Kereső toggle

Vallási kisebbségek helyzete Izraelben

Világégést várnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Három világvallás mezsgyéjén Izrael valóságos szellemi olvasztótégely. A Szentföld domináns hite természetesen a judaizmus, de sok-sok más felekezet is helyet talál e páratlan demokráciában. A Hetek tudósítója arám maroniták, drúzok és arab keresztények szemszögéből különleges együttélést és kissé ijesztő jövőképet ismerhetett meg.

Miután alkalmunk nyílt zsidó rabbikkal és palesztinokkal is beszélgetni, még árnyaltabb és egyedibb képet kaphattunk az izraeli társadalomról, amikor az ottani vallási kisebbségek életébe nyertünk némi bepillantást. Felső-Galileába, Gush Halav városába utaztunk, a libanoni határtól egy kőhajításnyira.

E város tartott ki legtovább Galilea vidékén az első zsidó–római háborúban Josephus Flavius szerint. Ma főleg maronita katolikusok és melkita bizánci katolikusok lakják, ám egyharmad részben szunnita muzulmánokat is találunk. Arab nevén Jish városa tehát párját ritkítja a tekintetben, hogy arab és keresztény viszonylagos békében él ugyanazon településen. Alig egy héttel korábban láthattuk, hogy Júdea és Szamaria területén mennyire erős a szegregáció; nem ritkán több méteres falak óvják a zsidó településeket a szomszédos palesztin falvaktól, városkáktól, hisz a korábbi tapasztalatok (lásd: intifádák) azt mutatták, hogy nagy árat kell fizetni, ha megpróbálnak hasonló védelmi rendszerek nélkül együtt élni.

Shadi Khalloul, az Arám Keresztény Szövetség elnöke és az Izraeli Keresztény Toborzó Fórum szóvivője arról számolt be lapunknak, hogy bár a zsidó állam némiképp még fenntartásokkal viszonyul az arab és arám keresztényekhez, a levantei térségben a maroniták egyedülálló módon elismerik Izrael történelmi jogát az Erechez (a Földhöz), amit saját templomaik díszítése során sem rejtenek véka alá.

Ennek megfelelően Szent Maron követői katonai szolgálatra is bevonulnak az izraeli hadseregbe, ami szerintük nagyban növeli a köteléket köztük és a zsidóság között. A közösség magát arám származásúnak tekinti, és igyekszik is ápolni ezen ősi nyelvet, melyen maga Jézus is beszélt. Liturgiáik során az asszír dialektust használják – arámul összesen nagyjából egymillióan beszélnek még a földön. Arám emberek Khalloul szerint szép számban élnek közel-keleti országokban; de a maronita közösség élete koránt sem volt rózsás muzulmán berkekben. Akárcsak a zsidókra, rájuk is megpróbálták rákényszeríteni az iszlám hitet. Ha nem tértek át, de helyben akartak maradni, speciális és egyben rendkívül kemény adót róttak ki rájuk. A több mint egymillió forint értékű „váltságdíj” rendszere máig fennáll például Szíriában. Ha a családnak nincs pénze, akkor a szóvivő szerint a férjnek kötelessége a feleségét két hétre kiszolgáltatni, hogy hét dzsihádista hálhasson vele.

A keresztényeknek általánosságban hasonló hányattatásokon kell keresztül- menniük a közel-keleti régióban; nem is olyan régen az iraki Moszulban 35 ezer hívőt üldöztek el otthonukból, mivel nem voltak hajlandók áttérni. És akkor az ISIS végrehajtotta tömegmészárlásokról nem is beszéltünk…

Izraelben ezzel ellentétben teljes értékű állampolgárként élhetnek az arám maroniták és az arab keresztények is, de eddig hosszú és viszontagságos út vezetett. Shadi Khalloul elmesélte, hogy a maroniták már a katolikus keresztesektől sokat szenvedtek, bár ennek hátterében az áll, hogy az első misszió során a keleti egyház elárulta Rómát, és a muzulmánok emiatt rengeteg keresztest lemészároltak. A második és harmadik hadjárat során ezért a lovagok már senkiben sem bíztak, és senkit sem kíméltek. Amikor végül a Libanon-hegyen közös erővel feltartóztatták a muzulmán támadást, javult a viszony, és végül rövid időre Jeruzsálemet is visszafoglalták az araboktól.

A maronita szóvivő boldogan beszél az 1948-as izraeli államalapításról, hiszen előtte a palesztin uralom alatt alacsonyabb rendűként kezelték őket, és ki voltak szolgáltatva a muzulmánok kénye-kedvének. Nem voltak jogaik, ahogy a zsidóknak sem, amíg bizonyos területeket palesztinok uraltak. A zsidó állammal való viszony sem volt problémamentes, de a szóvivő szerint Izrael végül felismerte, hogy a két közösség azonos érdekek mentén él, ezért ma a maroniták helyzete sokkal stabilabb, mint libanoni szomszédaiké, ahol 61 keresztény falut forgattak fel a közelmúltban. Izrael védelmet nyújt attól, amit az iszlám úgy hív: „háború a visszahozatalukért”.

A cionizmusban hívő maroniták bár a szír ortodox egyházhoz is kötődnek, a keleti katolicizmushoz sorolják magukat. A magát a bibliai Arámtól származtató nép nevét a görögök változtatták „asszírrá”. A közösség nem összekeverendő az arab kereszténységgel, akik szép számban élnek például a közeli Názáretben.

Hisznek a Szentháromságban, a nyelveken szólásban, és elfogadják a zsidóság bibliai küldetését. Céljuk ezért a keresztények integrálása az izraeli társadalomba. Saját országukként tekintenek arra, amit fegyverrel is készek óvni. Küzdenek a terror ellen, és vallják, hogy addig nem lehet békét kötni, amíg a másik oldal ebben nem megfelelő partner.

A zsidó állam önvédelmi jogába vetett hit mellett viszont igyekeznek a muzulmán közösséggel is együttműködni, eddig felemás eredménnyel. Bár nem ritka, hogy közös munkahelyen osztozik arám és arab, egyelőre a két közösség között lehetetlen a házasodás, illetve hétköznapibb társadalmi érintkezések útján sem elegyednek egymással.

Shadi Khalloul kifejezte, hogy a keresztény közösségekben (legyen arám vagy arab) általános a félelem a radikális iszlám térhódítása láttán. Magunk is jártunk a Golán-fennsík olyan pontján, ahonnan az ISIS által elfoglalt szír területeket láthattunk; az ellenség már a határon van.

„Az izraeli muzulmán kisebbség rosszindulatát jelzi, hogy nem utasítják el a keresztények és zsidók üldözését, sőt mészárlását a Közel-Keleten” – fejtette ki Khalloul. A keresztény vezető aggodalmát fejezte ki, hogy ha Názárethez hasonlóan muzulmán többség valósul meg egy településen, ott többé nem fogják az emberi jogokat tiszteletben tartani. „Míg a zsidó vagy keresztény többségű településeken békében élhetnek iszlamisták, fordítva már nincs így.” Ezért mély ideológiai együttműködés keresztény és muzulmán között csak szórványosan fordul elő.

A jövőt illetően Khalloul nem éppen optimista. Úgy véli, Izrael előbb-utóbb (inkább előbb) olyan megoldhatatlan helyzetbe kerül, amin csak egy újabb kiterjedt háború segíthet. „Világégést, egy új világháborút várunk a Jelenések könyvével összhangban” – jelentette ki az Arám Keresztény Szövetség elnöke. Nézetük szerint húsz-harminc éven belül a nyugati világ és a Közel-Kelet között pusztító konfliktus robban majd ki, amit könnyen lehet, hogy a Nyugat fog kezdeményezni preventív okokból. Shadi Khalloul ma is felszólítja a nyugati hatalmakat, hogy avatkozzanak be Szíriában, Irakban; még úgy is, hogy tisztában van vele: ez elvezethet az apokalipszishez.

A szóvivő által is emlegetett Názáretben az ottani ortodox lelkészt látogattuk volna meg, mivel azonban nem sokkal előtte Haifában szimpátiatüntetést tartottak a közel-keleti keresztényekért, a muzulmán fanatikusok életveszélyes fenyegetése miatt a Kneszet oltalmába vette a keresztény vezetőt, és a Sin Bét ismeretlen helyre bújtatta.

Az évszázadokon át keresztény többségű városba folyamatosan szivárogtak be a muzulmánok, mígnem többségbe kerültek, és átvették a város irányítását. Az új millennium évében kitört második intifáda idején Názáret már forrongó gócpontja volt a konfliktusnak. Azóta a keresztényeknek folyamatos nyomorgatást kell elviselniük. 2014 rövid fénysugara volt, amikor keresztény polgármestert szavaztak meg, ám a muzulmánok addig bizonygatták a Legfelsőbb Bíróság előtt a csalást, hogy végül új választásokra került sor, és persze muzulmán polgármester ülhetett a székbe.

Az elnyomás alatt a keresztény közösség egy része megtörni látszik. Új mozgalom indult az arab keresztény fiatalok körében, amely azt hirdeti, hogy valljanak hűséget a muzulmánoknak.

Idegenvezetőnk elmagyarázta, hogy a huszadik század közepén elindult arab nacionalista mozgalom és a pánarab álom a keresztényeknek is nagyobb békét hozhatott volna, hisz a kezdeményezés inkább nemzeti, mintsem vallási alapokon nyugodott. Ám az Arab Tanács, majd Arab Liga nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és a radikalizálódás folyamatában a nekik hűséget valló keresztények közül is szörnytetteket végrehajtó terroristák kerültek ki.

Bár említésre méltó az a nagyjából tíz éve indult másik mozgalom is, amely az arab keresztényeket a Nyugathoz kívánja orientálni, és egyben Izrael-párti álláspontot terjeszt. E folyamat azonban lassú, számos arab keresztény továbbra is anticionista nézeteket vall.

A Haifa határában magasodó Kármel-hegyen helyi drúz és keresztény vezetők mutatták be nekünk a kármelita Muhraka kolostort és az emlékhelyet, amely Illés próféta Baál papjai fölött aratott győzelmét hirdeti. A vidéken tizennégy drúz falu található, melyek jámbor lakói szoros kapcsolatban élnek a keresztényekkel. Ennek katalizátora volt, hogy több drúz közösség mélyszegénységén a karmelita rend és más keresztény közösségek enyhítettek.

A barátságos drúzok falujukba invitáltak, megmutatták kulturális örökségeiket és bőségesen megvendégeltek. Mindeközben betekintést nyerhettünk szokatlan hitvilágukba. Az őszinteség, hűség és tisztelet hármas princípiumát valló etnikum a shiíta iszlám egyik ágáról (izmailizmus) szakadt le, és alapított saját hitvilágot nagyjából ezer évvel ezelőtt. Az ábrahámi vallásokat ötvözték gnoszticizmussal, neoplatonizmussal, görög pogány motívumokkal és olyan keleti elemekkel, mint a reinkarnáció.

A drúzoknak nincsen nemzeti törekvése, hitük egyik alapja, hogy ahhoz a nemzethez kell hűségesnek lenniük, amelyikben laknak. Enigmatikus hitüket mindig is zártan élték meg, emiatt a muzulmán elnyomóknak fenyegetést jelentettek és folyamatosan üldözték őket.

Az egyik helyi drúz vezető kifejezte, hogy Izrael megalakulása óta nagyon jól megy a soruk, ezért hűségesek is a zsidó államhoz; fiaik a hadseregbe is bevonulnak. Közel 125 ezres közösséget alkotnak Izraelen belül.

Szellemi tevékenységet csak az „Uqqāl”-nak titulált klerikus kör végezhet. A speciális fejfedőt és arcszőrzetet viselő szellemi vezetőkön kívül azonban a laikusok alig ismerik vallásuk rejtelmeit. Hisznek az egy Istenben, de a reinkarnációban is; nekünk is bizonygatták, hogy átéltek lélekvándorlást, illetve ismernek olyat, akiben már más él tovább; ám ők maguk például nem imádkozhatnak, és a hat szent könyvet sem tanulmányozhatják.

Az adott államhoz való hűség abba a furcsa helyzetbe sodorta őket, hogy könnyen saját vérük ellen kell fegyvert ragadniuk, hiszen a Szíriában vagy Libanonban élő több, mint egymilliós drúz közösség tagjai az ottani rezsimnek kell, hogy hűséget fogadjanak. Egy esetleges izraeli–szír háború esetén tehát egymás ellen kell küzdeniük a két oldalon élő drúzoknak. Amikor arról érdeklődtünk, mit tartanak jelenleg a legnagyobb veszélyforrásnak, szinte meg sem lepett, mikor a már Szíriában pusztító Iraki és Levantei Iszlám Állam közelségét nevezték meg.

Olvasson tovább: