Kereső toggle

Az írás utat tör - Új kort nyitott az 500 éves reformáció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A reformáció megindulásának évét (1517) méltán tekintik a történészek az Újkor egyik kezdő dátumának, hiszen a hitújítás mozgalmának kezdete az emberiség történetében valóban egy új korszakot nyitott.

Ahogy Kolumbusz Kristóf fizikai értelemben fedezett fel egy új világot, a reformáció egy hatalmas természetfölötti birodalom előtt nyitott kaput az emberek számára. A reformáció vezetői nem voltak materialisták. Világképük korántsem csak a látható világra terjedt ki. Épp ellenkezőleg: a Biblia által leírt természetfölötti világot annak minden szereplőjével a jelen valóság meghatározó részének tekintették. Alapvető meggyőződésük volt, hogy e természetfeletti világhoz való bibliai viszony jelenti minden ember számára az értelmes és sikeres életpálya kulcsát.

A tűzzel hirdetett Szó

Luther a wartburgi várban lévő dolgozószobájában (balra) fordította a Bibliát, ami 1534-ben jelent meg először.
Forradalmi jelentőségű felismerésük volt, hogy minden ember sorsának alakulására döntő hatással van az általa gyakorolt hitélet. Arról voltak meggyőződve, hogy a hitgyakorlat csak akkor pozitív hatású egy keresztény számára, ha követi Isten útmutatásait, amelyeket a Szentírás rögzített. Ellenkező esetben a vallásgyakorlat akár pusztító következményekkel is járhat, sok-sok kudarcot, sőt akár generációkra kiható átkokat eredményezve.

Ezért volt számukra központi jelentőségű a Biblia-központúság, a Sola Scriptura („Csak az Ige!”), hiszen az egész hitélet ebből nyeri az értelmét. Ezért fordultak szembe olyan eltökéltséggel a Róma által diktált hivatalos vallásgyakorlattal, amely ekkorra már messze távolodott a bibliai hitelvektől és hitgyakorlattól, sőt számos ponton kifejezetten szembefordult a Szentírás alapelveivel.

A reformátorok a Biblia abszolút tekintélyét hirdették, és a megromlott hivatalos kereszténységet is ennek a mérőzsinórnak kívánták alávetni. Ahogy a svájci reformáció, azaz a református irányzat egyik meghatározó alakja, Ulrich Zwingli hirdette: „Ha valamit az evangéliummal egyezőnek találunk, megtartjuk, ha nem, elvetjük.” A Bibliát a korabeli humanistáktól eltérően nem csupán egy régi tiszteletre méltó szövegnek tekintették, hanem a Teremtő Isten eleven, tüzes beszédének. Luther például a következőképpen igyekezett szavakba önteni, hogy micsoda élmény az, amikor a Biblia üzenete megelevenedik a Szentírás mondataiból: „...mintegy a lélek pezseg belőlük, és a szavak élnek, kezük, lábuk van… csupa tűz, fény és élet.”

Ez a megelevenedő Szó gyakran aktuális üzenetek sokaságát tartogatta olvasója számára. Maga Luther is Pál apostol Rómabeliekhez írt levelének tanulmányozása során kapta azt az egész életére szólóan meghatározó üzenetet (Róma levél 1. rész 15–17. vers), miszerint ha ő nem szégyelli a valódi, igazi evangéliumot, és kész arra, hogy a rómaiak számára (értsd a római katolikus hívők és klérus számára) bátran hirdesse a Szentírás üzenetét, akkor ez a megalkuvás nélkül hirdetett evangélium Isten erejeként és hatalmaként fog működni, gondoskodva szolgálatának eredményességéről. És valóban megdöbbentő, hogy egy kis vidéki német szerzetes illetve pap-tanár miként volt képes pusztán szavaival és írásaival megrendíteni azt a hatalmas vallási rendszert, a pápaság által irányított római katolicizmust, amelynek kezében szinte mérhetetlen politikai, gazdasági és kulturális-intellektuális hatalom összpontosult.

Jólétet hozott

Az alapjaiban megváltozott hitgyakorlat látványos változásokat eredményezett  a reformáció mozgalmához csatlakozott tömegek életében. Az egyik legszembetűnőbb változás a kreativitás hatalmas megnövekedése volt. Jól mérhető ez például a gazdasági élet területén. A reformáció korában a protestáns országok gazdasági teljesítménye látványosan megnövekedett, és messze maguk mögött hagyták a reformációt elutasító országokat.

A protestáns Angliában például, amely a 14-15. században még döntően feldolgozatlanul exportálta Flandriába az angol gyapjút, a reformáció nyomán a vállalkozói kedv terén hatalmas fordulat állt be, és a szigetországban egyre-másra alapították az újabb és újabb textilmanufaktúrákat, mígnem az ezerötszázas évek közepére már csaknem teljes egészében hazai üzemek dolgozták fel az angol gyapjút finom szövetté, ami a kor legjövedelmezőbb iparágát jelentette. A protestáns hollandok körében szintén kiemelkedő gazdasági eredmények születtek. Bár mezőgazdasági adottságaik nagyon gyengék voltak, mégis egész Európában ők folytatták a legintenzívebb mezőgazdasági termelést. Virágzó tejgazdaságokat hoztak létre, ekkor lett európai hírű a holland sajt, csakúgy mint a holland tulipán, amelynek nemesített fajtái a diplomáciai ajándékok sorába is bekerültek, és volt olyan példány, amely tizenháromezer aranyforintért kelt el.

Luther a wormsi birodalmi gyűlésen a császár előtt, 1521-ben. (Anton von Werner festménye, 1877)
Hasonló sikereket értek el az ipar és a kereskedelem területén. Munkájuk hatékonyságát látva a rekatolizált Franciaország gazdasági minisztere, a híres Colbert kénytelen volt megjegyezni, hogy egy (protestáns) holland annyi munkát végez el egy nap alatt, mint egy (katolikus) francia egy egész hét alatt. A magyarországi reformáció is hasonló eredményeket hozott. Míg a reformációt megelőző időszakban, például Hunyadi Mátyás idején a magyar külkereskedelem deficites volt, a reformáció előrehaladásával az ország külkereskedelme fokozatosan nyereségessé vált. A 16. század végére, amikor a protestánsok aránya hazánkban 90 százalék fölé emelkedett, a kereskedők – akikről a kortársak feljegyezték, hogy élen jártak a reformáció terjesztésében – már 400 százalékos külkereskedelmi többletet hoztak az ország számára.

A történészeket régóta foglalkoztatja a reformáció és a gazdasági siker összefüggése. Max Weber, a neves német társadalomtudós A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című híres munkájában egyértelműen a protestáns világnézet és életvezetés hatásának tulajdonítja az újkor rendkívül produktív gazdasági rendszerének, a kapitalizmusnak a kialakulását. Szakály Ferenc a reformáció kori magyar gazdaság kutatója megállapította, hogy ez az időszak volt a magyar vállalkozások első virágkora.

Műveltség és szabadság

A reformáció az oktatás terén is jelentős eredményeket hozott. Ennek fő motorja az a célkitűzés volt, hogy minél több emberhez eljusson az élő hit üzenete, és minél többen anyanyelvükön tudják olvasni a Szentírást. Ahogy Károli Gáspár az 1590-ben kiadott első teljes magyar bibliafordítás előszavában megfogalmazta: „nemcsak azt akarja Isten, hogy az papok olvassák az Szentírást, és az község azoknak szájokból hallja, hanem azt is akarja, hogy az Ó- és Újtestamentum könyvei minden nemzetnek nyelvén legyenek és azokat olvassák, hányják-vessék mindenek, szegények, gazdagok, kicsinyek, nagyok, férfiak, asszonyok, mert az Isten egyaránt minden rendbéli embereket akar idvözíteni.”

Az újranyomtatott Károli-bibliából az Újszövetség nyitóoldala.
A reformáció irányítói számára az oktatás mindhárom szintje, az egyetemi, a középfokú és az elemi oktatás egyaránt fontos volt. A világi tudást leértékelő, vagy éppen elutasító egyes korabeli véleményekkel szemben hangsúlyozták, hogy a keresztény hit és a tudományok elsajátítása nem zárják ki egymást, sőt a keresztények számára is hasznos a magas szintű képzettség megszerzése. Ugyanakkor Luther például a népoktatásnak is olyan jelentőséget tulajdonított, hogy 1524-ben külön munkát írt és jelentetett meg Németország összes városainak polgármestereihez és tanácsosaihoz, keresztény iskolák felállítása és fenntartása végett címmel.

E mű jelzi, hogy az oktatási rendszer fenntartásában már a polgárságnak szánt meghatározó szerepet. Hangsúlyozta, hogy az oktatás elsődleges célja nem az ismeretek átadása, hanem a keresztény hit közvetítése a fiatalok számára.  Több más reformátor is kiemelkedő szerepet játszott az oktatás megújításában. Philip Melanchthont például oktatásszervező tevékenysége miatt már kortársai a „Praeceptor Germaniae” (Németország tanítója) jelzővel tüntették ki.

Az emberi szabadságjogok terén is jelentős előrelépést eredményezett a reformáció. Érthető módon a hit szabad gyakorlásának elérését tekintették e téren a legfőbb célnak. Ennek első lépését az 1555-ben elfogadott augsburgi vallásbéke jelentette. A katolikusok és protestánsok közötti addigi fegyveres harcot német földön lezáró megegyezés véget vetett a nyugati kereszténység területén az államhatalommal összefonódott római katolicizmus több mint egy évezredes kizárólagos uralmának, és ekkortól a német fejedelemségekben a lutheránus, azaz evangélikus vallás hivatalosan is elismert felekezet lett.

A szabad vallásgyakorlat felé vezető úton kiemelkedő szerepet játszott a magyarországi reformáció. János Zsigmond protestáns erdélyi fejedelem támogatásával ült össze Tordán 1568-ban az a nevezetes erdélyi országgyűlés, ahol olyan törvényt hoztak, amely az európai történelemben először tette lehetővé egy állam alattvalói számára, hogy szabadon követhessék azt a keresztény irányzatot, amelyet kívánnak: „Minden helyükön az prédikátorok az evangéliomot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerint, és az község ha venni akarja, jó, ha pedig nem, senki kényszerítéssel ne kényszeritse; de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanitása ő nékie tetszik… mert az hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon.”

Az emberi jogok forrása

A 17. századi protestáns Anglia vallási küzdelmei között fogalmazta meg John Locke azokat az alapelveket, amelyek nyomán Európa mind több országában elfogadottá vált az államvallástól eltérő felekezetek iránti megengedő bánásmód, a vallási türelem. Ez az eszme fontos szerepet játszott abban, hogy Európában több évszázad után lezárultak a véres vallásháborúk és kegyetlen felekezeti üldözések. A minden külső hatalmi kényszertől mentes hitgyakorlat fontossága mellett felsorakoztatott érvkészlet a későbbiekben nagy szerepet játszott a vallásszabadság eszméjének térnyerésében, és abban, hogy Amerikában már a 18. század végén alkotmányban biztosított jog lett a vallásszabadság.

John Locke munkássága, más protestáns gondolkodók és politikusok erőfeszítéseivel együtt  fontos szerepet játszott abban, hogy az állam és egyház szétválasztásának nagy jelentőségű gondolata egyre több országban vált politikai programmá, és 1791-től az Egyesült Államokban az állam alaptörvénye is rögzítette ezt az alapelvet.

A protestáns gondolkodóknak, közéleti személyeknek abban is elévülhetetlen érdemei vannak, hogy további szabadságjogok is, mint az élethez, szabadsághoz, tulajdonhoz és a boldogság kereséséhez való jog, továbbá a gondolat-, szólás-, gyülekezési és sajtószabadság joga minden állampolgár számára garantált alapjogokká válhattak.

A reformáció mozgalma, amely visszatérést hirdetett a Bibliához, a „szabadság tökéletes törvényéhez”, egy izgalmas kísérletet jelentett a bibliai hitgyakorlat megvalósítására, és ugyanakkor számos vonatkozásban jelentősen gazdagította az európai, sőt az egyetemes emberi civilizációt.

Minden idők legnépszerűbb magyar könyve

A mindmáig legtöbbször kiadott és legnagyobb példányszámban megjelent magyar nyelvű könyv Károli Gáspár bibliafordítása. A Vizsolyban 1590-ben napvilágot látott mű volt az első teljes magyar Szentírás fordítás. A reformáció dinamikus hazai terjedésével óriási igény jelentkezett a magyar nyelvű bibliák iránt, ám mindeddig csak részfordítások jelentek meg. A wittenbergi egyetemet is megjárt Károli Gáspár gönci református esperes az 1580-as évek közepén a nagy munka elvégzésére fordítói közösséget szervezett, több tudós lelkész társa bevonásával. A három évi intenzív munka után elkészült szöveg nyomtatása 1589-ben kezdődött meg. A fordítás legfőbb spirituális célját Károli a következőképpen foglalta össze: „Ha azt akarjuk, hogy az Isten mibennönk cselekedjék, ne legyen mielőttünk semmi becsülletesb az Istennek igéjénél, annak hallgatásánál, olvasásánál és tanolásánál”. Hitépítő szerepén túlmenően a Károli biblia már évszázadok óta óriási hatással van az egész  magyar kultúrára. Olyan nagy formátumú költők, írók kaptak belőle ihletet, mint például Arany János vagy Ady Endre. Számos fordulata beépült a köznyelvbe is, mint például: „nyakra-főre”, „nem szeretem napok”, „más szemében meglátja a szálkát, a magáéban nem látja a gerendát”, „zengő érc és pengő cimbalom” stb.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: