A zsidók a Páska ünnepén arra a történelmi eseményre emlékeznek, amikor Izrael Istene hatalmas karja, csodái és persze Mózes által kihozta népét, a több mint 400 éves egyiptomi fogságból. Vagyis e több mint 3500 éves – Isten bibliai parancsa szerint zajló – ünnep fő tartalma a megváltás és szabadulás. Ez a – sorrendben első – zsidó ünnep olyannyira az örömről szól, hogy ilyenkor például Izraelben nem mondanak sem bűnbánati imát, sem gyászbeszédet. A Páska szó a héber pészách szóból származik, ami elkerülést jelent, ugyanis a kivonulás éjszakáján a fő kérdés az volt, hogyan kerüli el az elsőszülötteket a pusztító és öldöklő.

A vonakodó fáraó ellenállása, keménysége miatt Isten tíz csapást mért az országára, hogy engedje szabadon a népét. A kataklizma egyúttal

az egyiptomi istenek feletti ítéletgyakorlás is volt, amely által bebizonyosodott, hogy azok nem igazi istenek, illetve van náluk nagyobb Isten.

A tizedik, végső csapás az elsőszülöttek halála volt: minden elsőszülött a baromtól a szolgákon át a fáraó elsőszülötjéig meghalt. De ezt megelőzően Isten adott egy útmutatást Izrael né­pének: egy fiatal (egyéves), hím, ép bárányt kellett házanként levágni, és annak vérét felkenni a ház ajtófélfáira.

Azon a bizonyos éjszakán az öldöklő, pusztító angyalt Isten nem engedte be a vérrel megjelölt házba, így az ott tartózkodó elsőszülöttek megmenekültek a haláltól. Ehhez hinniük és engedelmeskedniük kellett Mózesnek, illetve Istennek: a bárányt be kellett szerezni, le kellett vágni, a vérét fel kellett kenni az ajtóra, tűzön sütött húsát meg kellett enniük, mégpedig kovásztalan kenyérrel, keserű fűvel, sietve, indulásra készen, felöltözve. A szabadulás nem volt „automatikus”, együtt kellett működni Isten beszédével. Aki például nem volt azon az estén a vérrel megjelölt házon belül mint elsőszülött, vagy ott volt, de mégis kovászosat evett, az nem menekült meg. Izrael ez által lett szabad a rabságtól, elnyomástól, és ezután indultak el az ígéret földje felé mint Isten uralma alatt álló nép.

Jézus Krisztus a mi húsvéti bárányunk

A keresztények húsvétkor Jézus Krisztus halálát és feltámadását ünneplik, amely nem más, mint a Páska ünnepének igazi beteljesedése. Pál apostol szerint ugyanis, a mi húsvéti Bárányunk, a Krisztus, aki megáldoztatott értünk. Egy történelmi Páska és ennek egy történelmi beteljesedése volt. Tehát az ószövetségi kivonulás eseménye, az a bizonyos éjszaka, Jézus Krisztus megváltására mutatott előre. Egyik sem mese, mítosz, legenda, hanem valóságos, történelmi esemény volt. Nem meglépő, illetve ezt bizonyítandó,

Dávid fia, Jézus Krisztus (Isten Báránya) tényleg, pontosan a zsidó húsvét ünnepén lett engesztelő áldozat az egész világért, hogy aki hisz Benne, az megmeneküljön!

(Egyébként, hogy még világosabb legyen a párhuzam: Jézus és tanítványai utolsó vacsorája egy hamisítatlan széderest volt, vagyis a zsidó húsvéti szertartás hagyományát követte.)

Számunkra, keresztények számára, legalább akkora, ha nem nagyobb örömünnep ez, mint a zsidó barátainknak. Ők is, mi is egy adott térben, időben megtörtént egyszeri eseményre emlékezünk, amikor Izrael megszabadult, illetve amikor Jézus Krisztus meghalt és feltámadott. Ez utóbbi a világtörténelem eddigi legnagyobb, visszafordíthatatlan, az egész emberiségre kiható, örök érvényű eseménye volt, ami által nem a fáraótól és nem Egyiptomból, hanem az igazi nagy elnyomótól és a legnagyobb rabságból szabadulhat meg az ember, mégpedig valóságosan. Mert, ahogy Jézus mondta magáról, akit ő megszabadít, az valóságosan szabad.

Ahogy Isten Egyiptomban bebizonyította, hogy Ő az egyedül igaz Isten, úgy Jézus is megmutatta: Ő a Messiás, akinek hatalma van a halál felett, mert nemcsak halottakat támasztott fel földi szolgálata során, hanem Ő maga is feltámadt a halála után, vagyis legyőzte a halált.

Ennek köszönhetően az emberiség minden tagjának lehetővé vált, hogy megmeneküljön a haláltól, a kárhozattól, az elnyomó szellemi erők fogságából, hogy megbékülhessenek Istennel, bűnbocsánatot, örök életet nyerjenek! Ahogy az ártatlan bárány feláldozása, vére és húsának megevése által Izrael fiai megmenekültek a fáraó kegyetlen rendszerétől, rabságából, így a Jézus vérét, személyét elfogadó ember megmenekülhet az igazi nagy elnyomótól és gonosz rendszerétől: a Sátántól, a bűn, a halál fogságából.

A cselekvő hit (a bárány, vagyis Jézus elfogadása, a vérébe vetett hit) mellett ehhez fontos a bűnöktől való megtérés is, amit a kovásztalan kenyér jelképezett, hiszen a bibliai szimbólumrendszerben a kovász egyértelműen a bűnt jelenti, ebből következően a kovásztalanság a bűn nélküliséget. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok, mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus megáldoztatott értünk. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaság­nak és igazságnak kovásztalanságában.” (1 Korinthus 5:7–8) De az is figyelemre méltó, hogy Isten a népét mentette meg és nem Egyiptomot, illetve csak azokat, akik a házon belül tartózkodtak.

Ennek a fő üzenete, hogy a megmeneküléshez a hitbeli engedelmesség mellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy Isten népéhez és házához tartózónak is kell lenni. Ez nem azt jelenti, hogy bármelyik gyülekezet vagy egyház üdvözítene, de szükség van a közösségre, ahogyan Noét sem a bárka mentette meg, hanem Isten, de a bárkán keresztül.

Az elsőszülöttek mi vagyunk

A leglényegesebb kérdés az, hogy mit, kit jelképeznek az elsőszülöttek és az ő haláluk? Pál apostol szerint két emberi faj létezik: az ádámi (vagy érzéki, földi) és a krisztusi (vagy szellemi, mennyei). Az előbbit elsőnek, az utóbbit második embernek nevezi. (1 Korinthus 15:45–48) Ez alapján az elsőszülöttek halála minden egyes embert jelképez, mivel

a bűnös, romlott természetünk és a bűneink miatt mindegyikünk ki van szolgáltatva a halálnak, vagyis halálra (ez a pusztító, öldöklő) vagyunk ítélve, mert a Biblia szerint a „bűn zsoldja halál.”

Az „első emberek”, elsőszülöttek, vagyis az ádámi emberek állapota ez. Mindenki életében jönni fog az a sötét „éjszaka”, amikor a pusztító, öldöklő, a halál angyala kegyetlenül le akar sújtani. Ahogy Salamon mondja, ezt senki nem ússza meg („semmi hatalmasság nincs a halál napja felett”, Prédikátor 8:8). Ez annál is ijesztőbb, mint ahogyan hangzik. De annál nagyobb jó hír és Isten hatalmas, felfoghatatlan szeretete, hogy gondoskodott megoldásról: egy helyettesítő, engesztelő áldozati Bárányról, aki immár nem egy állat, hanem a Messiás, az Isten Fia. Aki Őt elfogadja, annak házába nem mehet be az öldöklő. Ahogy a kivonulás éjszakáján a család tagjainak kellett megölnie az ártatlan bárányt, úgy Jézusnak is a mi bűneink miatt kellett meghalnia ártatlanul.

Az Őt kivégző római katonák az egész emberiséget jelképezték. Csak két lehetőség van az elsőszülöttek számára:

aki hittel elfogadja a Bárány vérét, helyettesítő halálát, az megmenekül, aki viszont hitetlenül elutasítja és „egyiptomi” marad az el fog veszni.

(Egyiptom a Bibliában a jelenvaló, gonosz világot jelképezi, ahol a Sátán, mint a fáraó, elnyomás alatt tartja az emberiséget. Természetesen Isten szereti az egyiptomi embereket is, tudjuk például, hogy a kopt, vagyis az egyiptomi keresztények valóban halálra elszánt lelkű hősök. Sőt a próféciák szerint Egyiptom a messiási korban különleges státuszban lesz.)

A húsvét a jövőről is szól

Az egész Páska, illetve húsvét eseménye egyúttal mély prófétikus tar­talommal is bír, tehát a jövőről is szól. A Biblia kijelentése szerint ugyanis le fog járni a türelmi idő, és Isten meg fogja ítélni a világot és a mögötte (felette) levő gonosz szellemi lényeket. Ezt az időszakot Nagy Nyomorúságnak, vagy az Úr napjának is nevezi az Írás. Isten ekkor újra, – miként a kivonuláskor – különbséget tesz a népe és a világ között, és ki fogja szabadítani a népét e jelenvaló gonosz világból.

Éppen ezért soha nem volt aktuálisabb, hogy a jó oldalon álljunk, különüljünk el az Isten haragja és ítélete alatt álló világtól, azaz „Egyiptomtól”.

Ne azt tegyük, mint az egyiptomiak, akik nem vették komolyan Isten beszédét, nem hittek Isten elközelgő ítéletében, hanem kövessük a zsidók (és Jézus tanítványai) példáját, akik ezzel ellentétben mindent megtettek, hogy megmeneküljenek és persze másokat is megmentsenek. Mózeshez hasonlóan látnunk kell a láthatatlant, és meg kell érteni, hogy össze nem lehet hasonlítani Egyiptom gazdagságát és a bűnnek átmeneti gyönyörűségeit Krisztus dicsőségével.

Mózessel együtt örömmel kell vállalni az Isten népével való együttnyomorgást és az egyiptomiak gyalázatát, mert tudnunk kell milyen jutalom vár ránk. Isten mellett és az Ő házában, a népe között van a helyünk. Mi is hittel működjünk együtt vele, Jézus Krisztus vére alatt, tisztán, bűntelenül, igaz, szent cselekedetek fehér ruhájába felöltözve, indulásra készek legyünk! Mert a szabadulás, de egyben az ítélet ideje is közel van. Jézus szavai egyre aktuálisabbak és erőteljesen szólnak a mai generációnak: legyetek készen!

(A szerző teológus, a Hit Gyülekezete lelkésze)