Kereső toggle

Lenin könyörtelen rémuralma Oroszországban

A vörös terror prófétája - második rész

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A novemberi bolsevik puccs győzelme után megkezdődött a megtorlás, olyan kegyetlen módszerekkel, amelyek során Lenin szisztematikusan minden erkölcsi korlátot lerombolt. Mindebben utódja, Sztálin csak követte korán elhunyt mesterét.  

lvtársak! A körzeteikben zajló parasztlázongásokat le kell verni. Járjanak el kíméletlenül! Intézzék úgy, hogy a lakosság több száz versztányi körzetben tanúja legyen a megtorlásoknak, reszkessen és adja tovább a hírt, hogy a bolsevikok minden vérszomjas kulákot megölnek. Akasszanak fel haladéktalanul (úgy, hogy az emberek lássák) legalább száz ismert kulákot, gazdag embert, vérszopót. Tegyék közzé a nevüket. Kobozzák el tőlük az összes gabonát. Táviratozzanak, hogy megkapták-e az üzenetem, és hajtsák végre ezeket a parancsokat. Lenin. Utóirat: Találjanak még néhány igazán kíméletlen embert.” (Távirat a penzai bolsevik kormányzóság vezetőinek, 1918. augusztus 11.)

Kevés saját névvel ellátott likvidálási parancs maradt fenn Lenintől, és ezeket – a fenti távirathoz hasonlóan – szigorúan titkosították a szovjet hatóságok. Az utasítások kíméletlen hangneme és a brutális önkény ugyanis még a későbbi sztálini zsarnoksághoz mérten is megdöbbentő. Szó sincs bármiféle igazságszolgáltatásról, nincs még látszatra sem bármi jogi kerete a megtorlásnak, sőt a célszemélyek meghatározása (kulák, gazdag ember, vérszopó) is olyan, hogy a fegyveres osztagok szinte bárkire ráhúzhatták. A kivégzéseket sem a sztálini időszakra jellemző éjszakai sötétben, pincék, börtönök, erdők mélyén kellett végrehajtani, hanem minél látványosabban, nappal, hogy mindenki rettegje a bolsevikokat. Ezzel megszületett a modern kori politikai terrorizmus, ami pusztító hatással volt a következő évtizedek történelmére. „A 20. századi háborúkban ettől kezdve minden elfogadhatónak számított: Lenin nem tartott tiszteletben semmilyen erkölcsi előírást” – írja Robert Service brit történész.

Lenintől saját elvtársai is rettegtek. Vagyim Arisztov orosz publicista a Hetek számára készített cikksorozatában felelevenítette, hogy amikor az 1980-as évek végén megkérdezték az agg Vjacseszlav Molotovot, aki mindkét vezér idején felelősségteljes tisztséget töltött be, hogy ki volt keményebb – Lenin vagy Sztálin –, ő a következőt felelte: „Természetesen Lenin. Nagyon szigorú volt. Némely dologban szigorúbb, mint Sztálin. Olvassák csak el Dzerzsinszkijhez [az »ellenforradalom elleni harcra« létrehozott Cseka első vezetőjéhez] írt leveleit. Nemegyszer nyúlt a legszélsőségesebb módszerekhez. A tambovi felkelés hírére parancsba adta annak leverését, és hogy mindent égessenek fel. Éppen ott voltam azon az ülésen, amikor ezt tárgyalták. Semmiféle ellenkezést nem tűrt volna el, ha egyáltalán lett volna ilyesmire lehetőség. Emlékszem, ahogy puhánysággal és liberalizmussal vádolta Sztálint. »Miféle diktatúra a miénk? Lekvárhatalom ez, nem diktatúra.« (Kéz a torokra, térd a mellre. Hetek, 2004. április 2.)

Kommunista éheztetés

Honnan eredt Leninnek ez a kérlelhetetlensége? Nem valamiféle patológikus szadizmus vezérelte, mint a történelem számos más zsarnokát, hanem jéghideg tudatosság. Még emigrációban élt, amikor az 1905-ös forradalom idején arra uszította az orosz munkásokat, hogy provokáljanak összecsapásokat a rendőrökkel, akkor is, ha tudta, hogy a következmény súlyos vérontás lesz. Azt vallotta azonban, hogy minél nagyobb a kegyetlenség a hatalom részéről, annál jobb lehetőség nyílik a forradalom kirobbantására. Ezt az elvet a bolsevik puccs utáni időszakban is megőrizte: tömeges mesterséges éhínséggel büntette a gyűlölt földbirtokos parasztságot

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg online a https://digitalstand.hu/hetek felületen.

Olvasson tovább: