Kereső toggle

Róma és Germánia: Szövetségben uralták Európát

Az egyesült birodalom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A gigászok évszázadokig dúló harca végül nászhoz vezetett, és a két hatalom egy új birodalomban egyesült. Klodvig „halálközeli” élményének következménye, a Sacrum Imperium Romanum kereken 1000 éven át létezett, ma pedig egy kicsiny állam, Liechtenstein formájában várja, hogy feltámadjon.

Oh, Krisztus, segíts! – szörnyedtek el a legionáriusok, amikor az Aisne és a Crise folyó közötti rét túloldalán előtűnt a rohamozó frankok rettegett „cápafogas” alakzata. Ők Róma utolsó katonái voltak, a birodalom utolsó csatájában. Caesar gall provinciájának északi területén tartották a civilizált világ tompa fényét a folyamatos népvándorlás sötét viharaival szemben. Császáruk már nem volt; Romulus Augustust tíz éve elárulta és 476-ban megfosztotta trónjától germán hadvezére, Odoaker, lezárva ezzel a Nyugat-Római Birodalom hosszan elnyúló alkonyát. Syagrius, Nyugat-Gallia utolsó római helytartója, kézjelével előrevezényelte a mezőn megrettent csapatait, akiknek fegyelmezett pajzssorába elementáris erővel csapódtak be a germán támadók halálos ékjei, szétszakítva, majd elszigetelve egymástól a római hadrendet.

Napestig tartott a mészárlás, az életükért futó menekülőket pedig a frank (nyugat-germán eredetű nép) könnyűlovasság csatabárdjai és nyílvesszői vadászták le. A győztes Klodvig király, az Európát több mint 300 évig uraló Meroving-dinasztia atyja diadalmasan nézte Róma egykor dicső seregének holttesteit, rakásba hordott jelvényeit és a katonák lelkét buzdító papok dermedt kezéből kivert keresztek sorát. Germánia hatszáz fordulatos évnyi szembenállás után legyőzte riválisát, hatalmát pedig törzsei kiterjesztették Hispániától fogva egészen a Kárpátokig.

Melyik Isten ad győzelmet?

A megannyi rivális királyság közül kiemelkedő frankok három évszázada, Marcus Aurelius császár offenzíváját követően menekültek a Rajna mellé, feladva a korábbi – Tours-i Gergely krónikás szerint – pannóniai szálláshelyüket. Miután Róma vasigája alá hajtották fejüket, egészen a birodalom bukásáig védelmezték annak határait, miközben magukba olvasztották a környező törzsek lakosságát. Az államalapító Klodvig a függetlenség elnyerése után hódítani indult, így tiporva el Gallia romanizált maradványát. Miután az utolsó római helytartó fejét saját kezével választotta el a testétől, a becsvágyó király megállás nélkül háborúzott, hogy megvalósítsa legfőbb célját, és birodalommá formálja az egymással rivalizáló germán népeket.

A függetlenségükre kényes honfitársai azonban nem kértek az újabb elnyomásból, és keményen ellenálltak a vad és kegyetlen természetű Klodvig uralmának. Közülük is kiemelkedtek a bádeni és szász erdőkben megtelepedő alemannok, akik 496-ban meglepték és csapdába szorították a frank támadókat. A szabadságukért küzdő harcosok olyan erővel ostromolták Klodvig csapatainak megbomlott hadrendjét, hogy a teljes megsemmisülés már-már elkerülhetetlennek látszott. A haláltusában a király azonban egy olyan döntést hozott, amivel nemcsak az ütközet menetét fordította meg, hanem Európa spirituális és történelmi jövőjét is új irányba vezette. Imádkozni kezdett. Adrenalintól fűtve, vértől iszamos kezeit felemelve először népe isteneit hívta segítségül, tőlük kérve természetfölötti erőt kétségbeesett harcosai számára. Az ég viszont néma maradt, a katonái pedig egyre fogyatkoztak. Ekkor egy hirtelen felindulástól inspirációt kapva a korábban legyőzött „rómaiak Istenéhez”, a keresztény Krisztushoz kiáltott fel: „Hozzád könyörgök, benned akarok hinni, csak szabadíts meg az ellenség kezéből!” A krónikák szerint az uralkodó kétségbeesett fohásza meghallgatásra talált. Az addig győztes alemannok rohama hirtelen megtört, a frank vitézek pedig erőre kapva visszaszorították az ellenséget az erdő sűrűjébe. A vesztes csata diadalra fordult, Konstantinhoz hasonlóan a keresztény hit pedig újra a harcmezőn nyerte el az uralkodó szimpátiáját.

Bár második felesége, a katolikus Clotilde környezete próbált rá korábban is befolyást gyakorolni, Arnold Angenendt, elismert német történész szerint Klodvignak ezt a „halálközeli” élményét mégsem szabad alábecsülni. Az ősnémet hitvilágban az erő és hatalom volt a legfőbb érték. A kigúnyolt katolikus misszionáriusok csak akkor nyerhették el a frank fejedelmek elismerését, ha bebizonyítják: övék a „leghatalmasabb isten”, mivel a germán ember mindig azt a szellemi erőt imádja, amelyik képes neki győzelmet és életet adni. Ha csalódik, akkor korábbi isteneit elvetve újakat keres magának. Ezt a tőrőlmetszett pogány szemléletet bizonyítja, hogy Klodvig, a keresztény hitben megkeresztelt fia halála után, olyan mértékben elvesztette bizalmát Krisztus iránt, hogy féktelen haragjában a püspök ellen fordult: „Ha a fiút az én isteneim nevében avatták volna fel, bizonyára még élne; most azonban, mivel az önök istenének nevében lett megkeresztelve, nem bírt élni.” Dühe csak fokozódott, amikor később másik fia szintén megbetegedett. A papok ekkor egyszerre könyörögtek saját maguk és a királyi gyermek életéért, aki végül váratlanul jobban lett, lecsillapítva ezzel Klodvig gyilkos indulatát. A tépelődő fejedelem „hite” helyreállt, hiszen mégiscsak a leghatalmasabb Istent választotta.

Az uralkodó lelkében a germán istenek és a keresztény hit között zajló babonás harc nemcsak a személyes sorsára hatott ki, hanem alapot teremtett egy új, korábban elképzelhetetlen szövetség létrejöttének a bukott Róma és a diadalmas Germánia között. A halálos ellenségek közötti kibékülés spirituális egységet nyújtott Európa számára, amit korábban sem Augustus, sem Aurelius császársága alatt nem tudott elérni a vérrel és vassal hódító pogány birodalom hadigépezete. Pál apostol életműve, a római impérium szívébe oltott keresztény hit még ebben az ötszáz évvel későbbi, erejét vesztett formájában is képes volt arra, hogy beépüljön a formálódó új hatalmi rend és társadalom alapjaiba. A történelem érzékeny fordulatait mutatja, hogy ma nem létezne keresztény Európa, ha a Rajna mentén csapdába szorult Klodvig a saját erejéből szabadítja ki magát, és a „győztes Krisztus helyett” a germán isteneket magasztalja föl – a szokásos csontokból és koponyákból rakott véráldozattal.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: