hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szellememberek látnoka
A New Age látnokai (2. rész): Helena Blavatsky

2014. 07. 24.
Előző számunkban bemutattuk az Egyesült Államokban 34 éve emelt talányos emlékmű, a Georgia Guidestones történetét és a máig ismeretlen megrendelőivel kapcsolatos elméleteket. (A New Age oszlopai. Hetek, 2014. július 18.) Az építmény kialakítása, a rajta szereplő alapelvek és a felhasznált nyelvek arra utalnak, hogy azt a 19. században indult, és mára talán a világ legbefolyásosabb eszmerendszerévé vált New Age alapvető üzenete összefoglalójának szánták, jelzőkőként a jövő korok számára. A New Age meghatározó ideológusait: a teozófia megalapítóit, Helena Blavatskyt és Alice Baileyt, a modern kor leghíresebb látnokát, az „alvó prófétát”, Edgar Cayce-t, a három világháborút meg­jövendölő szabadkőműves nagymestert, Albert Pike-ot és követőjét, Aleister Crowley-t a filozófiatörténeti művek egyáltalán nem vagy csak széljegyzetben említik, pedig hatásuk legalább olyan jelentős, mint a felvilágosodás óta eltelt két évszázad meghatározó gondolkodóié. Ráadásul úgy tűnik, spiritualista szemléletük sokkal inkább megfelel a posztmaterialista kor igényeinek, így népszerűségük ma nagyobb, mint saját korukban.

Mahatma Gandhi, Albert Einstein, Thomas Edison, Sir Arthur Conan Doyle és Elvis Presley: e nagyon különböző férfiak egy dologban hasonlítanak egymásra: mind azt vallották, hogy gondolkodásukra és munkásságukra nagy hatással voltak Helena Blavatsky (1831–1891) orosz misztikus írónő, a Teozófiai Társulat megalapítójának művei.

Blavatsky nem kevesebbet állított magáról, mint azt, hogy írásaiban – elsősorban főművében, A titkos tanításban – a nyugati gondolkodás elől korábban elzárt, legrégebbi és legteljesebb ismereteket összegzi, „harmonikus, egységes egészként”. „Egyetlen valóság” létezik és ennek megismerése a teozófia (szó szerint: „Isten bölcsessége”) célja, hogy felszabadítsa az emberiséget mind a zsidó-keresztény gondolkodás, mind pedig a spirituális valóságot tagadó felvilágosodás és materialista természettudomány „tévelygéseitől”.

„A természet minden alkotórésze legvégső lényegében alapvetően egységes. Ez az egység, akár a szellemi, az értelmi vagy a fizikai világra alkalmazzuk, a szó legszorosabb értelmében az okkult tudomány alaptörvénye –, a csillagtól az ásványi atomig, a legmagasabb szinten lévő Dhyân Chohántól (magasabb rendű embertől) a legparányibb ázalékállatig.” – írja Blavatsky A titkos tanításban, ahol leszögezi: a teozófiában semmi olyan tannak vagy elméletnek nem lehet helye, amelynek a végső kettősség az alapja – például, hogy a szellem és az anyag örökre különállók, hogy Isten és az ember lényegileg különbözők, vagy hogy a jó és a rossz örök valóságok.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!