Kereső toggle

A nagy király és városa

Jézus próféciái Jeruzsálemről (2. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hányszor járt Jézus Jeruzsálemben? Erre a kérdésre nem tudjuk a pontos választ, de az evangéliumok alapján egyértelmű, hogy a Megváltót nagyon mély, intenzív kapcsolat fűzi a városhoz, amelynek a sorsát, jövőjét mindig a szívén viselte.

Az elmúlt héten Jézus földi életének első 12 évéből tekintettük át, milyen események kapcsolódhatnak Jeruzsálemhez? (Jézus és Jeruzsálem. Hetek, 2016. december 22.) Láttuk, hogy Mária már több hónapos terhes volt, amikor a ma Jeruzsálemhez tartozó településen, Ein Karemben meglátogatta rokonát, Erzsébetet, majd Augustus népszámlálási rendelete miatt Jézus – a próféciákkal egyezően – a várostól délre fekvő Betlehemben született meg. Az újszülöttet szülei kétszer is felvitték a Templomba: először nyolc nap után József, azért, hogy körülmetéljék, majd 40 nap elteltével ismét, hogy áldozatot mutassanak be az elsőszülött gyermekért.

A néhány évig tartó egyiptomi fogságból való visszatérésük után József és Mária, ekkor már minden bizonnyal több gyermekükkel együtt, rendszeresen feljártak Jeruzsálembe, hiszen a Lukács evangéliumában olvasható esemény – a 12 éves Jézus a Templomban maradt a tudós doktorok között – leírásából kiderül: mind a szülők, mind Jézus otthonosan mozgott a városban.

Nem tudjuk, hány éves koráig maradt Jézus a szüleivel Názáretben, és mikor költözött át a „maga városába”, Kapernaumba. Annak ellenére, hogy Jézus galileai lakos maradt, a törvényt követve minden bizonnyal egyedül is feljárt Jeruzsálembe, mielőtt megkezdte volna három és fél éves nyilvános szolgálatát.

A Templom ormán állva

Jézus színre lépésének híre előbb eljuthatott Jeruzsálembe, mint Galileába, mert Keresztelő Jánoshoz kiment „Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke”, így láthatták, amint Isten Szelleme galamb formájában Jézusra száll, a mennyből pedig megszólal az Atya hangja.

Hamarosan maga Jézus is Jeruzsálembe ment, igaz nem éppen szokványos körülmények között. A keresztsége után a pusztában a Sátán megkísértette, és miután a 40 napja böjtölő

Jézus éhségét nem tudta kihasználni, erőteljesebb módszerhez folyamodott. „Ekkor vitte őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére” – írja Máté evangéliuma. A Heródes által kibővített Második Templom magassága egyes pontokon meghaladta a 60 métert (mai léptékkel mérve mintegy húsz emelet magas volt), így a második megkísértésre ebben a szédítő magasságban került sor. Önmagában is megdöbbentő az, hogy a Sátán Jézust fizikai valójában fel tudta emelni, majd sok kilométeren át repült vele – vagy transzportálta magával együtt – Jeruzsálembe, a Templom tetejére.

A természetfeletti – de a fizikai térben megtörténő – utazás után kifejezetten provokatív volt az ördög kihívása, hogy Jézus egyedül is próbáljon meg „repülni”, angyalokra bízva magát, ám Jézus egy pontosan idézett igével – „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet” – elutasította a neki állított csapdát.

A Sátán a harmadik megkísértésnél is levegőbe emelte Jézust, csak még sokkal magasabbra: „Ismét vitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét”. Érdekes végiggondolni, hogy ebben a helyzetben Jézus látta a császárkori pompájában fénylő Rómát, sőt akár Tiberius császárt is, akinek a nevében Pilatus jó három év múlva Jeruzsálemben elrendeli a keresztrefeszítését is. Róma mellett ebben az időben nagy birodalmak léteztek Keleten is, a párthusok országa és a kínai Han-birodalom, a nyugati féltekén pedig a maja civilizáció tízezer főt elérő városokkal. Természetesen Izrael földjén, de az egész Közel-Keleten vagy bárhol máshol sincs olyan hegy, ahonnan el lehetne látni Latin-Amerikától Kínáig, így a földkerekségről adott vizuális látomás a Sátán természetfeletti „nagyelőadása” lehetett – amit Jézus egyetlen mondatával: „Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj” – félresöpört.

A pusztai megkísértés után az úgynevezett szinoptikus evangéliumok (Máté, Márk és Lukács) nem említik, hogy Jézus az utolsó hét eseményein kívül járt-e Jeruzsálemben, ám János evangéliuma alapján egyértelmű, hogy többször is megfordult a városban. Kétszer pészah ünnepén ment fel Jeruzsálembe: „Mert közel vala a zsidók húsvétja, és felment Jézus Jeruzsálembe” (Jn 2:13); „Másnap a nagy sokaság, amely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő, pálmaágakat vett, és kiment elébe” (Jn 12:12–13). Valószínűleg egy ezektől eltérő, harmadik pészah idején történt a csodálatos kenyérszaporítás, ám ekkor Jézus nem ment fel Jeruzsálembe, hanem Galileában maradt. „Közel vala pedig húsvét, a zsidók ünnepe.” (Jn 6:4)  Egyszer egy meg nem nevezett ünnepen járt a városban: „Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe.” (Jn 5:1) Egyszer pedig a hanuka ünnepén járt a jeruzsálemi Templomban: „Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe: és tél volt.” (Jn 10:22)

A városlátogató

A konkrét említéseken kívül is számos utalás található az evangéliumokban arra, hogy Jézus gyakran járt Jeruzsálemben. Ahogy láttuk, szolgálatának a híre első kézből eljuthatott a városba és amikor gyorsan kialakult az ellenállás a tevékenységével szemben, a jeruzsálemiek egy olyan személyt utasítottak el benne, akit jól ismerhettek.

Amikor Jézus az utolsó héten Jeruzsálembe érkezik, elküldi a tanítványokat, hogy készítsék elő a pészahi vacsorát egy ismerősénél. Meglehet, hogy itt az utolsó vacsora helyszínén szállt meg korábban, amikor Jeruzsálemben járt – bár az utolsó héten nem maradt a városban éjszakánként. A Getsemáné-kertben történő elfogásakor szintén ismerősként szólítja meg az érte jövő jeruzsálemieket, és arra hivatkozik, hogy sokat beszélt és tanított nekik. „Naponta nálatok voltam, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de szükség, hogy az írások beteljesedjenek.” (Mk 14:49) Ezzel nyilván nem a 12 éves korában történt eseményre utalt, hanem arra, hogy számos alkalommal megfordult a városban, bár huzamosabban valószínűleg soha nem tartózkodott ott.

A legmegrázóbb jeruzsálemi események Jézus életében természetesen az utolsó hét napjain történtek. Jézus tisztában volt vele, hogy elfogása, pere és ítélete Jeruzsálemben fog megtörténni, ezért mondta előre: „Nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.” (Lk 13:33b)

„Íme, jönnek napok…”

Jézus és Jeruzsálem szoros, szívből jövő kapcsolatáról leginkább a város jövőjéről mondott drámai próféciái tanúskodnak, amelyet több evangélium is feljegyzett. Ezek Jeruzsálemben hangzottak el, amikor Jézust még némely helyi farizeus ismerőse is figyelmeztette, hogy már titokban meghozták a halálos ítéletét: „Ugyanazon napon jövének ő hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni.” (Lk 13:31)

Jézus megrendülten figyelmezteti a várost: „Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!” (Lk 13:34–35) Szinte szó szerint ugyanezt a próféciát jegyezte fel a Máté evangélium is Jézustól. (Mt 23:37–39)

Ezek a képek Jeremiás látomását idézik, aki arról beszélt, hogy pusztán marad Izrael földje és benne Jeruzsálem: „Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették! Pusztává tették, felém sír, mint puszta! Elpusztíttatik az egész föld, mert nincs senki, aki eszére térjen.” (Jer 12:10–11) Ez a hányatott sors csak a jövőben fog véget érni Jeruzsálem számára, amikor a város elismeri – nem csak hat napra, mint a végzetes pészahkor, közel 2000 éve – azt, hogy eljött Jeruzsálem igazi királya és a 118. zsoltár szavait a történelem sok álmessiása helyett végre a valódi címzettjére vonatkoztatják: „Áldott, aki jő az Úrnak nevében.”

Még az elfogása és kegyetlen megostorozása után is szívén viselte Jézus a város sorsát. A Via Dolorosán azt mondta az őt kísérő asszonyoknak: „Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon. Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és amely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak! Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket! Mert ha a zöldellő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán?” (Lk 23:28–31)

Ahonnan elment, oda tér vissza

A keresztre feszítés és feltámadás után Jézus még negyven napig Izrael földjén maradt, és közben többször is megjelent Jeruzsálemben a tanítványoknak, akik bezárkóztak a városban, attól tartva, hogy Mesterük után őket is eléri a hatalom bosszúja: „Azután, mikor asztalnál ülnek vala, megjelent magának a tizenegynek, és szemükre hányta az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hittek.” (Mk 16:14) Egy másik megjelenését János jegyezte fel: „Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek! És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.” (Jn 20:19–20)

Végül pedig az utolsó alkalom, amikor Jézust a mennybemenetele előtt látták, szintén Jeruzsálemhez köthető, az Olajfák-hegyéhez, ahol másfél hónappal korábban a város és a világ jövőjéről prófétált. „Kivivé pedig őket [Jeruzsálemből az Olajfák-hegye túloldalán lévő] Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldotta őket. És lőn, hogy míg áldotta őket, tőlük elszakadván, felviteték a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatértek nagy örömmel Jeruzsálembe.” (Lk 24:50–52)

Ha végigtekintjük, hányszor és merre járt Jézus Jeruzsálemben, láthatjuk, hogy a város jövőjének sorsa legalább olyan fontos a keresztények, mint a zsidóság számára. Ahogy ugyanis Izrael elképzelhetetlen Dávid városa, a Nyugati Fal és a Templom-hegy nélkül, úgy a kereszténység számára is tragikus lenne, ha az utolsó vacsora és a Szent Szellem kitöltetésének helyszíne vagy a Siloám-tava, a Getsemáné-kert és az Olajfák-hegye idegenek kezére kerülne. Ezek a helyszínek pedig kivétel nélkül a mai Kelet-Jeruzsálemben találhatók, így a város egysége melletti kiállás morális és spirituális felelősség minden keresztény számára.

Olvasson tovább: