Kereső toggle

Saría vagy evangélium?

Könyv az iszlám és a kereszténység különbségéről egy exmuszlim tollából

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

No God but One – vagyis Nincs más Isten. A shahada, vagyis az iszlám betérési megvallás mondatáról kapta címét Nabeel A. Qureshi (képünkön) apologetikus könyve. Az Egyesült Államokban pakisztáni szülőktől származó, így az iszlám kultúrában és vallásban nevelkedett, egykori muszlim fiatalember idén megjelent könyve nemrég elnyerte a befolyásos The Gospel Coalition International Outreach-díját. Ez az evangéliumi gyülekezeteket tömörítő szervezet nem véletlenül tartotta érdemesnek a könyvet a jutalomra: Qureshi munkája a szenvedélyes igazságkeresés és az elmélyült teológiai érdeklődés izgalmas elegye.

A No God but One a lehető legjobbkor jelent meg. A szekuláris világnézet alapján ítélő világ vagy nem akarja észrevenni a különbségeket („minden monoteista vallás alapvetően ugyanolyan”), vagy politikai okokból a tényeknek ellentmondó, hajmeresztő állításokat fogalmaz meg („az iszlám a béke vallása”). Qureshi saját történetén keresztül próbál segíteni mindazoknak, akik az iszlám és a kereszténység között őrlődnek – a könyv éppen ezért egy szisztematikus és roppant izgalmas utazásra hív a két hit alaptételeivel, alapítóinak életével és szent könyveivel történő összehasonlítás által.

Természetesen a szerző nem árul zsákbamacskát: egy iszlám háttérből kitért, kereszténynek betért emberről van szó, aki mivel kívülről-belülről ismeri az iszlám világát, sok érdekességgel szolgál nemcsak az iszlámban hívőknek, de az átlagos keresztényeknek is.

Három alapvető kérdés

A könyv alapvetően három kérdésre keresi a választ: 1) Mi a különbség az iszlám és a kereszténység között? 2) Megbizonyosodhatunk-e róla, hogy melyik vallásnak van igaza? 3) Megéri-e meghalni az igazságért?

Nabeel Qureshi az egyetemen még buzgó és elkötelezett muszlimnak számított: az öt pillért betartotta, sőt, bátran vitázott mindenkivel, aki kétségbe vonta az iszlám igazságát. Így akadt össze David Wooddal, akivel szobatársak lettek. Miután észrevette, hogy szobatársa Bibliát olvas, küldetésének érezte, hogy áttérítse az iszlámra, észérvekkel meggyőzve Woodot, hogy a kereszténység hamis vallás, és Mohamednek, valamint a Koránnak van igaza. Furcsa mód rokon léleknek érezte ezt a keresztényt, mivel ha ketten ateistával vagy más vallásúakkal akadtak össze, akkor vállvetve védelmezték az egy Isten létét. Talán ezért is gondolta, hogy hosszú beszélgetések után David beadja derekát, és vele együtt mondja el a shahadát.

De nem egészen úgy alakultak az események, ahogy azt eltervezte. Mielőtt eljutunk a Nabeel életét megváltoztató vitáig, addig a szerzőnek sok mondanivalója van a két monoteista világvallás viszonyáról. Nem hallgatja el a szembeötlő és nyilvánvaló hasonlóságokat: a szuverén Isten fogalmát, a férfinek és nőnek teremtett emberiség származását, az ábrahámita vérvonal jelentőségét, a próféták és az angyalok meglétét és hatását a hétköznapi emberek életére, az Istentől ihletett, életre vezető szent írások meglétét, a feltámadást és az örök ítéletet, a Poklot és a Paradicsomot. Sőt, mindkét könyv, a Korán és a Biblia is beszél Jézusról mint Messiásról, csodáiról, és várja visszajöttét. De, ahogy a magyar mondás is tartja, az ördög a részletekben rejlik.

Qureshi először ismerteti az iszlám világképét, amelynek középpontjában az Istennek magát tökéletesen alávető ember él. Mivel Allah hiába küldött az emberek közé prófétákat, a Bibliából is jól ismert személyeket, mint például Noét, Mózest, Jóbot, Dávidot vagy Jézust, teremtményei nem követték maradéktalanul ezeket a prófétákat (akiket az iszlám maga is muszlimoknak tart). Ezért az iszlám szerint Allah az emberiségnek adta a végső, tökéletes vallást, az iszlámot, amely után a többi vallás már hamisnak, károsnak számít. De ezzel még nincs megoldva a probléma, az emberek természetéből fakadó tudatlanság. Ezért van szükség a saríára (szó szerint utat jelent a kifejezés), ami által az Allahnak megfelelő életet élheti az ember, ugyanis a saría az élet minden területét felöleli és eligazít.

A kereszténység ezzel szemben az egyetemes bűn hatását és az erre adott isteni választ, a Szentháromság második személyének a bűnt eltörlő áldozatát hangsúlyozza. Ahogy ezt a két rövid fejezetet elolvassuk, már láthatjuk, hogy az iszlám és a kereszténység valójában nagyon különböző látásmódjáról van szó.

A pakisztáni felmenőkkel rendelkező író sorra veszi azokat a témaköröket, amik a muzulmánok felől nézve botránynak számítanak: a kereszténység megbocsátási logikáját, vagyis hogy a legkisebb meg nem bocsátott bűn miatt örök kárhozat jár, de a leggonoszabb ember is megtérése által mégis üdvözülhet. Továbbá az iszlámhitűek felől nézve a Szentháromság tana az egyik leginkább érthetetlen keresztény gondolat – itt Qureshi parádésan egyszerű, logikus és szemléletes kifejtését adja meg ennek a kérdésnek. Természetesen eligazítja a nem muszlimokat Allah és a Korán természetével kapcsolatos muszlim megfontolásokkal is, amelyek a Szentháromsághoz hasonlóan ugyancsak nem mindig könnyen megfogható tézisek.

Allah és Jahve: két ellentétes karakter

A nyolcadik fejezet az ellentétek mesterséges eltakarásának korában merész és fontos kérdést ölel fel: vajon az iszlám Allahja és a Biblia Jahvéje ugyanaz a személy-e? Mivel az iszlám istenképe egy egyedülálló, az emberek szeretetére nem vágyó személy, ez teljesen ellentétes a Biblia szó szerinti féltékeny Istenével, aki azt akarja, hogy népe önként, az Isten jóságát felismerve erős érzelmekkel és teljes testével-lelkével-szellemével, ragaszkodó, hűséges szeretettel viszonyuljon teremtője iránt. Az óriási szakadék a két vallás között már itt megjelenik: az egyik Isten nem akar személyes viszonyba kerülni az emberiséggel, a másik igen.

Teljesen más a Korán és a Biblia szerepe és interpretációja is a hívek életében. Az előbbi egy alapvetően szóbeli szöveg leirata, nincsenek benne teljes történetek, sőt, már Mohamed életében módosult a szöveg, és mást recitálnak most, mint azt tették a kezdeti időkben. Ezzel szemben a Biblia jól dokumentálhatóan ugyanaz a szöveg, mint az első kéziratokban. Sőt, a Mohamed utáni harmadik kalifa, Oszmán idejében, tehát az iszlám prófétájának halála utáni húsz évben annyiféle változata terjedt el a Koránnak, hogy az komoly ellenségeskedéssel fenyegetett. Oszmán úgy döntött, hogy az iszlám birodalmában található összes Koránt begyűjteti, elégeti, és kibocsátja az egyetlen hivatalos szent könyvet. A Bibliával kapcsolatban nem mondható el ilyen gyakorlat, hiszen például a niceai zsinat csak szentesítette azt a szöveget, amit a keresztények már évszázadok óta használtak, és isteni ihletettségűnek ismertek el.

A Korán egyébként önmagában nem is használatos, mert a Mohamed életét részletesen bemutató hadíszok adnak támpontot egy seregnyi kérdéssel kapcsolatban. Az iszlám exegézisben, írásmagyarázásban éppen ezért a hadíszoknak óriási jelentősége van. A Bibliánál a protestantizmus óta a „sola scriptura” elv érvényesül, vagyis az Írás saját magával magyarázza magát. Jézus sem rabbinikus forrásokkal támasztotta alá tanításait, sőt, a híres megkísértésnél a Sátánnal szembeni fegyvere is a Tóra igéje volt. Nagyon fontos az is a szerző szerint, hogy az egyszerű muszlim nem értelmezi a Koránt, ismeretlen a kereszténység gyakorlata: erre vannak az imámok, akik a legszentebb nyelvnek tartott arabot „lefordítják” híveiknek. A Biblia viszont kezdettől fogva fordítható, sőt, a „Tegyetek tanítványokká minden népet” parancs értelmében szinte kötelező a Szentírást hozzáférhetővé tenni a Föld minden népe számára. Qureshi egy nagyon fontos mondattal világítja meg a két szent irat különbségét: a Biblia azt mondja meg, hogy miben higgyél, a Korán azt, hogy miért higgyél (mert Mohamed azt mondta, hogy a Korán isteni eredetű).

A No God but One írója elmondja az iszlám részéről gyakorta elhangzó ellenérveket is, és ezekre logikus és tényekkel alátámasztott válaszokat ad. Ezek a kérdéskörök: ellentmondások a Bibliában, a keresztes hadjáratok jellege és az Ószövetség erőszakos jelenetei.

Nabeel Qureshi egy hosszú vitasorozat végén volt kénytelen a kereszténység igazságait elfogadni. A buzgó vallásos muszlim – amilyen volt – megbeszélte keresztény szobatársával, hogy öt pontban, elfogulatlanul megvizsgálják a másik vallásának legfontosabb alapjait: Jézus kereszthalálát, feltámadását, istenségét, Mohamed prófétai hitelességét és a Korán isteni ihletettségét.

Míg társa elmerült az iszlám hagyományaiban, történetében és téziseiben, Qureshi az első három pontot vizsgálta meg a Biblia és a történettudomány alapján. A végén úgy érezte, hogy objektív mércével a kereszténységnek van igaza, mert több tény és józan belátás támasztja alá az igazságait, míg társának érvei felőrölték benne az iszlám hitet. A könyv ezen részében a nyugati olvasót sok meglepetés és új információ érheti: tudta-e például, hogy Mohamed neve csak négyszer fordul elő a Koránban (míg például Mózesé sokkal többször), az egyik szúra, vagyis Korán-vers szerint pedig a Prófétát nem is így, hanem Ahmednek hívták? A legmegdöbbentőbb mégis az a tény, hogy a közvetlenül Mohamed utáni iszlám hódítás idejéből egyetlen kortárs említés sem maradt fenn ezzel a névvel. Sőt, még a Koránról vagy a muszlim szóról sem maradt fenn említés. További érdekes adat, hogy a korai mecsetek egyike sem nézett Mekka felé (az imádkozás iránya eredetileg Jeruzsálem volt), és maga a Mekka szó is csak egyszer olvasható a Koránban. Qureshi megjegyzi, hogy a Korán leírása nem is Mekkára, hanem inkább észak-Arábiára utalhat. Ez mind azt mutatja Qureshi szerint, hogy az iszlámnak az az állítása, miszerint a Korán kezdetek óta változatlan, a Mennyben külön asztalon van és emberi beavatkozástól mentes, a történelem szemüvegén nézve nem állja meg a helyét.

A szerző az európai, békében élő és arra törekvő fül számára „illetlen” dolgokat oszt meg: elég véres listáját adja Mohamed kegyetlennek tűnő megnyilvánulásairól, amelyek forrása az iszlám közösség által elfogadott hadíszokban található, hiteles és nagyrabecsült iszlám írástudók tollából.

A legnagyobb fricska az, hogy Nabeel testvér, ahogy sokan hívják, épp iszlám neveltetése miatt döntött az áttérés mellett. Az iszlám ugyanis – ahogy már írtuk – az Istennek való teljes engedelmességet, alávetettséget jelenti. Amikor odáig eljutott, hogy a tények és a józan esze miatt az iszlámban már nem tudott hinni, Istennek akart engedelmeskedni: úgy döntött, a keresztények Istenéhez fordul.

Három kérdést tett fel a könyve elején, és meg is válaszolta őket: bemutatta a különbséget a két világvallás között és részletezte, hogyan lehetséges dönteni két vallás hitigazságai között. Az utolsó kérdésre, vagyis hogy az igazságért érdemes-e meghalni, egy mártír példájával felelt.

Jézus mártírja Szaúd-Arábiában

2008-ban az akkor 26 éves, szaúd-arábiai tanárnő, Sara Fatima al-Mutairi az utolsó óráit töltötte szobájában bezárva. Az iszlám iránt elkötelezett, a szüleit is megrémítően buzgó fiatal nő fokozatosan ábrándult ki vallásából, majd ateista lett, de egy arab nyelvű Máté evangéliuma hatására titkos kereszténnyé vált. Sajnos egy otthoni vitában ez kiderült, és bátyja, aki a vallási rendőrség munkatársaként dolgozott, két választási lehetőséget adott neki: vagy visszatér az iszlámhoz, vagy blaszfémiával vádolják, ami ott halálbüntetést jelent. Fatima nem tagadta meg hitét. Mielőtt bátyja visszatért és felgyújtotta, majd a nyelvét kivágva megölte, egy szívszorító verset tett ki egy internetes fórumra. Ebben azt írja:

„Az utolsó szavaimmal
a világok Urához imádkozom,
Jézushoz, a Messiáshoz,
a Tiszta Fényű Tanácsoshoz:
Változtasd meg a szívüket,
és tereld jó irányba az értelmüket,
Terjeszd köztük, ó, muszlimok között a te szeretetedet!”

A könyv pontosan ezt végzi. Szeretetet terjeszt, megértéssel fordul a muszlimok felé. Qureshi nem győzi kijelenteni, hogy a muszlimok nagy része békeszerető ember. A No God but One nagy erénye, hogy az egyértelműen keresztények számára íródott könyv nem ellenségként tekint a muszlimokra. Pont ellenkezőleg: az Amerikában felnőtt szerző bátorítja a párbeszédet, a meggyőzést, maga is vállal rendszeresen vitákat az általa szeretett muszlimokkal. Ez a könyv apologetika, vagyis a hit állításait védelmezi és magyarázza. Ritka ez mifelénk, pedig a protestantizmus terjedésekor nagyon fontos műfajnak számított. Könyve egyben bepillantást nyújt egy, az európaitól eltérő kultúra alapvető nézeteibe is, amely a legfontosabb pontjain szembemegy a Bibliára épülő európai civilizáció vallási hagyományaival.

Olvasson tovább: