Kereső toggle

Hol állt pontosan a jeruzsálemi Templom?

Szérű a Mórija hegyén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt heti számunkban írtunk arról, hogy egy új kutatás szerint Jeruzsálemben megtalálták az ősi frigyláda feltételezett rejtekhelyét (A Templom-hegy titka, Hetek, 2014. december 31.), és már geostratégiai forgatókönyvek is készültek a lelet esetleges felszínre hozatalának következményeiről. A téma iránti érdeklődést jelzi, hogy cikkünk online változatát egy nap alatt több tízezren olvasták el. A Hetek megkereste a The Ark Report  (A Frigyláda-jelentés) című könyv szerzőjét, Harry H. Moskoffot, aki vállalta, hogy egy interjú keretében részletesen beszámol kutatásairól. Moskoff addig is elküldte könyvének egy részletét, amely a Jerusalem Post 2014. december 25-ei számában jelent meg először.

Isten nem engedte meg Dávid királynak azt, hogy ő építse fel a Templomot, amint azt szerette volna. A király ehelyett 50 ezüst sékelt fizetett a Mórija hegyen található cséplőszérűért, majd pedig 600 arany sékelért az egész hegyet megvásárolta (lásd 1Krónika 21:25), hogy ott épüljön majd fel a Templom. Dávid oltárt állított a cséplőszérűn, és a későbbi Templom is ezen a helyen, a ma Mórija-hegyként ismert magaslaton állt.

A cséplőmezők általában kör alakú és viszonylag sík területek. Kutatásokból ismerjük azt, hogy ezek a szérűk általában 12-14 méter átmérőjűek voltak. Többnyire nem a hegy legtetején álltak, hanem kissé lejjebb, hogy a szél csak a pelyvát fújja el, a nehezebb gabonaszemek visszahulljanak. Ez arra utal, hogy a Templomot a hegy csúcsa közelében építették, de nem pontosan a legtetején. De az is elképzelhető, hogy több kisebb kiemelkedés állt a hegyen, a cséplőmező azonban a legmagasabb csúcstól – vagyis attól a ponttól, ahol ma a Szikladóm áll – délebbre és egy kissé lejjebb helyezkedett el.

Ezt támasztja alá a zsidó hagyomány is. RaMBaM (Maimonidész) azt állítja, hogy az oltár pontos helye eredetileg a cséplőmezőre esett, ami pontosabb helyszín, mint az a feltételezés, hogy a Teremtés köve (a Templom-hegy legmagasabb pontja, ahol a hagyomány szerint Isten Ádámot teremtette – a szerk.) mindig a Szentek Szentjébe esett (lásd A Kiválasztott Ház törvényei 2:1). E szöveg szerint az oltár „mechuvan b’yoter”, vagyis „pontosan elhelyezett” volt. Nyilvánvaló tény, hogy mind a három Templom épülete különbözött egymástól méretében, beleértve azt a termet is, ahol a Frigyládát tartották. Az oltár helye azonban, a méretétől függetlenül, mindig mozdíthatatlan volt. Nem véletlenül: a Templom elsődleges funkciója ugyanis koroktól függetlenül az áldozati adományok bemutatása volt.

Bár az ókori templomokat általában úgy tervezték, hogy a hegycsúcsra illeszkedjenek, vagyis az épületben befelé haladva a papoknak felfelé haladása tükrözze a szentség irányába történő haladást, a Templomban a Szenthely belsejében már nem voltak emelkedők vagy lépcsők a legszentebb hely, vagyis a Szentek Szentje felé. Ennek egyik oka az lehet, hogy a szentély valójában nem a hegycsúcson állt. Mint majd részletesebben bemutatjuk, a Templom helye az eredeti szöveg szerint nem teljesen az „al hahar”, vagyis a hegycsúcs volt. A Tóra azt mondja (lásd 2Mózes 15:17 „megtelepíted őket örökséged hegyén”), hogy a Templom „... b’har nachalatcha”, vagyis a „hegyen” és nem pedig az „al har nachalatcha” vagy „b’rosh,” vagyis a hegy csúcsán áll majd.

A zsidó reggeli imában minden nap felidézzük Izsák megkötözését, amelyről a Tóra megjegyzi, hogy „... b’har Hashem yeira-eh”, vagyis az Úr hegyén történt, amint arra Ábrahám utalt, és ez a hely Jeruzsálem. Ugyanezt a szóhasználatot látjuk sok nemzedékkel később is a Tórában, ahol a Templom építéséről azt olvassuk, hogy „... livnot et bet Hashem b’Yerushalayim b’har HaMoriah”, vagyis Salamon felépítette „az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérűjén.” (2Krónika 3:1) Ez az ige tehát arra utal, hogy az egész Első Templomot az eredeti cséplőszérűre és aköré építették.

Hasonlót látunk, amikor az izraeliták parancsot kapnak arra, hogy az Eival(Ebál)-hegyen oltárt építsenek. Isten itt is azt mondja nekik, hogy „b’har Eival”, vagyis a hegyen építsék fel (5Mózes 27:4–8).

Ugyanezt a szóhasználatot látjuk, amikor az izraeliták áthaladnak a Jordán folyón és még azon a napon bemutatják az áldozatot (lásd Józsué 8:30). Ennek az oltárnak a helyét ma is meg lehet tekinteni. Amikor ott jártam, én is meggyőződhettem arról, hogy az oltár jól láthatóan az Ebál-hegy másodlagos, alacsonyabb pontján állt, még csak nem is a legmagasabb csúcs közelében.

További igei bizonyítékot is találhatunk arra, hogy a Templom a szerzőről elnevezett – ún. Moskoff-teória – szerinti helyen állt, vagyis a Szikladómtól délnyugatra. A régi híres zsidó tudósok is megerősítik ezt. A nagy 16. századi rabbi, Arizal idézi a próféciát, miszerint „A Siont megszántják, mint szántóföldet, és Jeruzsálem elpusztul, és e háznak hegyét erdő növi be.” (Jeremiás 26:19) Ugyanez a prófécia Mikeásnál is megtalálható: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé.” (Mikeás 3:12)

A fenti igékkel kapcsolatban a rabbik véleménye az, hogy az Utolsó Napok előtt soha semmilyen épület nem épül ezen a helyen. Ebből következik, hogy az egykori Első és Második Templom helyszíne ma is beépítetlen, a Nyugati Falhoz közelebb eső üres terület. A rabbik véleménye szerint az Örökkévaló nem engedi meg nem zsidóknak azt, hogy imahelyet építsenek pontosan azon a helyen, ahol egykor a Szentek Szentje állt.

Viszont történelmi tény az, hogy Hadrianus római császár i.sz. 137-ben Jupiternek szentelt templomot épített a Templom-hegyen, minden bizonnyal azon a helyen, ahol ma a Szikladóm áll. Arra azonban nincs bizonyíték – sem régészeti, sem történelmi vagy másmilyen –, hogy ezt a bálványimádó épületet a Templom és az oltár egykori helyén építették volna fel. Az egyik tradíció (lásd Maimonidész idézett művét) azt állítja, hogy az Ábrahám által Izsák feláldozására épített oltár Ézsau mindkét fia számára is szent hely volt, miután ők is Izsáktól származtak (a zsidó hagyomány szerint Edom közvetlen előképe volt Rómának), valamint Ismael fiai számára is szent volt, mert ők szintén Ábrahámtól származtak. Valójában Jákob, Noé és Ádám egyaránt építettek oltárt ezen a helyen, így a hely szentsége olyan ténynek számított a környező népek számára, amelyet tiszteletben tartottak. Ezért egyetlen nép sem volt, amely akár csak álmodni is mert volna arról, hogy bálványimádást kövessen el pont ezen a hegyen, bár nem sejthették még azt, hogy a jövőben végül ezen a helyen fog állni Izrael Istenének Temploma.

Edom, a Jordánon túli Róma

Harry H. Moskoff cikkében csak utal az Edom/Róma párhuzamra. Az Encyclopaedia Judaica szerint ez a feltételezés régi hagyomány, amelyet számos ige is alátámaszt, és ezek alapján – ha az értelmezés helytálló – nemcsak a múltra, hanem a jövőre is vonatkozik.
A Bibliában Edom Izrael (és Júda) örök ellensége (Ámós 1:11 „Három bűne miatt Edomnak, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert fegyverrel űzte saját atyjafiát, és elfojtá szívében az irgalmasságot, és haragja szüntelen tépett, és dühösködését mindvégig fenntartotta”; Ezékiel 35:3–5 „...ellened megyek, Seir hegye, és kinyújtom kezemet reád, s teszlek pusztaságok pusztaságává. ... Mivelhogy örökkévaló gyűlölséget tartasz, és odaadád Izráel fiait a fegyver kezébe veszedelmök idején, az utolsó vétek idején”).
Edom mindig igyekezett elnyomni Izraelt. Az Első Templom pusztulásának idején kihasználta a helyzetet, és megszállta Júda egy részét. (Ezékiel 25:12 „Edom kegyetlen bosszúállást cselekedett Júda házán”; Ezékiel 35:10 „Az a két nemzet és az a két föld enyém lesz és örökségül bírjuk, holott az Úr ott volt”; Abdiás 10–16)
Több utalás található arra, hogy Edom maga is részt vett Jeruzsálem lerombolásában (Abdiás 11 „Amikor vele szembeálltál; amikor serege idegenek rabjává lett, és idegenek törtek be kapuján és Jeruzsálemre sorsot vetettek: olyan voltál te is, mint bármelyik közülök”; Zsoltárok 137:7 „Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, akik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!”), sőt, magának a Templomnak a lerombolásában is. (Abdiás 16 „Mert amint ti ittatok szent hegyemen, úgy isznak szüntelen az összes népek; bizony isznak és hörpengetnek, és olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.”)
Ennek nyomán a Második Templom időszakában elterjedt nézet volt, hogy valójában az edomiták égették fel az Első Templomot (1Ezsdrás 4:45, Etiópiai Énok 89:66), és beavatkoztak a Második Templom építésébe is. Ezért ebben az időszakban egyre erősebb lett az Edommal szembeni ellenségesség, egészen addig, míg Hyrkanus János idején a zsidók meghódították és judaizálták Edomot. Ez a hódítás áll a Jubileumok Könyve 37–38. fejezetében szereplő leírás mögött, amelyben Jákob és fiai harcolnak Ézsauval és fiaival.
Edomot az apokrifek „fekete vaddisznóhoz” hasonlítják (Énok könyve 89:12, 42–43, 49, 66 és Jubileumok könyve 37:20, 24). A Róma elleni gyűlölet tovább erősödött a diaszpórában a Traianus császár idején lezajlott lázadás, és még inkább a Bar Kochba-felkelés kegyetlen leverése után, majd pedig a Hadrianus császár rendeletei nyomán kibontakozó üldözés idején. Miután Róma ugyanúgy elpusztította a Templomot mint Edom, ekkor vált általánossá a nézet, hogy Edom, amelyet disznóhoz hasonlítottak és Róma, amely számára a disznó (pontosabban az anyakoca) szintén fontos jelkép volt, azonosak. A Biblia leírása szerint Edom magasan lakik, mint a sas, és a sas Rómának is fontos jelképe volt. Mindezek alapján a zsidó hagyomány az Edomra, Izrael örök ellenségére vonatkozó bibliai próféciákat gyakran Rómával azonosítja. (forrás: az Encyclopaedia Judaica „Edom” szócikke)

Olvasson tovább: