Kereső toggle

Nagy zöld csalódás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az év legjobban várt filmjének nyitóképében puszta és kietlen a táj. Árnyjáték illusztrálja az eddigi generációk életét, amíg a vándorló Noéhoz érünk. Megtudjuk, hogy a fejlett civilizációt az „őrzők” segítették, az embereknek, „Káin átkozott utódainak” felépíteni, majd őket a Teremtő mozgó kőszobrokká változtatta. Igen megutálták tehát az ádámi fajt ezek a transzformerszerű lények, bár később kivételt tesznek: együtt építik a bárkát a címszereplővel.

Az ég és a föld épp olyan, mint az ismert posztapokaliptikus filmekben (Mad Max, Éli könyve stb.) és itt is folyton menekülni kell, meg útonállókkal küzdeni. Utóbbiak húsevő vademberek, akik Noé furcsa, pikkelyes kutyáját is fölfalnák. Megfizetnek érte. A filmbeli Noé nemcsak az állatok, de a növények őre is: szelíden inti fiát, mikor az egy virágot tép le, hisz az ember csak annyira nyúljon bele a természetbe, amennyire épp szükséges.
Aztán Noé nyomasztó álmot lát a közelgő pusztulásról. Magyarázatért felkeresi barlangban tanyázó nagyapját, Matuzsálemet (Anthony Hopkins), aki a filmben végig „bogyókra”
áhítozik, s csak mellesleg ad homályos tanácsokat. A Tatuin bolygón remetéskedő Obi-Wan Kenobira hajazó öregember halluciogén italt ad Noénak, aki a látomás következő részletét is megkapja – immár tudja, hogy bárkát kell építenie. Ehhez nagyapjától kap egy jókora magot egyenesen az „édenkertből”, amit elhantol, majd fél perc alatt több hektárnyi sűrű őserdő nő ki a kősivatagban (hogy eddig mit ettek?). Így lesz elég fa a bárkához. A nagy kőmonstrumok is hirtelen Noé mellé állnak, majd együtt építik az állatok nagy menedékhelyét.
Noé ugyanis (újabb zöld lecke) meg van győződve róla, hogy a régi világból egyedül az állatok méltók a túlélésre, s az embernek (magát és családját is beleértve) nincs joga élni az új világban. El is tervezi, ki kit fog szépen eltemetni a vízözön után. A külvilág merőben másképp vélekedik minderről. Tubálkain (a Biblia szerint az első kovács) mint bandavezér erősen tüzeli büntetőtáborban sanyargatott emberfalkáját Noé ellen a bárka megszerzésére, mert valahogy érzik ők is, hogy ítélet lesz hamarosan.
És valóban: elkezd esni az eső. A vasfegyverekkel ellátott iszonyú horda a bárkára zúdul, és olyan csata kezdődik, aminek elemeit a Gyűrűk ura, a Transformers és a 300 című ipari termékekből keverték össze (ne bánja, kinek ezek mit se mondanak). Biztos, hogy a „Noé”-címet viselő filmre ültünk be? Viszonyunk az alkotáshoz ekkor éri el a mélypontját, bár az alkotók e perceket talán csúcsjelenetnek szánták.
A komputerizált ostromlók már majdnem megszerzik a bárkát, mikor a mélyből feltörő vizek végképp eltörlik egész világukat. E jelenet grandiózus technikája – nem tagadva az előzőben írtakat – az egész film legjogosabb látványa. Mert a pusztulás és a kint maradtak sikolyai valóban dermesztőek. Ám a bárka se lesz a béke szigete. Tubálkain egymaga bejutott ugyanis és a (valamilyen füstölőszerrel elaltatott) állatok között elbújva Noé középső fiát, Hámot apja ellen fordítja, míg végül mégis elnyeri jogos ítéletét. Aztán a bárka partot ér, Noé pedig igen hamar szőlőt lel az új földön, hogy heveny alkoholizmusban, családjától elidegenülve tengődjön egy ideig. Végül csak összeszedi magát, övéitől bocsánatot nyer és belátja, hogy az új kezdet nem csak az állatoknak és a növényeknek adatott.  
A film nagyjából minden ziccert kihagy, amit egy ilyen súlyú történet okán reméltünk. Izgalmas lett volna részletesebben rálátni a kor velejéig romlott társadalmára. Képet kapni arról, pontosan miféle életmódok miatt bánta meg Isten az ember teremtését. Nincs árnyalva Noé személyes hite sem (pedig „igaz és tökéletes férfiú volt a vele egykorúak közt, aki Istennel járt”), a főhős inkább merev ítéletvégrehajtó, aki hangsúlyozza, hogy nem jobb kora embereinél. A különböző mitológiai és modern fantasy-elemek egy szinkretikus, sokféle világnézetet vegyítő turmixot képeznek.
Úgy tűnik, Noé nevét és a ma megint fontos történet néhány találomra idézett elemét egészen másra használják, mint amiért azok az Írásban szerepelnek.  Utólag sajnáljuk, hogy a filmre szánt időt nem egy jó sétával töltöttük a kellemes szombati napsütésben. Vagy legalább a pompás 4-es metrót fedeztük volna fel. Azt is vártuk, de legalább pontosan az, mint aminek hirdeti magát…

Olvasson tovább: