Kereső toggle

A győzelem kézikönyve

Gorka Sebestyén bestsellere magyarul is

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Amikor először olvastam, még angolul, Gorka Sebestyén könyvét, azonnal egy másik mű jutott eszembe. Natan Saranszkij magyarul is megjelent könyve, A demokrácia védelmében ír a diktatúra és a zsarnokság ellen hasonló morális elkötelezettséggel és egyben bátor szókimondással, mint Gorka. Pedig a két szerző földrajzilag nagyon kü-lönböző utat járt be: Saranszkij a Szovjetunióban zsidó „refjúznyikként” a Gulág poklán át jutott el Izraelbe, míg Gorka apja antikommunista ellenállóként az ÁVH váci siralomházából jutott ki 1956 után Londonba, majd pedig fia, Sebestyén innen az Egyesült Államokba. De mégis, a kommunizmusról szerzett keserű tapasztalataik mindkettejüket segítették abban, hogy világos tisztánlátással írjanak a korunkat és jövőnket fenyegető újabb diktatúráról, az iszlám radikalizmusról.

Elgondolkodtam, miért tudnak a kelet-európai gyökerekkel rendelkező tudósok, elemzők gyakran sokkal valóságszerűbben írni az iszlámról, mint nyugati kollégáik. Nem az elméleti felkészültségben van a különbség, ezt nagyszerű nyugati orientalisták – mint például Bernard Lewis – kiváló művei egyértelműen bizonyítják. De míg a mai nyugat-európai vagy amerikai szerzők egy szabad világban nőttek fel, amelyben nehéz elképzelni ennek a szabadságnak az elvesztését, az olyanok, mint Saranszkij vagy a Gorka család ismeri azt, milyen egy félelmekkel, megalkuvásokkal és elnyomással átszőtt világban élni. És ismerik azt a mámorító érzést is, hogy milyen kikerülni ennek a sötét felhőnek az árnyéka alól. Mint ahogy azt is tudták, hogy a szabadságnak ára van és ezt az árat érdemes vállalni, mert a gonosz – bármilyen pöffeszkedve állítja magáról, hogy örökre itt marad, sőt egyedülivé válik – egyszer csak hirtelen eltűnik, semmivé lesz. Így történt a kommunizmussal, és ez ad a kelet-európaiaknak több reményt arra, hogy érdemes ellenállni az új elnyomással szemben.

„Semmi kétség, hogy az európai civilizációra a muzulmán fundamentalizmus jelenti a legnagyobb veszélyt és ez összefügg az identitás kérdésével. Európában azt mondták, hogy két generáció alatt teljesen eltüntetik az emberek eredeti identitását. Először a marxisták próbálták meg ezt, majd utána jött a posztmodern, multikulturális kísérlet. A második világháború után az emberek úgy érezték, hogy a háború a nacionalizmus miatt tört ki, ezért ki akarták szorítani a nacionalizmust. Azt mondták, kezeljük a világ minden kultúráját egyenlőként: mindegy, kik jönnek a muzulmán világból, nem fontosak az elveink, mert minden kultúra és minden rezsim relatív. A demokratikus társadalmaknak ma nincs identitásuk. Szemben áll velük azonban egy olyan társadalom, amelynek van identitása, és igen erősek a vallásos hiedelmei, de nem kötelezte el magát a demokrácia mellett. Senki nem követelte meg tőlük, hogy integrálódjanak a demokratikus Európába. Láthatjuk: Európa hirtelen teljesen tehetetlennek érzi magát.” – nyilatkozta Saranszkij 2008-ban a Heteknek, és ma láthatjuk, hogy a közel tízéves figyelmeztetése milyen pontosnak bizonyult.

A könyv megvásárolható a kiadó weboldalán:

Persze, mondhatjuk, hogy Izraelből ezt könnyebb felismerni, hiszen ott az iszlám napi szintű kihívást jelent. Ma nincs ez másként Nyugaton sem, és Gorka Sebestyén könyve világossá teszi: ahogy a kommunizmussal szemben nem volt hosszú távú alternatíva az „enyhülésnek” nevezett meghunyászkodás, úgy a hódító iszlámmal szemben sem lehet azt remélni, hogy a békés egymás mellett élés megoldja a problémákat. (Hozzá kell tenni, hogy voltak éleslátású és bátor nyugati politikusok, mint Churchill, Reagan vagy Thatcher, akik tisztában voltak vele, milyen törékeny a második világháború utáni demokratikus rendszer. „A szabadság elvesztésének lehetősége mindig csak egy nemzedéknyi távolságban van tőlünk” – mondta Ronald Reagan, és figyelmeztetése ma riasztóan közel van ahhoz, hogy beteljesedjen.)

A hibrid totalitarizmus

Ahogyan a 20. században a faji „tisztaságot” meghirdető nácizmus és a „különleges anyagból faragott” kommunisták sztálini rémuralma, úgy ma a dzsihád jelenti a fenyegetést a zsidó–keresztény, humanista civilizációra. Gorka azonban nem áll meg a történelmi párhuzamnál, hanem a győzelem stratégiáját is megfogalmazta (erre utal a Patmos kiadó gondozásában megjelent könyv címe: A dzsihád legyőzése – A megnyerhető háború). Ez pedig nem más, mint a következetes és bátor szembenállás: „Hitler Harmadik Birodalma esetében a győzelmet az európai csatamezőkön, az észak-afrikai sivatagokban és Ázsia dzsungeleiben vívták ki. A Szovjetunió esetében a megfékezés politikája mögött álló kétpárti támogatás, valamint a kommunizmus ideológiájának delegitimizálása és a szovjet gazdaság csődje együttesen vezetett el a vasfüggöny leomlásáig. De csupán egyetlen nemzedék kellett ahhoz, hogy kiépüljön egy új, világméretű ambíciókat tápláló totalitarizmus, és célba vegyen bennünket mint az egyéni szabadságjogok és szabadság védőbástyáját. Ez az új, hibrid totalitarizmus a globális dzsihád.”

Honnan szakadt ránk ez az új szörny? Nos, Gorka nem sétál bele a mai politikailag korrekt elemzők zsákutcájába, akik George W. Bush tragikusan elhibázott állítását követve megkülönböztetik az iszlámot, „ami a béke vallása” és az iszlámot eredeti céljától eltérítő „radikális iszlamistákat”. Gorka világértelmezésében ma ugyanannak a konfliktusnak az újabb fejezete játszódik, mint ami a 7. századtól, Mohamed és utódai korától kezdve folyamatosan zajlik. Ez pedig az iszlám világhódító szándéka, ami nem változott meg az évszázadok során, csak a fő iránya és stratégiai módszerei váltakoztak különböző szakaszokban, amint azt Gorka könyvében nagyon érzékletesen megmutatja.

A győzelem útja

Az a hullám, ami ma gyötri a nyugati világot, 1979-ben kezdődött. Ezt a „rettenetes évet” – amint azt Gorka nevezi – három emlékezetes esemény jelöli ki: az iráni forradalom, amelyben Khomeini ajatollah vezetésével megszületett a mai, teokratikus teheráni rezsim, a mekkai nagymecset ostroma és Afganisztán szovjet megszállása. Ezek közül az iráni fordulatról és a szovjet invázióról sokat tudunk, kevésbé ismert viszont az, hogy 20 nappal azt követően, miután az iráni diákok elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget, háromszáz tapasztalatlan és rosszul felfegyverzett iszlamista megszállta a mekkai nagymecsetet, az iszlám legszentebb helyét.

Újdonság volt, hogy ezek a harcosok nemcsak a hitetlen keresztények vagy zsidók ellen akartak szent háborút viselni, hanem saját muszlim hittársaik ellen is. Vezetőjük egy önjelölt messiás (mahdi) volt, aki kijelentette, hogy aposztata, hamis muszlim mindenki, aki nem ért egyet velük.

A fegyveresek közel két héten át megszállva tartották a nagymecsetet, amit a szaúdi kormányerők csak francia kommandósok segítségével tudtak visszafoglalni. A lázadás leverése után derült ki, hogy a dzsihadisták kapcsolatban álltak befolyásos szaúdi vallási vezetőkkel is. „A titkosszolgálat leleplezte az érintett imámokat. A király ezt követően meghívta őket a palotájába, ahol azonban nem a bebörtönzés vagy lefejezés várt rájuk, hanem egy szinte visszautasíthatatlannak számító ajánlat. A szaúdi király új megegyezést javasolt: a dzsihadista ideológia hirdetése iszlám földön – a dár-al-iszlám területén – teljes mértékben harám, vagyis tiltott lesz. Azért cserébe viszont, hogy ez az ideológia a jövőben soha többé nem fenyegeti a Szaúd-Arábiai Királyságot vagy a szaúdi uralkodóházat, a kormányzat világszerte támogatja annak terjesztését a hitetlenek földjén (dár-al-harb). Ez a kötelezettségvállalás – amely mögé olajdollárok hatalmas összegeit állították – a királyságot világméretekben a fundamentalizmus és a radikalizált iszlamista ideológia legfontosabb erejévé tette” – írja Gorka az 1979-es fordulatról, amely egyenes úton vezetett el 2001. szeptember 11-éhez, a dzsihád nyílt világháborújának kezdetéhez.

A dzsiháddal szemben a győzelem kivívását Gorka szerint az alapoknál kell kezdeni. Saranszkijhoz hasonlóan ő is azt javasolja, hogy először ismerjük meg saját magunkat, tisztázzuk az identitásunkat, mert ebből tudjuk meg, hogy mi az, ami kockán forog, és amit védelmeznünk kell. A második lépés az ellenség beazonosítása, ami a pontos megnevezéssel kezdődik. Ma a média „fegyveresekről” és „radikálisokról” beszél, miközben kínosan kerüli az „iszlám/muszlim terrorizmus” említését. „Ki kell mondani: nem lehet háborút nyerni úgy, ha nem beszélünk őszintén az ellenségről” – írja Gorka, pontos fogalmakat használva az ellenség identitásának és ideológiájának leírására. A további lépések már ebből következnek: ha pontosan látjuk, kik fenyegetnek bennünket, könnyebb a megfelelő eszközöket használni a dzsihádisták legyőzésére.

NÉVJEGY

Gorka Sebestyén (az angolszász világban: Sebastian Gorka) Londonban született, biztonságpolitikai szakértő, nemzetbiztonsági tanácsadó, újságíró. Apja a negyvenes évek végén egy polgári ellenállási kör tagja volt, kapcsolatban állt brit újságírókkal. Gorka Pált a szovjeteknek dolgozó brit hírhedt kettősügynök, Kim Philby dobta fel másokkal együtt, Rákosiék halálra akarták ítélni, a börtönben megkínozták, de végül „csak” 10 év börtönt kapott, amiből két évet magánzárkában töltött. 1956-ban jutott ki Londonba, Gorka Sebestyén ott született, és nőtt fel. Öt éve amerikai állampolgár, és ma talán ő a legismertebb magyar származású ember az Egyesült Államokban. Szinte napi rendszerességgel szerepel a nagy televíziós csatornák hír- és vitaműsoraiban, a legnagyobb jobboldali portál, a Breitbart News szerkesztő-elemzője. Részt vett Donald Trump elnökválasztási kampányában, majd a Fehér Házban is dolgozott stratégiai elemzőként, ahonnan Steve Bannont követve visszatért a Breibarthoz. Időközben elindította a Trump-stratégia eredeti programjának megvalósítására a „MAGA”-mozgalmat (Make America Great Again – Tegyük újra naggyá Amerikát), amihez megfigyelők szerint a kétezres évek elején Magyarországon sikeres polgári körök modelljét is felhasználta. A mozgalom első eredménye volt, hogy az Alabama állambeli soron kívüli szenátorválasztásra a washingtoni republikánus elit által támogatott jelölttel szemben egy népszerű bírót, Roy Moore-t indították, aki megnyerte a párt előválasztását, így decemberben jó eséllyel a szenátus tagja lehet.

Olvasson tovább: