Kereső toggle

A sárkányok bolygója – Kik voltak az Ősföld titokzatos óriásai?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A kozmosz titkai mellett a legtöbb érdeklődés a dinoszauruszok letűnt korára irányul, ami nem meglepő annak fényében, hogy már évezredek óta gondolkozik az emberiség arról, kik voltak azok a „sárkányok”, akik a bolygót uralták.

A chicagói természettudományi múzeum dolgozói már hetek óta dolgoznak, hogy helyet készítsenek a világ valaha élt legnagyobb szárazföldi állatának – pontosabban a csontvázának –, a Patagotitan mayorum nevű 70 tonnás dinoszaurusznak. Az intézmény impozáns oszlopcsarnokába a kiállítás kurátora eredetileg egy mennyezetre függesztett kékbálnát képzelt el, de marketing szempontból ez a titokzatos óriás bizonyult vonzóbbnak, a közönséget ugyanis messze jobban érdekelte az a világ, amit már fosszíliákba és kőzetekbe zárt a múlt, mint az, amit egy szokványos állatkerti sétán magunk is megismerhetünk. A dínók iránti érdeklődést jól érzékelteti, hogy a Jurrassic-sorozat legújabb része több mint másfél milliárd dollárt termelt az alkotóknak, amivel minden idők negyedik legtöbb bevételt hozó kasszasikere lett. Az őshüllők felé érzett zsigeri vonzódásunkat a mozikban egyedül a kozmosz – szintén múltba utazó – modern eposzának, a Csillagok háborújának a friss szériája múlta felül az elmúlt években.

Az „ideális” bolygó

A film minden várakozást túlszárnyaló sikere kapcsán a WIRED magazin körkérdést küldött népszerű sci-fi íróknak arról, miért ragad meg minket ennyire az ősi bolygó digitális rekreációja. „Most éreztük igazán, milyen öreg is a Föld, amin élünk. Mindaz, amit látunk, egy olyan messzi múltba visz minket, amit még most sem értünk igazán” – válaszolta Seth Dickinson szerző, amihez Genevieve Valentine hozzátette: „fájdalmat okoz látni, hogy az a rabul ejtő világ, amiben ezek a lények éltek, már nem létezik”.

Korinthusi görög váza, amin Herkules legyőzi az őslény koponyáját hordozó trójai szörnyet.
Nem meglepő tehát, hogy az Argentína déli sivatagaiban 2014-ben talált kolosszális csontváz, és annak 2017-re lezáruló vizsgálatának eredménye jókora visszhangot váltott ki nemcsak a tudományos, hanem a szélesebb közvéleményben is, hiszen több tízezer cikk jelent meg arról, hogy új király született a dinoszauruszok családjában. 37 méteres hosszával és kinyújtott nyakkal mért 20 méteres magasságával a Patagotitan közel akkora volt, mint egy Boeing 737-es, így nemcsak az ember törpült volna el mellette, hanem a kor csúcsragadozói – mint például a Tyrannosaurus rex – is maximum a lábát vagy a hasát tudták megtámadni a békésen legelésző gigásznak.

Kora – amit a tudományos felosztásban kréta időszaknak neveznek – a Föld faunájának egyik „csúcskorszaka” volt, és drámai pusztulását követően kizárólag napjainkra lett annyira változatos az állat- és növényvilág, mint egykor a nedves és forró levegőn burjánzó őskori dzsungelekben. Karen Bice paleontológus szerint a bolygónk ekkor radikálisan eltért a mostanitól mind kinézetében, mind éghajlatában. A levegő átlagos hőmérséklete – nem csak az egyenlítőn – 37-40 fok volt, a tenger hőmérséklete a felszín közelében 42 fok, a dús, 50-100 méter magas fenyőkkel tarkított erdők pedig hatalmas területeket borítottak el, és korlátlan tápanyagot biztosítottak a lényegében fákat legelésző óriáshüllőknek. Az éghajlat annyira kiegyensúlyozott volt, hogy még Alaszkán és Grönlandon is találtak növényi maradványokat, továbbá az Antarktiszon kréta kori leletekre is bukkantak. A számukra optimális körülmények – meleg és bőséges táplálék – miatt vált a Föld sok-sok évre a dinoszauruszok „ideális” bolygójává.

Az első „dinoszauruszvadászok”

Bár ezt a földtörténeti aranykort a modern tudomány már háromszáz éve részletesen vizsgálja, és különböző – gyakran változó – szempontok alapján próbálja rendszerezni, az emberiség már jóval korábban tudott ezeknek a kőbe zárt „sárkányoknak” a létezéséről. Irántuk érzett, félelemmel és csodálattal vegyes vonzalom nem Spielberg számítógépes dínóparkjából, hanem az emberiség legősibb emlékeiből fakad, amelyek szerint nemcsak ismertük, hanem meghökkentő módon még találkoztunk is ezekkel a titokzatos lényekkel. Ha Ázsiától az amerikai kontinensig végigvesszük a népek több ezer éves eredetmondáit, mindenhol azt találjuk, hogy a szájhagyomány, a totemoszlopok vagy az írásos szövegemlékek – ha idővel jócskán kiszínezve is, de – tartalmazzák azt az ismeretet, hogy a Föld valamikor a messzi múltban a sárkányok bolygója volt.

A Patagotitan mayorum csontváza New Yorkban. Ez a gigász lehetett a bibliai behemót?
Adrienne Mayor, a Stanford Egyetem történésze szerint a görögök és rómaiak is fölfedezhettek dinoszaurusz csontokat, amiket templomaikban helyeztek el, ugyanis ezeknek mitikus erőt tulajdonítottak. Egy Kr. e. 6. században talált korinthoszi vázán például egy koponya-ősmaradvány található annak a szörnynek a fején, akit Herkules éppen halálra nyilaz. A Góbi sivatag pedig Ailianosz görög filozófus szerint a griffmadarak hazája volt, ugyanis csontjaikat ott találták meg helyi aranyásók, amiket hatalmas összegekért adtak tovább. Mivel ez a régió az egyik leggazdagabb dinoszauruszlelőhely a Földön, így az ókori leletek valószínűleg Triceratopsz-koponyák voltak, mivel ez hasonlít leginkább a griffmadaras vázákon lévő képre, és később a sivatagi bányák mélyén a modern paleontológusok rengeteget találtak belőlük. Mayor úgy véli, a csontok vallásos tisztelete abból fakadt, hogy a sárkányoknak központi szerepük volt a népek mitológiájában, ezért maradványaikat is mélyen tisztelték. „Szinte minden kultúra ismerte ezeknek az egykori óriáslényeknek a létezését – kezdve a norvég népmeséktől egészen az ausztrál indiánok őstörténetéig –, ami bizonyítja, hogy maguk is találtak maradványokat a múltból” – nyilatkozta a történész a The New York Timesnak.

A kultúrák bölcsőjében, a mezopotámiai árvidéken találjuk a legősibb történeteket róluk: a Ninive romjai között feltárt sumér teremtésmítosz szerint a világot uraló istenek őse egy tengeri sárkány volt, aki az „ősi káosz” vizeiben élt. Neve Tiámat – ti: élet, ama: anya. „A mélység itt azonosítva van egy gigantikus szörnnyel, amit a káldeusok »Tiamat« néven tiszteltek, ez pedig kapcsolatban állhat a héber »Tehom« szóval, ami egy ősi óceánra utal a Teremtés könyvében” – állította a híres német asszíriológus, Heinrich Zimmern az Ókori Kelet című terjedelmes munkájában.

Ráháb és az Ősföld bukása

A monda alapján ez a hatalmas kígyószerű lény szülte meg az első szörnyeket, akik később az isteneket nemzették. A tenger mélyén keringő őslényt végül ükunokája, Marduk döfte át és vágta ketté, amiért az istenek egyhangúlag a királyukká tették. Az ősi kígyó legyőzésének momentuma a Bibliában is megjelenik. Ézsaiás könyve így idézi fel az ősi diadalt: „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-e, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte?” (51:9) Jób szintén dicséretbe foglalta a győzelmet: „Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől. Erejével felriasztja a tengert, és bölcsességével megtöri Ráhábot. Leheletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót” (26:11–13) – elmélkedik Isten hatalmáról nyomorúságában Jób. A rabbinikus irodalomban a dölyfös, öntelt és kevély jelzővel illetett mélyvízi szörny bukása egyben az Ősföld kozmikus pusztulását is jelentheti. Ezt támaszthatja alá, hogy Ráháb drámája előtt Jób az egek megrendüléséről beszél, a sumér mítosz pedig szintén „csillagok háborújáról” tesz említést, amikor Marduk bátran harcra kél a mélység szörnyetegével.

A brutális ősi istenek, valamint a fölöttük győzelmet arató későbbi leszármazottaik gigantikus háborúja a görög mitológiában is visszaköszön, ahol szintén a negyedik generáció, Zeusz és testvérei tudnak győzelmet aratni a szörnyekkel teli ősvilág urai, a titánok fölött. Ebből is látható, hogy minden nép a saját főistenének tulajdonítja ezt az emberi emlékezetbe mélyen beívódó diadalt, aminek eredménye, hogy ezeknek az őslényeknek a nagy része elpusztult. Érdekes módon azonban mind az akkád, a görög és a héber világkép szerint egy részük a Föld mélyébe menekült, így találkozhattak szerintük később a különböző népek fenevadakat legyőző hőseivel, mint például Herkulessel vagy a bibliai Nimróddal. A Nature magazin 2007-es cikkében a pusztulás okaként egy ma is ismert aszteroida, a 298 Baptistina ütközését adta meg, aminek két nagyobb darabja a Holdba (Tycho-krátert) és a Földre, a dél-mexikói Yucatán-félszigetbe csapódtak. A 180 kilométer átmérőjű sebhely a bolygónk felszínén akkora becsapódásra utal, hogy évekig tarthatott, amíg újra lehetett látni a napot a kénnel telített, sűrű és mérgező porfelhőtől.

A folytatásban Dr. Ruff Tibor teológus közreműködésével elemezzük tovább a Bibliában szereplő drákónok természetét, az emberiséggel vívott ősi háborújuk eredetét, valamint azt, hogyan térnek vissza ezek a lények a Jelenések könyvében.

Behemót és a Biblia őslényei

Dr. Ruff Tibor teológus szerint a rabbinikus irodalom négy őslényt ismert, akiket egy ma élő állattal sem tudunk beazonosítani. Egyikük a már említett, görög és akkád legendákban is előforduló szörny a Ráháb és a vele szoros kapcsolatban álló Leviatán. Utóbbi szintén mélytengeri lény, pusztulása Ézsaiás szerint a jövőben várható, amikor az Úr „megöli a sárkányt, ami a tengerben van”. A Tóra beszél ezenkívül a „vadbivaly”, eredetiben Reem nevű titokzatos élőlényről, ami egyes elbeszélések alapján akár hegyméretűre is megnőhetett. a friss paleontológiai felfedezés szempontjából azonban a legérdekesebb ilyen őslény szerinte a Behemót nevű gigász, aminek bibliai leírása elég pontosan ráillik arra a bizonyos dinoszaurusz családra, amibe az újonnan rendszerezett Patagotitan is tartozik: „Nézd csak a behemótot, amelyet én teremtettem, amiként téged is, fűvel él, mint az ökör! Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban! Kiegyenesíti farkát, mint valami cédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak. Csontjai érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak.” (Jób 40:10–13)

Olvasson tovább: