hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Keresztények a betelepítés és abortusz mellett
Az új mozgalom nyíltan lázad a Biblia ellen

2017. 02. 09.
Új felekezetközi mozgalmat hozott létre Amerikában a Trump-ellenesség. Az elnök rendelete az átmeneti beutazási korlátozásokról és az abortusz-szervezeteknek nyújtott szövetségi támogatások megvonásáról arra indított számos egyházi vezetőt, hogy demonstratív módon kiálljanak a muszlim bevándorlók és az abortuszklinikák mellett. A keresztény aktivisták nem elégednek meg a társadalmi szolidaritással, hanem mecsetekbe járnak muszlim imaösszejövetelekre, mások pedig a magzati testrészek kereskedelmével is foglalkozó Planned Parenthood új washingtoni klinikáját „szentelték fel”. A jelenségben és az akciókban közös vonás, hogy nyíltan és büszkén vállalják az alapvető bibliai normák felrúgását.

Február másodikán keresztény aktivisták tüntettek Amerika-szerte a Nemzeti Szolidaritási Nap a Muszlimokkal elnevezésű akcióban, amelyet Donald Trump hét országot érintő beutazási rendelete ellen hirdettek meg. A közös tüntetések mellett a több városban keresztények kértek befogadást mecsetekbe, hogy a pénteki imán együtt fohászkodjanak Allah-hoz, hogy „az iszlámmal kapcsolatos hazug előítéletek leomoljanak”. A résztvevő egyházi szervezetek gyűjtést rendeztek annak érdekében, hogy ne kevesebb, hanem az eddiginél sokkal több bevándorló telepedhessen le az Egyesült Államokban.

A Nemzeti Szolidaritási Nap a Muszlimokkal nevű akciósorozatot egy bevándorlásért kampányoló civil szervezet, az „Új Amerikaiakért Nemzeti Partnerség” (National Partnership for New Americans, NPNA) hirdette meg. A programok között többek között repülőtéri tüntetések és mecsetekben történt imavirrasztások szerepeltek, hogy így tiltakozzanak a „muszlimok alkotmányellenes kitiltása” miatt. A Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations USA) nyilvános támogatási listája szerint az NPNA bostoni központja 200 ezer dollár (56 millió forint) támogatásban részesült Soros György szervezetétől.

A tüntetésről készült videó felvételen a résztvevők elmondták, hogy elutasítják „Trump Amerikáját”,  és azért küldenek, hogy „mindenki szabad legyen”. Mint az egyik aktivista hozzáteszi, ezért készek „forradalmat is indítani”. Egy muszlim megszólaló szerint a tiltakozás célja, hogy „megszűnjön az amerikai hatóságok ellenőrzése a mecsetek felett”. A tiltakozásokat február 22-én folytatják, amikor a NPNA arra készül, hogy tiltakozókkal árasztják el a kongresszusi irodákat, a bevándorlók és menekültek befogadását követelve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!