Kereső toggle

A földgáz csak ugródeszka

Interjú Eliezer Sandberg volt izraeli energiaügyi miniszterrel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Izraelnek nem szabad megelégednie azzal, hogy új szereplőként bekapcsolódik a világ energia- piacára, hanem a Földközi-tengerben megtalált természeti kincseket olyan új technológiai megoldásokkal kell párosítania, amelyek világméretekben forradalmasíthatják a közlekedést és az ipari termelést – állítja Eliezer Sandberg volt izraeli energiaügyi miniszter. A politikus ma is Benjamin Netanjahu miniszterelnök egyik legközelebbi tanácsadója, és egyben az izraeli bevándorlást támogató állami szervezet, a Keren Hajeszod elnöke.

A világ minden országába érkeznek bevándorlók, Izraelben azonban alijázóknak nevezik őket. Mi a különbség a két fogalom között?

– Az alija valóban más szó, és a jelentése is eltérő. Lefordítva azt jelenti, hogy felmenni vagy felkapaszkodni valahová, egy alacsonyabb helyről egy magasabb helyre. Az alija szóval azt a folyamatot írjuk le, amikor valaki a világ bármely országából elindul, hogy visszatérjen az ősi hazába, Izraelbe. Amikor egy zsidó elköltözik mondjuk Franciaországból Németországba, akkor ugyanolyan bevándorlónak számít, mint bárki más. Amikor azonban ugyanez az ember Franciaországból Izraelbe, őseinek az otthonába költözik, akkor egy legalább 2000 éves időszakot zár le. Ez az alija. Felkapaszkodik egy magasabb helyre, az Ígéret földjére. Héberül tehát ezzel a szóval írjuk le azt, amikor valaki hazatér.

A világ több mint 100 országában élnek zsidók. Mi az izraeli állam stratégiája: mindenkit a hazatérésre ösztönöz, és ennek érdekében aktív tevékenységet – ha úgy tetszik, toborzást – is végez, vagy rábízza az emberekre, hogy jöjjön az, aki akar?

– Szeretnénk azt, ha minden zsidó Izraelben élne. Amikor azért küzdöttünk, hogy helyreállítsuk az Ígéret földjének függetlenségét, abban hittünk – és ez ma sincs másként –, hogy Izraelnek a földje a világon élő valamennyi zsidó jogos öröksége. Ez a föld az, amit Isten megígért, ahol évezredeken át éltünk, amely felé fordulva oly hosszú időn keresztül imádkoztunk a visszatérésért. Tehát a végső célunk az, hogy minden zsidó itt éljen. Ugyanakkor szabad ország vagyunk, ahol elfogadjuk mindenkinek a saját maga által meghozott döntését arról, hogy mikor és hogyan jön Izraelbe, és vállalja-e a felkapaszkodást, az aliját. Az izraeli állam mindenkit szeretettel vár, és addig is aktívan dolgozunk azon, hogy segítsük a már visszatértek beilleszkedését a társadalomba. Ez a tevékenység a klita, a visszafogadás. Amikor zsidók valamely országban fenyegetések és kockázatok között élnek, igyekszünk segíteni nekik, hogy szervezett formában és a lehető leggyorsabban elhagyhassák azt a helyet. Minden más esetben is örömmel fogadunk minden zsidót, aki úgy dönt, hogy ide költözik. 1929 óta működik a Zsidó Ügynökség, a Szochnut, amely gyakorlati módon segíti az alijázókat, valamint a mi szervezetünk, a Keren Hajeszod, amely szintén a huszadik század eleje óta tevékenykedik azzal a céllal, hogy világszerte adományokat gyűjtsön azok anyagi támogatására, akik vállalják az alijázást. Hiszek abban, hogy Izrael földje minden zsidó közös tulajdona, függetlenül attól, hogy az illető már ideköltözött, vagy a jövőben ide fog költözni, illetve talán csak a gyerekei alijáznak majd Izraelbe. Ez a föld a közös kincsünk, mert Isten évezredekkel ezelőtt megígérte atyáinknak, hogy országot ad nekik.

Hogyan vesz részt az Ön szervezete ebben a munkában?

– Ahogy említettem, mi támogatásokat gyűjtünk világszerte, zsidóktól és Izrael barátaitól. Az alijázókkal a Zsidó Ügynökség veszi fel a kapcsolatot, ők ellenőrzik azt, hogy a jelentkezők jogosultak-e arra, hogy Izraelbe költözzenek. A visszatérés jogát törvény biztosítja minden zsidó személy számára, de vannak olyanok is, akik szeretnének idejönni, azonban esetükben nincsenek meg az ehhez szükséges feltételek. A Keren Hajeszod emellett részt vesz a beilleszkedést célzó programokban is. Külön támogatási keretünk van arra, hogy igyekezzünk megkönnyíteni az ideköltöző emberek életét, és a társadalomba való beilleszkedésüket. Nem gondoljuk azt, hogy az alijázóknak, miután leszállnak a repülőtéren, már mindent maguknak kell intézniük. Segítünk nekik megtanulni a nyelvet, segítünk abban, hogy megismerjék az országot, és az itteni életet. Támogatjuk őket abban is, hogy a tehetségüknek és képzettségüknek megfelelő munkát találjanak. Segítséget nyújtunk a szülőknek, hogy a gyerekeik számára óvodát és iskolát találjanak, az időseknek pedig megszervezzük az ellátását. Az ajtó tehát nyitva áll mindenki előtt, függetlenül attól, hogy hány éves vagy milyen gazdag. Ez az ország minden zsidó ember számára a nemzeti otthon, bármikor is hozza meg az illető a döntést az ideköltözéshez. Egyenlő és tisztességes lehetőséget kívánunk biztosítani minden zsidó bevándorló, olé számára, hogy megtalálja a helyét az izraeli társadalomban.

Izrael erejét az emberek, vagy ahogy ma szokták emlegetni, az emberi erőforrások adják. Az itt élő emberek szinte mind bevándorlók, vagy azoknak a gyermekei. Az én édesapám holokauszt-túlélőként érkezett Izraelbe, az édesanyám pedig illegális bevándorlóként jött 1934-ben. Így vagy úgy tehát mindnyájan bevándorlók vagyunk, bár mindig is voltak kisebb zsidó közösségek, akik itt éltek ezen a földön. A lakosság túlnyomó többsége azonban csak az elmúlt bő száz évben érkezett. Nem csoda, ha úgy érezzük, hogy nekünk is támogatnunk kell az új bevándorlókat.

Nyilvánvalóan sokkal könnyebb a beilleszkedés egy alijázó számára, ha Franciaországból érkezik, mintha Etiópiából jön. Mi a tapasztalatuk, sokan vannak olyanok, akik a nehézségek láttán úgy döntenek, hogy mégis egy másik országban próbálnak szerencsét?

– Izrael szabad ország. Valóban vannak olyanok, akik bevándorolnak Izraelbe, majd úgy döntenek, hogy továbbköltöznek innen. Az ő esetükben természetesen nem lehet alijáról beszélni, sokkal inkább hasonlítanak azokhoz a bevándorlókhoz, akik egyszer az egyik országban, máskor máshol keresik a megélhetésüket. A héber nyelv még élesebben kifejezi ezt a különbséget. Ahogy az alija felmenetelt jelent, ennek az ellentéte a továbbvándorlásra használt jeridá szó, ami viszont a kivándorlást, szó szerint a hegyről való lemenetelt jelenti. De maradjunk inkább a bevándorlás fogalmánál, mert ez sokkal semlegesebb. A Közel-Kelet egyetlen demokratikus országaként senkit nem akadályozhatunk meg abban, ha úgy dönt, továbbköltözik. Mindenki azt teheti, amit szeretne. Személyesen úgy gondolom azonban, hogy minél sikeresebbek a beilleszkedést segítő programok, annál kevesebben választják ezt a lehetőséget, és inkább úgy döntenek, hogy Izraelt tekintik otthonuknak, a maguk, családjuk és leszármazottaik számára. Az első két év a döntő: akik ekkor megtanulják izraelinek érezni magukat, azok hosszú távon is megtalálják itt a helyüket. Bizonyos szempontból sokkal nagyobb kihívást jelent ez a feladat, mint megszervezni a repülőgépeket az alijázók számára. Amikor az utóbbi időben láttuk az Etiópiából érkezőket, ahogy a gyermekeikkel együtt könnyező szemmel leszálltak a gépekről, tudtuk, hogy olyan álmuk teljesedik be ezzel, amit már több mint 2000 éve várt a népük. Ezzel azonban csak kezdetét vette egy hosszú folyamat az életükben. Ezért nagy kiváltság a számomra, hogy a munkatársaimmal együtt részt vehetünk a beilleszkedésük segítésében.

Mit gondol, Izrael elég felkészült arra, hogy újabb egy-kétmilliós tömeget fogadjon, mint a kilencvenes évek elején a volt Szovjetunióból?

– Csak jöjjenek bátran. Mindig az az imám Istenhez, hogy gyorsítsa fel a zsidók visszatérésének a folyamatát. Mindenkit le tudunk telepíteni, mindenkinek meg tudjuk találni a helyét, mint húsz évvel ezelőtt is, amikor nagy örömmel fogadtuk a Kelet-Európából Izraelbe áramló embereket. Senkinek nem kellett közülük attól tartania, hogy az utcán kell aludnia. Két éven belül minden családból legalább egy felnőtt a saját képzettségének megfelelő munkakörben dolgozhatott, és a bekapcsolódásuk nagy áldást jelentett az ország számára. Mélyen hiszek abban, hogy be tudunk illeszteni mindenkit. Ehhez persze, ahogy a múltban, úgy a jövőben, újra szükségünk lesz a zsidó közösségek és a barátaink segítségére is. Izraelnek a jövőben is befogadó országnak kell maradnia, amely nyitott minden zsidó ember számára, aki ide akar költözni.

A Zsidó Ügynökség igazgatója, Natan Saranszkij nemrég egy jeruzsálemi konferencián megemlítette, hogy a legtöbb országból emelkedett az alijázók száma, de külön kiemelte Magyarországot, ahonnan 50 százalékkal nőtt a bevándorlás. Önök is tapasztalják ezt a növekedést?

– A munkánk, ahogy említettem, elsősorban a támogatások megszervezésére irányul. De nagy szeretettel fogadunk minden olét, bármely országból – akár Magyarországról, akár máshonnan – érkezzenek is.

A bevándorlók letelepítéséhez is kulcsfontosságú az erős gazdaság. Ma optimista hangokat lehet hallani Izraelből, elsősorban két területben bíznak, az egyik az innovatív technológiára épülő start-up szektor, a másik pedig az energiaágazat. Ön korábban több kormányban is szolgált, volt tudomány- és technológiaügyi miniszter. Mit gondol, valóban kitörés előtt áll az izraeli gazdaság?

– Mindkét területet ismerem, mert voltam energiaügyi miniszter is, ezért megerősíthetem, hogy nagyon sok lehetőség nyílt meg Izrael számára az utóbbi években. Az energia területén két alapvető irányt látok. Az egyik az alternatív energiaforrások és energiatakarékos innovatív megoldások kutatása, amelyek hatékonyabbá tehetik a meglévő energia felhasználását. A másik irány az új energialelőhelyeknek a felfedezése, ezek ma elsősorban a földgázmezők feltárását jelentik, bár többen beszélnek arról, hogy kőolajat is találhatunk a térségben. A kutatást és feltárást olyan cégek végzik, akik jól ismerik ennek az iparágnak a sajátosságait. A nagyobb kérdés az, hogy mit kezdünk a felfedezett energiaforrásokkal? Kétség sem fér hozzá, hogy az ország nagymértékben élvezni fogja ezeknek a természeti kincseknek a felfedezéséből származó anyagi és gazdasági előnyöket, például a növekvő járadékok és adóbevételek formájában. Úgy gondolom azonban, hogy ennél többről is szó van Izrael számára. A földgázt fel lehet használni energiatermelési célból. Ha elégetjük, környezetkímélő módon állíthatjuk elő belőle a szükséges energiát. A földgáz azonban ipari nyersanyagként is felhasználható. Ezen a területen különösen nagy szükség van a kutatás-fejlesztésre, és itt tudjuk a leghatékonyabban párosítani az izraeli tudást és képességeket, valamint a természeti erőforrásokat. Világszerte nagy érdeklődést látunk például a földgázból előállítható műanyagok iránt. Egy másik terület, ami ígéretes fejlődés előtt áll, a földgázra épülő energiacellák fejlesztése. Meg kell vizsgálnunk azt, miként tudunk ezekbe a lehetőségekbe energiatermelőként és technológiafejlesztőként egyaránt bekapcsolódni. A nyersanyag szállítása is új kihívásokat jelent, amelyeket innovatív módon igyekszünk megoldani. Olyan fejlesztésekre törekszünk tehát, amelyek az egész világ számára hasznosak lehetnek, nem csupán az izraeli állam költségvetését növelik.

A Keren Hajeszod részt vesz például az alternatív gépkocsi-üzemanyag kifejlesztésére indított programban. Ennek nem csak környezetvédelmi okai vannak. Akár tetszik, akár nem, az emberek szeretnek gépkocsival közlekedni. Egy jármű átlagos életciklusa legalább 17 év, egyes országokban még több. Ehhez azonban kőolajra van szükség, amivel többnyire Izrael iránt nem túl barátságos államok rendelkeznek. Vegyük például Iránt, amely nagyjából 600 millió hordó kőolajat exportál. Ha az olaj ára felmegy hordónként 10 dollárral, akkor Irán 6 milliárd dollárral többet költhet terrorizmusra és nemzetközi terrorszervezetek fejlesztésére, valamint atomfegyverek kifejlesztésére. Vajon tényleg ezt szeretnénk? Természetesen nem. Ezért igyekszünk a világ számára olyan alternatív lehetőségeket felkínálni, amelyek csökkentik vagy akár meg is szüntetik ezt a kiszolgáltatottságot a kőolaj és olyan országok felé, amelyek veszélyt jelentenek az egész világ számára. Ezért igyekszünk olyan élvonalbeli tudósokat elhozni Izraelbe, akik ezeken a területeken dolgozhatnak. Ha ők alijáznak Izraelbe, nagyon nagy hasznot hozhatnak az ország számára.

Izrael tehát nemcsak új termelőként és exportőrként kapcsolódhat be a világ energiapiacára, hanem az új technológiák révén kulcsszereplővé is válhat a jövőben?

– Igen, szerintem erre kell összpontosítanunk. Természetesen nagyszerű a földgázmezők felfedezése, de ez egy jól kiszámítható folyamat. Annak idején Isten tejjel és mézzel folyó földet ígért nekünk, most ehhez a földgáz, és remélem, a kőolaj is csatlakozik. Ezek azonban csupán nyersanyagok. Mit kezdünk ezzel az új helyzettel? Tudunk-e erről az alapról továbblépni még magasabbra? Az én válaszom az, hogy igen.

Mire tippel, mikorra lehet Izrael önellátó az energia terén? Mikor és kinek tud majd a jövőben földgázt szállítani?

– Különböző meghatározások vannak arra, hogy mi számít egy ország számára energiafüggetlenségnek. Izraelben minden szükséges döntés megszületett az export szabályozására, most már csak a kitermelés üteme a kérdés, hogy mikor kezdhetjük meg az exportot. Szerintem regionális szempontból kell vizsgálni a kérdést. El kell döntenünk azt, hogy milyen szerepet kínálunk más szomszédos országoknak, javítható-e ezen keresztül egyes országok Izraelhez való viszonya?

Két véleményt hallottam: az egyik szerint az energiafelfedezések segítenek Izraelnek abban, hogy békében éljenek a Közel-Keleten, míg a másik álláspont szerint épp ellenkezőleg, az új kincsek még nagyobb feszültségeket és vitákat keltenek. Ön hogy látja az esélyeket?

– Nem hiszem, hogy a földgáz új konfliktusokat teremtene, hiszen azok számára, akik konfliktust keresnek, bármilyen ok megfelel. Ha ez nem lenne, valamilyen más ürügyet találnának maguknak. Ma valójában csupán a Libanon déli tengeri határai mentén húzódó földgázmező esetében van némi bizonytalanság, hogy melyik része hova tartozik. Itt is várhatók újabb felfedezések, de ezen kívül úgy látom, hogy jogi szempontból az összes felfedezett izraeli energiamező biztonságos helyen fekszik. Természetesen vannak olyan konfliktusok a térségben, amelyek nem kapcsolódnak Izraelhez, mint például Ciprus és Törökország között, de úgy látom, hogy ezek nem korlátozzák azt, hogy mindkét féllel együttműködjünk.

Lát esélyt arra, hogy az izraeli földgáz eljusson Magyarországra, sőt innen tovább Nyugat-Európába is?

– Attól függ, hogyan építjük ki az exportútvonalakat. Ha csővezetéket építünk például Cipruson és Görögországon keresztül, akkor az elérhet Magyarországra is. De ha ez nem valósulna meg, akkor cseppfolyósító üzemeket kell felállítani, és tartályhajókon szállíthatjuk a földgázt. Ezt inkább az ázsiai piacoknak szánnánk, mert ott jobb árakat érhetünk el. A csővezeték sokkal inkább politikai kérdés: ha csak Ciprus és Görögország felé tudunk haladni, akkor be kell vállalni a tenger alatti vezetéképítést egy földrengésveszélyes térségben. Ennél sokkal kedvezőbb lenne a nyomvonal Törökországon keresztül. Ezek a döntések nem születtek még meg, de bízom abban, hogy a természeti kincseink mindenhova eljutnak a világon a barátainkhoz, és így új módon tudunk áldásul szolgálni a világ számára.

Névjegy

Eliezer Sandberg a Keren Hajeszod nemzetközi elnöke. Az 1962-ben született politikus jogász végzettségű, a hadseregben katonai ügyészként szolgált. Harminc éves korában, 1992-ben került be először az izraeli parlamentbe. Tizenöt éven keresztül, 2006-ig folyamatosan a Kneszet tagja volt. Ebben az időszakban Ariel Saron kormányában több miniszteri pozíciót is betöltött, többek között a nemzeti infrastruktúráért és energiaügyekért, valamint a kutatás-fejlesztésért felelős tárcákat irányította. Miután visszavonult a napi politikától, a Keren Hajeszod nemzetközi vezetőjeként az Izrael és a bevándorlás támogatására irányuló világméretű programokat irányítja.

Földgáz: veszélyek és lehetőségek

Milyen stratégiát válasszon Izrael a földgázlelőhelyek hosszú távú kiaknázására? – ezt a kérdést vitatták meg a témáról rendezett jeruzsálemi nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen. A téma legismertebb izraeli szakértője, Gideon Tadmor, a Delek olajipari cég elnöke szerint az olaj- és földgáztermelés Izraelben sokáig álomnak tűnt, ma azonban több mint 500 feltárás zajlik a térségben. „Az első álmunk az volt, hogy földgázt találunk, amiből a hazai szükséglet egy részét fedezni tudjuk, és csökkentjük az Egyiptomtól való függőségünket. Ez a cél mára megvalósult, a kitermelés ma már az izraeli energiaszükséglet 40 százalékát fedezi.” – mondta Tadmor, aki szerint a Jam-Tetisz-földgázmezők eddig legalább 50 milliárd sékel bevételt és megtakarítást hoztak Izrael számára.
„A második álmunk Izrael teljes energiafüggetlenségének megteremtése volt. Sokan úgy gondolták, hogy ez csak a távoli cél lehet, ha egyáltalán el lehet érni, és örüljünk annak, hogy legalább részben sikerült pótlólagos forrásokat találnunk. Senki nem mert húsz évvel ezelőtt befektetni a földgáziparba. Ma azonban már nem csak egy, hanem öt különböző medencében folyik kitermelés, és ebből a Tamar-földgázmező felfedezése a világ legnagyobb lelőhelyének megtalálását jelentette. Az itt rejlő energia értéke 1,7 milliárd hordó olajének felel meg. Ez utóbbiban 2008-tól (a gazdasági válság kezdetével egyidőben) már izraeli cégek is részt vesznek.” A Tamar-mező évtizedekre biztosítja Izrael teljes energiafüggetlenségét, és az izraeli gazdaság számára 150 milliárd sékel (40 milliárd dollár) pluszbevételt jelent.
„Ezzel azonban még nem értek véget az álmok – folytatta Tadmor.  Az új álmunk az, hogy Izrael nemzetközi energiahatalommá váljon. Folytatjuk a levantei medencében, Ciprusig a feltárásokat, öt további helyszínen. A legnagyobb földgázmező ezek közül a Ciprussal közös Aphrodité-gázmező. Az eddig feltárt készletek a korábbiak többszörösét, legalább 3,5 milliárd hordó kőolaj egyenértéket jelentettek.”
Az izraeli energiaexport-bevételek az évtized végére elérhetik a 340 milliárd sékelt (95 milliárd dollár). A termelés és export stabilizáló tényezőt jelenthet a térségben, mert Izraelnek lehetősége nyílik arra, hogy – ha a politikai feltételek lehetővé teszik – csővezetéken szállítson a Palesztin Hatóság, Libanon, Jordánia, Görögország és Törökország felé.
Ráadásul Tadmor szerint Izrael a világ kelet–nyugati energiatengelyének közepén fekszik, ezért a lehetőségei szinte korlátlanok. “Megvannak a természeti kincsek és a technológiai tudás is, ezért csak a döntéseinktől függ, hogy ebből az új álomból mennyit tudunk kihasználni” – véli az izraeli szakember.
A kerekasztal legnevesebb külföldi résztvevője volt az egész világon mintaértékűnek tekintett energiapolitika egyik atyja, a volt norvég miniszterelnök, Kjell Magne Bondevik. A kereszténydemokrata politikus azt javasolja Izrael számára, hogy hosszú távú perspektívából igyekezzen megtervezni a kitermelést és a bevételek felhasználását. „Ez a kincs nem megújítható, egyszeri lehetőség, amivel el kell számolnunk a következő generáció felé is. Nagy politikai kisértés, hogy az olajbevételekből a kormány a napi költségeket fizesse ki, az életszínvonalat növelje. De ez pazarláshoz vezethet, ami elveszi a jövő generáció elől a lehetőséget, hogy ők is magas életszínvonalon élhessenek.”
Bondevik elmondta, hogy Norvégiában – amely a világon Oroszország után a második legnagyobb földgázexportőr, és a hetedik legnagyobb olajexportőr – az energiaobevételek egy részéből nyugdíjalapot hoztak létre. „A bevételeket, melyek az éves költségevetési bevételünk 25 százalékát teszik ki, igyekszünk évtizedekre előre befektetni, és a politikai pártoktól, kormányoktól függetlenül kezeljük. Ez az alap 1990-ben jött létre, szerencsére széles körű politikai egyetértés alapján. Minden olajbevétel ebbe az alapba kerül, és az állami költségvetés csak az alap kamat- és osztalékjövedelmét kapja meg (évi mintegy 4 százalékot), így az alap tőkéje folyamatosan növekszik” – összegezte a volt norvég miniszterelnök, aki szerint a tapasztalataik pozitívak, mert növelni tudták az életszínvonalat, miközben a jövő nemzedékek számára is folyamatosan gyűjtenek, akik 50-100 év múlva már nem számíthatnak az olajbevételekre.

Olvasson tovább: