hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erős Amerikára van szüksége a világnak
Pat Robertson, a CBN televízió alapítója

2013. 12. 05.
A Snowden-akták és az európai politikusok titkos megfigyelése megrendítette az Európa és az Egyesült Államok közötti viszonyt. Merkel kancellár azt mondta, hogy sokat kell dolgozni a bizalom helyreállításáért. Valóban elárulta Amerika a szövetségeseit? Vagy Eric Snowden volt az, aki elárulta a hazáját?

– Azt hiszem, mindkettőben van igazság. A szövetségesek évtizedek óta kémkednek egymás után. Franciaország az egyik ilyen hírhedt kém­állam. Amikor egy olyan személy utazik Párizsba mint én, nagyon is számolhat azzal, hogy például a szállodai szobájának a falán egy félig átlátszó tükör van, és rögzítenek mindent, ami ott történik. Azt tapasztaltam, hogy amikor elmentem a szobámból, valakik rendszeresen átkutatták azt. Persze naivitás lenne azt várni, hogy nem kémkedünk egymás ellen, ugyanakkor azt gondolom, hogy az amerikai hírszerzés, az NSA valóban túl messzire ment, és Snowden ennek egy részletét hozta világosságra.

Obama elnök tartós megállapodást szeretne Iránnal a nukleáris válság békés megoldására. Netanjahu miniszterelnök azonban „rossz üzletnek” nevezte a tervezett egyezményt. Helyesen látja Obama elnök azt, hogy Amerika békepartnerre talált Rohani elnökben? Lehet-e bízni az iráni vezetés ígéreteiben?

– Egyáltalán nem bíznék az irániakban. A szankciók pont most kezdtek hatni. Nemrég a legnagyobb iráni földgázvállalat csődbe ment, éppen a büntetőintézkedések miatt. Nagyon fontos lépés lenne, ha Iránt a szankciókkal sikerülne rávenni a nukleáris kérdés békés megoldására. Obama elnök súlyos hibát követ el, amikor ebbe a folyamatba beavatkozik. Meglepő látni, hogy a szaúdiak – akik pedig nagyon szorosan védelmezik országuk légterét – felajánlották Izraelnek a lehetőséget, hogy egy Irán elleni katonai támadás esetén ott tölthetik újra az izraeli vadászrepülőgépeket üzemanyaggal. Bámulatos, hogy még a szaúdiak és a kuvaitiak is tisztában vannak azzal, hogy egy atomfegyverrel felszerelt Irán az egész Perzsa-öböl térségét fenyegeti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!