1928-ra Adolf Hitler legyőzte minden riválisát a náci pártban, és Führerként egyszemélyben uralta az NSDAP-t. Volt azonban egy alapvető probléma: a párt az 1928 májusában tartott parlamenti választáson kiábrándítóan szerepelt. Az NSDAP mindössze 810 ezer szavazatot kapott. A 2,6 százalékos eredmény csak a kilencedik helyhez volt elég, és ez még az 1924-es eredménytől is elmaradt. Úgy tűnt, hogy a nácik a német politika zajos, visszataszító és jelentéktelen epizódszereplői maradnak. A gazdaság kezdte kiheverni az első világháborús vereség és a kíméletlen jóvátételi terhek okozta sokkot. A berlini színházakban és mulatókban felhőtlenül szórakozott a nép, amely a demokratikus választásokon rendre a szociáldemokratákat szavazta be az első helyre.
Hitler azonban nem fogadta el, hogy máris leáldozott a politikai karrierje, még mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna. Hitt benne, hogy eljön a pillanat, amikor akcióba lendülhet.
Amikor 1929. október 29-én a Wall Streeten kitört a tőzsdeválság, Németországban kevesen gondolták, hogy alig 10 hónap múlva a náci párt több mint 6 millió szavazattal a második legerősebb frakcióvá válik a Reichstagban. A sikerhez az elszabadult munkanélküliség és infláció mellett egy nagyon intenzív, tudatos és hatékony kampányra is szükség volt. A több mint 60 milliós országban a náci pártnak alig 100 ezer tagja volt, ám ezt a nagyon fegyelmezett és fanatikus magot – köztük a párthoz kapcsolódó különítményeket – azonnal mozgósítani lehetett. A pénzt német nagyiparosok adták, a társadalmi támogatást pedig a nacionalista felső-középosztály számos tagja biztosította a számukra. A tömegek azonban még mindig hiányoztak a nácik mögül.
2014. 03. 28. (XVIII/13)
