Hetek Univerzum
Bankjegyek alkonya: néhány éven belül megszűnnek?
Fogd a pénzt!

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

Bankjegyek alkonya: néhány éven belül megszűnnek?
Fogd a pénzt!
„Egy, a maitól különböző és újfajta pénzt használó világ a maitól különböző és újfajta világ lesz. Sokkal gyorsabban haladunk ebbe az irányba, mintsem a legtöbben gondolnák. Az állampolgárok és a jegybankárok élete egyaránt alapvetően megváltozik” – állítja az elmúlt év­tized egyik legbefolyásosabb és legvitatottabb pénzügy­- politikusa, Larry Summers. A volt amerikai pénzügyminiszter szerint a készpénz nélküli világ nem távoli utópia, hanem olyan realitás, amellyel minden nemzetnek már a közeljövőben számolnia kell. (2014. 06. 06.)

A témában nemrégiben készítettünk podcastet, aminek apropóján most teljes terjedelmében elérhetővé tettük a korábbi lapszámunkban megjelent cikket.

Még 2014 nyarán az izraeli kormány jelezte, kész élére állni az ilyen törekvéseknek. Az utóbbi időben technológiai nagyhatalommá vált közel-keleti ország rendelkezik a terv megvalósításához szükséges ismeretekkel és globális pénzügyi kapcsolat­rendszerrel, de a Heteknek nyilatkozó David Wolman amerikai közgazdász-elemző szerint Izrael nem járna jól ezzel a radikális lépéssel.

Benjamin Netanjahu a kabinetfőnökét, Harel Lockert kérte fel arra, hogy dolgozzon ki egy olyan három lépcsőből álló tervet, amelynek célja, hogy

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Vissza a Hetek univerzumba
Aktuális hetilap
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!