Kereső toggle

Oda Buda!

475 éve került iszlám kézre az egyetlen európai keresztény főváros

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az első és egyetlen latin keresztény főváros 475 éve került iszlám megszállás alá. Buda eleste nemcsak a Magyar Királyság sorsfordító – Mohácsnál is súlyosabb – tragédiája volt, hanem a korabeli Európát is mélyen megrázta. A kontinens urai döbbenten értesültek arról, hogy egy gazdag, keresztény és humanista kultúrájú nagyváros, egy európai középhatalom fővárosa gyakorlatilag ellenállás nélkül a hódítók kezére került. Iszlám szempontból pedig ez az európai hódítás legészakibb sikere volt, amit soha nem tudtak felülmúlni. A budai vészről a Magyar Tudományos Akadémián tartottak nemzetközi konferenciát, amelyen új, nemzetközi összefüggésben értékelték a főváros elestét – máig érvényes tanulságokkal.

„Szülejmán szultán janicsárjai 1541. augusztus 29-én békés szándékot színlelve beszivárogtak a budai várba, majd lefegyverezték a meglepett őrséget és megszállták a Magyar Királyság székvárosát. Nándorfehérvár 1521. évi elestét, majd az 1526. évi mohácsi csatát követően ezzel két évtizeden belül harmadszor vált augusztus 29-e a magyarság fekete napjává” – írja az évforduló kapcsán az mta.hu honlapja, amely számára Kasza Péter történész készített összeállítást a konferenciáról.

Törökvész

Buda pontosan 20 évvel a nándorfehérvári vereség és 15 évvel a mohácsi csatavesztés után került török kézre. Ez az 1520-ban trónra lépő Szulejmán (más, pontosabb írásmód szerint Szülejmán) szultán harmadik sikere volt a magyarokkal szemben. (Szulejmán magyarországi hadjáratairól lásd Kulcsár Árpád történész lapunkban megjelent korábbi cikkét: Szulejmán, az irgalmatlan pusztító. Hetek, 2016. január 29.) A vereségsorozat egyértelművé tette, hogy a korábbi hősies – és a katonai esélyekre rácáfoló – védekezés után az események már az oszmán hódítók szándéka és ütemezése szerint alakulnak. Európának fel kellett ébrednie: olyan ellenséggel áll szemben, amelynek nemcsak szándéka a keresztény országok meghódítása, hanem elegendő eszközzel és katonai képességgel is rendelkezik ennek egy nemzedéken belüli megvalósításához.

Bár a magyar történelmi emlékezet – nem ok nélkül – Mohácsot tekinti a nemzet szempontjából sorsfordító tragédiának, politikai és katonai értelemben Buda eleste az a fordulópont, amire külföldön is riadtan figyeltek fel. „Korábban példa nélküli módon az ország szíve, fővárosa került hosszú időre egy idegen, ráadásul merőben más kultúrájú hatalom fennhatósága alá, ami radikálisan átrendezte a magyar politikai és kulturális elit lehetőségeit” – írja Kasza Péter.

A történész szerint bebizonyosodott, hogy a magyar vezető rétegek által a Mohácsot követő másfél évtizedben kipróbált két út, vagyis a Habsburg-orientáció, illetve a Szapolyai által képviselt laza török vazallusi kísérlet egyike sem képes megnyugtató választ adni az ország problémáira.

Buda eleste véglegessé tette a 20 évvel korábban, Nándorfehérvár elvesztésével kezdődött válságot. Nándorfehérvár elfoglalása nemcsak a fiatal Szulejmán első nagy katonai sikere volt (elődei számára a Magyar Királyság olyan ellenfél volt, amely Konstantinápoly elfoglalása után útját állta annak, hogy a kereszténység elleni dzsihádjukat tovább folytassák Európa szívében), hanem védtelenné tette az országot a török hódításokkal szemben. Ennek ellenére nem volt szükségszerű, hogy Mohácsnál a kor szintjéhez képest erős magyar hadsereg vereséget szenvedjen, de a lendület már a törökök oldalán állt. A súlyos katonai vereség mellett tragikus volt, hogy II. Lajos eleste miatt az ország uralkodó nélkül maradt. A trónutódlás miatti polgárháború azt eredményezte, hogy a Mohács után trónra lépő, és az utolsó nemzeti uralkodónak tekintett Szapolyai János már csak oszmán segítséggel tudta megtartani hatalmát és az uralma alatt álló keleti országrészt I. Ferdinánd Habsburg uralkodóval szemben. A Szapolyai halála utáni bizonytalan helyzetben a törökök számára logikus lépés volt, hogy közvetlen uralmuk alá vonják az országot – ami a középső rész tekintetében sikerült is Szulejmánnak.

Elveszett egy európai kultúrközpont

„Bár Buda volt az első és egyetlen latin keresztény főváros, mely oszmán kézre került, ez önmagában aligha magyarázná azt az élénk érdeklődést és heves reakciót, melyet az esemény úgy az európai politikában, mint a szellemi élet jelesei körében kiváltott. Mi állt e roppant érdeklődés hátterében?” – teszi fel a kérdést az mta.hu-n megjelent tanulmány.

Nándorfehérvár elvesztése az európai köztudatban periférikus esemény maradt, még az ispotályos lovagok székhelyének, Rodosz szigetének az eleste is nagyobb visszhangot váltott ki. Nem volt egyértelmű Mohács következménye sem, mert a törökök nem szállták meg az országot. A veszély továbbra is távolinak tűnt annak ellenére, hogy egy keresztény uralkodó, II. Lajos is elesett a csatában.

Buda eleste azonban megrázó volt. Egy középbirodalom fővárosa került muszlim kézre, mely meghatározó szerepet játszott a térség gazdasági és kulturális életében. Mátyás halála (1490) – a közvélekedéssel ellentétben – nem jelentette azt, hogy Buda kikerült az európai reneszánsz és humanista világból. Igaz, II. Lajos király híres levelében azt írta a pápának, hogy „Zuhanunk Szentatyám, zuhanunk”, a város a Jagelló-kor (1490–1526) idején is „igazi szellemi központ volt, és a dinasztikus kapcsolatok adta előnyöket is kihasználva a magyar humanisták, művészek élénk kapcsolatokat építettek ki osztrák, cseh és lengyel pályatársaikkal. II. Ulászló és II. Lajos egyaránt voltak magyar és cseh királyok, így a Buda és Prága közti kapcsolatok adottak voltak. Krakkóban, ahol a térség egyik leghíresebb egyetemén amúgy is számos magyar diák tanult, Ulászló testvére, így Lajos király nagybátyja, I. Zsigmond uralkodott. Bécs pedig az 1515-ös Habsburg–Jagelló kettős házassági szerződés után szintén rokoni kapcsolatokkal csatlakozott a térséghez. Budán a kor számos híres humanistája megfordult, és őrzött emlékeket a királyi udvar pompájáról és főleg

a nagyszerű könyvtárról. Aki nem járt Budán, annak is jó eséllyel volt magyar ismerőse, barátja, amikor tehát Buda török kézre került, és kiszakadt az addigi kulturális hálózatból, törvényszerű volt, hogy a helyhez direkt vagy indirekt szálakkal kötődő humanisták azonnal reagáltak a hírre” – írja tanulmányában Kasza Péter.

Évszázadokba került a helyreállás

A város eleste azonban azonnal és évszázadokra véget vetett Buda virágzásának. A magyar főváros eltűnt az európai kulturális és politikai térképről, és csak a 19. század végén tudott újra visszakerülni oda. A veszteséget a kortársak jól érzékelték:

„A Janus Pannoniushoz hasonlóan latinul verselő lengyel Klemens Janicki a város eleste után hetekkel gyászelégiát írt Buda elfoglalása alkalmából, amit kassai származású orvos barátjának, Johannes Antoniusnak ajánlott. Jacopo Sadoleto, a római humanizmus egyik vezéralakja, X. Leó egykori titkára, aki számos magyar humanista diplomatát – Brodarics Istvánt, Frangepán Ferencet, Verancsics Antalt – tudott a barátai között, homíliát írt Buda eleste alkalmából, ami 1542-ben nyomtatásban is megjelent” – sorolja az akadémiai tanulmány.

Buda eleste az európai uralkodókat is mozgósította, de a Habsburg-vezetésű haderőknek – bár többször megpróbálták – nem sikerült visszafoglalniuk a várost. Már a város elfoglalása is egy sikertelen német támadás következménye volt.

Amikor János király 1540 júliusában meghalt Erdélyben, egy alig pár hetes fiúörökös maradt utána. A csecsemő II. Jánost azonban bár megválasztották, nem koronázták meg. Ferdinánd és hívei érvényesíteni akarták a váradi béke azon cikkelyét, miszerint Szapolyai János halálával, akár van örököse, akár nincs, Ferdinánd kapja meg az egész országot. A török megtorlás miatt aggódó magyar urak (köztük Fráter György, Török Bálint és Petrovics Péter, a királyfi gyámjai) nem járultak hozzá, hogy az özvegy Izabella királyné átadja Budát Ferdinándnak.

A német had vereséget szenvedett, és ekkor került sor az Egri csillagokból is jól ismert híres jelenetre, amikor a szultán a sátrába invitálta a magyar vezetőket, a janicsárok pedig eközben elfoglalták Budát. Az ország szíve török megszállás alá került, Izabella és fia vazallusként Erdélyt és a keleti területeket kapta csak meg, a veszélyesnek ítélt Török Bálintot pedig a szultán rabként vitte magával Isztambulba.

Bár az ezt követő években a német birodalmi seregek magyar segítséggel többször is próbálkoztak a város visszavételével, 1544-re a törökök megszilárdították hatalmukat, és Esztergom, Székesfehérvár, Pécs, Szeged és Hatvan elfoglalásával többszörös védőgyűrűt vontak a főváros köré.

Buda elestével párhuzamosan más európai és földközi-tengeri hadszíntéren is sikerült áttörniük a törököknek. „Ferdinánd testvére, V. Károly császár 1541 őszén részben a budai oszmán diadal horderejét próbálta csökkenteni az oszmánokkal szorosan együttműködő kalózfészek, Algír elfoglalásával. A későn induló tengeri hadjárat azonban az őszi viharok miatt katasztrófába torkollott, és a sereg java odaveszett a berber partokon. 1542-ben kiújult a háború azzal a Franciaországgal is, amelyik ekkor már nyílt szövetségesi viszonyt ápolt az oszmánokkal, és hadműveleteiket is összehangolták. 1543-ban, miközben Szülejmán Magyarországon Esztergom, Pécs és Fehérvár bevételéért hadakozott, flottája Nizzát fosztotta ki, majd francia területen Toulonban telelt át.

Buda tehát nemcsak amiatt került az európai érdeklődés homlokterébe, mert a humanisták rokonszenvvel tekintettek a városra, hanem azért is, mert éveken át két világhatalom vetélkedésének színtere lett, illetve más oldalról közelítve a több helyszínen folyó európai hatalmi vetélkedés egyik fontos, a többitől nem elválasztható frontvonala. Buda eleste ezért nem tekinthető kizárólagosan magyar eseménynek. Mert bár a legmagasabb árat a fővárosát vesztett Magyarországnak kellett megfizetnie, 1541-ben Buda a nemzetközi összefogás kudarcát is jelentette a diadalmasan előrenyomuló oszmánokkal szemben” – összegzi a 475 évvel ezelőtti tragédia következményeit a tanulmány.

Gül Baba: A hódítók dervise

1541. szeptember 2-án a dzsámivá átalakított Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban halt meg Gül Baba, akinek a sírját most a magyar kormány újítja fel török zarándokok számára. Gül Baba bektási dervis volt, e rend tagjainak fő feladata a janicsárok nevelése és a hittérítés volt. Valószínűleg 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, mert Szulejmán szultán a bektásikat bízta meg azzal, hogy a városhoz közel iszlám vallási központot alapítsanak. Díszes temetést kapott, amelyen a krónika szerint maga a szultán is beállt a koporsóvivők közé.

Olvasson tovább: