hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Amerika nem prédikálhat a világnak
Interjú Michael L. Brown rádiós műsorvezetővel, vallásszakértővel

2015. 12. 11.
Az egyik legaktívabb amerikai konzervatív talk-show rádiós, pedig a mezőny erős, Rush Limbaugh-tól Bill O’Reillyig. Michael L. Brown nemrég Budapesten járt, ahol szintén maratoni programsorozatot vállalt: 4 nap alatt 5 előadást tartott több tízezer hallgatónak, miközben innen közvetítette saját napi kétórás rádióműsorát, és 200 ezer fős Facebook-követői tábora számára is naprakészen posztolt útjáról.

Alig egy éven belül, 2016 novemberének első keddjén új elnököt választ Amerika. Mi Ön szerint az elnökválasztás tétje? Van-e egyáltalán igazi tét, hiszen sokan azt mondják, hogy úgyis csak az elitből kerülhet valaki a Fehér Házba, a verseny csak dekoráció?

– Ez a választás alapvetően különbözik az összes választástól, amit az életem során láttam. Rengeteg amerikainak elege van a túl nagyra nőtt kormányzatból, szkeptikusok Washingtonnal kapcsolatban, és olyan valakit keresnek, aki igazi változást tud hozni. Sokan azért szavaztak Barack Obamára, mert pozitív fordulatot vártak tőle, de véleményem szerint az utókor nem jó elnöknek fogja majd őt tartani. Természetesen az én nézőpontomból ez már most egyértelmű, mert konzervatív erkölcsi értékeket vallok és támogatom Izraelt. Ebből a szempontból rendkívül rossz elnök volt, és számos területen kárt okozott a nemzetünknek.

Most azonban a republikánus oldalon van több érdekes jelölt is. Ott van Donald Trump, aki önállóan vált milliárdossá, és valójában önmaga ura, aki nem hajlik meg a washingtoni politikának, ezért szereti őt nagyon sok amerikai. Aztán indul Dr. Ben Carson is, aki nagyon inspiráló életművel rendelkező agysebész, és szintén nem hivatásos politikus, nem a bel­ső kör embere, ő is nagyon nép­szerű. Ted Cruz szenátor, bár politikus, de szembemegy és harcol a washingtoni politikai rendszerrel. Még a republikánusokkal is konfrontált, amikor úgy érezte, hogy a párt megtagadja a nemzet értékeit. Tehát indul három amolyan külső jelölt, bár természetesen másokra is érvényes lehet, hogy kívülállók vagy olyanok, akik harcolnak a rendszer ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!