról, hogy Pilátus kivégeztetett néhány vallásos zsidót, erre nem azzal reagált, hogy „én ilyenekkel nem foglakozom”, hanem megtoldotta egy másik eseménnyel, egy siloámi torony ledőlése okozta tragédiával és nyilván annak üzenetével.

De az Apostolok Cselekedeteiben is azt láthatjuk, hogy rendszerint volt Isten munkájának politikai vonatkozása. A Jézus mellett közel három évig élő, sok csodát látó tanítványok szinte első kérdése Jézus feltámadása után egy teljesen politikai (nem buta, hanem inkább még nem aktuális) kérdés volt: „…nem ez időben állítod-é helyre az országot Izraelnek?” (Apcsel 1:6) A Jézust is kivégző vallásos elit a tanítványokkal is folyamatos konfliktusban állt, nem egyszer angyalok szabadították ki a börtönbe zárt keresztényeket, akik viszont ezért konkrétan, „mértani pontossággal” imádkoztak is. Isten látványosan beavatkozott közéleti helyzetekbe, például amikor a Jakab apostolt kivégző és Pétert már fogva tartó Heródest az Úr angyala megveri, aki ezután nem sokkal meg is hal, illetve, amikor a Sergius Paulus tiszttartó hitre jutását akadályozó mágust, Barjézust Isten vaksággal veri meg. De talán még tanulságosabb az, ahogy Pál apostol használja jogait, illetve ahogy politizál. Athénban például a hely és a kor szokásának megfelelően a piacon (ez az agora, ami az ottani közélet, népgyűlés helye volt) vetekedett a nézeteiről. Majd e vitákat az Areopáguson folytatták, ami Athénban a fontos kérdésekben döntéseket hozó testület ülésező helye volt.

Az Apostolok Cselekedetei utolsó nyolc fejezete szintén politikai jelleggel bír, hiszen viták, vizsgálatok, eljárások, kihallgatások sora szerepel ezekben. Pál apostol hivatkozik az őt mint római állampolgárt megillető jogokra például Filippiben – amikor titokban akarják elvezetni a helyi hatóságok, akkor jelzi, hogy mivel őt mint római polgárt alázták meg, ezért nyilvános legyen a megkövetése is. Ezt nyilván nem hiúsági okból tette, hanem az ottmaradó gyülekezet érdekében, hogy őket se húzkodják meg. Máskor, amikor a jeruzsálemi zsidó fanatikusok meg akarták volna ölni, azzal az őt megillető joggal élt, hogy a császárra apellált. Egy újabb alkalommal, amikor meg akarták ostorozni, azt kérdezte, hogy „vajon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?” (Apcsel 22:25) De Pál azzal is a zseniálisan éles politikai látásáról tett tanúbizonyságot, amikor az őt vádoló, támadó farizeusokat egy mondatával meg tudta osztani a szadduceusokkal, és azután már egymással kellett vitázniuk.

Egyéb példák helyett az Apostolok Cselekedetei könyve utolsó mondatára hívnám fel a figyelmet, miszerint minden tiltás nélkül lehetett hirdetni az evangéliumot. Ez az egyik legalapvetőbb álláspontja a keresztények politizálásának. Pál éppen ezért kéri a mindenkori keresztényeket, hogy imádkozzanak az aktuális vagy megválasztandó vezetőikért, hogy csendes, nyugodt életet lehessen élni tisztességben, mert ez kedves dolog Isten előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Vagyis az a fő cél, hogy az evangélium szabadon hirdethető legyen (vallásszabadság), társadalmi béke (stabilitás) és jólét legyen az adott országban. A demokratikus, vagyis a választási jogukkal kötelességük élniük a hívőknek, hiszen Jakab apostol szerint, aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak. A keresztényeknek – Pál szavaival – a többséget kell megnyerniük az evangélium ügyének, ehhez pedig jogokra, szabadságra, társadalmi békére van szükség.

Az, hogy a hívő ember az élete minden területén önként, szabad akaratból alárendeli magát Isten akaratának, a Szent Szellem vezetésének és a bibliai világnézetnek, értékrendnek, a politikai nézeteire, választására is vonatkozik. A hívők a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás értékei, az Isten országa, az evangélium, az Egyház, de a nemzet érdekei mentén szavaznak. Ilyen értékek és érdekek a már említett igehirdetésre való szabadság mellett a kereszténység, a bibliai házasság (egy férfi és egy nő szövetsége), a nemzeti kultúra és szuverenitás, a nemzet polgárainak védelme. Abszurd, ha egy hívő Isten munkájának ellenségeire, a Bibliát megvető, az Isten terve ellen tevékenykedő, az említett értékeket félresöpörni szándékozó jelöltekre szavaz.

Olvasson tovább: