hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot?
Első rész: Az élet értékének felemelése

2017. 05. 04.
A posztkeresztény világban furcsának tűnhet ez a mondat: a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mi mindent köszönhet a kereszténységnek. Az olyan eszméket, mint az emberi jogok, szabadság, nők egyenlősége, a vállalkozás, a kórházak megléte vagy az egyetemi rendszer, általában magától értetődőnek veszik. Vannak, akik szerint ezek a keresztény ideológiai elnyomás­sal szemben jöttek létre. Pedig ahogy Alvin J. Schmidt (képünkön) 2004-ben megjelent, How Christianity Changed the World (Hogyan változtatta meg a kereszténység a világot?) című könyvéből kiderül, a nyugati életforma civilizációs előnyeinek meghatározó része a kereszténységtől ered. Sorozatunk első részében azt tekintjük át, hogyan hatott a kereszténység az élet tiszteletére és védelmére, valamint a házasságok iránti megbecsülés erősítésére.

A nyugalmazott szociológiaprofesszor munkája 15 fejezetben tekinti át, hogy miként formálta, tette jobbá az emberiséget a Jézus Krisztus eszméit, gondolatait, parancsait komolyan vevő sokaság: a keresztények. Természetesen nem hallgatja el azokat a történelmi bűnöket, kisiklásokat sem, amelyeket – a kereszténységgel szemben általában nem túl barátságos, fősodrú média – néha felnagyítva vagy eltúlozva bemutat. Mégis, ahogy a könyvből kiderül: a pozitívumok messze felülmúlják a kereszténység vélt vagy valós árnyoldalait.

Új civilizációt teremtettek

A How Christianity Changed the World első fejezete azokkal az életekkel foglalkozik, amelyeket a Jézus Krisztussal való személyes, földi találkozás átformált. Ez még önmagában talán nem lenne a civilizációra nagyobb hatással, hiszen más, nagy vallási szereplőknek is lettek követői. Ami az első keresztényeknél figyelemreméltó, hogy a Római Birodalom polgárai egy kis, távoli, jelentéktelen tartományában kereszthalált halt galileai ács szavát visszhangozva kezdték elhagyni korábbi szokásaikat. Életmódjuk annyira megváltozott, hogy azt az egyszerű emberektől a hatalmasságokig észrevették és megjegyezték. A pogányságban előtte ismeretlen volt az az idea, hogy az embernek meg kell változnia, hogy önmagában bűnös. Jézus kereszthalála és hirdetett feltámadása után viszont olyan sokan változtak meg, hogy többé már nem csak egy júdeai szektának számított az Egyház. A zsidóságból kinövő felekezet vonzásából még a római császárok sem maradhattak ki: színből vagy szívből, de az új hittel egy új civilizáció alapjait rakták le.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!