Kereső toggle

Mégis, kinek az élete?

Pro és kontra vélemények cikkünk nyomán

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két héttel ezelőtt írtunk a 39 éves francia fiatalember, Vincent Lambert esetéről, aki egy baleset miatt hét éve éber kómában fekszik. Felesége és rokonai egy része szeretné megvonni tőle az életben maradáshoz szükséges táplálást, miközben édesanyja és testvéreinek egy része szerint Vincent - ha korlátozottan is - reagál szerettei látványára és hangjára. Az Emberi Jogok Európai Bírósága nagy vihart kavaró döntésében a feleségnek adott igazat, és engedélyezte, hogy az orvosok megszüntessék Vincent táplását. Ez a gyakorlatban lassú éh- és szomjhalált jelent a fiatalembernek. Az esetről írt cikkünket - a Vigyázó! blog révén - az Index is átvette, és néhány nap alatt több mint 36 ezren olvasták. Sok, egymással is vitázó kommentár érkezett az íráshoz, most ezekből idézünk néhányat.

Nagyon nehéz kérdés. Az eldöntöttnél még az is jobb, ha az anyja főbe lövi. A fia nem szenved tovább, az azt követő per és kimenetele pedig bőven szolgálna tanulsággal a jövő számára.

***

Azt gondolom, a legfontosabb kérdés, hogy maga a beteg mit akar. Ha meg akar halni, felháborítóan álszent és embertelen dolog életben tartani. Ha nem tud nyilatkozni, akkor persze bonyolultabb a dolog, de úgy gondolom, ebben az állapotban lehetetlenség emberi módon élni, tehát valószínűnek tartom, hogy ő is meg akar halni.

A passzív eutanáziát hülyeségnek tartom, amolyan „csináljunk úgy, mintha, de közben azért mégse” típusú töketlenkedésnek. Adjunk be egy injekciót, és hagyjuk, hogy két perc alatt elmenjen, ez rendben van. De hogy hetekig hagyjuk szenvedni? Nem tudom elhinni, hogy épelméjű embereknél ez felmerülhet mint megoldás.

„Évek óta stabil és teljes mértékben egészségesnek mondható az egyébként ágyhoz között fiatalember” – ja, persze. Akkor mondjuk meg neki, hogy hívja fel az egyik rokonát telefonon, menjen le a közértbe, beszélgessen, egyen meg önállóan egy tányér levest vagy csináljon bármi mást, amit egy egészséges ember megtehet. Nem akarok gonosz lenni, és nem kívánom a bíróknak, hogy életük hátralévő részét ugyanilyen egészségesen éljék le, csak azon gondolkodok, nem bonyolítjuk túl egy kicsit az egészet? Nem feledkezünk meg a nagy tárgyalás és eszmecsere közben magáról az emberről?

Ha a kutyánk halálos beteg, elvisszük az orvoshoz és elaltatjuk... egy embert meg hagyunk szenvedni?

***

Ha van olyan intézmény (és van), amelyik vállalja az életben tartását, és van, aki állja a költségeket, akkor ez a megoldás. Ez egy nagyon nehéz, különleges eset, mert itt nem arról van szó, hogy ha leveszik egy gépről, akkor percek alatt meghal, hanem hetekig kínlódik, amíg éhen hal. Ha tehát megszüntetik a táplálását és elaltatják, az nem eutanázia, hanem gyilkosság.

***

Ez az ítélet felháborító. Nem értek egyet az eutanáziával. Szerintem aki nem akar élni, mert nagyon súlyos sérüléseket szenvedett, az lehet öngyilkos.  Például mondjuk nem eszik. De olyan embereket megölni, akik képtelenek az akaratnyilvánításra, egyszerűen gyilkosság. Ki lesz a következő? A szellemi fogyatékosok, a tolószékesek, a csúnyák? Mert szenvedés az életük? Honnan tudják, hogy ennek az embernek rossz az élete? Mondta? Ha rossz, miért nem adnak neki valami pszichoaktív anyagot, hogy jobban érezze magát? Miért megölni akarják, miért nem kezelni?

Szerintem ott van a kutya elásva, hogy a felesége már nagyon akar örökölni, aztán valahogy elintézte, hogy öljék meg a fickót. És ezt a gusztustalan történetet még le is öntik a „kegyes” halál cukormázával. Nem tudom mi a „kegyes” és „méltóságteljes” abban, ha valaki egy hónapig nem kap enni.

***

Távol áll tőlem a vallásos, keresztény nézőpont, de ateistaként azt mondom, hogy aki nem szenved, azt nem kéne kivégezni. Mert a halálra éheztetés pont ezt jelenti.

Ez a pasas nem szenved, nincsenek fájdalmai, halála nem közeli, nem beteg, mármint nincs szervi baja, csak a kómája. Ha szenvedéstől akarják megkímélni, akkor nem kéne éhen-szomjan hagyva kiszenvedni.

Sokan írták kommentben, hogy ha ilyen állapotban lennének, akkor inkább végezzenek velük. Én azt mondom, ha olyan állapotba kerülök, mint ez az ember (nincsenek fájdalmaim, halálom nem közeli, nincs más betegségem, „csak” a kóma), akkor tartsanak életben.

Ha rákos lennék, utolsó stádiumos, morfinnal is nehezen kezelt fájdalmaim lennének, és annyi lenne a kérdés, hogy hamarabb, kevesebb fájdalommal haljak-e meg vagy sokat szenvedve, nagy fájdalmakkal, akkor persze más lenne a helyzet, akkor talán máshogy döntenék. Van tapasztalatom daganatos betegekkel, az szörnyű. A kóma se egy vidám dolog, de ha nincsenek fájdalmaim (a természet így védi a kómást?), akkor élni akarok. Még ha pillanatnyilag nem is vagyok tudatomnál. Nem tudjuk, hogy ez a francia pasas mennyit fog fel a külvilágból. Borzalmas lehet, hogy ha érti miről beszélnek körülötte, de nem tudja irányítani a testét.

Mindenki nyilatkozzon ilyen eshetőségre, amíg erre módja van.

***

Nehéz dolog, de arra, hogy egyszer már hagyták volna éhen halni és ezt úgy általában mindenki teljesen magától értetődőnek vette, teljesen kiakadtam.

Már maga az ötlet is olyan sértő minden értelmes gondolkodásra, hogy aki kitalálta, annak nem tudok mást javasolni, mint hogy fogjon egy kötelet és ugorjon le a hídról.

***

Eutanáziából írtam a szakdolgozatomat 25 éve, ezét eléggé képben vagyok ebben a kérdéskörben.

A pasi nincs egészen magánál, tehát nincs teljes mértékben tudatában annak, hogy az életminősége rossz a balesetet megelőző állapotához képest. Emiatt tehát lelkileg nem szenved. (Ne úgy képzeld el, mintha téged a megszokott életedből kiragadva ágyhoz kötöznének.)

Fizikailag nem szenved, tehát nincsenek megváltásért kiáltó fájdalmai.

Úgy tűnik, hogy érzelmi kontaktusa van a családjával. A korábbi gyilkossági kísérlet során kimutatta az élethez való ragaszkodását, ráadásul semmi nem utal arra, hogy akarja a halált, vagy elutasítja az életet. Ilyen feltételek mellett senkinek nincs joga rendelkezni az ő élete fölött.

A táplálék és a folyadék megvonása pedig különösen kegyetlen módja egy kiszolgáltatott ember megölésének. Még a gyilkos is megkapja a lehetőséget a rövid szenvedésre, ha úgy döntenek, hogy nem élhet tovább.

Valóban elképesztő, hogy a homo sapiens sapiens így gondolkodik az életről.

***

A kómának különböző fokozatai vannak, nem tudhatjuk, mennyit érzékel és fog fel a külvilágból. A cikkből mondjuk annyi kiderül, hogy minimális válaszreakciókat produkál. Tehát ez egy élő ember, nem agyhalott, csak cselekvő- és akaratnyilvánításra képtelen.

Az eutanázia, azaz kegyes halál arról szól, hogy egy embert saját kérésére altatnak el. Itt erről szó sincs, sem saját kérésről, sem altatásról. Tevőleges kínzásról és gyilkosságról van szó, amit az illető felesége kezdeményez, valószínűleg az öröklés miatt. Nem lehet egyszerű egy magatehetetlen, ágyhoz kötött férfi feleségének lenni, azt nem vitatom, teljesen normális lenne, ha összejönne mással. Még azt sem csodálom, hogy meg akarja öletni. Ilyen az emberi természet.

Viszont azon, hogy a bíróság helybenhagyta egy ember kínzását, azon rendkívül megdöbbenek. A nyugati kultúrában az intézmények szerepe az lenne, hogy külső kontrollal és racionális döntéshozással megóvjanak minket a saját erőszakos, aljas ösztöneinktől, és így védjék a társadalom békéjét. Egy ilyen ítélet után viszont miről beszélünk? Ha egy akaratnyilvánításra képtelen embert meg lehet ölni, akkor mi következik? A fogyatékosokat is meg lehet ölni, ha a feleségük örökölni akar? És aki tud beszélni, de nyaktól lefelé béna, azzal mi legyen, pusztuljon az is, mert nem látjuk el szívesen?

***

Mivel azt vallom, hogy embernek joga nincs elvenni más életét – liberális és halálbüntetés-ellenes vagyok, magamat köpném szembe, ha azt mondanám, írnám, hogy vegyék el, és így az illető életét.

Mivel bizonyíthatóan nem nyilatkozott az ügyről, állapota minimum kétséges: ezért pláne.

Egyébként ez a nyilatkozatdolog is fals, azért már láttam embert az éle-téért küzdeni, simán benne van, hogy amikor elaltatnak, te ezt már nem úgy gondolod…

Van ismerősöm, aki elég csúf rákot élt túl, csúnya kezelésekkel, fájdalommal. Akinek megmondták, hogy kb. fél éve van, s ennek már 5-6 éve.

Én ilyenkor mindig azt mondom, hogy ha ilyen sztori lesz az életemben, akkor legyen elég erőm, méltóságom, bátorságom elfogadni, túlélni. Mert minden hablaty ellenére az élet a legfontosabb.

***

Vicces, hogy mennyi náci van itt, akik bárkire rámondják, hogy értéktelen, elpusztítandó, emberhez méltatlan élete van. Majd egyszer csúsztok a jeges járdán, és a mellettetek megállók csak lenéznek, és annyit mondanak: eltört a lába, ha összeforrnak is a csontjai, akkor is lehet, hogy az egyik lába rövidebb lesz majd, mint a másik. Emberhez méltatlan élet lenne ez. Most úgyse tud ellenkezni, felállni se bír, verjük agyon hólapáttal! És agyonvernek...

(A teljes vita az interneten olvasható, a vigyazo.blog.hu oldalon.)

Olvasson tovább: