Bár a közel 700 darab, levelekből és fotókból álló különleges gyűjtemény a történelmi ismereteinket nem írja felül, mégis páratlan betekintést nyújt Hitler egyik legfőbb bizalmasának magánéletébe. A feleségével és lányával való kapcsolata, valamint személyes gondolatai Himmler „emberi” oldalát mutatják be. A szerelmes férj és gondoskodó apa üzleti útjai során minden kétséget kizáróan az emberiség legnagyobb bűncselekményét hajtotta végre, melyről azonban szeretteinek egyetlen sort sem írt.
Az egyedülálló dokumentumok rejtélyes és kalandos utat jártak be, mire a Die Welt szerkesztőségének irodájába kerültek. A második világháború vége felé a szövetséges csapatok egyes katonái előszeretettel zsákmányoltak különféle relikviákat náci tisztek lakásaiból. 1945 májusában két amerikai tiszt Himmler Tegernsee partján fekvő gmundi otthonában találtak rá a dokumentumokra, egy héttel azután, hogy a ház úrnője lányával együtt elmenekült. Miután a hírszerzők tudomására jutott az ingatlan léte, Eisenhower utasítására igyekeztek az iratokat mint terhelő bizonyítékokat összeszedni. A titkosszolgálati tiszt megpróbálta a katonákat rábeszélni, hogy adják át a zsákmányt, akár fizetség ellenében is. Azonban csak az egyiküknél járt szerencsével, így hat jegyzetfüzet jutott a birtokába, melyek csupán az 1914-től 1924-ig terjedő időszakot ölelték fel, ezért használhatatlannak bizonyultak a nürnbergi per során.
A másik katona tulajdonában levő iratok története azonban eléggé homályos. Chaim Rosenthal holokauszttúlélő egy belgiumi bolhapiacon vásárolta meg azokat, majd negyven évig a hálószobájában, az ágya alatt rejtegette. Habár fia rábeszélte, hogy hozza nyilvánosságra, a nyolcvanas évek elején megpróbálta eladni a dokumentumokat, de nem járt sikerrel. Ennek az volt az oka, hogy éppen azokban az években okozott botrányt egy később hamisítványnak bizonyult Hitler-napló publikálása (lásd keretes írásunk).
2007-ben végül Vanessa Lapa izraeli filmrendező édesapja vásárolta meg a gyűjteményt, és átadta a lányának, hogy készítsen belőle dokumentumfilmet. A hölgy először a Die Welt főszerkesztőjét kérte, hogy segítsen bizonyítani a dokumentumok hitelességét. Három év alatt a Német Szövetségi Archívum közreműködésével minden kétséget kizártak az iratok valódiságával kapcsolatban. Az intézmény elnöke, Michael Hollmann személyesen vizsgálta meg a Tel Aviv-i bankfiók széfjében őrzött emlékeket, és megerősítette Himmler és felesége szerzőségét.
Az első levelek éppen abban az időben születnek, amikor Heinrich megismerkedik egy Münchenbe tartó vonaton későbbi feleségével, Margarettel (képünkön fent). A leendő párt azonban nemcsak az egymás iránt táplált érzéseik kötötték össze, hanem közös zsidógyűlöletük is. Marga rendszeresen panaszkodott társának a „zsidó csőcselékre”, különösen, miután az esküvő miatt egy zsidó embernek kényszerült eladni a részesedését egy berlini privátklinikából. „A zsidó az zsidó marad!” – bosszankodott a nővérként dolgozó menyasszony, akit Himmler így próbált nyugtatni: „Ne bosszantsd magad a zsidók miatt, drágám, majd segítek valahogyan!” A nő megveszekedett antiszemitizmusa akkor sem csillapodott, amikor 1938 novemberében a férje által vezényelt SS-alakulatok a „kristályéjszaka” pogromjai során rengeteg izraelita ember üzletét verték szét. „Ez az egész zsidóügy… mikor tűnik már el ez az aljanép, hogy végre vidáman élhessük az életünket?” – írta Marga pár nappal a hírhedt események után.
Még ebben az évben Himmler viszonyt kezdett személyi titkárnőjével, Hedwig Potthasttal, akitől két gyermeke is született. A feleségéhez való viszonya ekkor megváltozott: a korábbi becézgető, szerelmes megszólításokat felváltotta a „Kedves Anyu!” címzés. Habár a folytonosan üzleti úton levő férj a másik kapcsolatát az árja férfi utódnemzési kötelességével magyarázta, Margaretben keserűség lett úrrá.
A feleségén kívül lánya, Gudrun is írt édesapjának néhány sort. A tizenkét éves lány értetlenül állt a Barbarossa-hadművelet eseményei előtt. Egyik levelében így fogalmaz: „Szörnyű, hogy háborút indítottunk a Szovjetunió ellen, hiszen eddig a szövetségeseink voltak…”. Meghökkentő éleslátását pedig az szemlélteti, hogy már ekkor kifejezte aggályait a támadással kapcsolatban: „Oroszország hatalmas, és ha az egészet elfoglaljuk, nagyon nehézzé fogja tenni számunkra a háborút”. Valóban, a történelem egyik leghatalmasabb offenzívája sok millió halálos áldozattal járt mindkét fél számára, és végül a németek kudarcával ért véget.
A háború veszteségeit a hátország gazdasága is jelentősen megszenvedte, bevezették a jegyrendszert, az alapvető élelmiszerek hiánya általános volt. Himmler azonban igyekezett minél inkább gondoskodni a családjáról. Rendszeresen küldött haza csokoládét, sajtot és más élelmiszereket, így Marga és Gudrun az átlagos családoknál tízszer magasabb életszínvonalat tudott magának biztosítani a havi közel félmillió forintnak megfelelő birodalmi márkából.
Habár a magas rangú náci vezér utazásai során rendszeresen küldött leveleket és képeket az otthoniaknak, azt nem részletezte, hogy pontosan mit is csinál. Egy szót sem ejt a megszámlálhatatlan bűncselekményről, a gettókról, deportálásokról és hatmillió zsidó kiirtásáról. Nem említi a haláltáborokban tett látogatásait, erről csak ennyit mondott: „Indulok Auschwitzba. Sok puszi, Heini.”
A hírhedt Wannsee-konferencián az SS második embere, Reinhard Heydrich birodalmi vezető irányításával részletekbe menően kidolgozták a zsidó nép kiirtásának lépéseit. Himmler személyiségének abszurditását csak növeli, hogy a találkozó előtt egy nappal egy csomagot küld haza némi meglepetés gyanánt, mint „megkésett karácsonyi ajándék”. Majd miközben a megszállt Lengyelország területén működő koncentrációs táborok kivégzéseit vezényelte, banális sorokat fogalmaz meg. „A következő napokban végiglátogatom Lublin, Zamość, Auschwitz és Lviv városát. Kíváncsi vagyok, vajon tudunk-e úgy beszélni telefonon, hogy közben 2000 kilométerre vagyok Gmundtól. Jó utat és szép napokat nektek Töchtingben. Szívélyes üdvözletem és sok puszi. Apu” – írta 1942 júliusában.
A szokatlanul békés hangulatú levelezés egészen 1945-ig folytatódik, egészen addig, amíg a vereség után a milliók haláláért felelős náci brit fogságban öngyilkosságot követ el.
„A magángyűjtemény egyedülálló módon rávilágít Heinrich Himmler eddig ismeretlen emberi oldalára” – véli Jan Erik Schulte, a drezdai Hannah Arendt Intézet munkatársa. A történész reméli, hogy a publikumot nem osztja meg a náci vezetőről kialakult politikai és személyes kép, a gondoskodó apa és a kegyetlen tömeggyilkos közötti hatalmas ellentmondás. „A két kép összetartozik. Nincs két Himmler, csak egy.” – állítja Schulte. „Himmlert nem szükséges újraértékelnünk. Soha senki nem kételkedett a náci ügy melletti meggyőződésében. A levelek csupán megerősítik ezt a tényt” – vélekedik Bettina Stangneth, filozófus és történész.
A nyilvánosságra hozott adatokról könyv is készül. Michael Wildt történész, valamint Katrin Himmler (Heinrich Himmler unokahúgának a lánya) közreműködésével Himmler: egy tömeggyilkos magánlevelei címmel publikálják az újonnan felfedezett információkat. A bevezetésben a következőt írják: „A normalitás deformációja, az ártatlanság mögött megbúvó erőszak, az a jeges hideg, amely végigfut a színlelt törődésen, valamint a tömeggyilkosságokban is fellelhető tántoríthatatlan »morál« szülte e leveleket”.
A Yad Vashem Intézet is ígéretet tett arra, hogy kiállítást rendeznek a dokumentumokból, ha a birtokukba jutnak. Vanessa Lapa dokumentumfilmjét február 9-én a Berlinale Nemzetközi Filmfesztivál keretében mutatják be először.
Heinrich Himmler 1900-ban született Münchenben katolikus szülők gyermekeként. Kitűnő tanulmányi eredményei után, 1914-ben, a nagy háború kezdetével katonának állt, gyenge fizikai adottságai miatt viszont gondjai támadtak a hadseregben. Leszerelése után 1923-ban belépett a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), majd részt vett a sikeretlen hatalomátvételi kísérletben, a sörpuccsban is. Két évvel később csatlakozott az SS-hez, aminek birodalmi vezetőjévé Hitler 1929-ben nevezte ki. 1934-ben aktívan közreműködött a Hosszú kések éjszakájában, amikor leszámoltak az SA vezetőivel. Még ez évben létrehozták a Gestapót, és megépítették az első koncentrációs tábort is. Rövid időn belül a német rendőrség vezetőjeként, majd birodalmi belügyminiszterként a Harmadik Birodalom második legbefolyásosabb emberévé vált Hitler után. A haláltáborok felügyelőjeként és a rendőrségi és biztonsági erők főparancsnokaként közel 6 millió zsidó, 200 ezer roma, 2 millió szovjet hadifogoly, 2 millió lengyel és több százezer kommunista, homoszexuális, valamint fizikailag és mentálisan sérült ember kivégzéséért volt felelős. 1945 májusában brit hadifogságba került, majd öngyilkosságot követett el.
A nyolcvanas évek elején a német Stern magazin világraszóló szenzációként közölte, hogy birtokába jutottak Adolf Hitler 1932 és 1945 között írt személyes naplói. A publikációt követően a közvélemény vehemensen követelte az írások eredetiségét alátámasztó bizonyítékot, amivel azonban a lap vezetősége nem rendelkezett. A dokumentumokról a Német Szövetségi Levéltár rövid időn belül megállapította, hogy az iratok nemhogy nem eredetiek, de még hamisítványnak is kifejezetten felületesek és gyenge minőségűek. A hamisítványokat egy Konrad Kujau nevezetű stuttgarti kereskedő készítette, aki különféle saját kezűleg gyártott náci emléktárgyakkal üzletelt. Az eredetiség vizsgálatakor a felkért kutatók a sors iróniájaként éppen a Kujau által készített más dokumentumokra hivatkozva állapították meg a napló hitelességét. A Levéltár később kiderítette, hogy a hamisító a Hitler beszédei és nyilatkozatai című könyvet használta forrásként. A legmegdöbbentőbbnek mégis azt tartották, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy a naplók elejére rögzített gót betűket összekeverték, így Adolf Hitler monogramja (A.H.) helyett az FH monogram szerepelt mindegyik füzet borítóján.
2014. 02. 07. (XVIII/6)
