Kereső toggle

Földanya és az emberi gyomok

A zöldmozgalom ideológiái

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A környezetvédelem ügye mára olyan üggyé vált, ami mellé igen könnyen oda lehet állítani a társadalmakat és újabban a politikát is. Lehet vele hatni az értelemre („fogynak az energiahordozók”), az érzelmekre („a rossz emberek szemetelnek”), a lelkiismeretünkre („nem lesz a gyerekeidnek mit enni”). Földünk védelme egyike azon kevés aktuális mozgalmaknak, amelyekért még illik lelkesedni és lehetséges elköteleződni. Ha azonban jobban megkaparjuk érvrendszerét, olyan szinkretista világnézeten alapuló küldetéstudatot találunk, amely nyílt sisakkal harcol a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás alapvető igazságai ellen.

A környezetvédelemmel foglalkozó irodalom azért is népszerű, mert igyekszik széles látókörrel, komplex módon vizsgálni a valóságot. Nemcsak a szorosan vett szennyezéssel, károkozással foglalkozik, egy ökológiai témájú írás szólhat pénzügyi manipulációkról, érdekcsoportokról, éhező emberekről. A „zöld ügy” általában nem határolódik el más népszerű „ügyektől”. A környezetvédők szolidárisak a szegényekkel, a harmadik világ országaival, támogatják a nők egyenjogúságát, vagy éppen ellenzik a homoszexuálisok diszkriminációját. Fontosnak tartják a demokratikus részvételt, szót emelnek a háborúk, a fegyverkezés, az erőforrások kimerülése, a politikai elnyomás, sőt a kulturális hanyatlás ellen is. A tengerentúlon különösen a feminizmussal való kapcsolatuk szembetűnő. Az ökofeministák támadják az egy (férfi) Isten gondolatát, úgy vélik, hogy a megváltás is csak a nőktől jöhet. Együtt képzelik el a nők és a természet felszabadítását, szerintük a férfiak uralta társadalom éppúgy leigázza a nőket, mint a természetet, akit szolgálatába akar állítani vagy meg akar erőszakolni.
Az ökológia tudománya és a környezetvédelem ma azért is népszerű, mert a fogyasztói társadalom kritikáját nyújtja, értékei „posztmateriális” értékek. A fogyasztás- és a modernitás-ellenesség (posztmodernitás) mellett kiolvasható a megnyilvánulásokból egyfajta haladás- és nyugatellenesség is. A zöld szemüvegen keresztül Amerika úgy néz ki, mint a Föld legnagyobb megkárosítója, amely számára semmi sem szent, csak a profit.

A zöldek gondolkozásmódjának világnézeti-szellemi hátterét a keleti-, illetve természeti vallások jelentik: a nyugati környezetvédelmi mozgalmak akkor születtek meg, amikor a hatvanas években divatba jött ezek „újra- felfedezése” és modern formába öntése. A környezetvédelmi megnyilatkozásokban gyakran találkozni azzal a véleménnyel, hogy a kínai, az indiai, az afrikai, sőt az európai ősi pogány vallások is több felelősséget mutattak a természet iránt, mint a mai nyugati életszemlélet, és az azt nagyrészt meghatározó zsidó-keresztény felfogás.
Összességében elmondhatjuk, hogy a legtöbb környezetvédelmi és ökológiai kérdéseket tárgyaló könyv egyfajta szinkretista világnézetet közvetít. Még magukat kereszténynek valló szerzők is ebben a szellemben publikálnak. Al Gore egykori amerikai alelnök például egy írásában pozitív példaként idézi a hindu Atharva Védát, azaz békeimát. Véleménye szerint az ősi amerikai vallások az eszmék gazdag tárházai a Föld és az ember kapcsolatáról.
A környezetvédők és az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc is meglehetősen népszerű a zöldek körében. Híres Naphimnuszában Földanya nénénkről ír, aki hord és táplál minket, de személyes ismerősként szólítja meg a Tüzet, a Vizet és a Szél mellett a Halált is.
A „zöld irodalomban” a keleti vallások mellett megjelenik az animizmus is, amely nem választja szét a szellemi és a természetes világot, hanem azt mondja, hogy minden létezőnek „lelke” van. Gyakran idézik azokat az indián törzsfőnöknek tulajdonított szavakat, amely a Földről, mint szülőanyáról beszél, aki birtokolja az embereket. Vezető környezetvédelmi szervezetek is követendő példaként szokták előhozni az animista szemléletmódot. A Worldwatch Institute kiadványában a következő olvasható: „A bennszülöttek pedig, akik a természettel bensőséges és kölcsönös kapcsolatot ápolnak, minden kultúra gyerekeit segítik abban, hogy – gyakran spirituális módon – újra egyesüljenek a természet világával, amely minden emberi tevékenységnek az alapja.”
A manapság széles körben elterjedt Gaia-elmélet szintén tartalmazza az animista szemléletmódot. Kr. e. 700 körül Hésziodosz már említi a földistennőt, Gaiát, amelynek modern „kultuszát” James Lovelock dolgozta ki. A híres független tudós szerint Gaia egy komplex egység, magában foglalja a föld bioszféráját, atmoszféráját, vizeit és földjeit. A különlegessége az, hogy maga képes a földi élethez szükséges optimális fizikai és kémiai környezetet kialakítani és fenntartani.

A környezetvédelemmel kapcsolatos megnyilatkozások elég gyakran társulnak bibliakritikával, így a Szentírás tekintélyének rombolásával is. Lynn White professzor 1967-ben publikálta mára klasszikussá vált írását a Science folyóiratban, Ökológiai válságunk történeti gyökerei címmel. Ebben megnevezte a környezeti krízis állítólagos felelősét is. A vallását aktívan gyakorló presbiteriánus szerző meglepő állítása szerint a bibliai hagyomány elválasztotta az embert a környezetétől és annak uraként és parancsolójaként állította (állítja) be. Szerinte ez az „antropocentrikus” felfogás vezetett el az ökológiai válsághoz, mivel lehetővé tette környezetének a kizsákmányolását, kifosztását. Úgy véli: „Mai tudományunk és technológiánk oly mértékben át van itatva a természettel szembeni ortodox keresztény arroganciával, hogy ha csak ezekre támaszkodunk, az ökológiai krízisre semmiféle megoldást nem remélhetünk. Mivel a baj gyökerei nagyban vallásiak, a gyógyírnak is lényegében vallási természetűnek kell lennie, nevezzük bárminek is.” Művében pozitív előjellel hangsúlyozza, hogy az antikvitásban minden egyes fának, forrásnak, pataknak, hegynek megvolt a védőszelleme (genius loci), és az emberek pedig igyekeztek jóban lenni a szellemekkel. Ezzel szemben a pogányság felszámolásával lehetővé vált a természet kiaknázása.
A téma szakértői közül többen arra hívják fel a figyelmet, hogy Lynn White és követői érvelése nagyon hasonlít Nietzsche környezetvédelmi etikával társítható gondolatmenetére. Max O. Hallmann szerint a filozófus a következő pontokban bírálja a Szentírás világképét: „Elutasítja egy transzcendens világ létezésének lehetőségét, és bírálja a nyugati filozófiai és vallási gondolkodás „túlvilágiságát” és „természetellenességét”; elutasítja az emberiség-természet dichotómiát, és bírálja a nyugati filozófiai és vallási gondolkodás antropocentrizmusát; elismeri a környezeti tényezők fontosságát és a hatalomra törő akarat koncepciójával olyan elvet vezet be, amely immanens magyarázatot ad a változásra és minden élőlény kölcsönös függését hangsúlyozza; a „természethez való visszatérésre” szólít fel – egy olyan visszatérésre, amelynek során meg lehetne szabadulni a tradicionális nyugati gondolkodás természetellenes tendenciáitól.”
Nietzsche hatása köszön vissza például az Oxford University Press által kiadott, kereszténységről szóló könyv környezetvédelemmel foglalkozó fejezetében, ahol az a megjegyzés található, hogy a vezető keresztény gyülekezeteknek szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a buddhizmus és a hinduizmus spirituális értelemben jobban megfelel a tudományos világnak és a technológiai fejlődésnek, mint a bibliai világnézet. Ennek kapcsán magyar zöld szerzők is harcosan támadják az antropocentrikus álláspontot. Zsolnai László Ökológia, gazdaság, etika című művében az alábbiakat fogalmazza meg: „A nem antropocentrikus világszemléletek (például a buddhizmus vagy a taoizmus) alkalmasak arra, hogy a természet és az ember kapcsolatát ne hierarchikusan, hanem mellérendelten szemléljék.” A szerző szerint hibás az a bibliai álláspont, miszerint az embernek a természeti létezők pásztorává, gondozójává kell válnia, ugyanis a létezőknek semmi szükségük az emberre.
A természetvédő körökben nagy tekintéllyel rendelkező Jane Goodall az élővilág megóvásának tízparancsolatáról ír könyvében. Első parancsolata: „Örvendjünk, hogy az állatvilág részei vagyunk!” A szerző is azt az érvrendszert használja, amely számtalan környezetvédelemmel foglalkozó könyvben megtalálható: „Nagy agyunkkal és fejlett technikánkkal képesek vagyunk uralkodni a többi életforma felett. Mindez a zsidó-keresztény hitrendszerből ered, amely eleve abból indul ki, hogy a Földet és minden gazdagságát – az állatokat is beleértve – a mi jólétünk kedvéért teremtették.”
Innen már csak egy lépés Eduard von Hartmann álláspontja, aki az emberről, mint a „Föld bőrbetegségéről” ír. Theo Löbsack pedig a természet legfőbb tévedésének tartja a „nagyagyú embert”: „A természet kísérlete, hogy a nagyagyú lényt, az embert földlakóképessé tegye, meghiúsult.” A zöld ideológusok biológiai értéke alapján gyakorlatilag a gyomfajok közé sorolják az embert, mivel az jól szaporodik, gyorsan alkalmazkodik.

A Biblia számtalan helyen közöl plasztikus leírást arról, hogy Isten milyen csodálatos világot tervezett a földlakók számára, és milyen feladatokkal bízta meg az embert annak „üzemeltetésére”. Mai terminológiával élve az Édenben minden rendelkezésre áll egy komfortos élethez: a talajnak jó a termőképessége, az éghajlat kedvez a mezőgazdaságnak, bőséges a termés, termékeny az állatállomány, valamint minden ásványkincs és energiahordozó hozzáférhető. A leírásokban szereplő idillikus állapotnak egyik oka az, hogy a Teremtő a Földet az ember számára lakásul alkotta meg.
A Biblia beszámolója szerint ebben a tökéletes remekműben Lucifer és aztán az ember bűnbeesése, személyiségének, jellemének torzulása okozott hatalmas rombolást. A lázadás egyik közvetlen következménye, hogy az ember és a természet harmóniája megbomlott, és a kozmoszban uralkodó entrópia (egy magára hagyott rendszerben nő a rendezetlenség) törvényszerűségei beléptek a Földbolygóra is. Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levele szerint a természet a mai napig „nyög és fohászkodik”, szenved ebben a csökkentett üzemmódú állapotban, ahogyan az ember is már csak küzdelmek és fáradságos munka árán juthat mindahhoz, amit korábban erőfeszítések nélkül tudott birtokba venni.
Mivel a jelenlegi állapot nem Isten eredeti szándéka, a Biblia szól arról a globális helyreállítási tervről, amelynek részeként előbb az ember, aztán annak környezete is felszabadul a – Pál apostol szavaival élve – „rothandóság rabságából”. A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szerint a helyreállítás letéteményese a Messiás, aki az egekből megérkezve visszaállítja a teremtéskor létrehozott eredeti állapotokat a Földön. A keresztény világnézet tehát üdvözli a környezetvédők törekvéseit, és rövidtávon hatékonynak is tartja az ennek elérését célzó – fontos és nélkülözhetetlen – emberi beavatkozásokat, ugyanakkor nem tagadja, hogy azok csupán „kozmetikai kezelésekként” tudják befolyásolni bolygónk jövőjét.

Olvasson tovább: