Kereső toggle

Darwin buldogjai

Kik fordították szembe a tudományt a hittel? (2. rész)

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Darwin evolúciós elméletéből mások formáltak kereszténységellenes fegyvert. A fordulatot egy oxfordi vita hozta el, amit a korabeli sajtó felkapott.

Meglehet, sokan, akik ma lebecsülik a kereszténységet, nem tudják, vagy nem hiszik, hogy ha nem lett volna kereszténység, ma nem rendelkeznének azzal a szabadsággal, amelyet élveznek. Pont a szólás- és véleményszabadság, ami lehetővé teszi a keresztény értékek ostorozását is, történetesen nagyrészt annak a keresztény hatásnak a közvetett terméke, amely beépült a nyugati világ társadalmi szövedékébe” – írja Alvin J. Schmidt amerikai vallásszociológus a Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot? című könyvének bevezetőjében. Nos, ez a megállapítás a tudománytörténet esetében is igaz: a szólás- és véleményszabadság védelme alatt jelenhettek meg a 19. század második felében azok a művek, amelyek azt igyekeztek bizonyítani, hogy a bibliai világkép és a keresztény hit „teljes mértékben összeegyeztethetetlen” a tudománnyal. Más kérdés, hogy miközben ezeknek a könyveknek az érvanyagát az elmúlt bő száz évben épp a tudományos fejlődés szinte mindenben cáfolta, alapállításuk majdhogynem dogmává merevedett.

Lelkészfiú a hit ellen

Sorozatunk előző részében utaltunk arra, hogy az úgynevezett „konfliktuselmélet” – tehát a tudomány és a vallás antagonisztikus szembeállítása – kidolgozásában két amerikai szerző, John William Draper és Andrew Dickson White játszott főszerepet. Személyük ma az elitegyetemeken szinte kultikus tiszteletnek örvend. „Draper segített abban, hogy utat törjön a tudomány új korszaka számára, és az átlagemberekhez is eljuttatta azokat a kérdéseket, amelyekkel a jövőben meg kell birkózniuk. Mivel azonban rendkívüli érzéke volt az ismeretterjesztéshez, nem elvetette a tradicionális eszméket, hanem azoknak formáját megtartva, a tartalmukat cserélte ki újra, így az emberek észre sem vették a forradalmi változást” – írja Donald Fleming, a Harvard Egyetem történészprofesszora a John William Draper és a tudomány vallása című könyvében.

Draper lelkészcsaládban született 1811-ben, Angliában. Apja több protestáns gyülekezet pásztora volt, és lelkiismeretesen taníttatta gyermekeit, akik közül John vegyészként végzett a londoni egyetemen. Apja halála után az Egyesült Államokba költözött, ahol a New York-i Egyetem orvosi karán tanított, és a nevéhez fűződik a Louis Daguerre által feltalált fényképészeti eljárás továbbfejlesztése is. Draper készítette az első női fotóportrét 1840-ben, és örökítette meg az első asztrofotót, a Holdat ábrázoló képével. További jelentős tudományos eredménye, hogy megállapította: minden szilárd tárgy azonos hőmérsékleten kezd el izzani. Ezt az izzási hőmérsékletet (525 Celsius-fok) róla nevezték el Draper-pontnak.

A jeles tudós 1860-ban Oxfordban részt vett azon a nevezetes vitán, amelyet Charles Darwin A fajok eredete című könyvéről tartottak. Előadásával akaratlanul is beírta magát a tudománytörténetbe, mert miután megtartotta Darwin védelmében írt felszólalását „Európa intellektuális fejlődéséről”, heves vita bontakozott ki az evolúciós elmélet legnevesebb védelmezője, a saját magát „Darwin buldogjának” nevező Thomas Henry Huxley biológus és Samuel Wilberforce anglikán püspök, a rabszolga-felszabadítás angliai keresztény hősének, William Wilberforce-nak a fia között.

A püspök – aki maga is a Királyi Társaság, az angol tudós elit tagja volt – tudományos érvekkel cáfolta Darwin elméletét, de felszólalásából a korabeli sajtó azt a mondatot emelte ki, amikor megkérdezte Huxley-tól: „Vajon nagyapai vagy nagyanyai ágon származik a majomtól?” Huxley azzal vágott vissza, hogy „nem szégyelli, ha a majomtól származik, de azt szégyellné, ha nevét olyan embertől kapta volna, aki kiváló tehetségét arra használja, hogy elhomályosítsa az igazságot”. Darwin nem volt jelen a vitán, de értesült arról, hogy barátai – köztük John William Draper – kiálltak mellette. A közvélemény a vita előtt inkább szkeptikusan vagy kifejezetten elutasítóan állt az evolúciós elmélethez, de az oxfordi vita, és főként annak sajtóbeli tálalása nyomán egyre többen fogadták el az érvet, miszerint a kereszténység a maradi felfogása és a Biblia „tudománytalan állításaihoz” való merev ragaszkodása miatt utasítja el a progresszív felfedezéseket.

„Nem tudom, ezért nem hiszem”

A vita Huxley-ra is nagy hatással volt, ezt követően erősödött meg benne a meggyőződés, hogy az angol iskolai rendszerben a „tudományos oktatást” kell megvalósítani a „vallási tradíció” visszaszorítására. Személyes világnézete meghatározására alkotta meg az „agnosztikus” szót, és a fogalmat így értelmezte: „Az agnoszticizmus valójában nem hitvallás, hanem módszer, amelynek a lényege egyetlen elv – a modern tudomány alapvető axiómája – következetes alkalmazása. Értelmi kérdésekben az eszünket kell követnünk, amerre vezet bennünket, és nem szabad bármilyen más megfontolásnak engednünk. Intellektuális kérdésekben nem tehetünk úgy, mintha a következtetések eleve biztosak lennének anélkül, hogy bizonyítani tudnánk azokat.”

Az oxfordi egyetem múzeuma. Itt vált az evolúció a kereszténység elleni fegyverré.
Huxley fogalmazta meg a kereszténységgel szembeni agnosztikus álláspontot, aminek a mai napig nagyon sok követője van, különösen az akadémiai világban: „Nem tudom sem cáfolni, sem megerősíteni az ember halhatatlanságát. Nem látom okát, hogy higgyek benne, de ugyanakkor nincs módom arra, hogy cáfoljam. … A legcsekélyebb bizonyítékát sem látom annak, hogy az univerzum jelensége mögött meghúzódó nagy ismeretlen bármilyen kapcsolatban állna a »szerető Atyával«, amint azt a kereszténység állítja. … Amikor elértem az intellektuális érettséget, és feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon ateista, teista vagy panteista vagyok; materialista vagy idealista; keresztény vagy szabadgondolkodó; rájöttem arra, hogy minél többet tanulok és gondolkodok, annál kevésbé állok készen arra, hogy válaszoljak erre a kérdésre … végül arra a következtetésre jutottam, hogy a legmegfelelőbb, ha a keresztény történelem »gnózisával« szemben magamat egy új fogalommal határozom meg, mint agnoszikus” – írta Thomas Henry Huxley, és ezzel megvetette a „modern tudományos világnézet” alapjait. Fenti sorait történetesen a neves angol filozófusnak, Herbert Spencernek címezte, aki részben az ő hatására lett Darwin követője, és alkotta meg a „természetes kiválasztódás” azóta fogalommá vált kifejezését: „survival of the fittest”, vagyis az evolúcióban mindig „a leginkább alkalmazkodóképes marad fenn”.

Draper szintén új küldetéstudattal utazott haza az Egyesült Államokba. Elhatározta, hogy népszerű és közérthető választ ad a nagyközönség számára a „vallás és a tudomány konfliktusáról”, amit 1874-ben megjelent könyvének címében már tényként állított. (folytatjuk)

Olvasson tovább: