hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hitler cukikampánya
Hogyan tévesztette meg a náci párt 1932-ben a választókat?

2014. 03. 27.
Ellenzékből, négy év alatt, 1928 májusa és 1932 júliusa között a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tizenhétszeresére tudta növelni támogatóinak számát. Bár a példátlan előretörésben külső okok – elsősorban a gazdasági világválság – is szerepet játszottak, történészek azóta a modern tömegpolitika első totális, minden korszerű eszközt és elemet felhasználó kampányaként elemzik a nácik mozgósítását. Adolf Hitlert és pártját nem az SA keretlegényei, hanem a művelt értelmiségiek által professzionálisan felépített, gátlástalan propagandakampány tette potenciális kormánytényezővé. Philip Gavin amerikai történész a weimari Németország utolsó öt választásáról szóló tanulmányában azt vizsgálta, miként válhatott az NSDAP demokratikus keretek között a legerősebb németországi párttá.

1928-ra Adolf Hitler legyőzte minden riválisát a náci pártban, és Führerként egyszemélyben uralta az NSDAP-t. Volt azonban egy alapvető probléma: a párt az 1928 májusában tartott parlamenti választáson kiábrándítóan szerepelt. Az NSDAP mindössze 810 ezer szavazatot kapott. A 2,6 százalékos eredmény csak a kilencedik helyhez volt elég, és ez még az 1924-es eredménytől is elmaradt. Úgy tűnt, hogy a nácik a német politika zajos, visszataszító és jelentéktelen epizódszereplői maradnak. A gazdaság kezdte kiheverni az első világháborús vereség és a kíméletlen jóvátételi terhek okozta sokkot. A berlini színházakban és mulatókban felhőtlenül szórakozott a nép, amely a demokratikus választásokon rendre a szociáldemokratákat szavazta be az első helyre.

Hitler azonban nem fogadta el, hogy máris leáldozott a politikai karrierje, még mielőtt egyáltalán elkezdődhetett volna. Hitt benne, hogy eljön a pillanat, amikor akcióba lendülhet.

Amikor 1929. október 29-én a Wall Streeten kitört a tőzsdeválság, Németországban kevesen gondolták, hogy alig 10 hónap múlva a náci párt több mint 6 millió szavazattal a második legerősebb frakcióvá válik a Reichstagban. A sikerhez az elszabadult munkanélküliség és infláció mellett egy nagyon intenzív, tudatos és hatékony kampányra is szükség volt. A több mint 60 milliós országban a náci pártnak alig 100 ezer tagja volt, ám ezt a nagyon fegyelmezett és fanatikus magot – köztük a párt­hoz kapcsolódó különítményeket – azonnal mozgósítani lehetett. A pénzt német nagyiparosok adták, a társadalmi támogatást pedig a nacionalista felső-középosztály számos tagja biztosította a számukra. A tömegek azonban még mindig hiányoztak a nácik mögül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!