Kereső toggle

Noé, az újrakezdő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Darren Aronofsky rendező legújabb munkája egy monumentális, vérbeli bibliai film lehetőségével kecsegtet, azonban az emberiség restartjáról szóló beszámoló nem lett több, mint egy antiszociális családfő ámokfutását bemutató, modern környezetvédelmi propagandafilm.

A bibliai filmek a húszas évektől egészen az ötvenes évek végéig élték virágkorukat Hollywoodban. Napjainkban ennek reneszánszát várják a kritikusok s rajongók egyaránt. A filmet kellő hírverés és mesteri marketingmanufaktúra tette az elmúlt évek egyik legjobban várt filmjévé (gondoljunk csak a premier előestéjén megjelent kisfilmre, mely azt feszegeti, mennyire bibliahű az alkotás).
Az özönvíz története mindenki számára ismert, így már csak az a kérdés, ki hogyan értelmezi? Mint Aronofsky egy korábbi nyilatkozatában elmondta, a Mózes első könyvében szereplő globális újrakezdés már gyerekkora óta rabul ejtette. Nem kérhető ugyan számon az eredeti szöveg hiánytalan követése, a Szentírás egyik legnagyobb egyéniségének története a rendező interpretációjában mégis egy megrögzött, bigott öregember családi drámája, aki fanatizmusában az állatvilág megmentése érdekében kész feláldozni tulajdon és családja életét. A Russel Crowe által megformált Noét így a rendező szemüvegén keresztül látjuk, noha a film közel két és fél órás játékideje lehetőséget adott volna a karakterek jellemének és indítékainak kibontására, a bolygó méretű kataklizma valós okának bemutatására. A nagynevű szereplőgárda által alakított, mégis súlytalan, valóságtól elszakadt figurák képtelenek hitelesen prezentálni egy totális pusztulással szembenéző populáció utolsó lehetséges túlélőinek mindennapjait.
Aki egy hosszú idő óta várt, heroikus Szentírás-átdolgozásra számít, azt még időben ki kell józanítanunk: ez nem egy bibliai film, ez egy képregény-adaptáció. A rendező néhány éve két kollégájával megalkotta és megrajzolta az általa elképzelt Noé toposzát, aki egy kifordult, apokaliptikus világban elszántan harcol mindazért, ami a kizsákmányoló embernek köszönhetően a természetből megmaradt. Nos, a 125 millió dollárból elkészült filmjében Aronofsky több helyen szinte kockáról kockára ezt a megrajzolt héroszt ültette át munkájába, ahol az ember – elszakadva teremtésének eredeti céljától – nem a természetet védelmezi, hanem éppen az ellen támadva, elpusztítja azt. Több snitt demonstrálja a kivágott erdőségek, kiürült bányák, húsukért lemészárolt állati csordák vízióját, ami érthetetlen és felháborító Noé vegetáriánus családja számára. Így jutunk el odáig, hogy a filmben az emberiség a rossz inkarnációja, aki tönkretette a környezetét, az állatok pedig a tiszta jóságot testesítik meg velük szemben. A mű kifordítja eredeti tartalmából és üzenetéből a bibliai beszámolót, ezért az álomban látott, globális árvizet átvészelni képes gigantikus „ládát” Noé nem isteni útmutatás alapján, hanem az állatok megmentése érdekében alkotja meg, de nem egyedül: a komikus, nehezen komolyan vehető kőóriások segítségével.
Itt fontos kitérnünk a film kifejezetten deista látásmódjára. Istent ne keressük a filmben, ő ugyanis nemcsak egy láthatatlan, de elérhetetlen és elzárkózott despota, egy olyan nem cselekvő isten, aki teljesen lehetetlen dolgokat vár el követőjétől, jelesül azt, hogy Noé unokája megölésével teljesen véget vessen a rosszat magában hordozó emberiségnek. Szomorú, hogy az igazi súllyal bíró tételmondatokat, pont a főgonoszt megtestesítő Tubál-kain szájába írták, aki épp az ember istenképűségét, környezet felettiségét és megismételhetetlenségét hirdeti.
A film azonban több jelentben is remekül bánik a modern technika adta lehetőségekkel. Noé elmeséli a teremtést családjának, miközben lehengerlő és magával ragadó formában látjuk világunk megalkotását a Teremtő által (hat nap alatt, de hogy mindenkinek megfeleljen, egy kis darwinizmussal megfűszerezve). A bárkába betóduló digitálisan létrehozott állatok özöne káprázatos, a föld mélyéről feltörő irdatlan mennyiségű, planétát elborító árvíz talán sosem volt ennyire hű az eredeti leíráshoz.
A filmben szereplő világ megalkotását nem bízták a véletlenre. A szürkés-barnás tónusú képek, az Aronofsky-filmeket jegyző zeneszerző, Clint Mansell által komponált baljós melódiák, a szereplők durva posztóból toldozott-foltozott szakadt ruhái nagyon hatásosan egy velejéig romlott, gonosz korba engednek betekintést, ahol nem volt sem törvény, sem mérték, sem semmi, amit jónak nevezhetünk. Noé és családja ebben a világban valósággal kitűnik a kedves, tiszta arcokkal, színesebb környezetükkel. Rendre feltűnik egy-egy elem Josephus Flavius vagy éppen néhány apokrif könyv beszámolójából (az Őrzők, a mitikus erejű bőrruha, stb.), sőt egy képkocka Gustave Doré híres munkáját importálja. A képregényből már ismert, hatkarú gyilkos gigászok kissé átalakultak: a filmben már angyalok, jó célú, de bugyuta kőóriások, akik semmi rosszat nem akartak anno az emberiségnek, csupán utat mutatni számukra. A bibliai leírás valójában ártó szándékú, erőszakos lényeknek írja le őket, akik annyira megrontották az embert, hogy Isten kénytelen volt beavatkozni a Föld történetébe, hogy ne váljon a glóbusz teljesen pokollá.
A filmadaptációk alkotói érthető módon élnek a művészi szabadság adta lehetőségekkel, ám a jó és a rossz relativizálása, az igazi értékek lebegtetése nem elegendő, hogy egy látványos, de naiv, környezetvédő tanmese szintjéről ez az alkotás felemelkedjen a Bibliában leírt páratlan események közelébe.

Olvasson tovább: