Kereső toggle

„Nincs itt, feltámadott”

Jézus Krisztus halálból való visszatérésének bizonyítékai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A történelem legizgalmasabb története a Názáreti Jézus feltámadása. Elképesztő dolog azt állítani, hogy valaki visszajött a halálból. Pedig a kereszténység alapja ez az állítás, a hitele ettől függ. Ha igaz, akkor a Názáreti Jézus minden bizonnyal több mint ember. Az élet meghosz-szabbítása, illetve a halál legyőzése ma is az emberiség legfőbb vágya. Az emberi hibernáció, az öregedést gátló anyagok, a tudatunk materializálására tett kísérletek, a bio-és robottechnológia, a féreglyukakon keresztül való időutazás mind egyfajta menekülés az elmúlás elől. A feltámadás valóban megtörtént? A történelmi tényeket korabeli írásos emlékeken, a szemtanúk beszámolóin és régészeti leleteken keresztül tudjuk megvizsgálni.

1. A sírt lezáró kőtömböt elmozdították.

„És a követ a sírról elhengerítve találták.” (Lukács 24:2)
A rómaiak a názáreti Jézus sírját három módon is biztosították. Először is, a kor szokásának megfelelően egy hatalmas kőtömböt helyeztek a sír bejárata elé, amelynek súlya a szakértők szerint egy tonna lehetett. Az ilyen köveket néhány férfi képtelen lett volna elmozdítani, a mozgatásához emelőrudakra is szükség volt. Másodszor, egy négy főből álló katonai őrség vigyázott a sírra. A római őrök a kor legmagasabb szintű katonai kiképzésében részesültek, a kudarcot a feletteseik általában kínhalállal büntették. Ilyen súlyos következmény tudatában az őrök minden bizonnyal nem aludhattak el mindannyian. De ha még el is aludtak volna, képtelen feltételezésnek tűnik az, hogy tolvajok el tudták volna mozgatni a súlyos követ az őrök felébresztése nélkül. A rómaiak harmadik biztosítéka pedig, egy, a birodalom fennhatóságát jelző pecsét volt, amely lezárta a sírt. Egy ilyen pecsét feltöréséért a vétkest azonnali, fejjel lefele való keresztre feszítéssel büntették meg. Mindezek ellenére a kőtömböt valaki/valakik elmozdították a sírról. 

2. Jézus teste a harmadik naptól fogva nem volt a sírjában.

„És amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.” (Lukács 24:3)
A sír Jeruzsálemhez nagyon közel volt (János 19:42), a Názáreti tanítványai pedig Jeruzsálemben kezdtek el beszélni arról, hogy Jézus feltámadt. Amennyiben a sír nem lett volna üres, akkor a tanítványok állítását a jeruzsálemiek hamar megcáfolták volna. Ráadásul Jézusnak és követőinek számos ellensége is volt. A zsidó főpapok és a római hatóságok minden bizonnyal közszemlére tették volna Jézus testét, hogy eloszlassák a ’babonaságot’, miszerint Jézus feltámadt. Jézus tanítványai nagyon is pragmatikus zsidó emberek voltak, akik nem hittek volna a Mesterük feltámadásában, ha megtalálták volna a testét. További bizonyíték az üres sír mellett, hogy a kereszténység ellenségei is elismerték ezt. Máté evangéliumának a beszámolója szerint a zsidó főpapok lefizették a római katonákat, hogy terjesszék azt, hogy a tanítványok lopták el Jézus testét (lásd Máté 28:12–13). Josephus Flavius, Tertullianusz, Jusztinusz mind beszámolnak az üres sírról.

3. Többen is beszámoltak arról, hogy találkoztak a feltámadott Jézussal. 

A tarzusi Pál a következőképpen ír Jézus megjelenéseiről:  „…megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek, azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek… azután megjelent Jakabnak, azután mind az apostoloknak, legutoljára pedig… nekem is megjelent.” (I. Korinthus 15:5–8) Jézus megjelent továbbá a sírhoz elsőként megérkező Mária Magdalénának és „a másik Máriának” (Máté 28:10), az emmauszi tanítványoknak (Lukács 24:13–32), az éppen halászó hét tanítványának (János 21:1–14), István vértanúnak (Apostolok cselekedetei 7:55), illetve János apostolnak (Jelenések 1:12–17). 

4. Jézus tanítványai teljes meggyőződéssel hittek a feltámadásban.

A beszámolók szerint a tanítványok mindnyájan elmenekültek, amikor Jézust letartóztatták. Nyilvánvalóan féltek, az életüket mentették – Jézus kivégzését követően azt olvassuk, hogy bezárkóztak, rejtőzködtek. A feltámadásról szóló beszámolókat követően először Jeruzsálemben, majd városról városra haladva mindenfelé hirdetni kezdték, hogy Jézus feltámadt. Miért tették ezt? Hiszen látszólag semmi érdekük nem fűződött ehhez, se anyagi hasznot, se társadalmi megbecsülést nem nyertek ezen keresztül. Sőt, a legtöbbjüket súlyos károk érték, például bebörtönözték, oroszlánok elé vetették, megkínozták, megkövezték vagy keresztre feszítették emiatt. Mi más, ha nem a legmélyebb belső meggyőződés késztet embereket ilyen önfeláldozó cselekedetekre?

5. A feltámadás első tanúi nők voltak.

„Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az Ő tanítványainak, íme szembe jöve ővelük Jézus, mondván, Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az Ő lábait, és leborulának előtte.” (Máté 28:9)
Az a tény, hogy a feltámadás koronatanúi nők voltak, nagy hitelességet kölcsönöz a beszámolóknak. Hogy miért? Abban a kultúrában a nők jóval alacsonyabb társadalmi rangon voltak, mint a férfiak. A nők tanúságtételét gyakran el sem fogadták. „A nők tanúságtétele ne legyen elfogadva” – mondja Josephus Flavius. „Bármely bizonyíték, amelyet egy nő ad, az nem hiteles” – állította a Talmúd. Ha a tanítványok hazudni próbáltak volna Jézus feltámadásával kapcsolatban, akkor kizárt, hogy első tanúként nőket neveztek volna meg.

6. Pál fordulata

A tarzusi Saul (Pál apostol) nem volt Jézus követője, sőt, kifejezetten ellenezte a Názáreti tanításait. Pál gazdag családból származó, római polgársággal is rendelkező zsidó ember volt, aki a júdaizmusban nevelkedett a nagy nevű Gamáliel rabbi iskolájában. A farizeusok vallási szektájához tartozott, amely egy rendkívül szigorú és zárt rendszerként működött. Pál aktív részt vállalt az első keresztény vértanú, István megkövezésében. Saját bevallása szerint „felette igen háborgatta” és „pusztította” a kereszténységet, mivel „rajongott atyai hagyományaiért” (Galata 1:13–14), amelyeket érzése szerint az új hit fenyegetett. És ekkor, teljesen váratlanul, Pált egy olyan élmény éri a Damaszkuszba vezető úton, amitől gyökeresen megváltozik, és ellenségből a keresztény egyház legfőbb védelmezője lesz belőle. A beszámoló szerint „…nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a Mennyből: És ő leesvén a földre, hallott szózatot, mely ezt mondja vala neki, Saul, Saul, mit kergetsz engem?” (Apostolok Cselekedetei 9:3–4) Pál ezután az apostolok korának talán legnagyobb hatású személyiségeként az Újszövetség 27 könyvéből 14-et  szerzett, elvitte a mai Törökország és Európa területeire az evangéliumot, majd Rómában mártírhalált halt Jézusba vetett hitéért. 

7. Jakab pálfordulata

Jakab Máriának és Józsefnek a fia, Jézusnak a féltestvére volt. János evangélista beszámol arról, hogy Jézus egyik testvére se hitt Őbenne a földi élete során (János 7:5). Röviddel Jézus feltámadása után azonban már Jakab a tanítványokkal együtt van megemlítve (Apostolok Cselekedetei 1:14), később pedig a jeruzsálemi gyülekezet egyik vezetőjeként olvashatunk róla. A hagyomány szerint Jakab végül az életét is odaadta a hitéért. Mi más hozhatta létre Jakabban ezt a rendkívüli változást, mint a Bibliában is említett találkozása feltámadott féltestvérével? (1Korinthus 15:7)

8. A názáreti felirat

1878-ban Wilhelm Fröhner bukkant rá Názáretben egy, az első századból származó márvány táblára, amelyen egy nagyon érdekes felirat található. A feliraton a következő olvasható (részletek): „Császári rendelet… Ha bárki tudomásunkra hozza, hogy valaki megrongálta (a sírokat és kriptákat), vagy bármi más módon kidobta a testeket, vagy gonosz cselvetéssel más helyre vitte azokat… vagy pedig elmozdította a záróköveket vagy egyéb köveket… halállal bűnhődjék.” (Grüll Tibor fordítása, Hetek, 1999. április 10.) Számos prominens bibliakutató és ókortörténész, mint például a 20. század egyik szaktekintélyének tartott Gaetano de Sanctis szerint ez a rendelet reakcióként jött létre Jézus testének az eltűnése miatt. 

9. Szubjektív tanúk sokasága

Keresztény hívők tömegei állítják azt, hogy napjainkban találkoztak a feltámadott názáreti Jézussal, illetve hogy konkrét válaszokat is kaptak az Őhozzá mondott imáikra. Rengeteg olyan ember él, aki a tarzusi Pálhoz és Jakabhoz hasonló, radikális változáson ment keresztül, és élete legfontosabb céljának Jézus követését tartja. És ma is sokan hajlandóak inkább meghalni, semhogy megtagadják az általuk megtapasztalt Jézus valóságát. Ez nem objektív bizonyíték, de pontosan ez következne abból, ha Jézus valóban feltámadt a halálból és ma is életben van.

Biblián kívüli írásos emlékek a Názáreti Jézusról

Josephus Flavius (történetíró, i. sz. 37–100)
„Ebben az időben élt Jézus, ez a bölcs ember, ha ugyan szabad őt embernek neveznünk. Ugyanis csodákat művelt, és tanította az embereket, akik szívesen hallgatják az igazságot, és sok zsidót és sok görögöt megnyert. Ő volt a Krisztus. És ámbár főembereinek följelentésére Pilátus keresztre feszíttette, most is hívek maradtak hozzá azok, akik szerették. Mert harmadnapra feltámadt, és megjelent közöttük, mint ahogy Istentől küldött próféták ezt és sok más csodálatos dolgot előre megjövendöltek felőle. S még ma is megvan a keresztények felekezete, amely róla vette nevét.” A zsidók története (XVIII, 3)
„[Anániás főpap] a nagytanácsot törvényszéki ülésre hívta össze, és eléje állította Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek, s még néhány más embert.” A zsidók története (XX, 9)
Cornelius Tacitus (történetíró, kb. i. sz. 55–120)
„Azért, hogy a róla szóló pletykát [ti. hogy ő gyújtatta fel Rómát] elnyomja, Néró hamis vádat emelt, és a legkegyetlenebb kínzásokkal büntetett keresztényeknek hívott, és gaztetteik miatt gyűlölt személyeket. Krisztust, akitől a nevüket kapták, Pontius Pilátus júdeai helytartó ítélte halálra Tibérius császár uralmának idején; ez az ártalmas babona azonban, amelyet rövid időre sikerült elnyomni, ismét kitört, és nemcsak Júdeában, ahonnan ez a gonoszság ered, hanem Róma városában is, ahol minden, ami szörnyű és szégyenletes a világon, összegyűl és otthonra talál.” Annales (XV,44)

Olvasson tovább: