A Templom-hegy sosem volt még olyan csöndes és szomorú, mint akkor, a tavasz legboldogabb aratóünnepén: pünkösdkor. A csalódás és a reménytelenség kézzelfogható a diaszpóra minden irányából hazaáramló tömegben. Alig ötven nappal korábban, a zsidó naptár 3792. évének (i. sz. 32) pászkaünnepén történt az a nemzeti trauma, amely során a város tíz nap alatt a csúcspontról a mélybe zuhant. „Azt reméltük, hogy Ő az, aki megváltja Izraelt„ (Lukács 24:21) – összegezte a zsidó nép újabb bukott messiási reményét Kleofás, Jézus követője, miközben barátjával zavartan és csüggedten elemezték az elmúlt hét társadalmi, politikai tragédiáját: a szűk három év alatt tömegbefolyásra szert tevő „csodarabbi” érthetetlen és fölfoghatatlan kereszthalálát.
Betánia után, amikor többszáz ember szeme láttára egy mondatával föltámasztott egy négynapos, rothadó hullát, az ellentmondások és botrányok övezte „szupersztárt” már Dávid fiaként, vagyis messiási királyként ünnepelték a város kapujában. Jeruzsálem a Lázárról szóló beszámolók hallatán és a Templom téren látott gyógyulások, szabadulások látványától viharos eksztázisban tört ki, hiszen a tradicionális zsidó gondolkodásmód szerint ehhez hasonló jeleket és csodákat csak az a Mózes által megjövendölt próféta tehet, akit a Mindenható „felkent” Izrael megszabadítására. Különösen, hogy ezzel a hatalommal a birtokában az ünnep alatt demonstratívan lép föl a közélet centrumában, a Templom-hegyen, direkt és nyílt politikai támadást intézve a gyűlölt római elnyomás legfőbb kiszolgálóival, a korrupt vallási vezetőkkel szemben.
„Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, mind e világ ő utána megy” – így fakadtak ki a farizeus véleményvezérek, látva a zarándokoktól egymilliósra duzzadt Jeruzsálem ovációját és apokaliptikus izgalmát. Az emberek csak arra várnak, hogy mikor fogja a Felkent, a prófétákon és királyokon nyugvó Szent Szellem, a „Rúách HáKódes” birtokában kirobbantani a várva várt katonai forradalmat (János 12:19). „Támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király (…) Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!” – szólt Jeremiás hatszáz évvel korábban lejegyzett próféciája, amit már kiskora óta ismert a Tórán és az Írásokon szocializálódott zsidóság (23:6).
2017. 06.02. (XXI/22)
