Kereső toggle

Jóképű diktátorokra vár a nép

Timur Vermes német író szerint értékek nélkül menthetetlen a demokrácia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csak a demokrácia iránti határozott kiállás és az erős értékrend védhet meg egy társadalmat attól, hogy elkerülje a demagóg politikai karrierépítők csapdáját – állítja Timur Vermes magyar származású német író. A Hitler-szatírájával világsikert arató szerző aggódik, mert nem biztos abban, hogy Németország elegendő érettséggel és ellenálló képességgel rendelkezik ahhoz, hogy mások és önmaga veszélyeztetése nélkül be tudja tölteni az európai nagyhatalom szerepét. Vermes szerint a tömegmédia olyan politikusokat keres, akik jóképűek, és meg tudják nyerni az emberek bizalmát, de a demokrácia feladata, hogy az ilyen sztárjelölteket is átvilágítsa.

Honnan jött az ötlete, hogy regény formájában feltámasztja Hitlert?

– Törökországban nyaraltam, ahol meglepődve láttam, hogy milyen népszerűek a Hitlerről szóló könyvek. Elgondolkodtam, hogy mi vonzza benne ma is az embereket, ráadásul egy olyan országban, ami soha nem volt a Harmadik Birodalom szövetségese. A nyilvánosan árult kiadványok között volt a Mein Kampf és ennek kevésbé ismert folytatása, az úgynevezett Zweites Buch (Második könyv) is. Ez utóbbit Németországban alig ismerik, mert annak idején nem jelent meg németül. Hitler kiadója ugyanis 1928-ban úgy ítélte meg, hogy ha a Mein Kampf sem nagyon fogy, akkor minek még egy könyv ugyanattól a szerzőtől.

Ezt én is megkérdezhetem öntől: annyi könyvet írtak Hitlerről, minek még egy?

– Pont emiatt a kiadatlan Második könyv miatt. A hatása éppen abban áll, hogy az olvasót maga mellé akarja állítani. A hivatalos életrajzokból úgy tűnhet, hogy Hitler akaratuk ellenére igázta le az embereket. Amikor azonban a saját szavait olvassuk, megelevenedik az, ahogy gondolkodott. A dagályos, véget nem érő mondatok ellenére a szöveg arra kényszeríti az olvasót, hogy gondolkozzon és állást foglaljon, egyetért-e a szerzővel vagy nem. Ez adta az ötletet, hogy végiggondoljam, mit és hogyan mondana ma Hitler, ha élne, és miként reagálnának erre az emberek. A történelmi eseményeket mindenki ismeri, az iskolások is betéve sorolják a háborús kronológiát, különösen most, hogy a dokumentumfilm-csatornák ontják a második világháborús témájú műsorokat. Látszólag mindent tudunk, mégis rengeteg a kérdés. Nyilvánvaló, hogy a háborút már 1943 végén elveszítettük. Miért harcoltunk mégis tovább másfél évig? Miért követték az emberek Hitlert egészen addig, míg szinte semmi nem maradt az országból? A háborúk általában befejeződnek akkor, ha az egyik fél már nem nyerhet semmit a folytatással. A németek azonban a legvégsőkig harcoltak, míg semmi nem maradt.

Miért? Hitler miatt, aki nem ismerte el a vereséget, vagy a végsőkig való harc a nemzeti karakterből is fakadt?

– Szeretik mindenért Hitlert felelőssé tenni, de szerintem nem ez a helyzet. A német nép intellektuálisan és érzelmileg is olyan mélyen azonosult ezzel a háborúval, hogy tudták: ha vereséget szenvednek, a győztesek kíméletlenül benyújtják a számlát. Milliók vettek részt személyesen a bűncselekményekben, és még többen tudtak arról, hogy mi történik. Nyilvánvaló, hogy Hitler önmaga képtelen lett volna ilyen pusztítást okozni. Az 50 millió ember meggyilkolásához nagyon sok közreműködőre volt szükség. Voltak, akik öltek, és voltak, akik segítettek a gyilkosoknak, vagy csendben egyetértettek a tetteikkel. Ezért mindenki tudta, ha Németország elbukik, ez a számla rettenetes lesz.

Nürnbergben még Hitler legközvetlenebb munkatársai is arra hivatkoztak, hogy parancsra tették azt, amivel vádolják őket...

– A német nép szabad akaratból, demokratikus választáson juttatta hatalomra Adolf Hitlert. Pedig ő nem rejtette véka alá, hogy mire készül, beleértve a holokausztot is. Bárki elolvashatta a könyvét, mégsem tekintették szélsőséges őrültnek. Volt, aki számára a gazdasági programja volt vonzó, másoknak az, hogy rendet és igazságtételt ígért, ezért becsukták a szemüket, és Hitlerre szavaztak. Talán úgy gondolták, hogy ha egyszer hatalomra kerül, majd kézben tudják tartani. Tévedés a németekről azt feltételezni, hogy vakon engedelmeskednek a parancsnak. Ha ellen akartak volna állni Hitlernek, megtehették, és meg is tették volna. De nem tették, mert a társadalom nagy többségének tetszett az, amit mond, és tökéletes vezetőnek tartották, aki tudja, mit kell tenni, és meg is meri tenni azt.

Nyolcvan év telt el Hitler megválasztása óta. A hétvégén újra választások lesznek Németországban. A regénye példájánál maradva, hányan szavaznának ma Hitlerre?

– Természetesen, ha Hitler a régi formában lépne fel, akkor az a társadalom számára elfogadhatatlan lenne. A körülmények is mások. Miért szavaznának ma Hitlerre, amikor általánosságban véve jól élünk? Ha jól mennek a dolgok, akkor a demokrácia népszerű.

Görögországban mégis náci uniformisban ábrázolták Angela Merkelt az utcai demonstrációkon. Ebből úgy tűnik, hogy sokan továbbra is tartanak a régi Németország újjáéledésétől.

– Szerintem ez a „Hitler–Merkel” demonstráció gyerekes dolog, hasonló ahhoz, amikor az osztályban a diákok kicsúfolják az eminens diákot. Ezt el kell viselnünk, nem érdemes vitatkozni sem erről. Fontosabb kérdés az, hogy milyen helyet szeretne magának Németország a világban, és hogyan látják ezt más országok? Hiszen kétségtelen, hogy megnőtt a befolyásunk, és ehhez nem szoktunk hozzá. Miként tudunk úgy élni a politikai-gazdasági hatalmunkkal, hogy az ne irritáljon másokat? Az elmúlt évtizedekben Németország igyekezett csendes, udvarias képet sugározni magáról, de most meg kell találnunk a helyünket az új európai rendben.

A könyve figyelmeztetésként is értelmezhető, hogy a német társadalom újra magasba emelhet egy gátlástalan, ámde tehetséges politikust. Valóban lehetségesnek tartja ezt?

– Az embereket könnyen el lehet bizonytalanítani a demokráciával kapcsolatban. A Mein Kampf leghatásosabb fejezetei éppen azok, amelyek a demokrácia gyengeségeire mutatnak rá. Hitler bírálta, hogy a demokráciában túl sok a kompromisszum, több a beszéd, mint a tett, és sokkal hosszabb idő kell a döntésekhez. Amikor az emberek elolvasták, azt mondták, hogy igen, ezek a gyengeségek mind így vannak. Aki nem hajlandó elismerni, hogy ezekkel együtt kell élnünk, mert ilyen a demokrácia természete, azok számára ma is vonzó lehet a tekintély és rend uralma. Ezért vagyok szkeptikus, mert kevesen tudnak vonzó választ adni arra, hogy miért van szükségünk demokráciára. Pedig ha nem tudunk jobb választ adni, akkor az emberek elbizonytalanodnak a viták során, és nem marad ellenálló képességük a diktatúrával szemben.

Egy interjúban azt mondta, hogy Hitlert sokan azért tisztelték, mert értékek védelméről beszélt, szemben a minden értéket megkérdőjelező baloldali liberalizmussal. Ma is lát ilyen veszélyt?

– Az embereknek erős értékekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy ellen tudjanak állni egy Hitler-szerű demagógnak. Csak akkor tudjuk felismerni a veszélyt, ha világosan látjuk, hogy hol állunk mi, és hova vezetne mindaz, amit ő hirdet. Csak így tudunk határozottan nemet mondani azoknak, akik rövid távon vonzó dolgokat hirdetnek, mert tudjuk, hogy abba az irányba egyetlen lépést sem vagyunk hajlandók tenni.

A könyve szatíraként indul, de aztán egyre riasztóbb lesz. Hitler eleinte gyámoltalanul csetlik-botlik egy számára idegen világban. Van, aki Chaplin-imitátornak nézi, mások bohócnak vélik. Aztán mégis elindul a karrier útján a média segítségével, ahol egy show-műsorban felléptetik mint Hitler-hasonmást.

– A környezete eleinte alábecsülte Hitlert, akinek nem volt semmi eszköze arra, hogy programját megvalósítsa. Ezért nem vették komolyan, holott ő tudatosan várt arra, hogy a nyilvánosság elé jusson. Amikor ez megtörtént, fokozatosan átvette az irányítást az események és az emberek felett. Szerintem ez ma is megtörténhet, mert a közvélemény vonzódik a szókimondó celebekhez, akiknek mindenről megvan a határozott véleményük, és azért tűzön-vízen keresztül kiállnak. Hitler tudta, ha eléri, hogy az emberek rá figyeljenek, akkor nyert helyzetbe kerül, mert sokan lesznek, akik egyetértenek vele. Ezért a kulcs a figyelem elérése volt, és ezt ma a tömegmédia biztosítja.

Nem gondolja, hogy éppen a nyilvánosság és a mindenki számára elérhető információk adnak védelmet az ilyen veszélyes politikai celebritásokkal szemben?

– Szerintem a média nem alkalmas erre, mert a saját törvényei szerint működik. A televízióban az első szabály, hogy jól kell kinézni, ezért vonzó arcú embereket keresnek. A politikusok közül is nagy előnybe került az a jelölt, aki jobban mutat a képernyőn. Ha tetszik, ha nem, ez így működik. A másik törvény, hogy aki érvényesülni akar, tudomásul kell vennie, hogy egy hír nem lehet hosszabb egy vagy két percnél. Aki szeretné, hogy a mondanivalója eljusson az emberekhez, el kell fogadnia ezeket az alapvető korlátokat. A könyvemben Hitler felismeri ezeket a szabályokat, és a maga hasznára fordítja a médiát. Ezt tette a saját korában is, amikor maga mellé állította a kora médiasztárjait, mint például Leni Riefenstahlt. Azzal, hogy a rendezőnő sztárként állította a közvélemény elé Hitlert és a nácikat, milliókat győzött meg.

Hogyan működik ez most?

– Ma is láthatjuk, hogy a média szó szerint beleszeret egyes politikusokba. Láthattuk ezt nemrég Németországban, Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter esetében. Jóképű férfi, csodálatos feleséggel az oldalán, aki ott volt mellette, ha kellett, ha nem. Álompárként mutatták be őket. A miniszter ráadásul szokatlanul érthetően nyilatkozott, kijavította a riportert, ha konfliktusnak mondta például az afganisztáni háborút. Tisztelni kezdték mint aki mindig világosan és tömören beszél. Egy idő után már várták tőle, hogy egyre több dologban utat mutasson, és azt suttogták, hogy igen, itt van egy politikus, aki másmilyen, mint a többiek. Elkönyvelték mint a következő kancellárt, amikor kirobbant a plágiumbotránya. Megbukott, de a média megkönnyezte, mert úgy érezték, hogy egy igazi sztártól kellett megválni, akiben az emberek bíztak, és akire odafigyelt a nyilvánosság. De épp ezért fontos a demokrácia: lehet, hogy slampos, lehet, hogy nem elég hatékony és gyors, de nem engedi, hogy a tömegbizalom elvakítson a tényekkel szemben. Guttenberg megbukott, de ne legyen azonban kétségünk: lesz, aki a helyére lép, hogy megnyerje a nép szívét.

Névjegy

Timur Vermes, az első könyvével világhírt szerzett író Nürnbergben született magyar apától és német anyától. Édesapja az 1956-os események után menekült Németországba. Történelmet és politikatudományt hallgatott az erlangeni egyetemen, majd újságíróként dolgozott. Név nélkül, „árnyékíróként” kezdte pályafutását 2007-ben, de 2011-ben megjelent első regénye, az Er ist wieder da (magyar kiadásban: Nézd ki van itt) óriási sikert aratott. Németországban több mint egymillió példányt adtak el belőle, és 28 nyelvre fordították le. Népszerű hangoskönyv és e-könyv változatban is, hamarosan pedig filmre is kerülhet a 21. századi Hitler-szatíra.

Olvasson tovább: